1956 – Görögök a forradalomban
Részlet Szidiropulosz Archimedesz könyvéből
Dunaújváros és a görög emigránsok sorsa szorosan összekapcsolódik. Az új városrészt ugyanis Beloiannisz faluhoz hasonlóan 1951-ben építették fel, s felépítésében kb. 400-500 görög emigráns is részt vett. 1951 májusától ezer családot telepítettek véglegesen a még épülő városba. (A tervezettel ellentétben azonban harmincezer helyett hatezer embernek építettek lakást) Ezzel párhuzamosan a helyi tanácsot is létrehozták, függetlenül attól, hogy Dunapentelén már működött a tanács. Dunapentele négy-öt kilométerre fekszik az új várostól. Nem kapcsolták hozzá, azzal az indokkal, hogy a község tisztán mezőgazdasági jellegű, s nem kapcsolható össze az új, “szocialista típusú ipari várossal”. Fő céljuk az volt, hogy “jó környezetben, a nagyobb feladatok megoldására káderek nevelődnének”. Az eredmény: Budapest után itt bontakozott ki a legnagyobb ellenállás a forradalom idején, az orosz invázió után. A dunaújvárosi eseményeket pontosan végig lehet követni 1956 októberétől decemberig. A forradalom leverése után ugyanis a Politikai Nyomozó Osztály megyénként felméréseket végzett az országban működött fegyveres csoportokról és forradalmi alakulatokról. Ennek alapján tudjuk, hogy Dunaújvárosban a fegyveres csoportok összlétszáma 2500 volt. Ennek 322 tagját sikerült felderíteniük Kádár osztagainak. Fontos felméréseik voltak a városban tevékenykedő nemzeti bizottságokról (18 ilyen szervezetről volt tudomása a hatalomnak), a nemzetőrségekről 17 és a munkástanácsokról 21.
A városban október 25-én kezdődtek a harcok. Egy 150-200 főből álló csoport indított támadást az egyik katonai alakulat ellen, melynek parancsnoka Nagyéri Károly volt. A támadást követően a tűzparancs következtében több polgári személy meghalt vagy megsebesült. Másnap a forradalmi csoportok (körülbelül 500 fő) a kiegészítő parancsnoksághoz vonultak fegyverekért. Ekkor már Budapesten a katonaság jelentős számban átállt a forradalom oldalára, Sztálinvárosban azonban a tisztiállomány vezetésével még ellenálltak a forradalom követeléseinek. Az átállás november 1-jén történt. Az új főparancsnok Izinger Gyula lett.
Megkezdték a szovjet csapatok elleni védelem megszervezését. November 2-án minden hadköteles személyt a laktanyába hívtak a forradalom védelmére. A felhívásra háromezer önkéntes jelentkezett. A forradalmat segítette a városban működő Rákóczi adó és a Dunapentelei Igazság című lap. Ez a lap tudósított a Dunapentelei Nemzeti Bizottság megalakulásáról, és közölte a Bizottságnak a lakossághoz intézett felhívását, amely józanságával és bölcsességével egyaránt szólt a magyar és görög lakossághoz:
1. Felkérjük Dunapentele lakosságát, hogy a kivonuló szovjet csapatokkal szemben tartózkodjon mindennemű provokatív cselekménytől, és hazája érdekében őrizze meg teljes nyugalmát.
3. A Nemzeti Bizottság utasította a helyi igazságügyi szerveket, hogy november 1-jén a Dunapentele szomszédságában lévő rabgazdaságokban vizsgálják felül valamennyi elítélt ügyét, és a közönséges bűncselekményekért elítéltek kivételével minden politikai és egyéb, ártatlanul elítélt foglyot bocsássanak szabadon.
A gyakorlatban erre már nem kerülhetett sor. A szovjet csapatok november 7-én általános támadást indítottak, repülőgépekkel és tankokkal tűz alá vették a várost, és pár óra leforgása alatt megszállták azt. Az valóban csak “megemlítésre méltó, hogy a Sztálinvárosban lakó görögök a repülők megjelenésekor tüzet nyitottak a fegyveres csapatokra”. A hatalmas túlerővel szemben ugyanis a város védői csak ideig-óráig tudták tartani hadállásaikat. Éppen ezért a harcokba bocsátkozó görög emigránsok tette elsősorban erkölcsi megítélés alá esik. Ezt a laktanyaparancsnok jelentése is alátámasztja, mely szerint, amikor a szovjet csapatok lökhajtásos repülőgépekkel lőtték a várost, és aknazáport zúdítottak rá, “pánik tört ki a védők körében, eldobálták fegyvereiket, futották, amerre láttak. Külön fokozta a pánikot a védők között, hogy a városban lakó emigráns görögök a védelmet hátulról puska- és géppisztolytűzzel zavarták, illetve lőtték a magyar védelmet amellyel segítséget akartak adni a szovjeteknek.
Az 1957. január 4-én készült jelentés szerzői arról is beszámolnak, hogy “igen sok párttag azt a feladatot kapta a pártszervektől, hogy öltözzenek ők is katonáknak, és ártsanak ott, ahol tudnak, szedjék ki a lövegekből az ütőszegeket, keltsenek pánikot a katonák között, és szakadjanak el elsőnek a védelemből, s vonják maguk után a többieket is. Ez a lehető legjobban sikerült…” A dunaújvárosi forradalom eseményeiben játszott szerepük miatt helyi konfliktusok, incidensek robbantak ki a görög emigránsok és a magyar lakosság között. Legalábbis erről szólnak a szájról szájra járó történetek, bár mindegyik másképpen írja le a valóságot. Érdekes összevetni egymással ezeket a mendemondákat és a levéltárak dokumentumait.
Mivel a helyi közvélemény szerint is “a görögök hátbatámadták a forradalmat”, a város lakossága felkelt ellenük. Az egyik szemtanú szerint – övé a legkerekebb történet – a dunaújvárosi görög emigránsok a megtorlástól tartva elbújtak az egyik bérház pincéjében. Fegyveres csoport szállta meg az udvart, golyószórót állítottak ott fel azzal a szándékkal, hogy a kimerészkedőkkel végezzenek. Felszólították a pincében lévőket, hogy jöjjenek elő, semmiféle bántódásuk nem lesz. “Szerencsére az illető, aki a fegyver mögött állt, hamarabb sütötte el a fegyvert, mert ahogy megjelent az első görög, egy 25 év körüli fiatalember, lelőtte őt. Így egyetlen halottjuk volt… az egész társaság ekkor visszahúzódott a pincébe, s csak akkor merészkedtek elő, amikor megjelentek a szovjet tankok.” Az eseményeknek állítólag volt egy másik következménye is: a dunaújvárosi pékek hosszú ideig nem voltak hajlandók kiszolgálni a görögöket.
Ezekre a fejleményekre még utalásokat sem találtam a budapesti és a Fejér megyei levéltárakban, a korabeli sajtóban. Hogy ezek a feltevések mégsem nélkülöznek minden alapot, azt a megtalált iratok közvetetten támasztják alá.
Az egyik 1956. november 16-i keltezésű iratban, a “Különfélék” címszó alatt szerepel az, hogy “görög emigránsok egy csoportja, 300-an Dunapenteléről kérték más népi demokráciákba való áttelepítésüket. A görög emigránsok 6000 embert tesznek ki…” Bár a továbbiakban írásos dokumentum nem készült erről a kérdésről, tény azonban, hogy határozat született, amelyben Marosán Györgyöt bízták meg azzal, hogy vegye fel a kapcsolatot ez ügyben a szovjet nagykövetséggel.
A dunaújvárosi eseményekhez a másik támpontot az 1956. november 28-i keltezésű irat szolgáltatja. A “Beszámoló a testvérpártok Magyarországon tartózkodó képviselőivel való megbeszélésről” című dokumentumból kiderül hogy Kiss Károly vezetésével határozat született, mely szerint a magyar kommunista vezetők kérelemmel fordultak a testvérpértok kormányaihoz, hogy „a Magyarországon tartózkodó görögök elhelyezésében segítsenek. Eddig Orosz elvtársék már 800 emigráns elhelyezéséről gondoskodtak.”
A forradalom leverése után, a görög vezetők kérésére, a magyar kormány kezdeményezésére és a “testvérpártok” támogatásával a görög emigránsok elhagyták Dunaújvárost, többségük Csehszlováklába költözött, sokan Bulgáriába települtek át, s kisebb számban hazatelepültek Görögországba, A korabeli helyi sajtóban “Elköltöztek a görögök” címmel egy kurta hírrel zárták le ezt az ügyet: “Megoldódott a görög kérdés. A dunapentelei görögök több mint 400-an szerdán a Deák Ferenc gőzössel elhagyták Dunapentelét. Csehszlovákiában települnek le, és ott folytatják a termelőmunkát.”
Deák Ferencz lapátkerekes gőzhajó /fortepan
Indoklás vagy magyarázat nincs: milyen görög kérdés oldódott meg, miért kellett több száz embert áttelepíteni más országokba? Bár az ügy történeti és szociológiai összefüggései a mai napig nem egyértelműen tisztázottak, a görögök áttelepítése és a dunapentelei forradalom közötti kapcsolat teljesen nyilvánvaló. A közvéleményt nem akarták ezzel a kérdéssel tovább nyugtalanítani, hisz a helyi hatalomnak is a helyzet konszolidálása volt a célja. Erre szólított fel a Dunapentelei Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának felhívása is, amelyet néhány nappal a forradalom leverése után fogalmaztak meg:
Dunapentele dolgozói! Ti, akik az elmúlt esztendők során nagyszerű hőstetteket hajtottatok végre a munka frontján, felépítettétek az ország legszebb és legkorszerűbb városát. Ti, akik a Dunai Vasműben, közlekedésben és a lakosság felé nyújtott szolgáltatásban példát mutattatok az ország munkásosztályának, legyetek most a béke, a rend, a nyugalom hős szószólói. Járuljatok ezzel hozzá a független, demokratikus Magyarország megteremtéséhez!
Dunapentele, 1956. november 14.
Felhasznált képek:
fortepan.hu
Dunaújvárosi József Attila Könyvtár archívuma
Dunaújváros története – 2000.
