Dunaújvárosi Hírlap – 2011. március 22.

Napi védekezést igényel a löszpart

CSEPPBŐL A TENGER

Szigeti Sándor
Fotók: Lázár Zsolt

Ma, a víz világnapján is mintegy nyolcezer köbméter vizet használ fel a huszonkétezer dunaújvárosi háztartás. A löszpartból pedig ezerkétszáz köbméter vizet szivattyúznak ki, hogy álljon a partfal.

Bizonyára nem volt véletlen, hogy a városüzemeltetési, környezetvédelmi és turisztikai bizottság kihelyezett ülését éppen tegnapra hívta össze Kismoni László képviselő a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat telephelyére. Tóth Ferenc, a cég vezetője a helyszínen elmondta: naponta mintegy ezerkétszáz köbméter vizet távolítanak el a löszpartból azért, hogy továbbra is stabilan álljon a fal. Ha nem így tennének, hamarosan nagy bajba kerülhetne például a Barátság városrész Duna felé eső része. Dunaújváros területén ma is több száz épület, köztük számos társasház és közintézmény található a felső Dunapartnak azon a részén, amelyen az 1964-65-ös hatalmas löszpartcsúszás után teljes, illetve részleges építési tilalmat rendeltek el. A közelmúltban megcsúszott táborállási rész mezőgazdasági terület volt, fokozatosan épült be, az elmúlt évtizedekben ezért maradhatott ki a partvédekezési munkákból. A kőtár alatti részen a tavalyi évben 324, idén pedig 412 millió forintos beruházással folytatjuk a védekezést – hangsúlyozta Tóth Ferenc.

Tóth Ferenc, a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat vezetője és Tóth József, a vállalat gépészeti vezetője
a kettes számú csáposkútnál napi munkát igényel a dunaújvárosi löszpart megvédése

VÍZTELENÍTÉS
Senki nem szeretné, ha megismétlődne az 1964-es katasztrófa – Több mint százhatvanhárom hektáron védekeznek a dunaújvárosi löszparton – évtizedek óta

Naponta megküzdenek a fallal

Az ENSZ 1993-ban nevezte ki március 22-ét a víz világnapjává. Azóta számos nemzetközi és hazai rendezvényt tartottak e napon. Ezekben a hetekben, hónapokban különös, és nemegyszer szomorú aktualitást kapott a víz és az ember kapcsolata. Családok élete, biztosnak tűnő egzisztenciája ment tönkre löszpartcsúszások miatt. A víz nemcsak a csapban, a löszben is ott van.

PARTFALOMLÁS 60

A Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat igazgatójával és gépészeti vezetőjével az úgynevezett kettes számú kútházban vagyunk a Dunasoron. Az 1970-es évek elején épült csáposkút teljes mélysége eléri a hatvan métert, s bár most harmincnyolc méternél egy fedlappal le van zárva, mégis beleszédülünk a látványba, amelyet a lentről zubogó víz hangja is erősít:
– Csak ez az egyetlen kút naponta mintegy ötszáz köbméter vizet gyűjt össze a löszpart Barátság városrész körüli területeiről. A vízáramlás akkora, hogy a szivattyúknak a nap huszonnégy órájában dolgozniuk kell. Amikor elérkezik a karbantartás ideje, valakinek bizony le kell ereszkednie a gyűrűbe, hogy a szivattyúkat felcsörlőzhessük a szerelési szintre – meséli Tóth József gépészeti vezető.
– A kivett vízmennyiséget folyamatosan mérőórákkal ellenőrizzük, és laboratóriumi vizsgálatoknak is alávetjük, hogy nem került-e a talajba bármilyen, az emberi egészségre veszélyes szennyeződés – hangsúlyozza Tóth József.
Dunaújvárosban rendre felmerül, hogy a löszpartból kitermelt vizet miért nem hasznosítja a város – akár ivóvízként is. Ez tegnap ismét felvetődött a kihelyezett bizottsági ülésen. A partvédelmi vállalat szakemberei elmondták: néhány éve bevizsgáltatták a vizet, hogy alkalmas-e emberi fogyasztásra. Kiderült, hogy nem, de nyáron például a városi parkok, utak locsolására tökéletesen megfelel. Emellett szó volt arról is, hogy a tekintélyes mennyiségű vizet a szabadstrandba vezetnék be, így pótolva az esetleges vízveszteséget. Mint kiderült, erről a tervéről továbbra sem mondott le az önkormányzat. A teljes védőmű több mint százhatvanhárom hektáros területet ölel fel. Összesen tizenhárom és fél kilométer hosszúságú felszíni csatornarendszert kell karbantartanunk. A talaj- és rétegvizek elvezetéséhez nyolc csáposkutat és tizenhárom szivattyút használunk – ismerteti a legfontosabb paramétereket Tóth Ferenc igazgató.

A római kőtár alatti részen is beavatkozásra volt szükség, komoly repedések keletkeztek a löszben. Az átázott löszt ki kellett termelni

A szakadópart biztonságáért

Nem volt rá húsz dollár A Humboldt Egyetem professzorainak figyelmét is felkeltette a Duna-parti tájépítészet Országhatáron túli jelentősége van annak a tájrendező munkának és felhalmozott tapasztalatnak, amit elvégzett és összegyűjtött a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat és jogelődje, a Dunaújvárosi Partfigyelő és -fenntartó Költségvetési üzem. Nemrég felkeltette a berlini Humboldt Egyetem tanárainak figyelmét – nem véletlenül – az a tájépítészet, ami Dunaújvárosban látható. Három évtizede lecsupaszított, dózerrel tereprendezett táj látképe fogadta a szemlélődőt ugyanitt, s ahol azóta szakszerűen telepített, dús vegetáció áll ellent az eróziós hatásoknak. Az egykori NDK-ban óriási területeket tett tönkre ugyanis a külszíni fejtés, van tehát mit rendbehozni arrafelé. Persze a világ más részein is végeztek tájrendezést, de a régi rendszer adminisztratív túlzásai miatt azok információi nem juthattak el ide. A nyolcvanas esztendők derekán Siófokon megtartott tájépítészeti világkongresszuson vett részt az a svájci küldöttség, amely az itteni partrendezés láttán megígérte, hogy az ENSZ tudományos szervezeténél összegyűlt, tájrendezésre vonatkozó dokumentumokat eljuttatja Dunaújvárosba. A hatvanas években így nézett ki a géppel alakított kopár táj Fotó: Horváth György archívumából Húsz dolláron múlt, hogy ez az értékes dokumentáció nem jutott el hozzánk. Ennyit kellett volna fizetni az anyagokért. A hivatal nem engedélyezte a keményvaluta kiutalását és ahhoz sem járultak hozzá, hogy a PFKŰ igazgatója saját valutakerete terhére juttassa el a kért összeget a küldőknek. Így is sokat produkált a Duna-parton a kicsi szervezet. Nem tudni, mennyivel értékesebbet alkothattak volna a nemzetközi információk birtokában. Saját kikínlódott tapasztalataik lehetővé tették, hogy viszonylag kis költséggel és kis létszámmal tartsák karban az óriási területet, értéket képviselnek. Ezért – talán most utólag – megszerezhető lesz, ami annak idején elúszott, nem a partfenntartók hibájából. (csgy) Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1995. július 4.

Kiderül, hogy maga a növényzet is a partfal védelmét szolgálja Dunaújvárosban.
– Hatvan hektár gyepesített területünk, negyven hektárnyi cserjénk, és ötvennégy hektár erdőművelés alatt álló területünk van. A növények egyrészt azzal vannak hasznunkra, hogy gyökérzetükkel megkötik a talajt. Másrészt a pedig a felszín felett elpárologtatják a megkötött vizet. A munkánk hatékonyságát a talajvízszint-mérő kutakkal tudjuk ellenőrizni. A partban lévő vízmagasság mutatja, hogy kellő hatásfokkal működik-e a védekezés – hangsúlyozza az igazgató.

A város védelme a város ligete

A védekezésre pedig szükség van, mert ma is több száz épület, köztük társasházak, továbbá számos közintézmény esik bele a veszélyeztetett zónába.
– Miután 1964-65-ben a dunaújvárosi löszpart egy tekintélyes része belecsúszott a Dunába, két zónát jelöltek ki. Az első a magaspart élétől százötven méteres sávban helyezkedik el, itt teljes építési tilalmat rendeltek el. A parttól háromszáz méteres távolságban pedig továbbra is részleges korlátozás van érvényben. Ez annyit tesz, hogy az építési engedély kiadásához előzetes geológiai szakvélemény szükséges – mondja Szabó Imre főépítész, aki ugyancsak részt vett a tegnapi bizottsági ülésen.
– Az embereket érdekli és foglalkoztatja ez a téma. Amikor kijövünk például ide, a kettes számú csáposkúthoz, gyakran megkérdezik az itt élők, nincs-e valami baj, mi ez a nagy mozgás. Megnyugtatunk mindenkit, hogy nincs, csupán a szokásos ellenőrzésekről van szó – teszi hozzá Tóth József.
Kismoni László szerint nem baj, ha az emberek tisztában vannak vele, milyen fontos munkát végeznek a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat munkatársai:
– Ja, igen, a partvédelmisek… Ugye ők azok, akik nyírják a füvet a szoborparkban és környékén? – hallottam már ilyen és ehhez hasonló véleményeket, holott egy sokkal összetettebb, és lényegesen fontosabb munkáról van szó, mint azt első látásra hinnénk. A kihelyezett bizottsági ülés megtartását is azért javasoltam, hogy a képviselők is betekinthessenek a vállalat mindennapi munkájába.
Munka pedig van bőven. A római kőtár alatti rész stabilizációjának első üteme tavaly kezdődött meg. Tavaly 324 millió forint volt az első ütem költsége, amelynek nyolcvanöt százalékát az Európai Unió fedezte. Az idei, második ütem 412 millió forintból valósul meg, ugyancsak 85 százalékos uniós finanszírozás mellett – hangsúlyozta Tóth Ferenc.
Azon a bizonyos hajnalon, 1964. február 29-én az elpattanó villanyvezetékek hangjára riadtak fel a löszpartcsúszás feletti részen lévő barakkokbanélő munkások. A vasmű vízellátásáért felelős I-es számú szivattyútelep harmincöt métert csúszott be a Dunába, miközben tizenkét fokkal elfordult a függőleges tengelye körül. 1965-ben pedig a Barátság városrészi szakaszon alakult ki kritikus helyzet.
A partvédelmi vállalatnál ma, a víz világnapján is azért dolgoznak majd, hogy hasonló katasztrófák többet ne fordulhassanak elő.

Nyolcezer köbméter ivóvíz Azt, egy korty tiszta ivóvíz mennyit ér, akkor értjük meg igazán, amikor nélkülöznünk kell A Dunaújvárosban található huszonkétezer háztartás átlagos vízfogyasztása napi nyolcezer köbméter. Tartós nagy melegben, a nyári hónapokban azonban nemegyszer tizenegyezer köbméter vizet kell pumpálni a városi csatornahálózatba, a városi fogyasztási rekord pedig a tizenháromezer köbmétert is elérte huszonnégy óra alatt. A hálózatba kerülő víz kilencven százaléka helyi kitermelésű. A Szalki-szigeten lévő csáposkutak a Duna homokos-kavicsos medréből, tizenhat méter mélyről nyerik ki a rendkívül jó minőségű nyersvizet, amelyet ezután még szűrnek és fertőtlenítenek. A felhasznált víz tíz százaléka az Ercsiben található vízbázisról érkezik. Dunaújvárosban egy kisnyomású, valamint egy magasnyomású rendszer működik. A kisnyomású rendszer látja el a Dózsa György úttól a radari sporttelepig található területet, a Barátság városrészt, Pentelét, valamint az Üdülősort. Az 1975-ben átadott Római körúti víztorony a Béke I., a Béke II., a Dózsa, a Római és a Technikum városrészt.

Olvasóink véleménye

	Kulcsár Istvánné – A férjemmel 1965-ben költöztünk a városba. Ahogy az uram mondta a pesti ismerősöknek: “oda, ahol a part szakad”. A ’64-es partomlás után a munkások hatalmas gépekkel dolgoztak a partfal helyreállításán. A gyerekeknek ez látványos volt. Nekünk az elpusztult szükséglakások lakóinak szomorúsága él az emlékezetünkben.
	Naszvadi Julianna – A családom 1945-ben, Pusztaszabolcsról érkezett Pentelére, így élénken emlékszem az 1964-es partfalcsúszásra. Jó néhány barakkal együtt szakadt bele az egész Radar alatti rész a Dunába. A mostani táborállási és kulcsi állapot is elszomorító. Folyamatosan követem a helyzetet, hiszen sok ismerősömnek van háza a part közelében.
	Gráczer Zoltán – Tízéves voltam, amikor a szükséglakások, a part egy tekintélyes részével együtt belecsúsztak a Dunába. A helyreállítás elég gyorsan megkezdődött: a hatvanas évek végén már gyalulták a megrongálódott területet. Akkor fontos volt a védelem, most pedig?! Építési engedélyeket adtak ki olyan területre, ami legalább annyira (élet)veszélyes.

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.