IBUSZ dunaújvárosi irodája

56 0


Három új lakóépület a Vasmû úton, amelyek mindegyikének negyedik emeletén egy-egy mûteremlakást is kialakítottak. A város fõutcáján befejezték azoknak a korszerû új lakásoknak az építését, amelyeket a leghidegebb hónapokban úgynevezett téliesített módszerrel építettek. A munkások, szerelõk, festõk heteken át védett, meleg helyen dolgozhattak, miután az épületeket idejekorán beüvegezték és hõlégfúvóval, majd késõbb már távfûtéssel fûtötték. A három épületben harminckét új lakás van. – 1963. március
fotó: MTI/Szilágyi Pál

Egészen rövidke kis hír a Magyar Nemzet 1964. február 1-jén (szombaton) megjelent számából:
Az IBUSZ dunaújvárosi új irodáját a Vasmű úton, egy négyemeletes palota földszintjén, pénteken megnyitották.

A helyi hírharsona sem volt sajnos bőbeszédűbb, viszont szerencsére a Fejér Megyei Hírlap már bővebben beszámolt az ünnepélyes megnyitóról.


Fejér Megyei Hírlap – 1964. február 13.


A dunaújvárosi IBUSZ új irodájának kirakata 1964-ben.
fotó: MTI/Szilágyi Pál

Új helyiség – új feladatok

Már közhelynek számít a kukoricaföldeket és a helyén épült várost együtt emlegetni – de a sors (a tervézők) jóvoltából mégis érdekes a dunaújvárosi IBUSZ iroda története. Vannak, akik még emlékeznek az első iroda helyére. Hosszú felvonulási épület egyik szobájában, sártengerrel körülvéve nyílt meg az első iroda. Feladata akkor elsősorban vasúti jegyek előzetes kiadása volt. Aztán a sártenger helyét aszfalt, beton foglalta el. Megépült a Vasmű út, eltűnt a felvonulási épület.
És most, éppen azon a helyen nyílt meg az IBUSZ új helyisége, ahol egykor volt – csak éppen nem barakkban, cement padlóval, hanem a város egyik legmutatósabb épülettömbjében, műkő burkolattal, ízléses, igényes berendezéssel.

Schiffer Pál, az IBUSZ vezérigazgatója meghitt szavakkal mondta el megnyitóját. Visszapillantott a tizenkét év előtti bódétól az idáig megtett fejlődésre.
– Ezzel az új helyiséggel nemcsak Budapest és Dunaújváros között nyitottak ajtót, hanem az egész világra nyitottak kaput – mondotta.
– Dunaújváros az a hely, ahol a legjobban be tudjuk mutatni, mire futja a dolgozó nép erejéből – mondotta.
Ezt követően Schiffer Pál vezérigazgató átadta az új helyiséget Tapolczai Jenőnek a városi tanács elnökének.
A dunaújvárosi IBUSZ iroda dolgozói a városba irányuló és a város dolgozói részére szervezett utazásokon kívül kiterjedt tevékenységet folytatnak a községekben is. A megye határain kívül is nagy területről őket keresik fel utazási ügyekben. A dunaújvárosi járás termelőszövetkezetei is elég gyakran szervezték bel- és külföldi utalásaikat, az ő segítségükkel. Így a múlt évben – többek között – az adonyi Március 21., a perkátai Magyar-Kínai Barátság Tsz és baracsi termelőszövetkezetek útjait bonyolították le.
Különösen megnövekszik az iroda tevékenysége most a csehszlovákiai utazások megkönnyítésével. Az “első fecske” már jelentkezett a termelőszövetkezetek közül is Madocsáról, az Igazság Tsz “személyében”. A legutóbbi napokban megjelent új rendelkezés, ami szerint nyugati túristautakra, rokonlátogatásokra is ők hivatottak a valuta, a vasúti jegy, a szállodai hely megszerzésére – alaposan megnövelte feladatukat.
Új helyiségben, új lendülettel – sok kellemes, hasznos órát és napot szereznek a városba látogató turistáknak és a világot látni induló munkásoknak, termelőszövetkezeti tagoknak.

(v.i.)


Dunaújváros, 1965
fotó: MTI/Járai Rudolf

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings