Szabad Ifjúság 1954. március 2.
Új, nagy siker népünk jólétének útján
Vasat ad a Sztálin Vasmű I. számú nagyolvasztója
Egész népünk szeretete övezte az alapkő letételének pillanatától kezdve épülő hatalmas békeművünket: a Sztálin Vasműt. Ifjúságunk is derekasan kivette részét a vasmű és az új város építéséből, ifjú hősök nevelődtek az új város építése közben, fiatal sztálinvárosiak nevét ismerte meg az ország. Most, a hatalmas békemű I. számú nagyolvasztója már vasat ont az országnak, hogy új mezőgazdasági, könnyűipari, élelmiszeripari gépeket gyárthassunk belőle.
Az első ünnepélyes csapolást vasárnap délben (1954. február 28.) végezték. Az avatóünnepségre Srtálinvárosba érkezett Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségének első titkára, Nagy Imre, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Gerő Ernő, Hidas István, Zsofinyecz Mihály, Kristóf István, az MDP politikai bizottságának tagjai, Szalai Béla, az MDP politikai bizottságának póttagja, az Országos Tervhivatal elnöke, Vég Béla, az MDP központi vezetőségének titkára, a központi vezetőség és a minisztertanács több más tagja, politikai, gazdasági és kulturális életünk számos kiválósága. Eljött J. D. Kiszeljov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete.
A zenekar eljátszotta a Himnuszt, majd Borovszky Ambrus, a Sztálin Vasmű igazgatója lépett a díszemelvény mikrofonja elé és a vasmű igazgatósága, pártbizottsága, szakszervezeti bizottsága, s dolgozóinak ezrei nevében üdvözölte a megjelenteket. Ezután Szlobodnyik László, az építkezés ácsbrigádvezetője a kohóépítők nevében átadta az új, hatalmas létesítményt, majd a kiváló ácsbrigádvezető szavaira válaszolva, Horváth László kohómester a kohászok nevében átvette a kohót.
Új nagy békeművünk: a Sztálin Vasmű I. számú nagyolvasztójának avatóünnepsége
Zsofinyecz Mihály beszéde
Az ünnepi beszédet Zsofinyecz Mihály, az MDP politikai bizottságának tagja, kohó és gépipari miniszter tartotta. Zsofinyecz elvtárs többi között a következőket mondotta:
Jogos öröm, a jólvégzett munka tudata töltheti el e hatalmas alkotás építőit, akik most végső formájában láthatják maguk előtt azt, amiért éveken keresztül küzdöttek. Sztálinváros és a vasmű – s ennek egyik legfontosabb része, a ma átadásra kerülő nagyolvasztó – a mi szocializmust építő, saját jólétén munkálkodó népünk erőfeszítéseinek a gyümölcse.
A mai napon elérkeztünk ahhoz, amikor a Sztálin Vasmű nagyolvasztójából nyersvasat csapolnak, hogy nagyrészt acéllá alakítva eljusson a gépgyárakba. A mai naptól kezdve a traktorokat, a szerszámgépeket, a mezőgazdasági gépeket, a kerékpárokat nemcsak a diósgyőri, az ózdi és a csepeli acélból gyártják, hanem olyan acélból is, amely már a Sztálin Vasműben termelt nyersvasból készült.
A sztálinvárosi nagyolvasztó megindulásának, fejlődésünk mai szakaszában különleges jelentősége van. Különleges jelentősége van azért, mert nagyon kiszélesíti a mezőgazdaság fellendítését szolgáló programunk acélalapját, s ezzel még szilárdabbá, biztosabbá teszi e nagyszerű program realitását. A magyar mezőgazdaság a nagy felvirágzás szakaszába lépett. Bőségesebb kenyér, több hús, tej és egyéb élelmiszer lesz az eredménye e program megvalósításának.
De az eredmény nem hullik az ölünkbe. A győzelem feltételeit állhatatos munkával magunknak kell megteremtenünk. Mindenekelőtt fokoznunk kell a mezőgazdaság gépesítését. Mind több, korszerűbb termelőeszközt, traktort, kombájnt, ekét. boronát és egyéb kisgépet kell adnunk a falunak.
A sztálinvárosi nagyolvasztó megindulásával hatalmas lépést tettünk előre ebben az irányban. Új erő jelentkezett a népgazdaságban: a sztálinvárosi nagyolvasztó, amelynek egynapi termeléséből 140 traktort, vagy 300 kombájnt, vagy 400 vetőgépet lehet gyártani. Ezzel a kohóval biztosabban, sikeresebben folytathatjuk harcunkat nagy nemzeti ügyünkért, a mezőgazdaság felvirágoztatásáért.
Különleges jelentősége van az új nagyolvasztó felavatásának azért is, mert segít megbonthatatlanná kovácsolni államunk alappillérét: a munkásosztály és a dolgozó parasztság testvéri szövetségét.
A mi kis országunk ma már fejlett, erős és sokoldalú iparral rendelkezik. Megfelelő szervezettség, és kedvező feltételek mellett iparunk igen nagy feladatok megoldására képes. Ha most fékezzük az iparosításban eddig diktált túl gyors tempót és erőnket összeszedve az elért eredmények megszilárdítását helyezzük munkánk középpontjába, még jobban kibontakozhat iparunk ereje és nagy felkészültsége.
Ennek a megszilárdításnak azonban a szén és a villamosenergia biztosítása mellett nélkülözhetetlen feltétele: elegendő vas és acél, a gyárak ellátása megfelelő minőségű kohászati termékekkel. A sztálinvárosi nagyolvasztó, amely országunk nyersvastermelési kapacitását mintegy 30 százalékkal, tehát csaknem egyharmadával növeli, enyhíti az anyagellátás gondjait és lehetővé teszi, hogy az ipar munkájának megszilárdításában tartós eredményeket érjünk el.
E sikerünket mindenekelőtt munkásosztályunk és műszaki értelmiségünk odaadó, lelkes munkája, szívóssága és áldozatkészsége tette lehetővé. És ez nem egyedül a sztálinvárosiakra vonatkozik.
A sztálinvárosi építők kimagasló érdemei mellett óriási szerepük volt azoknak is, akik nem itt a helyszínen, hárem távol, az ország minden részében, üzemében segítették a nagyolvasztó üzembehelyezését.
A Sztálin Vasmű nagyolvasztójának felépítésében részes volt a dolgozó parasztság is. A falu elküldte ide fiait, leányait, hogy a munkásosztály oldalán segítse felépíteni nagy alkotásunkat. Sztálinváros, a Sztálin Vasmű valóságos jelképévé vált a munkásosztály és a dolgozó parasztság összefogásának.
A Sztálin Vasmű és az új nagyolvasztó megalkotásából oroszlánrészt vállalt ifjúságunk. Számtalan esetben mutatták meg a fiatalok, hogy lelkesedésükkel, önfeláldozásukkal élére tudnak állni az építőmunkának. És lehet-e természetesebb dolog, minthogy a fiatal szocialista város építésének legodaadóbb, legragaszkodóbb harcosa az ifjúság?
Az a fiatalság, amely Sztálinvárosban tanulta a szocializmus építését, nagyot nőtt politikai öntudatban, szakmai tudásban, szilárd magatartásban. Példát vehet róluk sok magyar fiatal!
Az építés sikerének döntő tényezője volt a mi nagy pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja. A párt szervezte, vezette a harcot a Sztálin Vasmű építéséért, az új nagyolvasztó üzembehelyezéséért.
A kohóépitkezés sikerét a baráti Szovjetunió önzetlen testvéri segítsége tette lehetővé. Az új nagyolvasztó terveinek legnagyobb részét a Szovjetuniótól kaptuk. A legkorszerűbb gépeket, berendezéseket a Szovjetunió bocsátotta rendelkezésünkbe Mérnökeink, technikusaink a helyszínen, a Szovjetunióban tanulmányozhatták a világ legmodernebb kohászati kombinátjainak működését.
Azok az új munkasikerek, amelyek a kongresszusi munkaversenv során születnek, egy-egy üzenetet jelentenek a kongresszus számára és azt fejezik ki, hogy dolgozóink saját ügyüknek tartják a Központi Vezetőség határozatait, készen altnak azok hiánytalan megvalósítására.
A dolgozó nép munkája, amelynek megtestesült jelképe a sztálinvárosi nagyolvasztó is, elvezet bennünket a nagyobb bőséghez, a jobbmódú, szebb, gazdagabb élethez.
Az ünnepség befejezése után minden jelenlévő sietett, hogy szemtanúja legyen annak a pillanatnak, amikor kohászaink az első vasat csapolják.
Történelmet írtak a Duna mentén
Vasárnap délben megkezdte munkáját a Sztálin Vasmű I. számú nagyolvasztója. A Duna fölé húszemeletnyi magasságba emelkedő acélóriás felavatásával lépett be igazán a Sztálin Vasmű a termelő üzemek sorába.
Sztálin Vasmű látképe 1953
Az I. számú nagyolvasztó felépítésének története rövid, ha az időtartamot nézzük, de ha a hőstetteket idéznénk, köteleket írhatnánk. A pentelei fennsíkon 1950 tavaszán kezdte meg néhány ember az építkezést. Két év múltán már város fogadta a látogatót s erőteljesen bontakoztak ki a gyár körvonalai is. Ekkor kezdtek munkához ott, ahol ma a nagykohó égbenyúló acélteste áll. Az első “hadműveletet” a hídépítővállalat dolgozóinak kellett végrehajtaniok: tömöríteni a talajt, nehogy süllyedjen a lösz a sokezertonnás építmény alatt.
De ehhez a munkához nem volt sem elegendő tapasztalat, sem megfelelő gép. Amikor az első cölöpöl beverték a talajba, az emberek boldogan fogadkoztak:
– Június elsejére kell elkészülnünk? Hát mi május közepére leverjük az 527 cölöpöt!
De amikor a cölöpöl ki kellett húzni – hogy a helyén keletkezett lyukat máshonnan hozott földdel döngölhessék tele – akkor derült ki, hogy a gép nem képes erre. A kötél is elszakadt. Külön húzóállványt szereltek fel, de a munka így nagyon lassan haladt. Végülis győzött az emberi találékonyság: a verőhegyet szélesebbre készítették, mint amilyen a verőcső volt, így a föld már nem szoríthatta be a csövet.
Őszre elkészült a kohó hatalmas betonalapja. Megérkeztek a budapesti MÁVAG szerelői és felszerelték a hatalmas toronydarut, amely 72 méter magasba emel 20-25 tonnás szerkezeteket. Télen, hóviharral, metsző széllel dacolva egyre magasabbra emelték a kohó Páncéltestét. A tizenhatodik vasöv beemelésével a nagy kohó a Sztálin Vasmű egész gyárterületének legmagasabb építményévé nőtt.
Épül a nagyolvasztó – 1953
A MÁVAG szerelői után megkezdték a munkát a vaskohászati kemenceépítők, az Április 4 Gépgyár, a Láng Gépgyár szerelői – összesen 46 vállalat vett részt a kohó építésében.
Mint kemény harcra, úgy tekinthetnek vissza erre a másfél évre a kohóépítők. Ám ebben a harcban nem voltak magukra hagyva. Sok értékes tapasztalatot nyújtott a diósgyőri nagykohó felépítése. A szovjet nép rendelkezésükre bocsátotta a legbonyolultabb szerkezeteket. S mindenütt az élen haladtak a gyárakból kiküldött munkások, példát mutattak a kommunisták.
A Sztálin Vasmű nagyolvasztója hazánk legkorszerűbb kohója. Altól kezdve, hogy az anyag beérkezik a vasműbe, egészen a csapolásig egyáltalán nem kell fizikai munkái végezni.
A 30 méter magas, 180 méter hosszú szovjet híddaru elvégzi az elegykészítést. A nagyfokú automatizálás természetesen több tudást is igényel. De a Szovjetunió ebben is segített: a nagykohó öt mérnöke, négy főművezetője, hat művezetője járt tanulmányúton a Szovjetunióban.
A kohó dolgozói egyrészt Diósgyőrből és Ózdról, másrészt Sztálinváros legjobb építői közül kerülnek ide. Rájuk vár az a nagy munka, hogy a sztálinvárosi vasból több gépet küldhessünk a falvakba, több gépet, munkaeszközt a közszükségleti cikkeket gyártó üzemekbe
B. E.
Felhasznált képek forrása:
Dunaújváros története képeslapokon
Sebestyén István – Sztálinváros 1953 fotók
József Attila Könyvtár
