Szabad Ifjúság – 1951. november 11.

Ifjak, lányok induljatok Sztálinvárosba

LÉGY TE IS SZTÁLINVÁROS ÉPÍTŐJE!
Tevan Zsófia mérnök, a nőépítkezés vezetője és Tóth Éva, a nőépítkezés egyik munkavezetője boldogan szemlélik hatalmas békeművünk új alkotásait, a napról napra szépülő Sztálinvárost

Fabatkát sem ér az egész étet, ha az ember nem szereti munkahelyét. Nincs gyötrelmesebb annál, mint unalmasnak, gépiesnek érezni a munkát, reggel azzal a gondolattal menni dolgozni, hogy bárcsak már este lenne. A mi életünk legnagyobb ajándéka, hogy ez nálunk egyre kevésbbé van így. Minden munkának kitárultak a szépségei. Öröm gép mellett dolgozni, öröm a földet művelni, megvan a szépsége a hivatali munkának, a szocialista kereskedelemben vállalt feladatnak.
De azért nem minden munka egyformán szép. Vannak olyan foglalkozások, ahol örömmel dolgozik az ember, s van olyan is, ahol ez a szó: öröm – kevés. Országunk egyik földdarabkáján olyan emberek dolgoznak, akik még álmukban is egy szép ,új várost látnak. Ezek az emberek, ha végigmennek a születő város új utcáin, megállnak egy-egy ház előtt s úgy érzik: szívük egy darabkáját, életük egy részét építették az új házba. A Sztálin Vasmű, Sztálinváros építői ezek.
A fiatalokat vonzza ez a hatalmas, nagyszerű alkotás. Szerte az országban vonatra ülnek a fiúk, lányok, s mennek Sztálinvárosba építeni. Szerte az országban a DISZ-tagok, a magyar fiatalok színe-java a dunamenti városba készül.
Milyen különös szépség lehet ebben a munkában? Miféle különös öröm az, hogy az ember malterosládák, kiásott alapgödrök, vakolatlan falak között él? Az a fiatal, aki csak egy napot is töltött a Sztálin Vasműnél, látja: mosolyogni való kérdések ezek.
Ha sztálinvárosi dolgozóval beszélsz s megkérded, miért különösen szép itt a munka, nehezen tudná érzéseit szavakba foglalni. Sztálinvárosban minden friss, új és naponta valami új születik. Képzeljünk el egy olyan kertet, ahol nem egyszer egy évben tavasszal, hanem naponta nyílnak a virágok. Nagyszerű érzés lenne ebben a kertben sétálni, hiszen itt naponta ezernyi csodálatos meglepetés fogad. Ilyesféle érzés a Vasműnél élni.
És még ez sem ad fogalmat mindenről, mert a virágok maguktól nyílnak, de a házakat emberek építik. Kevés ember ült már olyan moziban, amelyet maga épített.

Pedig Sztálinvárosban épül már a hatalmas, új mozi. Kevés fiatal lakott olyan házban, melyet ő alkotott. Pedig Sztálinvárosban most épülnek az új, ötemeletes paloták. És legfőképpen kevés ember dolgozott olyan gyárban, ahol ő rakta fel a falakat. Pedig a Vasműnél most épül az Erőmű, a tűzállótéglagyár, a Martin és építői később ezekben az üzemekben fognak dolgozni.
Sztálinvárosnak nemcsak ilyen szépségei vannak. Sztálinváros nemcsak a szépség, de az erők városa is. Tömérdek küzdelem, harc árán születik a Vasmű. S éppen ezért edződnek itt bátrabb, erősebb ifjúmunkásokká a DISZ-tagok, fiatalok. A sztálinvárosiak még jól emlékeznek például az Olajos-brigád történetére. Az első hetekben a brigád napokig nem jutott élelemhez. Fatönköket ástak. Kemény munka volt, az idő is téliesre fordult. A brigád közösen vett tíz deka cukrot. Időnként kitettek egy-egy szemet a fatönkre, s az kapta, aki a legjobban dolgozott. Fáztak és éhesek voltak, de nem hagyták abba a munkát. S ha ilyen nehézségek ma már nincsenek, azért most is keménykötésű fiatalokra van szükség Sztálinvárosban. Mert van másfajta akadály, harc, ahol a fiataloknak küzdeniük kell.
Sztálinváros építőjét megbecsülés és tisztelet övezi országszerte. Megkérdik tőled, mi újság, s te azt válaszolhatod: – “Sztálinvárosban dolgozom”… Más szemmel néznek rád, és sokan – irigyelnek is.

Dunai Vasmű ifjú építője 1951 – kitűző
/saját gyűjtés

Sztálinvárosba, a Vasműhöz szívesen mennek a fiatalok Nemcsak azért, mert új várost építenek. Azért is, mert maguknak nagyobb megbecsülést s jobb életet is teremtenek. Ott dolgozik például Vura József fiatal kubikos, talán féléve sincs, hogy a Vasműhöz került. Ma kitüntetett sztahanovista, állandóan 200 százalék felett termel és mostanában kapja második sztahanovista jelvényét. De Mile Antal hattagú segédmunkás-brigádja csak három hete dolgozik a Vasműnél, az Erőmű-építkezésen. Száznegyven százalékot teljesítenek. S éppen tegnap járt Budapesten a brigád megbízásából két brigádtag, hogy a Pesten dolgozó két barátjukat is levigyék a Vasműhöz. És ott van Rigó Rozália – aki ugyancsak néhány hónapja dolgozik Sztálinvárosban – és nemrég az egyik leánykőműves-brigád vezetője lett. Nyolc-kilencszáz forintot keres és most már a sztahanovista teljesítményért küzd.
Ezek a fiatalok ott akarnak élni Sztálinvárosban. A házakat úgy építik, hogy tudják: “itt lakom majd én is, itt élek majd a családommal”, s a gyárépítkezésnél az is eszükbe jut: “itt, ebben a gyárban dolgozik majd a fiam is”. Kézzelfogható valóság az, hogy itt a saját jövőjét építi minden fiatal.
A Sztálin Vasmű, az ifjú város tárt karokkal várja a fiatalokat. Különösen most sürgős a munka. Míg jó idő van, elő kell készíteni a téli építkezést, most minden munkáskézre szükség van.
Induljatok hát fiúk, lányok, építsétek a várost, a gyárat, amely Sztálin nevét viseli. Induljatok faluból, városból, hogy Sztálin nevével építsétek az új világot, s az új világnak, ezt a hősies munkát követelő, csodálatos alkotását a Duna partján.

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.