Dunai Vasmű Építője – 1951. október 30.
Az MNDSZ (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége) kongresszusának külföldi és magyar résztvevői
Sztálinvárosban meglátogatják az épülő főutat. /1952
fotó: MTI/Magyar Fotó/Molnár Edit
Alkalmi idegenvezetők
I.
A telefon csengett.
— Kérlek, küldjetek valakit kalauzolni. Az Állami Főiktatási Szemrevételezőből vannak itt… Nekünk minden emberünk nyakig van… Szóval küldjetek valakit.
– Rendben. Megy a Panyóka szaktárs.
II.
A csoport hat tagból áll és szigorúan néznek. Panyóka a vendéglátók közismerten szívélyes mosolyával közeledik.
– Panyóka vagyok, sportfelelős. Helyesebben helyettes sportfelelős, főként ping-pongban és könnyű atliétikában. Hát akkor én leszek bátor kalauzolni… he, he.
A hat ember komoran nézi az elfogulatlanul kacarászó Panyókát.
– Talán először – mondja egy szemüveges – lenne szives valamit a geológiai viszonyokról…
– Igen… persze… a geológiai viszonyokról… – visszhangozza értetlenül Panyóka szaktárs – izé… a viszonyok, itt ugyanis tényleg geológiaiak… de ezt majd útközben megbeszéljük. Most menjünk talán ki a sportpályához.
A társaság megindul. Panyóka magyaráz:
– Meg kell említenem, hogy az idei kosárlabdabajnokságban például Rácalmás csapatát heves küzdelemben…
Egy szikár, nyírottbajuszú közbevág. Udvariatlan ember.
– Ez milyen épület?
– Ez egy ház, kérem – mondja a kalauz megbocsátólag. – A másik ott érdekesebb… ott! A földszint kettőben lakik Stampek, a súlydobó. Megjegyzem, én is ott lakom.
– Milyen fokú az előgyártás? Födémek, födémszék… ablakkeretek is? Milyen a helyszíni előgyártás?
– Ne tessék kérem közbeszólni, mert akkor kijövök a sodromból! Ha az embert már a startnál visszalökik, az rontja az állóképességét. Különben is a geológiai viszonyokról később lesz szó ebben megállapodtunk, nem igaz?! Szóval a lakások nem rosszak, én ugyanis a felső ágyon alszom…
– De kérem – mondja egy idősebb hölgy -, ne rohanjunk így el ez előtt a daru előtt. Csodálatos! Milyen emelő magasságra dolgozik ezr?
Panyóka szaktárs behunyja a fél szemét és saccol.
– Körülbelül egynyolcvankettőre. Acélszalaggal ulána lehel mérni – teszi gyorsan hozzá.
A nő valamit súg egy terdnadrágosnak. Mind a ketten hosszan nézik Panyókát, ő dacosan néz szembe velük.
Úgy látszik nem ez volt a nyerőszám. Érdekes, az ember tévedhet is, azért nem kell mindjárt sugdolózni. Az ember itt feláldozza magát és tessék, a hála…!
A szikár, nyírottbajuszú most megint meglátott valamit. Hogy ennek mindig meg kell látni valamit…! Udvariatlan ember.
– Penlelén a Varga-Szakált használják túlnyomórészt?
A nagy kalauz igyekszik tömören felelni:
– Az iparos műhelyek a Görbe-utcában vannak és oda is el fogunk menni. Persze a borotválkozásra sokáig kell várni. Az embernek direkt kinő addig a szakálla… – Ez jó, mi? De ezeknek nincs humorérzékük, megint sugdosnak. Társaságban igazán nem illik. Na gyerünk tovább!
– Szeretnék egy exkavátort látni működésben, szaktárs – lihegi az idősebb nő. – Bocsánat egy kicsit kifulladtam azért lihegek.
– Hagyjuk most ezeket a dolgokat. Minden sorra kerül, kérem, minden meg lesz mutatva, minden meg lesz magyarázva.
A társaság némán üget most Ponyóka után. Persze exkavátor, az kellene nekik, meg borbély műhely, meg mit tudom én, milyen viszonyok. Azt különben senki sem mondta, hogy a látogatók is kérdezhetnek.
– Na, kérem…! – Panyóka megtorpan és diadalmas arccal mutat körül – itt vagyunk -, a város szélén, egy elvadult mező látszik. Távolról idehallatszik az épülő város egyenletes zümmögése. Messzi egy toronydaru mozgó körvonala rajzolódik az égre.
– Itt lesz a kuglipálya!
Érdekes, a hat emberen nem látszik semmi lelkesedés. Vörösen és lihegve áll a csoport, a szemüveges halkan káromkodni kezd.
– A tekejáték ma már nem puszta időtöltés, hanem sport. – Ömlik Panyókából a szakszerű magyarázat. – Három dobóhely lesz és itt mögötte emelt nézőtér. A játék kilenc babára megy, a vándli nem számit bele. Mcglóbáljuk a golyót, és nekifutunk… Így…
– De kérem – szakítja félbe síró hangon a térdnadrágos -, mi az építkezést szeretnénk látni… a vasbetont, keretek felállítását… a gépesített munkavégzést…, sztahanovizmust…
– A talajjavítást…! – sikolt a nő.
– A Sztálinyecet üzemben… és idehoz, maga… maga – dühöng a szemüveges.
– A lösztalaj tömörítését mutassa – harsog a szemüveges. – Hallatlan, kugli pálya… én meg, csak hallgatom.
Panyóka sápadtan áll a szűkülő gyűrű közepén és csuklik. Aztán kivágja a nagy műszaki ütőkártyát:
– Ámde, ha jobbra nézünk… ott, az a földszintes épület… azok a Népbolt… ott kapni szalámit és – teszi hozzá kinyilatkoztatásszerűen – nem kell húsjegy… na akkor… fussunk talán!
Remek startot vesz és pillanatok alatt eltűnik a csoport ámuló szemei elől.
Ideje az első száz méterre tizenegy egész, kettő másodperc, kerületi rekord, országos viszonyaiban is kitűnő teljesítmény.
III.
Cseng a telefon.
– Halló… A tiszántúli válogatott futballcsapat van itt. Meg akarják nézni a Vasművet. Minden emberünk nyakig van a munkában. Nem küldhetnétek ki valakit kalauzolni?
– Rendben. A statikus-főmérnökünk most éppen ráér…
F. M.
