Dunaújvárosi Hírlap – 1963. július 16.
Ismerjük meg városunkat
Írta: dr. Weiner Tibor – Dunaújváros főépítésze
Városunk népességének különös összetétele; valamint az a tény, hogy a rengeteg gyerek, akik parkjainkat, iskoláinkat ellepik nem elégséges egy egészséges népszaporulathoz, amely biztosítaná városunk harmonikus és optimális fejlődését; annak a telepítéspolitikának az eredménye, amely a város alapításának éveiben egyedül érvényes lehetett. Sok munkáskéz kellett az építéshez és kevés volt az épület. Lehetőleg minél kevesebb embernek, csak közvetlenül a munkában résztvevő dolgozóknak jutott lakóterület. Minél kevesebb gyermeknek, kevesebb iskolára, óvodára, bölcsődére volt szüksége. A telepítéspolitika is egyértelműen lehetőleg nőtlen, legjobb esetben kis családdal rendelkező dolgozók telepítését irányozta elő.
Városépítés és letelepedés Dunaújvárosban
Az első időben szükségszerű és csak az építés szempontjából fakadó szemlélet azonban hamarosan általános szemléletté dagadt, és a város építésfejlesztésének programja lett. Az elképzelés, hogy Dunaújvárosban csak fiatalok és kis családok települnek, következetesen vonta maga után, hogy csak 3-4 személyt befogadó lakásokat építettek meg. 1956-ig, az akkori 4000 lakás 95 százaléka volt kétszobás, egy nagyobb és egy kisebb, gyakran egymásba nyíló szobából álló lakás – ahol több mint 4 személy, szülők és két gyermek kényelmesen nem igen helyezkedhetett el. Még négy személy is csak addig fér el, míg a gyerekek kicsinyek, mert ha megnőnek és történetesen az egyik fiú a másik lány, a normális családi élet lebonyolítása már lehetetlenné válik. Az alkalmazott lakástípusok tehát, bár sok szempontból figyelemre méltóak voltak, a népszaporulat ösztönzői semmi esetre sem lettek. Hiányzott a lakóterület ahhoz, hogy teljes családtörzsek települjenek át az új városba, amelyek képesek lettek volna egy egészséges és maradandó családi élet feltételeit megteremteni, több generációra kiterjedő családi egységeken belül. Nagy családi egységek körében könnyebben válnak megoldhatóvá családi problémák, biztosabb alapokra helyezkedik a családi élet teljes kibontakozása. Városunkban tehát az alapítás éveiben, nem annak a szocialista életnek perspektívájában történtek az elhatározások, amelyet már 10 éves léte is igazol. Nem számoltak azokban a kezdeti időkben az igények hallatlan növekedésével sem, amelyek pedig ma a szocializmus küszöbén, már lakosságunk törvényszerű fejlődésének következményei. Máról visszatekintve, hibának kell minősíteni azt az akkori igen progresszív igyekezetet, hogy az 1948-as állapot felszámolására, amikor Magyarország teljes lakásállományával szemben – amelynek 70 százaléka egyszobás, vagy szoba nélküli lakás volt – csak kétszobás, konyhás, fürdőszobás lakások építését határozták el.
Vasmű út 10-12-14 és Korányi Sándor utca 1.
Hiába épültek az akkori idők gazdasági lehetőségeinek megfelelő és igen magas színvonalú lakások, ha a beköltözés ezekbe a lakásokba a telepítés akkori elveinek megfelelően a dolgozóknak csak a legszűkebb családi körére terjedt ki. Vagy nagyobb, egész lakás törzsek betelepítésére alkalmas lakásokat is meg kellett volna építeni, vagy a telepítés szervezőinek kellett volna összeválogatni olyan családtörzseket, amelyeknek több tagja munkaképes, és ezek részére szükséges több lakást rendelkezésre bocsátani. Az erkölcsi és személyi támasz, amelyet a család szélesebb köre jelent az emberek részére, még akkor is érvényesül, ha nem összkomfortos lakásokban, hanem akár egyszobás lakásokban élnek, de egy városban közel egymáshoz, készen egymás megsegítésére.
A telepítéspolitika akkori módszereiből fakadnak tehát azok az anomáliák, amelyeket ma a családi élet kibontakozása körül városunkban tapasztalhatunk. Egyébként az eredetileg négy vagy maximum öt személy részére épített lakásokban sokhelyütt tizen, tizenöten is laknak, éppen a családtörzsek lassú beszivárgása miatt, és ennek következtében tömegesen jelentkeznek a túlzsúfolt lakásokból az újabb lakásigénylők, másrészt e telepítéspolitika következménye, hogy az utóbbi időben a családi élet nem megfelelő fejlődési viszonyai között 410 házasságkötésre, 384 bontás esik.
Túl ezeken a tüneteken a kezdeti telepítési politikából következnek a népesség összetételének olyan jellegzetességei is, amelyek egyenes indokai a városunkban jelentkező szaporulathiánynak. Magyarország valamennyi szocialista városában nem kielégítő a férfiak és nők aránya, és feltűnő, hogy Dunaújvárosban a nők létszáma különösen alacsony.
1000 férfira jut
| Kazincbarcikán | 952 nő |
| Komlón | 902 „ |
| Oroszlányban | 899 „ |
| Dunaújvárosban | 822 „ |
Dunaújvárosnál alacsonyabb arányszám országunkban már csak egy helyen, Ajkán található.
A nők alacsony arányszámával párhuzamosan alakul ki városunkban egy másik rekordszám: a házaséletet élők száma a teljes lakosság viszonylatában országosan 71,5 százalék. Dunaújvárosban csupán körülbelül 50 százalék. A szaporodó lakosság, tehát aránylag kis százaléka él családi életet, de ezek közül is 1245 házasság nem Dunaújvároshoz kötött, hanem egyik vagy másik házastárs Dunaújvárostól távol lakik.
A káros tényezők, amelyek városunk egészséges szaporodását, és ezzel fejlődését is gátolják, nagyrészt tehát egyetlen gyökre a lakásviszonyokra is vetíthetők. (A női munkaerő alkalom a másik ok. Erről később még szó esik.)
Milyenek is tehát városunk lakásviszonyai? Kétségtelen, hogy nem csak országos, de világviszonylatban is előkelő helyen állunk ma már több mint 7000 lakásunkkal, modern elvek szerint megépített városunkkal, most már hamarosan a város egész részére kiterjedő távfűtéses, gázos, konyhás, fürdőszobás lakáshálózatunkkal. Ez a több mint 7000 lakás évről évre országos viszonylatban nagy mennyiséggel növekedik meg, ötéves tervenként mintegy 3000-3500 lakással. Dacára ennek a hatalmas fejlődésnek, amely az említett számok viszonylatában sebesebb, mint az ország bármely más városában, szervezetten telepedtek meg részben a város határában lévő barakktáborokban, részben a város kapui előtt a következő évek lakásigénylői. A barakktáborokban 1962-ben 4483 fő, köztük 796 család várta a végleges letelepedést, de várja ezt a letelepítést városunk dolgozóinak az a része is, amely a várost környező községekben települt meg. Ismeretes, hogy Dunaújváros felé 30 kilométer távolságból a Duna mindkét oldaláról özönlik a lakosság, és ingavándor forgalmuk – tehát azoknak a dolgozóknak a száma, akik minden reggel városunkba járnak dolgozni, de este lakóhelyükre visszatérnek – 7000 körül mozog. Ez a szám egyáltalán nem mondható maximálisnak, hiszen bármely munkaalkalom jelentkezése esetén az ingázók száma egyre növekedne már ma is, de növekedni fog teljes bizonyossággal akkor, amikor a szocialista mezőgazdaság megerősödése és gépesítése során parasztságunk körében munkaerő szabadul fel.
A városba betelepülő, vagy betelepülni szándékozók hadserege városunk fejlesztésének kérdését megkülönbözteti általában a többi magyar városok fejlesztésének lehetőségeitől, mert városunk gyarapításának kérdése nem munkahelyek létesítésétől függ, mint például az alföldi városainkban, hanem kizárólag lakásépítés kérdése.
(Folytatása következik)
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
