Dunaújvárosi Hírlap – 1965. június 4.

Nevelők köszöntése

PEDAGÓGUSNAP 1965.
(Cseh Tibor felv.)

A mai fiatal nemzedék az emberiség legszebb, legnagyobb vállalkozására indul: adjatok iránytűt a kezébe, nevelők.
Mióta államunk a nevelők iránti tiszteletből a pedagógusok napjáról rendelkezett, ezernyi beszéd méltatta elismeréssel a nemzet egykori napszámosait, ezernyi cikk jelent meg a köszönetről, amelyet szívünk minden hálájával és néhány szál virággal fejeztek ki a tanítványok. És e hálás tanítványok évről-évre elindultak a maguk útjain. Az ötéves és tízéves találkozókon aztán látta a nevelő, hogy tanítványai között vannak egyszerű hősök, pedig az iskolapadokban talán csak szorgalmukkal és becsületességükkel jeleskedtek, vannak önző életművészek, akik akkor tehetségekként indultak esetleg, és akadnak szárnyvesztett, holtvágányra jutott életek, akik talán akkor a legjobban tudtak lángolni.
És a nevelő egy ilyen találkozás után sejti meg végül is, mi mindent takarhat a tanítványban a pedagógus napon elmondott köszönet és hála. És tanul a tanítványtól, hogy az új tanítványoknál valamit hasznosítani tudjon a tanultakból. Így kell rájönnie egy idő múlva, hogy a nevelő feladata nem csupán számolni. olvani tudó emberek kialakítása. A fiatal nemzedékek hálája a nevelő iránt azokért az ellopott percekért, a legtisztább és legtartósabb, amelyek alatt látni, érezni, gondolni – élni tanítja meg a nevelő.
A nevelők pedagógus napi köszöntésébe beleszőjük kulturális forradalmunk ragyogó eredményeit. Elmondtuk, hogy felszámoltuk az analfabétizmus utolsó gócait is. De a pedagógus tudja, hogy a közöny és cinizmus veszélyesebb kór az analfabétizmusnál. Elmondtuk, hogy sokszáz százalékkal növekedett a középiskolát végzettek száma. De a pedagógus tudja, az önzés leküzdésében még messze vagyunk az érettségitől. Elmondjuk, hogy húsz év alatt egyetemeink és főiskoláink az új szocialista értelmiség széles bázisát teremtették meg. De a pedagógus tudja, hogy kellő emberi értékek híján a tudás hatalmával zsarolni is lehet.
A fejlődésnek ezek az ellentétes oldalai korántsem jelentenek és nem is jelenthetnek egyértelmű pedagógiai értékeket, vagy pedagógiai selejtet. Mindkét oldal jelentkezése igen jelentős társadalmi együtthatók eredménye. De kivonhatjuk-e ezekből a nevelés eredményeit és hibáit.
Tudjuk valamennyien, milyen nehéz úgy dolgozni tervszerűen, hogy nagy távlatokban gondolkodunk. A magunk munkájával többnyire megelégszünk, ha a pillanat követelményeinek eleget tudunk tenni. És sokszor képtelenek is vagyunk túllépni a pillanat követelményein. De a nevelőtől ezt mint természetest követeljük meg. Alakítson ki a mai kisgyermekekben olyan emberi értékeket, amelyek húsz, harminc év múlva is társadalmi értékek, emberi értékek maradnak. Ez valóban természetes követelmény a nevelőtől, de valljuk meg, semmiképpen sem egyszerű. Kevés olyan hivatás és foglalkozás van, ahol a napi egyéni munka és a jövő kibontakozó távlatai ennyire szoros egységet alkotnának. A pedagógus munkájának minőségi ellenőre, a társadalom csak öt, tíz, vagy esetleg csak húsz év múlva jelzi, ha az eleven “munkadarabban” selejtet talál. Jelzi az ekkor már személytelenné váló nevelőnek: a Nevelőnek. S az öt, tíz évvel ezelőtti pedagógiai selejtet is kinek jelezze a társadalom, ha nem nekik, a mai nevelőknek. Néha az általánosításig személytelenítve.
A munka tiszteletének, becsületének esetleges hiányai, az erkölcsi magatartás bizonytalanságai, a társadalomtól függetlenül boldogulni akaró csoportjai – apró figyelmeztetések. Törődni kell ezekkel a vadhajtásokkal, letörni zsenge korukban, hogy kárt ne tegyenek az egészséges hajtásokban.
Az a fiatal nemzedék, amely ma óvónők, tanítók, tanárok keze alatt formálódik, húsz, harminc év múlva a társadalom, a születő kommunista társadalom gerinchadát képezi. Milyen lesz ez a jövő, milyen lesz ez a társadalom. Sokat beszélünk erről pedagógusok és nem pedagógusok. Olyan lesz amilyennek ma megalapozzuk munkával, technikával, erkölcsökkel – és természetesen emberanyaggal. A munka társadalma lesz, a kollektív felelősség társadalma lesz, a technika társadalma lesz, a szépség társadalma lesz, olyan társadalom, ahol az egyén csak társaival együtt lehet boldog. Ehhez a társadalomhoz kell mérnie a nevelőnek önmagát. Ehhez igazítani pedagógiai elveit. S az ehhez vezető legrövidebb út iránytűjével: a marxizmus-leninizmus világnézetével ellátni a fiatal nemzedéket.
Tisztelet azoknak, akik e felelősséget élethivatásul választották.

Nagy Jenő

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.