Fővárosi Napló 1951. június 22.
Dunapentelén voltam…
Nagyon nehéz írni Dunapenteléről. Nem méltó könnyű kis riportokra, felszínes beszámolókra. Dunapentele a szocialista élet nagy műve, hatalmas alkotása.
Minden, amit írunk Dunapenteléről, csak az egyszerű híradás igényével léphet fel. Hírt adunk arról, hogy mit jelent a város, melyet sokan csak számadatokból ismernek. Hírt adunk arról, hogy kik azok az emberek, hogyan dolgoznak és hogyan élnek azok, akik Dunapentelét építik. Hírt adunk az érzésekről és a gondolatokról, melyek Dunapentelén születnek, hírt adunk, hogy minél többen legalább sejtsék, legalább halványan érzékeljék, mit jelent az első magyar szocialista város építése, mit jelent a szocialista emberek növekedése.
Még semmi sincs teljesen készen, de már minden készülőben van.
Már láthatók a gyár, a Vasmű körvonalai, már sorakoznak a facsemeték, amelyekből erdő lesz, hogy felfogja a füstöt a város és a gyár között. Már láthatók az iskola egyes termei, amelyekben a város első gyermekei fognak tanulni. Már ott lobog a zászló a 40 méteres víztorony tetején, amely a vizet fogja adni Dunapentelének.
A munka városa Dunapentele. Mindenki munkaruhában jár, mindenki csinál valamit, mindenki építkezésről jön, vagy építkezésre megy, mindenki szaktársnak szólítja egymást és a városban mindenütt elhelyezett hangszóró egész nap a munka és a béke dalait közvetíti. Ez a munka más, mint amit azelőtt láttunk. Rögtön a város bejáratánál az élmunkások és sztahanovisták arcképeivel találkozunk, akik jelzik nekünk, hogy az új várossal együtt, új emberek is alakulnak, növekszenek.
És mindenütt, ahová nézünk, modern, gyors. találékony gépeket is Iátunk, amelyek a Szovjetunió küldeményei és amelyek lendületessé és könnyűvé teszik az emberek munkáját, amelyek lehetővé teszik, hogy minden órával, minden nappal, a szemünk láttára nőjenek falak, emelkedjenek az új házak.
Minden kő, minden gép, minden ház, minden utca, az állványok, a pallók, a már kész fürdőszobás és balkonos lakások, az épülő iskola, az éttermek és a büffék, a messziről feltűnő zene- és énekterem, a sportpályák, a tízezerkötetes könyvtár és száztízszemélyes olvasóterem, az egészségház és Népbolt és minden, ami Dunapentelén kész van vagy készül, letagadhatatlanul és kiáltóan bizonyítja, hogy itt minden a dolgozó emberért történik, hogy azok, akik ebben az országban terveznek, szerveznek és irányítanak, békét, boldogságot alkotó munkát, nagyszerű új városokat szánnak a népnek és virágzó szocialista országot.
De Dunapentelén nemcsak a házak és utcák, nemcsak a gépek és az egyre feljebb törő falak érdekesek, Dunapenteléhez hozzá tartoznak azok az emberek is, akik építik. Láttam szakmunkásokat, akik egész vasárnap délelőtt műszaki könyvek fölé hajoltak a könyvtárban. Láttam közülük azokat, akik nem ebédeltek, hogy leparkettázzák és villannyal szereljék fel a könyvtárat a megnyitás idejére. Láttam olyanokat, akik szombati fizetésükből 80 forintért vásároltak könyveket és ezek között ott volt Tolsztoj: Háború és békéje és Petőfi összes költeményei. Láttam, hogyan jöttek el az iskolaépítkezés munkásai a könyvtár megnyitására, önmagoktól és kérés nélkül, érezve, hogy itt is ők az igazi gazdák.
Láttam az új Városi Tanács egyik munkáskáder funkcionáriusát, aki két éjjel nem feküdt le és maga hordta a könyveket és a polcokat, hogy a könyvtárat időben meg lehessen nyitni. Az új szocialista emberrel találkoztam Dunapentelén, aki fel fogja építeni a gyárat és a várost, hogy aztán munkása és lakója legyen.
Dunapentele nem az egyetlen építkezés Magyarországon. Az ötéves tervnek, a szocializmus építésének nem egyetlen megnyilvánulása. De mégis végig úgy éreztem, hogy Dunapentele jelképe, sűrített jelképe mindannak, ami hazánk és népünk arcát meg fogja változtatni. Az épülő szocialista városból jövet, azt kell mondanom mindenkinek, amit én vontam le legfőbb tanulságul: fel kell építeni a várost, fel kell építeni az új, szocialista országot és meg kell védeni mindenáron.
MILLOK ÉVA
További felhasznált képek:
Sándor András – Sztálinváros
