Dunaújvárosi Hírlap – 1996. december 28.
A szakadópart biztonságáért
Az utóbbi hetekben ismét több helyen is felmerült a Duna melletti szakadópart biztonságának kérdése. A Táborállás beépíthetőségét, valamint a vízpart melletti törmeléklejtő felhasználást korlátozni kellett a lösz kedvezőtlen tulajdonságai miatt. Dunaföldvártól Kisapostagon át Rácalmásig, Kulcsig mindenütt gondokkal küszködnek a szakadó partban rejlő veszélyek miatt. 1963-ban közreműködtem annak a bizottságnak a munkájában, amely a városi tanács megbízásából a dunaújvárosi partfal állékonyságával foglalkozó tanulmányt állította össze. Úgy gondolom, számot tarthat az érdeklődésre, ha röviden ismertetem a jelenséggel összefüggő legfontosabb kérdéseket.
A tanulmány 1963 novemberében, tehát még a nagyméretű radari partcsúszás bekövetkezte előtt készült el, így megállapításai sok esetben csak tudományos alapokon állanak, a partcsúszás azóta a védekezés tapasztalataival gazdagította a szakembereket.
Weiner Tibor a város főépítésze helyszíni szemlén
A nagy hézagtérfogatú lösz száraz állapotban közel függőleges falakban is megáll, sőt mint kínai példák bizonyítják, negyven méter magas löszfalak felső széle még a függőlegesen is túlhajlik. Ha a lösz nedvességet kap, azt mint a szivacs magába gyűjti. Súlya a víz súlyával tetemesen megnövekszik, ugyanakkor, mivel folyós halmazállapotúvá válik, szilárdsága – kohéziója – nagymértékben csökken.
A száraz állapotban szálban álló löszfalakat elcsúszás ellen részben a törmeléklejtőn lévő föld tömege, annak kohéziója biztosítja. Amíg ezek a hatások – erők – egyensúlyban vannak, a part megáll. A nedvesség, a víz a törmeléklejtőn lévő talajtömegek esetében is ugyanazokat a károsodásokat okozta, mint a szálban álló lösznél. Ha az egyensúly megbomlik, akár egyik, akár másik, vagy egyszerre mindkét okból, bekövetkezik a partcsúszás – rogyás -, szálban álló lösz hengeres csúszólap mentén alágördül, és a csúszólap végén feltüremkedik, sokszor itt kisebb domb keletkezik.
A szilárd löszpart túlterhelésének elsődleges okozója a talajvíz, amely a talajban szivárog a Duna irányába, vagy a felszínről hibás csatornákból, vezetékekből és csapadékból kerül bele. Okozhatja a túlterhelést a partközeli beépítés is.
A dunaújvárosi partfal alatt két agyagréteg van, ezek a Duna felé lejtenek 1-3 százalékos eséssel. A felső réteg felett összegyűlő vizek források formájában a szakadópart lábánál, a törmeléklejtő szélén léptek ki: az alsó vízzáró agyagréteg a vizeket a Duna medre alatt átvezette még a bal partra is, illetve egy részük források formájában a mederben tört fel.
A Duna áradásai is közrejátszottak a törmeléklejtő talajának az elnedvesítésében, illetve a folyam elhordó hatása csökkentette a megtámasztás tömegét.
Példaként említem, hogy a felső réteg vizét nagymértékben táplálta – és táplálja ma is a körülbelül 5-6 km távolságban lévő lefolyástalan területen meggyűlt víz a Nagyvenyim-baracsi ér vízgyűjtő területén.
A szakemberek véleménye szerint a partrogyás legfőbb okozója a lösztömegekben a talajvíz szintjének megemelkedése, ezért főleg ezt kell megakadályozni.
Erre két megoldás kínálkozott:
- A szakadó part szélétől megfelelő távolságban vízgyűjtő galériákat kell létesíteni – esetleg több emeletben is, amelyek a talajvíz további áramlását megakadályozzák. Az összegyűjtött vizet minél rövidebb úton el kell vezetni.
- Csökkenteni kell a csúszásveszélyes tömegek súlyát, lehetőleg olyan lapos hajlású, 1:4 arányú rézsű képzésével, amely mellett a part elmozdulása már nem következhet be. Ennek a rézsűnek a felső széle több esetben már a város házainak közelében metszene ki.
Meghatározta a bizottság – a lehetőségek határán belül – a löszfal állékonyságának biztonsági tényezőjét is. Ebből a célból számításokkal, kísérletekkel állapították meg a csúszás irányába ható szakadópart egy szakaszának, a talaj hézagaiban tárolt talajvíz súlya, esetleges beépítések a partfal közelében – valamint a törmeléklejtőben a csúszásnak ellenálló erőket. A számításokat a legveszélyeztetettebb helyeken végezték el.
Az ellenálló erőket elosztva a mozgás irányába ható erők összegével, a kiadódó hányados minden esetben alig néhány százalékkal haladta meg az egységet. Azt lehetett mondani tehát, hogy a stabil-labil állapot határán álló löszpart biztonsági tényezője 1,0.
Hasonló jellegű számítások igazolták, hogy ha a löszparttól sikerül távoltartani a talajvizeket, akkor ez a tényező 1,6-1,8 értékre, az említett rézsűképzéssel pedig 2,0 értékre növelhető. Ezek mellett már kellő biztonságról lehet beszélni. Beigazolódott az is, hogy minimális intézkedésekkel, a felszíni vizek elvezetésével, távoltartásával is meg lehet emelni 1,2-re a tényező értékét. Ez nem nagy biztonság ugyan, de a rendszeres karbantartással el lehet érni a partfal állékonyságát.
Végül is a két fő megoldás kombinációjával készült el a partfal védelme: együtt alkalmazták a víztelenítési és a rézsűzési módszereket. A vasmű szivattyútelepei mögött szivárgótáró és vízgyűjtő kutató sorozata készült, a római castrum alatti partszakaszon rézsűképzéssel csökkentették a csúszásveszélyes tömegek súlyát.
Így gazdasági és műszaki mérlegelések eredményeként a városi és a radari partszakasz biztonságát 1,2 és 2,0 biztonsági tényező között sikerült megteremteni.
Felvetődött az is, hogy támfalakkal, cölöpökkel próbáljuk a csúszást meggátolni. Ezt a megoldást el kellett vetni, mivel olyan hatalmas erők működnek, melyek megfogása szinte lehetetlen műszaki feladatot jelentett volna. Ez az álláspont később beigazolódott: a partcsúszás a vasmű szivattyútelepét, amely pedig egy 14 m mélyre süllyesztett vasbeton szekrényre épült, egyszerűen majdnem 30 méterrel eltolta a Duna közepe felé.
Természetesen az előző meggondolásokat csak leegyszerűsítve, legfőbb alapelveiben tudtam bemutatni. Remélem, hogy ezzel nem váltom ki műszaki kollegáim rosszallását. A valóságban még a sok egyéb tényező kedvező, de főleg kedvezőtlen hatását figyelembe vevő, egymással kombinált műszaki megoldások sorozata készült az egész partszakaszon. A védekezés működésének alapfeltétele a gondos üzemeltetés és karbantartás.
Meg kell különböztetni előző szempontok alapján a nagyméretű partcsúszásokat a lösz kisebb felületi hámlásaitól, melyek felszíni erózió hatására bevágásoknál, kisebb meredek löszpartoknál jönnek létre. Itt természetesen eredményesen alkalmazhatók támfalak vagy hasonló műszaki megoldások az esetben, ha kellő szilárd talajra állíthatók.
Az ismert dunaújvárosi partcsúszáson kívül környékünkön a teljesség igénye nélkül megemlíthetjük Rácalmás esetét, ahol a csúszás miatt a régi falu épületei jórészben lakhatatlanná váltak és építési tilalmat kellett elrendelni. A kulcsi csúszások bár nagyméretűek voltak, de régebben történtek és a beépített területeken nem okoztak nagyobb károsodásokat. A dunaföldvári Kálvária hegy 1938 óta több esetben is megcsúszott, oly mértékben, hogy előtte a Dunában kis szigetek keletkeztek. A régi hegyoromnak talán már a fele is eltűnt.
A szakadópart Intercisa erődje előtti szakasza: az Aranyászó
Olvasóim kedvéért álljon itt egy régi felvétel a dunaújvárosi partfal 1965 áprilisi állapotáról. Az idősebb nemzedékben emlékeket idéz, a fiatalok pedig fogalmat alkothatnak, milyen is lehetett a szakadópart, mielőtt rendezték volna.
Őri Zoltán
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
