Vasárnapi Új Szó – 1976. január 25.
HASZNOS EGYÜTTMŰKÖDÉS A KELET-SZLOVÁKIAI VASMŰ
ÉS A DUNAI VASMŰ DOLGOZÓI KÖZÖTT
Így kezdődött
A pentelei fennsíkon, 72 kilométerre délre Budapesttől, egy parasztember 1949 őszén a földjét szántotta. Lovas ekével, mint emberemlékezet óta minden őszön ezen a vidéken. És akkor két ismeretlen fiatalember jelent meg ott, térképpel, vonalkázott hosszú léccel és egy három lábon álló műszerrel. A parasztember kérdésére, hogy mi járatban vannak, kurtán csak annyit válaszoltak: egy város épül majd itt. Az ember végignézett a pusztaságon, amit csak egy csupasz eperfasor szelt át, és nevetett. Vicces emberek ezek a jövevények – gondolta magában.
Pedig a fiatalemberek nem tréfáltak. Azóta valóban felépült itt az első szocialista város Magyarországon. A régi Dunapentele a több mint 50 ezer lakosú Dunaújvárossá bővült. Itt épült fel a kohászati kombinát is, a Duna mentén. Azért építették fel ezen a helyen, hogy egyrészt munkaalkalmat nyújtson e korábban minden ipart nélkülöző vidék lakóinak, másrészt pedig azért, mert a Duna elegendő hűtővizet ad e vízigényes nagyüzemnek, a Duna-parti csáposkutak pedig tiszta ivóvízzel látják el a várost. No meg aztán azért, hogy a Dunai Vasmű egyik fontos alapanyaga, a szovjet vasérc olcsó vízi úton jusson el ide.
Dunaújváros szimbóluma, Somogyi József Martinásza a Vasmű úton /1967
fotó: Fortepan/Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ
A város lakói még ma is önkéntesen, minden ellenszolgáltatás nélkül 200-200 ezer munkaórát dolgoznak évente városukért. Csinosítják, szépítik, gazdagítják. És hagyománnyá vált – bármily furcsán hangzik is – a lokálpatriotizmus. Itt az első szóra idegenvezető mindenki, aki úgy mutatja be a várost, mintha minden a személyes tulajdona lenne. Joggal mondják azt is, hogy Dunaújváros a fiatalok városa, mert az átlagos életkor nem haladja meg a 30 esztendőt, s a város szülőotthonában másfél ezer csecsemő születik évente. Egyesek “távfűtött” városnak is nevezik Dunaújvárost, ahol minden új lakást a Vasmű meleg vizével fűtenek. És joggal nevezhető ez a város és a Dunai Vasmű a magyar-szovjet barátság élő jelképének is, hiszen építésük, fejlesztésük során nélkülözhetetlen segítséget jelentett a baráti szovjet nép támogatása. És a Dunai Vasmű, amely évente egymillió tonnánál is több acélt gyárt, s nagy mennyiségű hengerelt árut, csövet, hajlított idomot, radiátort és sok-sok más terméket ad a magyar népgazdaságnak, már régen visszafizette a ráfordított milliárdokat.
De miért fordítottuk figyelmünket éppen erre az üzemre és városra? Azért, mert a Dunai Vasmű dolgozóit már többéves baráti kapcsolatok fűzik az ostravai és a kunčicei dolgozókhoz, s újabban a Kelet-szlovákiai Vasmű dolgozóival is felvették a baráti kapcsolatokat.
Üdülés és tapasztalatcsere
Mit mondanak ezekről a kapcsolatokról a tények? A csereüdülés terén például azt, hogy itt is, ott is állandóan bővülnek a lehetőségek. Amíg a Dunai Vasmű dolgozói szabadságukat a Kelet-szlovákiai Vasmű üdülőközpontjaiban tölthetik, addig barátaik Magyarország szépségeiben és a Balaton vizében lelhetik örömüket. A dolgozók százai jöttek már és mentek, kihasználva a csereüdülés nagyszerű lehetőségeit.
Borovszky Ambrus vezérigazgató meghívása alapján, közvetlenül a gyár területén ismerhettem meg azokat, akik számára a košicei Kelet-szlovákiai Vasmű ismert fogalom, az a hely, ahová bármikor mehetnek, hogy lássanak, tanuljanak, közösen tárgyalják meg a problémákat, s mivel itt korszerűbbek a berendezések, ezen a téren is tapasztalatokat szerezzenek. Saját példáikból viszont a košicei fiatalok bővíthetik szakmai ismereteiket. Mert így van ez rendjén, hiszen a cél egy: többet, jobban és ésszerűbb eljárásokkal.
Elsőnek Pálvölgyi Henrik elvtárssal beszélgettünk, mégpedig Szabó László mérnökről, a košicei nagyolvasztó vezetőjéről, akihez régi kapcsolatok fűzik. Még Dnyepropetrovszkban együtt látogatták az egyetemet. Azóta barátok, kollégák, és együtt vesznek részt a KGST Állandó Vaskohászati Bizottságának ülésein. Amikor 1965-ben üzembe helyezték a kosicei nagyolvasztót, megkezdődtek a hasznos eszmecserék. Volt miről beszélni, s az új üzem dolgozói gyakran “lenéztek” Dunaújvárosba, hogy lássanak és tanuljanak. Később a Dunai Vasmű 24 dolgozója jött ide hathetes átképzésre, hogy megismerkedjenek az új technológiával. A tapasztalatcsere az előforduló hibák okainak feltárásában is hasznosnak bizonyult. Hiszen nem okvetlenül szükséges saját kárunkon tanulni. Elég megfogadni a jó, kipróbált tanácsot.
Vasmű területe a magasból /1970
fotó: Fortepan / MHSZ
Értékmentő a kölcsönös segítség
A konkrét segítség példái között említi Fábián Imre elvtárs, a beszerző osztály vezetője a hengerek “esetét”. Nem kapták meg a megrendelt mennyiséget. Nem volt elegendő hengerük, ezért a hengerműben le kellett volna állítani a munkát, ami óriási lemaradást és kárt jelentett volna, ha valaki nem segít. Elég volt egy “SOS”-hívás, és a košicei kolléga, Komora Károly azonnal intézkedett. A szükséges szállítmány elment, s megoldotta a dunaújvárosiak problémáját. Ugyanilyen, de fordított eset volt a csapágyhiány, amikor viszont Dunaújvárosból érkezett Košicére a nélkülözhetetlen kellék.
A hengerdében Szallay István csoportvezetővel, a “Kossuth”-munkabrigád tagjával ismerkedtünk meg. A brigád tagjai természetes kötelességüknek tartják a termelés állandó növelését és a minőség javítását, nem csoda tehát, hogy elnyerték a kiváló munka brigádja címet, s két ezüst- és három aranyfokozatot mondhatnak magukénak. Szallay Istvánnak az a véleménye, hogy tanulni csak a legjobbaktól lehet. Például a Szovjetunióban, Lengyelországban vagy Csehszlovákiában, ahol nemrég járt a brigád tizenkilenc tagja. Problémákat oldottak meg közösen a lemezek tisztasága terén, és sikeresen, közös haszonnal. Ők átvették az új, jobb gyártási módszert, de ezért cserében további jó tanácsokkal látták el košicei kollégáikat. “Igen, ott a Kelet-szlovákiai Vasműben korszerű gépek vannak, öröm nézni a munkájukat, a teljesítményeiket.”
A teljesítmények szociális háttere
A továbbiakban Sztojka Jánosnéval, a vállalati szakszervezeti bizottság nőfelelősével néhány “helybeli” érdekességről beszélgettünk. A kiemelkedő termelési eredményekért például a dolgozók nemcsak pénzjutalmat kaphatnak, hanem annak megfelelő jutalomszabadságot is. Ez 14 napig terjedhet. Nem számítják be a “rendes” szabadságba, s ez különösen a több gyermekes anyák számára jelent segítséget, bár gyakran a férfiak is igényt tartanak rá pénzjutalom helyett. A Dunai Vasmű klubjában a nők számára sokféle lehetőség van – szakmai továbbképzés is. Hogy az előadásokat nyugodtan hallgathassák végig, gyermekeikről a bébi-“megőrzőben” gondoskodnak. Bűbájosan berendezett mesebirodalom ez, ahol minden gyermek, kettőtől hat éves korig, nagyon jól érzi magát anyuka nélkül is.
Fehér Antal vezérigazgató-helyettessel arról beszélgettünk, hogy Dunaújvárosnak sok általános és középfokú iskoláján kívül műszaki főiskolája is van, melynek 11 ágazatán számos lehetőség nyílik a továbbképzésre, a gyár jövőjét biztosító szakemberek nevelésére.
Kerékpárral a Vasmű úton /1962
fotó: Fortepan/Kotnyek Antal
A Vasmű a városban van, csak egy kis, fiatal fákból álló erdőrész választja el tőle. Az emberek többnyire kerékpáron közlekednek, bár autóbuszok is járnak. A több mint 13 ezer dolgozóból 3600 a nő.
De nemcsak lehetőségek vannak itt, hanem kötelességek is. Tavalyi évi tervükben 8 ezer tonna kohókoksz, egymillió 150 ezer tonna acél, egymillió 140 ezer tonna hengerelt lemez, 130 ezer tonna zárt és nyitott profil, valamint 1 millió 100 ezer négyzetméter fűtőtest szerepelt.
Csak az itt dolgozó kohászok tudják megkülönböztetni, hogy melyik kép készült a Kelet-szlovákiai és melyik a melyik a Dunai Vasműben.
A bal oldali képen a Kelet-szlovákiai Vasmű panorámája, mellette a Dunai Vasmű egyik részlege látható
Ez az a város, amelyet dolgozói önmaguknak teremtettek. Az ország minden tájáról érkeztek ide a dolgos kezek, hogy az országnak acélművet, maguknak pedig biztos jövőt építsenek. A Dunai Vasműn kívül számos más üzem is van a városban, például építővállalat, vasbetonüzem, papír-, ruha- és fehérneműgyár, fésűsfonoda, óragyár, továbbá egészségügyi és egyéb intézmények, minden, amire egy városnak szüksége lehet.
TURCSÁN JOLÁN
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
