Dunaújvárosi Hírlap – 1980. április 25.

Dunaújváros területének rövid története (IX.)

Faluból mezőváros

A török kiűzése nem hozott sok jót. A rekvirálások, a katonai önkényeskedés, és nem utolsó sorban Lipót király abszolutizáló törekvései országszerte elégedetlenséget szültek. Forradalmi mozgalmak keletkeztek előbb Hegyalján, majd országszerte, amelyek végül történelmünk egyik legnagyobb szabadságharcában terebélyesedtek ki. Pentele környékére 1705 nyarán terjedtek ki a harcok, amikor Vak Bottyán a dunakömlődi imsósi révnél átkelt Dunán. A küzdelem, amelybe a falu csaknem kizárólag rác lakossága nem avatkozott bele, váltakozó szerencsével folyt a császári erőkkel szemben, míg végül sikerült fölszabadítani a Dunántúl nagy részét. Több földsánc épült ebben az időben a Duna mentén, az egyik közel, a baracsi halászcsárda szomszédságában van, sáncárkai még ma is tisztán fölismerhetők. A múzeum Soltról származó, Lipót-krajcárokból álló éremkincsét is valószínűleg ebben az időben rejtették földbe.
A Duna mentén számos hely- és dűlőnév őrzi a szerb névadást. A rác lakosság birtokba vette a törökök által dzsáminak használt rácdombi középkori templomot. Ekkoriban kaphatta a szerb egyház oroszországi patrónusaitól egyházi könyveit, de ikonosztázát is abban járatos külföldi mesterek készítették.
A Rudnyánszky család egy sikertelen próbálkozás után felvidéki magyar és szlovák családokat telepített Pentelére. Ők és a velük ötvöződött rác lakosság alkotja a mai falu úgynevezett alapnépségét.

A dunapentelei gazdák urbáriuma 1736-ból

A települési szerződés az akkori kedvező viszonyokhoz képest volt. Legfontosabb eleme az volt, hogy a robotot 450 forinttal megválthatta az új közösség. Amint azonban a helyzet stabilizálódott, Rudnyánszky József fokozatosan növelte a követelményeket. Az állapotok rosszabodására utal, hogy a penteleiek is részt vettek az 1761. és 1766. évi Fejér megyei jobbágy-megmozdulásokban.
Az 1768-ban hozott urbárium általában a földek gazdaságosabb kihasználását, azon belül pedig a jobbágyság terheinek egységesítését és bizonyos mérvű csökkentését célozta. Pentelén viszont az az érdekes eset állt elő, hogy mind a földesurak, mind a jobbágyoknak kedvezőbb volt a régi állapot, így az úrbérrendezési eljárás szinte formai lefolytatása után újabb szerződést kötöttek egymással. Eszerint 100 pozsonyi mérőgabonát kellett vetniük, gondozniuk, és a termést hajóra rakniuk. Baracson vagy Pázmándon 100 szekér szénát kellett kaszálniuk és kazalba rakniuk, és ezen felül továbbra is fizetniük kellett a korábban kialkudott 450 forintot.
Az idő múltával azonban változott a helyzet. Szabad föld már 1768-ban sem volt, a század végére pedig jelentősen fölaprózódtak a birtokok. Ez kimutatható mind a nemeseknél, mind a jobbágyoknál, így például az 1754. évi nemesi összeírásban kettő, 1809-ben hét, 1818-21-ben 26 névvel találkozunk. Több család teljesen elszegényedett és elhagyta a falut. Az elszegényedés azonban sokkal inkább nyomon követhető a jobbágycsaládoknál, akiknél a mindennapi kenyér forgott kockán. A zsellérek száma 1768-ban 7, 1812-ben 123, 1828-ban pedig már 181 volt akikhez még hozzá kell számítani 82 cselédet. A megváltozott körülmények között jónak látszott a földbirtokosok számára az urbárium tényleges bevezetése. Erre 1808-ban, hosszas vita után került sor. Az intézkedés a földesurak majorgazdálkodásának fejlesztését segítette elő, és a rendezés során a jobbágyok rendre a rosszabb földeket kapták meg. Ez, valamint a szolgalmak megváltozása fölkavarta a kedélyeket, elégedetlenséget szült. A vita még sokáig gyűrűzött, ezzel van összefüggésben a legelők és a bérbe vehető földek ügye is, amely végül 1826-ban egy csereszerződéssel zárult. A szerződés sajnos nem a többség érdekét szolgálta.
A kétségtelen gazdasági föllendülés ellenére tehát bőven volt ok elégedetlenségre. Sokan a rendezések során sem kaptak földet. Ekkor lépett föl Szórád Márton. A tragikus sorsú csizmadiamester 1820 körül került a faluba. 1836-ban Pesten járva megvette az éppen akkor befejeződött országgyűlés törvénykönyvét, amelyben többek között ezeket olvashatta: “nyolc úrbéri zselléreknek pedig egy telki járandóság fog kiadatni”; “az úrbér utáni csalárd szerződések felbonthatók”.  Mivel ezekkel kapcsolatban voltak panaszok Pentelén, agitációba fogott, beadványt szerkesztett. A vármegye eleinte tehetetlenül tűrte a szervezkedést, mivel jog szerint nem léphetett föl ellene, végül egy mondva csinált ürüggyel letartóztatták őt és néhány társát. A család és a barátok minden igyekezete hiábavalónak bizonyult. Szórád Mártont két évi, Précsényi Pált másfél évi börtönre ítélték, böjttel és deressel tetézve. Fönnmaradtak a testileg és lelkileg egyaránt megtört Szórádnak szabadulásakor mondott szavai: “Ez a császár is huncut, aki ezt a könyvet kiadta, ha nem teljesedik”.

Nevek utcanévtáblákon – Szórád Márton út

A falu vezetőségét – a földesurak jóváhagyásával – a falu választotta. A jegyző, az öreg- és törvénybíró, az adószedő és az esküdtek gondoskodtak a rendről, a községi földek megműveléséről, a rétek használatáról, a katonák elszállásolásáról, a kilenced, a tized, a porció és egyéb adók beszedéséről. Egy 1828-as adat szerint a faluban, mely többségében vertfalú, nádfedeles, de célszerű és takaros házakból állt, csak néhány komolyabb épület állt, elsősorban a templomok és a földesurak kúriái. A hatvan iparosnak csaknem a fele vízimolnár volt, egyötöde pedig takács. Rajtuk kívül néhány csizmadia, kovács, szabó, valamint egy-egy asztalos, fazekas, szűcs, kerékgyártó és mészáros dolgozott. Egy későbbi adat szerint két téglavető is működött a falu közelében. A kézműipar fejlettségéről, az apró tárgyak művészetéről a múzeum néprajzi gyűjteménye tanúskodik. A kereskedelem is szépen fejlődött. A révátkelővel is rendelkező községben három kereskedő élt, és nekik is köszönhető, hogy 1833-ban mezővárosi rangra emelkedett a falu, ami évente 4 országos és egy heti vásár tartására adott jogot.

– folytatjuk – 

Dunaújváros területének rövid története

Visy Zsolt

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.