Dunaújvárosi Hírlap – 1979. március 2.
Hetényi István:
A Nemzeti Tanács
A politikai harc irányítói ebben az időszakban megyeszerte a szociáldemokraták voltak. A baloldali erők kezdeményezésére 1918. november 3-án megalakult a Nemzeti Tanács Fejér megyei Bizottsága. Első intézkedése volt, hogy felhívta a községeket “azonnal alakítsanak községi bizottságot, szervezzenek polgárőrséget, akadályozzák meg a zavargásokat.”
Dunapentelén a forradalmi események hatására 1918. novemberének első napjaiban – az orosz hadifogságból hazatért katonák vezetésével – elkergették a jegyzőt. Voltak, akik már akkor felvetették – szovjet mintára – munkástanács létesítésének szükségességét. Ilyen politikai viszonyok közepette alakult meg a községi Nemzeti Tanács. Tevékenységére jellemző volt, hogy vezetője Szávits Miklós földbirtokos lett, és a bizottságon belül középbirtokos-összetétel érvényesült. Céljuk alapjában véve az volt, hogy megállítsák a “komoly aggodalomra szolgáló, szinte bolseviki irányzatú árnak a hömpölygését”, mondhatjuk úgy is, hogy kifogni a szelet a forradalom vitorlájából.
Visszahelyezték az elöljáróságra a kiebrudalt jegyzőt. Rendkívül nehéz helyzet alakult ki a lakosság ellátása terén Pentelén is. A kisapostagi Nemzeti Tanács egyik a jelentése szerint “oly komoly a helyzet, hogy maholnap kenyér nélkül állunk, mert a dunapentelei gőzmalom áll…, nincsen fűtőanyaga.” A liszt mellett hiányzott a cukor is, mert az Ercsi Cukorgyár csak minimális, 2403 vagon répát dolgozott fel. Következő őszön az üzem répa hiányában be sem indult. Ugyancsak nagy gondot okozott a zsír és hús hiánya, emellett egyéb alapvető élelmiszereket sem lehetett kapni, hiányoztak a fűtőanyagok, a petróleum is. Pedig ebben az időszakban a házak túlnyomó részében petróleumlámpákkal világítottak.
A tarthatatlan helyzeten sem a kirendelt közélelmezési kormánybiztos, sem a Haditermény Részvénytársaság nem tudott változtatni. A nyomorúságból kivezető utat a változásokat követelő, jogosan elégedetlen penteleiek is a földkérdés radikális rendezésében, a földosztásban látták. Ezt várták a Nemzeti Tanácstól.
Attól a szervtől, amely ehelyett konszolidációra törekedett, és hogy a tömeges megmozdulásoknak elejét vegye, karhatalmi szervként nemzetőrség szervezését szorgalmazta, amelyhez a csendőrség csatlakozására is számolt. A fegyveres alakulat parancsnoki tisztségének betöltésére Kallós Dezsőt tartották alkalmasnak. Dunapentelei lakos volt. Kereskedőcsaládból származott, foglalkozását tekintve építésztechnikus. A katonaságnál főhadnagyként szolgált.
Nevek utcanévtáblákon
Dunapentele a múltban a környező falvakhoz képest forgalmas település volt. Több kereskedő volt a faluban, hét kocsma fogadta a vendégeket, és híres volt a pentelei vásár. Az egyik kereskedőnek két fia volt. Amikor kitört az első világháború, az egyiket, Istvánt, untauglichnak, alkalmatlannak találta a sorozóbizottság, a másik fiút, Dezsőt, aki technikus volt, behívták katonának a fehérvári tüzérekhez. Rövid kiképzés után kikerült a frontra. Onnét mint tüzér főhadnagy tért vissza a faluba az őszirózsás forradalom idején. A Tanácsköztársaság összeomlása után Kallós Dezsőt letartóztatták. Siófokon Velinszky Lászlóval együtt megkínozták. Nagykanizsára hurcolták, ahol súlyosan bántalmazták. Onnan a kaposvári börtönbe vitték, és tovább kínozták. Az ellenforradalmi rendszer bírósága 9 és fél évi börtönre ítélte. Ezt azonban letölteni nem tudta. Az elszenvedett kínzásokba belehalt. Hogy hol hantolták el, nem tudjuk. H.I. Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1981. december 18. |
Testvére, Miklós – Vagyóczki Mihály szerint – nem politizált, nem volt benne a forradalomban. Volt vöröskatonája mint nagyon rendes, jóravaló, határozott, katonás emberre emlékszik Kallós Dezsőre, hozzátéve még, hogy igazságos volt, mindenki szerette. Hamarosan bebizonyosodott, hogy nem a Nemzeti Tanács, hanem a “nép embere” volt. A leszerelt katonákkal, hazatért hadifoglyokkal értett egyet, és nem a régi rend visszaállítására törekvő, Nemzeti Tanácsba beférkőzött hangadókkal.
Ennek az volt a következménye, hogy azok igyekeztek a számukra nem megfelelő vezetés alatt álló karhatalomtól megszabadulni. Alkalmat szolgáltatott erre Károlyi Mihály sikertelen belgrádi tárgyalása, illetve az annak nyomán kialakult konfliktus, a déli szomszédainkkal kialakult feszült helyzet.
Ezt eltúlozva 1918 november végén a községház előtt tartott gyűlésen Szávits Miklós arra hívta fel a leszerelt katonákat, a nemzetőrség tagjait, is, hogy “Mentsék meg a hazát!” A katonáknak azonban elegük volt a háborúból, kiábrándultak, közbekiáltásokkal zavarták a szónokot: “Megyünk, ha maguk is jönnek! De jöjjenek a hadimilliomosok, a felmentettek is!” Földet követeltek, nem fegyvert.
A Nemzeti Tanács, hogy a tekintélyén esett csorbát kiköszörülje, kénytelen volt a tömegek nyomásának engedni. Felhívta a földbirtokosokat, hogy adjanak földet a parasztoknak. De nem tulajdonba, hanem haszonbérbe, vagy részes művelésre.
Az elöljáróság elsősorban a Nemzeti Bizottság számára veszélyt jelentő leszerelt katonáknak hozzá is kezdett a 1 holdas bérleteket juttatni Pajzs-féle birtokból! A nincstelenek azonban nem ilyen földosztást akartak. Közülük az öntudatosabbak hamar felismerték, hogy a Nemzeti Bizottság – melyben helyet nem kaptak kiknek az érdekeit szolgálja.
Folytatás hamarosan…
Dunapentele a Magyar Tanácsköztársaság idején
