Szabad Nép – 1956. május 15.
Európa legkorszerűbb búgócsiga-raktára
– Nem szatíra –
Szalki-sziget látképe a kikötővel /1955
fotó: Fortepan/UVATERV
A sztálinvárosi kikötőben mozgalmas kép fogadja a látogatót. A partfal mentén vasérccel, pakurával és a vasmű számára fontos egyéb anyagokkal megrakott uszályok sorakoznak. Szorgos kezek nyomán a daruk sűrűn bólogatva emelik az anyagokat az uszályok gyomrából a várakozó vagonokba.
Ebédidőben rövid időre megáll ugyan a munka, de a part mégsem néptelen. Hidegben vagy tűző napon, esőben vagy szélben – ebédelő munkások lepik el a partot. Ki a víz mellé lehúzódva, ki a betonfalon,vagy a vagonok lépcsőin kuporogva kanalazza a kihűlt vagy szélsodorta homokkal “megsózott” ételt.
De a munka befejeztével sem szűnik meg azonnal a mozgalmasság. Akik nem akarnak azon szurtosan beülni a városba induló autóbuszba, ott tolonganak a parton, a lócára helyezett három rozsdás pléhlavór körül, hogy – már amennyire hideg vízzel lehetséges – lemossák magukról a vasérc porát, vagy az olajat.
Harminc-negyven lépésre a daruk mögött gyönyörű, három emeletes épület emelkedik.
★
Az épületet 1954-ben emelték, hogy itt helyezzék majd el a fokozatosan fejlődő kikötő hivatalait, hogy az itt dolgozók étkezési, tisztálkodási, pihenési és kulturális szükségleteit szolgálja. Az épületet a vasmű annak idején nem vette át, mert sok építési és műszaki hibát talált. Nem javasolta az átvételt a MAHART sem (a kikötőt a MAHART tartja üzemben, az ő kezelésébe került volna ez az épület is). Az építő vállalat – a 26-os számú tröszt alá tartozó 4-es számú Mélyépítő Vállalat – nem ismerte el a hibákat. A vitát a KDB döntötte el: az építő vállalat köteles a hibákat kijavítani.
Miközben a vita folyt, a Kohó- és Gépipari Minisztérium egyik bizottsága úgy gondolta, hogy “addig is” hasznosítani kellene az épületet. A gondolatot tett követte és – a MAHART-tal egyetértésben – bérbeadták az épületet a Belkereskedelmi Minisztériumnak, az pedig a Bútorértékesítő Vállalat és a Játékáru Nagykereskedelmi Vállalat rendelkezésére bocsátotta raktárnak. A pompás ebédlőterem és még néhány nagyobb helyiség a mennyezetig van zsúfolva rekamiékkal, székekkel, szekrényekkel, a kisebb helyiségeken pedig ez idő szerint 4500 gyermekkocsi, 9000 készlet lombfűrész, 60 láda csillagszóró, 16 000 búgócsiga és más hasonló “kikötőberendezések” osztoznak.
– De jól megy nekünk – mondják Sztálinvárosban – hogy éppen nálunk rendezték be Európa legkorszerűbb búgócsiga-raktárát.
Nem változtat a korszerűségen az sem, hogy az épület már kissé megviselt állapotban van, a falakat a bútorszállítással itt-ott leverték, az ablakokat helyenként betörték, sok mosdókagylót összetörtek, kilincseket, csapokat “leszereltek”. Nem fogott ki az épületen a földszintet elöntő árvíz sem. Igaz, hogy a pincében még most is fél méteres víz van, s ott pusztulnak benne a villamoskábelek és a központi fűtés nyolc kazánja, de ez utóbbiakért nem kár, amúgy se használják őket, mert a központi fűtés csőhálózata már jóval korábban szétfagyott.
Az eddigi károkat “potom” egy-kétszázezer forintból helyre lehetne hozni, de senki nem törődik azzal, hogy ez a korszerű játékraktár régi fényében ragyogjon.
A kikötő igazgatósági épülete /1954
fotó: Fortepan/UVATERV
A MAHART: “Igaz, hogy az én kikötőmben van, de nincs az én kezelésemben, semmi közöm hozzá.”
A vasmű: “Az épület nem az enyém, én nem vettem át az építővállalattól, mert sok hiba volt rajta.”
Az építő vállalat: “Ami hiba van az épületben, azt már a búgócsigások csinálták. De különben sem javíthatnék semmit, mert az épület el van foglalva.”
Búgócsigások kara: “Kérem, én csak bérlő vagyok”
★
Mikor lesz végre gazdája ennek a 7 millió forintos költséggel készült épületnek?
Mikor lehet majd az ebédlőben ebédelni, a fürdőben fürödni, a szobákban művelődni és szórakozni?
Mikor vonják felelősségre azokat, akiknek mulasztása miatt drága értékek pusztulnak?
Mikor hallják már meg az illetékesek a kikötő párttitkárának sürgetéseit, hogy teremtsenek rendet, mikor ébred fel végre az illetékes hivatali és pártszervekben a kommunista felelősségérzet?
A feleleteket türelmetlenül várják, napról napra egyre sürgetőbben követelik Sztálinváros dolgozói.
Fábián Ferenc
Kirakodás a ztálinvárosi kikötõben /1956
fotó: MTI/Magyar Fotó/Seidner Zoltán
Az épületben 1957. július 22-én kezdte meg a munkát a Vörös Október kispesti ruhagyár sztálinvárosi üzeme.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
