Dunaújvárosi Hírlap – 1965. június 4.
ÉPÍTŐK NAPJA 1965.
A 15 ÉVES DUNAÚJVÁROS KÖSZÖNTI ÉPÍTŐIT
Köszöntő helyett…
Vasárnap az építőket köszöntjük országszerte. Az Építők Napja kicsit jelkép is, nemcsak ünnep. Azokat köszöntjük, akik az élet egyik legszebb fogalmát, az építést, a megvalósulót, a születő alkotás izgalmát és szépségét testesítik meg. A tervezői megálmodás gyakorlati megvalósítói ők. Kőművesek, ácsok, kubikosok, vasbetonszerelők, s ki tudja hány és hány szakma munkásai, akiknek ezernyi részmunkájából harmonikus egységben születik meg maga a mű.
A dunaújvárosi Építők Napja az idén ünnepélyesebb, mint a korábbi éveké. Tizenöt esztendős a város. A jubileum teszi ünnepélyesebbé, amely megintcsak nem szokványos “évforduló”, hanem a magunk teremtette város születésnapja. Az évfordulón gyakran felelevenítjük a “tradíciókat”, a múltat. Azt mondják, ennek a városnak nincsen múltja. Az építők érzik leginkább, hogy az a 15 elpergett esztendő, melyet ma egy kicsit hajlottabb derékkal, kicsit őszebb halántékkal, az általános iskolai ballagóvá serdült gyermekekkel “mérhetünk” önmagunk, mennyi múltat takar.
Minden tégla, minden ház, minden utca, lakás, középület, gyár, műhely személyes élményeket ébreszt. Milyen érdekes, hogy aki ebben a városban így kezdi mondókáját: “amikor azelső kockák falait húztuk fel” – már öregnek számít. Őt már veteránként tisztelik, még akkor is, ha 15 éves suttyó gyerekként csöppent a pentelei fennsíkra, s ma mindössze csak 30 esztendős.
Az építőket köszöntjük. Nem elfogultsággal, hiszen jól tudjuk, hogy egy új város falai építésében, létrejöttében nem csupán kőművesek vettek részt, hanem országos erőfeszítés, nemzeti összefogás fémjelzi első szocialista városunk nevét. Mégis, amikor ünnepükön a reflektor fénye rájuk esik, essék rájuk teljes fény. Munkájuk elismerése maga a város, lüktető életével és békét álmodó házaival. Maga a mű köszöntheti őket a legszebben, amelyet munkájuk verejtékével építettek fel…
– S –
Így kezdődött…
Építőmunkások a város hőskoráról
A tizenötéves város első építőmunkásai után kutatunk. Azokat keressük, akik először léptek a pentelei fennsíkra, hogy ácsszekercével, kőműves kanállal megkezdjék a város építését. Nevek sorakoznak egymás mellé, az emlékezés sorakoztatja őket, s most tűnik ki csak igazán, milyen sokan jöttek akkor – országos megmozdulás hozta őket -, s hogy milyen sokan maradtak hűek a városhoz. Megszólaltatni valamennyiüket lehetetlenség, de hárman a legrégibbek közül hadd idézzék valamennyiük közös élményeit az építés hőskorából…
15 kiló szög a hátizsákban
Fazekas Imre, a lakásépítők főművezetője 1950 április 27-én lépett az egykori Dunapentele földjére.
– A kofahajóval érkeztem Mohácsról. Pontban éjfélkor léptem partra. 15 kiló szög, kisebb szerszámok voltak a hátizsákomban. Azt sem tudtam hirtelen, merre induljak. Az első éjszakát egy istállóban töltöttem, másnap már munkába álltam. Az első munkáscsoport a mai Béke téren, a Lajos-kőnél szállt le a tehergépkocsiról. Mi készítettük számukra a szállást, gondoskodtunk élelmezésükről. Az első barakkokat a mai strand helyén húztuk fel, az első üzemi konyha pedig az óvárosi malom udvarán volt.
– Ma már mindez a múlté – mondja elgondolkozva. – Csak mi lettünk kissé öregebbek. Harmincöt éves voltam akkor, ma pedig túl vagyok az ötvenen. Lassan nyugdíjba megyek. Azért úgy gondolom, lesz majd mire visszaemlékezni nekem is, másoknak is. A tizenöt kiló szögtől eljutni a 7600 összkomfortos, távfűtéses lakásig tizenöt év alatt. Élménynek is szép, meg ajándéknak is, ha azt vesszük, hogy az ember öreg korában számonkéri önmagától, mit tudott adni élete munkájából másoknak…
Szalmazsák, pokróc, egerek
– Az asszonynak talán az ösztönéhez tartozik, hogy benne él az otthonteremtés vágya – kezdi visszaemlékezését Szencsenko Istvánné, a 26. Építőipari Vállalat személyzeti előadója. – Az első időkben az otthontalanságot volt a legnehezebb elviselni. Magam segédmunkásként kezdtem itt az életet. Napközben el volt az ember. Hordtuk a maltert, a téglát, épültek a kockák, a bivalyok, a csontok. Este azonban hiányzott az otthon.
– Soha nem felejtem el, amíg élek. 1950 tele olyan hideg volt, hogy majd lefagyott rólunk a ruha. A nyers épületek rideg falai között kerestünk védelmet, így múlt el a karácsony, a szilveszter. Hogy milyen volt a szálláson az élet? Három szóval jellemezhetném: szalmazsák, pokróc, egerek.
– Sokan elmentek akkor, és én most, tizenöt év távlatából jó érzéssel gondolok arra, hogy azok közé tartozhattam, akik maradtak. Ha mérlegelni kellene, mi jelentheti az ember számára az igazi karriert: az-e, hogy a malterosládát felválthatta az “íróasztallal”, vagy van-e ennél nagyobb dolog is? Számomra a legnagyobb: megismerhettem két fogalmat: akaraterő és küzdés! Enélkül nem is lehet élni. De úgy gondolom, hogy nem érdemes…!
Az Ifjúsági Szövetség küldött
Sándor Zoltán ács még ma is tűzbe jön, ha megkérdezik tőle, miért jött anak idején Budapestről Dunaújvárosba dolgozni?
– A fiatalság védnökséget vállalt a város építése felett. Engem az ifjúsági szövetség küldött annak idején.
– 25 éves voltam, amikor idejöttem. Dolgoztam a Vasmű összes létesítményén. Jártam Várpalotán, Pécsett, Inotán is, szinte az ország valamennyi nagyobb építkezésén.
Egyéni életéről ennyit mond:
– Megnősültem, három családom van. A legidősebb 13 éves, a legfiatalabb 7 esztendős. A legnagyobb gyerek nagyon szereti a földrajzot. Ha a papával együtt leülnek esténként a térkép mellé, Sándor Zoltán ács bütykös ujja végigszánt a vonalakon, megáll egy-egy városnál, ahol járt, dolgozott, épített. Magyaráz a gyereknek, természetesen közvetlenül, mint aki ennek az országnak nemcsak építője, hanem a gazdája is.
– sas –
Sztipkovics Kálmán házszerelő brigádvezető Tóth Sándor művezetővel megbeszéli a napi feladatokat
Helyzetjelentés három főépítésvezetőségről
Az Építők Napja előtt rövid telefoninterjút kérünk a 26. Építőipari Vállalat három főépítésvezetőségétől. Mit végeztek, hol tartanak ma a munkával? Az építők ünnepe előtt – talán nem “véletlen” műve – mindhárom építésvezetőség jelentős munkasikerről adhatot számot:
1. főépítésvezetőség
Mózes Tibor főépítésvezető mondja:
– Örömmel jelenthetem, hogy a papírgyári építkezésnél sikerült tartani a május 31-i határidőt. Elkészült a papírgyári üzemi főépület első szakasza, amely hozzávetőlegesen 15 millió forint értéket képvisel. Átadtuk szerelésre, amelyet a szerelők már birtokukba is vettek. Megérkeztek a helyszínre a gépek, és a daruhidak szerelése ugyancsak megkezdődött. Számunkra pedig: irány a második szakasz!
2. főépítésvezetőség
Simai Pál főépítésvezető távollétében (éppen bejáráson volt) Léhner János építésvezető mondta el lapunk munkatársának:
– Egy hónappal a határidő előtt befejeződött a hideghengermű építése. Építőmunkásaink – minden elfogultság nélkül mondhatom – derekas munkát végeztek. Átérezték, hogy az új létesítmény mit jelent a népgazdaságnak. Ehhez párosult a jó szervezés és a jó együttműködés. Az építők a hideghengermű építésében 240 milliós nagyságrendű munkát végeztek el. S tegyük hozzá: kiváló minőségben!
A Bacsa betonozó brigád a hideghengermű építkezésén. Minőségi munkájukkal elismerést szereztek.
3. főépítésvezetőség
Horti József főépítésvezető a városépítők munkájáról adott rövid tájékoztatót:
– Mint a sajtó már hírül adta, beemeltük az ötszázadik térelemet, amely az új, nagypaneles építési módszer meghonosodásának bizonyítéka. Újabb lakásátadásokra készülünk. A közeljövőben átadjuk CS/3-as kertvárosi tömböt, amelyben a 24 lakás van. Az L/17-es tömb “C” részét, amely 41 lakást foglal magában. A kórház műszaki átadása június 8-10 között zárul. A volt tüzéptelep mellett pedig most kezdtük meg egy újabb 82 lakásos tömb, a D/20-as jelű épület szerelését nagypaneles elemekből.
– Ennyit a napirenden levő munkákról. A tájékoztatóhoz hadd tegyem még hozzá, hogy a városépítők 90 százaléka törzsgárda tag, 1950-51-ben jöttek a városiba. A 15 éves évfordulót újabb munkasikerekkel, jelentős vállalásokkal köszöntik.
Szobaméretû födémelemek az építkezéseken. A város épületelemgyárában naponta három lakás készül el szobaméretû panelekbõl.
Az új panelházakba a beépített bútorokat az elemekkel együtt helyezik el végleges helyükre. /1965
fotók: MTI/Balassa Ferenc
Az elsõ 56 lakásos épület, amit 18 munkanap alatt szerelt össze a Sztipkovics Kálmán komplex brigádja. A dunaújvárosi ÉM 62. számú Állami Építõipari Vállalat dolgozói a felszabadulásunk és május 1. tiszteletére indított versenyben naponta hat lakást építenek fel. A Dózsa György úti új lakónegyedben lépcsõzetes módszerrel építik a nagypaneles lakásokat. Az építkezés egy részén még a földmunkákat végzik, mellettük ugyanakkor már alapoznak, távolabb daruval a harmadik, negyedik szintet, az ötödik szinten, a tetõn pedig, már a kéményeket építik. A két toronydaru segítségével éjjeli és nappali mûszakokon folyamatosan és jól halad a nagypaneles lakásépítés. /1965
fotó: MTI/Szilágyi Pál
Vasárnap tartották az Építők napját
Ünnepség a Vidám Parkban
(Tudósítónktól)
10 óra előtt a Szabadtéri Színpadnál az úttörőzenekar adott térzenét. Többszáz építőmunkás foglalt helyet a Betonelemrvgyártó Vállalattól, 26-os Építőipari Vállalattól, a színház nézőterén. Az előrelátók magukkal hozták az esernyőt, az esőkabátokat is.
Szabó Ferenc elvtárs, a Városi Pártbizottság titkára tartott ünnepi beszédet. Köszöntötte a tervezőket, elemgyártókat, a házak, gyárak építőit. Beszélt a dolgozók helytállásáról, a szocialista brigádok munkájáról.
A kiváló munka megbecsülése
A 26-os Építőipari Vállalat munkásainak Szabó Mihály igazgató kitüntetéseket, okleveleket, jelvényeket, jutalmakat nyújtott át. Hasszán Márton művezető, Pálfi Lajos technikus, Zámbori Ferenc csőszerelő az Építőipar Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetésbe részesült. Kiváló dolgozó kitüntetésben 86 munkás részesült, és több mint 50 ezer forint jutalmat nyújtottak át Pécs, Százhalombatta, Dunaújváros építőinek.
Az épületelemgyárban
A délutáni órákban folytatták az ünnepséget az Épületelemgyárban. Tőke József köszöntötte a munkásokat. Dobai János igazgató – akit a napokban tüntettek ki az Építőipar Kiváló Dolgozója jelvénnyel – mondott beszédet. Utána a 10 éves gyár 80 dolgozójának adta át a törzsgárda jelvényt és oklevelet. A törzsgárda – ezüst, – jelvényét kapta Hompot Márton, Inhozz József, Máté Ferenc, Kiss Ferenc, Kovács György, Juhász Teréz.
Vidámság, zene, eső
A Vidám Parkban az ünnepség során sokszáz sörösüveg ürült ki. Csúszott a forró debrecenire, melyből másfélezernél több fogyott. A gyermekek birtokba vették a hintákat, a játékokat, és délutánra “levizsgáztak” az időjárás felelősök, megjött az eső. Zavarta a sport és kulturális rendezvényeket.
Az elemgyáriak saját portájukon összetolták az asztalokat, megszólalt a zene és a késő éjszakáig vigadtak, nem féltek az esőtől. Ebéd után táncoltak.
Hétfőn megindultak az elemgyárban a gépek, benépesedtek az üzemek, az állványok, az építkezések. Az ünnep után megkezdődtek a termelő, ünnepet teremtő munkás hétköznapok.
– g. gy. –
Fotó: Laczy
Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap, 1965. június 8.
A Sztipkovics Kálmán brigád tagjai a Dózsa György út és Szórád Márta út sarkán épülõ nagypaneles lakóházsor lépcsõházi kapubejáróit szerelik a helyükre. /1965
fotó: MTI/Szilágyi Pál
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
