Ünnep


Ország-Világ – 1976. november 3.

Nekem elhiheti: hibádzik az “anyakönyvi kivonat”, mert a város évfordulóuljához köti a Vasmű születését is. Tavaly még az ünnepi beszédekben is úgy mondták: Dunaújváros 25. évfordulója egyidős a vasműjével. Pedig ez a Vasmű 1951-ben született, amikor november 7-e tiszteletére először itt, a szürkevas-öntödében ebből a névtelen kupolóból először csapoltak nyersvasat.

Első öntéséből

Bosnyák Gyula, az öntöde művezetője megmutatja a tűzlávát csurgató kupolát, aztán a róla készült fényképet.
– Így igaz, ahogy alája írtam: “ország-világ előtt várva várt pillanat. Üzemünkben megtörtént az első csapolás. Az első csapolást a NEB vezérigazgatója, Borovszky Ambrus végezte el.” Minket igazolnak a dokumentumok, újságcikkek, fényképek…
– Én akkor még nem voltam az öntödében – szól közbe Nagy József vasöntő -, az építkezésen dolgoztam, de az az első öntés akkora szenzáció volt, hogy valóságos népvándorlás lett. A bejáratnál tolongott a tömeg. Félig gyerekfejjel ott tülekedtem én is. Hogy is fogalmazzam?… Szép volt! Az emberi akarásnak az ereje, az alkotás öröme. Tíz hónap alatt épült fel ez az öntöde. Meg kell vallanom, még a szám is tátva maradt, csak csodálkoztam, és valami nagyon férfias munkának éreztem az egészet. Fél év múlva ott hagytam az építkezést, ide jöttem átképzősnek. Ma sem bánom. Sok szép dolgot lehet csinálni a vasból. Nem hasonlatom a szobrászathoz, de érzék, az kell hozzá…
– Én az avatás után három hónappal jöttem az öntödébe – veszi vissza a szót a művezető. – Akkor a három kemence napi 60 tonnás öntése rekord volt. Azóta módosították a kiszolgáló berendezéseket, felújították az adagolót. Most 80-100 tonna jön le naponta.
A műhelyben két kiöntött kokilla fáradt füstje kergeti a levegőben táncoló grafitpor szemcséit, a harmadik telítésre vár.
– Ennyi a napi kokillaöntés. – S mint aki a múltat akarja a jövőbe átmenteni, nyomban hozzáteszi:
– Most erős az eltolódás a folyamatos öntés javára. De ha felépül az új konverteres acélmű, az újból igényli a kokillaöntést. Nemcsak múltunk van. Jövőnk is. Ezt csak azért mondom, mert amikor az első csapolás volt, beszéltek itt az emberek mindenfélét: minek ide épült a Vasmű?… Miért nem gazdaságosabb dolgokkal foglalkoznak?… De az itt levők bíztak. S nem hiába. Ebben a Vasműben tulajdonképpen minden hónapban lehetne valamilyen évfordulót ünnepelni: 1952-ben indult a tűzállóanyag-gyártás, 60-ban a melegen hengerelt lemezek gyártása, 65-ben a hideghengermű… 73-ban a folyamatos acélmű, és szünet nélkül folyik a rekonstrukció. De lehet ez a Vasmű akármilyen szép, akármilyen modern, még egy ilyen, mint ez az öntöde, nem lesz – legalábbis nekünk nem!…

Egy egész csoport jön utánunk ki, a műhelyajtóig, és kíváncsian figyelő tekintetük hosszan lesi. Vajon, ezek mi érdekesebbet találhatnak ebben a naponta fiatalodó gyáróriásban?…
– Mi van főnök? Magát is lehet látni, hát merre mászkál mostanában? – fogadja Tuboly János beruházási főosztályvezetőt az egyik termetes kohász a májusban felújított I-es nagyolvasztónál.
– “Hengersoroztam”, “konvertereztem”…
– Hallom, hogy 1980 után építenek egy 2000 köbméteres nagyolvasztót. Igaz?
– Igaz. Az az óriás kohó egyedülálló lesz az országban, hiszen most a Vasmű jelenlegi két kohójának kapacitása együtt nem éri el a 2000 köbmétert.
Erre a kohász egy jóízű viccel felel egykori főnökének, mert a Vasmű óriási beruházásának vezetője valamikor mint martinász itt kezdte pályafutását. Még abból az időből ered a közvetlen hangú barátság.
– Nincs itt egyetlen műhely, amelyet ne ismernék. Pedig a kezdet óta minden megduplázódott, modernizálódott. Egyik felújítás, bővítés, beruházás követi a másikat.

A konverteres acélmű alapozási munkáit nézzük. Három gép, húsz ember végzi, önkéntelen az összehasonlítás, hogy “akkor” egy ilyen munkához lovaskordék százai, kubikosok ezrei vonultak fel… A berendezések teljesítménye meg?!… A felépülő két konverter évi 1 millió tonna acél gyártására lesz alkalmas. A konverter kiszolgálására épül az óránként 15 ezer köbméter kapacitású oxigéngyár, az íves elrendezésű öntőmű. Az új acélmű szerelése 1977-ben kezdődik meg és első egysége 1979-ben üzemelni fog. A tervek szerint 1990-ig felépül a harmadik acélgyártó konverter is, és ezzel a Dunai Vasmű évi 3 millió tonna acél termelésére lesz képes.
Folynak az előkészületek az új kokszolóművek építésére is, és még ennek az ötéves tervnek a végén megkezdik a 600 ezer tonna kokszot termelő blokk építését, 1982- ben az üzemeltetését.
Az 1974-ben elkezdett meleghengerművi rekonstrukció 1982-ben fejeződik be, de már fut a tüzes “vasszőnyeg” a 160 méteres görgősoron, amelyről – a korábbi teljesítmény duplája – 15 tonnás, szállításra kész tekercseket cserél a programvezérlésű automata.
Próbázik az első – és még ebben az ötéves tervben felépül a második – szovjet tolókemence. Az átépítés révén a jelenlegi dupláját, 2 millió tonna lemezt hengerelnek. Csak bámul, csodálkozik a látogató, pedig csupán a beruházás egy kis részét látta, mely a Dunai Vasműt az ország első ipari alapanyagbázisává avatja majd. Önkéntelenül is ismét a lelkesedés fűtötte hőskor, az egykori vitát eldöntő összehasonlítás fogalmazódik meg bennem, de Tuboly János megelőz:
– Én tudom, közhely ismételni, hogy ez a 47 000 lakosú város a Vasműre, a Vasmű szovjet vasércre épült, de még megtoldom azzal, hogy mindennek a “fundamentuma” az első öntőüsttől a még tervben levő automata gépsorokig, új gyárakig szovjet berendezés, szovjet szellemi termék, szovjet technológia, amit ők nem világpiaci, hanem hazai áron számolnak. Amint az igaz barátok közt szokás…

Holnap, november 4-én a Dunai Vasmű legöregebb műhelyében a legelső csapolás, november 7 tiszteletére ünnepség lesz. Ott lesznek az egykori tizen-huszonévesek, a holnapot építő mai fiatalok. S amikor majd összecsendülnek a negyedszázadot köszöntő ünnepi poharak, velük együtt mondjuk: A Vasmű minden dolgozójának, segítő barátnak kívánunk békét, boldog életet, újabb örömteli munkás éveket.

Kovács Aranka
Fotó: MTI, Lapkiadó Fotó: Korcsog Stella

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Dunaujvaros