Dunaújvárosi Hírlap – 1985. április 2.

“Elűzni a grófokat! Leverni a karókat!”

Földosztás Pentelén

Mióta éhezett földre nép? Száz éve? Ezer éve? A negyven esztendővel ezelőtti földosztás a népi demokratikus forradalom legnagyobb vívmánya volt. Ellentmondásoktól, hibáktól sem mentes, ám nagyszerű történelmi időszak.

Mire kidobolták

A szemtanúk elköltöztek, meghaltak. A levéltárban őrzött jegyzőkönyvek, kérelmek, határozatok azonban híven tükrözik a kort. Vaskos dossziék őrzik a dokumentumokat.

Több mint negyven éve keltezték az elsőt. Mert Dunapentelén már 1944 decemberében mozgolódni kezdett a Községi Földigénylő Bizottság, jóllehet kommunista pártalapszervezet még nem volt, kommunisták azért éltek a faluban. A vezetőül elfogadott községbeliekből állt össze a bizottság, olyanokból, akik értettek a nép nyelvén, határozottan kiálltak az emberek igazáért és akik nem csak agitálni, de szervezni és dolgozni is tudtak. Pedig hivatalosan akkor még nem volt földosztás. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés – az Ideiglenes Kormány által – 1945. március 15-én adta ki rendeletét:

1945. évi VI. törvénycikk nagybirtokrendszer megszüntetése és a földmíves nép földhözjuttatása tárgyában kibocsátott kormányrendelet törvényerőre emeléséről. ( …) Ezt a törvénycikket, mint a nemzet akaratát, mindenki köteles megtartani.

Mire azonban minden faluban kidobolták, addigra már földben voltak az új birtokhatárokat jelző karók.

Nagybirtokos földigénylők

Dunapentelén kilenc nagybirtokos élt. A földosztás jórészt idegenben érte őket, a Földigénylő Bizottság azonban gyors és határozott volt, kimérték a parcellákat. Sigray Béla grófnak nyolcszáz, Dóra Szilárdnak hatszázötven, Frankl Lászlónak háromszázhúsz, Frank Lászlónénak kétszázhúsz, Egyedi Mihálynénak kétszáznegyven, dr. Földváry Lászlónénak (Szávits Verának) kétszázhúsz, Tóth Antalnak száznyolcvan, Simonyi Nándornak és dr. Simonyi Aurélnak kétszázhatvannégy holdja volt. A nekik meghagyandó területet leszámítva 2364 hold volt a község földalapja. Az első összeíráskor 101 igénylő jelentkezett, egy későbbi listán már 314-en szerepelnek, míg végül 414-re nőtt a számuk.

Földreform Dunapentelén 1945-ben

Ahogy ebből is látszik, a földreform Pentelén sem egyik napról a másikra ment végbe. Újabb és újabb listák készültek a földet igénylő családokról, különböző szempontok szerint sorolva őket. A 414 igénylőből 318-an kaptak földet, köztük 156 napszámos, 87 cseléd és 75 törpebirtokos. A hazatérő katonáknak 223 holdat tartalékoltak. Igénylő lett volna még, föld alig, a szomszédos községektől kellett kérni birtokosoktól kisajátított, felosztható területeket. Hogy mennyire elhúzódott a földosztás, azt egy 1948. június 28-án keltezett iratból tudhatjuk meg: “Véghatározat. A földigénylők névsorának felülbírálása. A dunapentelei népi szervek által beterjesztett juttatási névjegyzéket felülbíráltam, és 51 családot (felsorolás) részesítettem 2-7 holdnyi földben. Lajtos Markó Lajos, a megyei földhivatal ügyvezetője.” A felsorolásban ismerős neveket olvashatunk. Utódaik, rokonaik köztünk élnek ma is: Pukli, Bozics, Godány, Gucsi, Fekete, Naszvadi, Buruncz, Csavajda, Nyuli, Sörös, Bánkuti, Hingyi, Kukucska…
Az igénylők között azonban nemcsak a napszámosokat, cselédeket, kisgazdákat találhatjuk meg. A nagybirtokosok beadványokkal, jelentésekkel, kérvényekkel bombázták a Községi Földigénylő Bizottságot, hogy uradalmaikat -részben vagy egészben -mentesítsék a földreform alól. Simonyi gróf, Sigray Béla, Frankl László és dr. Földvári Lászlóné a tekintetes bizottsághoz címzett kérvényében holdra, kétszáz vagy annál is nagyobb területre tartott igényt, mint “jó gazda”, mint “földmíves származású, mint a rendszer híve”.

Községi Földigénylő Bizottság. Bejelentem, hogy a földreform rendelete szerint a dunapentelei birtokomból engemet megillető, illetve részemre meghagyandó földterületre igényt tartok. Mint földmíves családból származó, akinek a mezőgazdasági termelés az élethivatása, 200 – kétszáz – kat. hold földterületre tartok igényt, megfelelő épületekkel és lakással. Frankl László.

A Községi Földigénylő Bizottság határozott és radikális volt. De zűrzavart okozott, hogy a megyei és az Országos Földbirtokrendező Tanács a Községi Földigénylő Bizottságéval sokszor ellentétes döntést hozott, s nagybirtokosoknak adott igazat. Így volt ez az igavonók kisajátításában is. Például Dóra Szilárd tíz lovából kettőt köztulajdonba vettek, az ésszerű határozattal azonban szembehelyezkedett a Megyei Földbirtokrendező Tanács.

Cirkuszi ló Grazból

A Magyar Kommunista Párt sürgette a földosztás befejezését, hogy mielőbb elkezdhessék a mezőgazdasági munkákat. “Földet kaptál! Adj kenyeret! Az ország jövője az aratáson múlik!” – hirdették a röpcédulák, de bármennyire is akartak gazdálkodni a földhözjutottaik, a föld magától nem terem.

Nem volt mit, és nem volt mivel vetniük. A háborúban elpusztult az állatállomány nagy része. A Fejér megyei Történeti Évkönyv 9-ik számában dr. Hetényi István tollából olvasható tanulmány szerint 710 lóból csak 150 maradt meg – többségük sérülten, betegen -, az ezernél is több szarvasmarhából alig kétszáz.
Nem jutott föld mindenkinek, tavasszal mégis 1500 hold állt műveletlenül. Krumpli 65 holdon, napraforgó 61 holdon, kukorica 1464 holdon volt a földben ősszel, pedig az előző évben ötezer holdnál is nagyobb területen gazdálkodtak a parasztok.
Az itt állomásozó szovjet alakulat lovaskatonái egynapi jó abrakért barátságból vállalták a szántást, vetést, de nem lehetett győzni a hatalmas területet. Hiányzott az igavonó, s erre mi sem jellemzőbb, mint hogy május utolsó két hetében – csupán lólopási ügyben – háromszor kellett igazságot tennie a földigénylő bizottságnak.
A bátrabbak külföldre indultak lóért. A faluból egyszerre öten vágtak neki Ausztriának, Németországnak, mint Grazból egy cirkuszi mént hoztak, s a pentelei lószaporulat – kis túlzással persze – neki köszönhető. A községben három traktort vettek közös tulajdonba, de csak egyetlenegy működött. Akárcsak a ló, az alkatrész is hiánycikk volt abban az időben. Pentelei Kovács Ferenc járt el a Hofher gyárba, míg végül kisegítették a szükséges alkatrészekkel, s még az utólagos fizetést is kialkudta: liszttel fizették meg az árát.

“Jelen birtoklevél…”

Az újgazdák, ha kegyetlen körülmények között is, dolgoztak, termeltek. Mégha a földjüket igazából nem is érezték magukénak. Csak ősszel (de akkor ünnepélyes keretek között) kapták kézhez a díszes birtoklevelet, amely elismerte jogukat a földhöz.

Dunapentele község Földigénylő Bizottsága Dunapentele községben vasútmenti dűlőben L XXVII kiosztási szám alatt felvett egy kat. hold 1000 négyszögöl kiterjedésű földingatlant Takács József dunapentelei lakos birtokába adja. Jelen birtoklevél ünnepélyesen tanúsítja a birtokszerző azon jogát, hogy a nemzet által adott ingatlant háborítatlanul birtokolja. Köteles azon a maga és az egész nemzet felemelkedését szolgáló módon gazdálkodni és a rendeletekben előírt feltételeket betartani.

Csak négy évtizede mindennek. Mégis kevesen tudják, hogy a Földváry-uradalmon ma a Vörös Csillag Termelőszövetkezet gazdálkodik, s a volt Simonyi-földön a Béke városrész házai magasodnak.

JAKAB KLÁRA

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.