Színház és Élet – 1906. november 11.

Jantsky fogadó, az iskola, és a római katolikus templom Dunapentele főutcáján
fotó: Dunaújváros története képeslapokon

Bohém mesék
/részlet/

Szökik a direkció

– Szedjétek le a köteleket! Bocsássátok le a vitorlákat! Meneküljetek, mert háborog a tenger, kitört a vihar!
E harsány parancsszavakat Világfi Béla direktor úr osztogatta Dunapentele város nagykorcsmájának termében. Szomorú látványt nyújtott az elcsüggedt csoport, amely a függönyhúzóval együtt nyolc lelket számlált. Furcsa játéka volt a sorsnak, az a körülmény, hogy míg a drámai hős nevetett a helyzeten, addig a komikus tragédiát látott a dunapentelei eseményekben. Úgy tudom, hogy már több ízben hangsúlyoztam azt, hogy a vándorszínész és a vándordirektor életében nagy szerepet játszik a falubeli nagyvendéglős. Valóságos “zsarnoka” a színészeknek. Minden fillérnyi bevétel az ő zsebébe vándorol és akármilyen jól ütött be a szezon, mégis megfogyva hagyják el szereplésük színhelyét. Nem képesek annyit megkeresni, amennyit a vendéglős nagy bőrtárcája befogad. Amilyen örömet színlel a falusi közönség a színészek érkezésén, olyan tanácstalanul, minden segély nélkül hagyják őket, amidőn étkezésért és lakbérért ott fogják utolsó ruhaneműiket is. Egyetlen védőeszközük a pénz volna, de ilyenkor a legjobb barátok és a puszipajtások is elrejtőznek, vagy kereken elutasítják őket kérelmükkel. A legutolsó mentőeszköz a kollekta – ha az sem sikerül, kénytelenek az alant leírt eszközökhöz folyamodni. A kétségbeejtő helyzet arra kényszeríti a társulatot, hogy szökjön és mentsen, amit menteni tud. Világfy társulatának is szöknie kellett Dunapenteléről, nem volt más menekvése. A vendéglős azonban átlátott a szitán és harcvonalba állította cselédségét és egynéhány falubeli parasztlegényt őrszem gyanánt a hajóállomáshoz küldött.
“De többel ésszel, mint erővel” – mondja a jó régi közmondás. Amíg a direktor az előszobában kérlelte a vendéglőst, hogy redukálná ez egyszer követelését, addig a tagok a leeresztett függöny mögött leszedegették a díszletet, derekuk köré csavarták és a hátsó kertajtón elillantak az országutra. Erre a vendéglős minden ébersége dacára, nem számított. A legrosszabbul járt a súgó, mert ő a hátteret volt kénytelen derekára csavarni és potrohosan, lassú léptekben tudott csak cammogni, félvén, hogy az őrszem utoléri. A függönyt otthagyták, mert csakis annak háta mögött tudtak sikeresen operálni. Természetesen a direktor is kereket oldott a kellő időben. És vidáman, danolva, fütyörészve indultak a következő állomás felé, nem gondolva arra, hogy talán innen is ilyenformán kell menekülniük.

Bokor Imre

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.