Dunaújvárosi Hírlap – 1996. október 19.
A forradalom végnapjai
Az 56-os események és történetek kutatásával már több éve foglalkozom, de intenzíven csak ettől az évtől kezdődően. Először is, mert miniszteri engedélyt kellett szereznem, hogy a levéltárakban, valamint a Belügyminisztérium adattárában őrzött rendőrségi, ügyészi és bírósági anyagokat tanulmányozhassam. Az engedélyt megkaptam. Ennek alapján szükség van arra, hogy az eddig ismert eseményeket és eseteket újra értékeljük. Lehetőséget kaptam a Hírlap főszerkesztőjétől, hogy az eljövendő időben felelevenítsem a negyven évvel ezelőtt történteket. Hiszen az újkori történelem egyetlen eseményéről sem hazudtak annyit, mint 1956-ról…
Nagyéri Károlyt november 1-jén Tajti Ferenc tartóztatta le. Nagyérit kivitték a vasmű pincéjében kialakított fogdába. Ekkor a katonaság átállt a forradalom oldalára.
Nagyéri Károly – Sztálinváros furcsa parancsnoka
A laktanya parancsnokságát Sztanó János százados vette át, mivel a városban lakó Gabula János alezredes ezt nem tette meg. Még ezen az éjjelen megalakult az első spontán nemzetőr csoport. A martin acélmű dolgozói Mezei Sándor művezető vezetésével a laktanyában felszereltek és levonultak a kikötőben kijelölt őrhelyükre. Ott teljesítettek szolgálatot november 8-ig, mikor is a megjelenő szovjet katonáknak leadták a fegyverüket. Később őket nem vonták felelősségre. November 1-jén megalakult a Dunapentelei Nemzetőrség, parancsnoka Küllős Imre őrnagy lett, az ő felügyelete alá tartoztak a különböző nemzetőr csoportok. Kivéve a faluban megalakult csoportot, ahol először Kiss Bálint rendőrtörzsőrmesterrel közösen járőröztek, feladatuk a közbiztonság biztosítása volt. Később önállósodtak és önállóan működtek.
A legnagyobb létszámmal a vasmű nemzetőrsége rendelkezett. Parancsnoka Apagyi József tartalékos főhadnagy, helyettese Budai Zoltán, a gyárőrség parancsnoka volt. A fogda parancsnoka Csabán János volt. A legnagyobb csoportot mintegy 100 főt én magam vezettem. Szolgálati helyünk az I-II-III-as számú kapu volt, valamint a laboratórium. Járőrszolgálatot is ezen a területen adtunk. A csoport rendelkezett egy Maxim géppuskával, amelyet használtunk is a támadó szovjet gépek ellen. Ez a csoport volt az utolsó, amely a fegyvert letette. A pálhalmai csoportot Demeter Béla hadnagy vezette, ők 35-40-en voltak. Kézifegyverrel és lánggránátokkal voltak felszerelve, várták a szovjet támadást. (Ítélet: 1 év 6 hónap.) Beck Antal a déli városban alakult fegyveres csoportnak volt a vezetője. (Internálták.) Mózsgai István parancsnoka volt annak a csoportnak, amelyik Paksra ment, és megtámadták a városi rendőrparancsnokságot. A Tűzállótéglagyár Munkástanács elnöke lett. (Internálták, a feleségét elbocsátották, öt gyermeke volt.) Tárnok István egy kisebb fegyveres csoporttal részt vett a hadkiegészítő parancsnokság elleni támadásban, ahol megsebesült. (Internálták, majd bíróság elé állították.) Argenán Mihály tagja volt a Papp Bálint által vezetett operatív csoportnak, és részt vett a kihallgatásokban. A tűzállótéglagyár nemzetőr parancsnoka Kovács Lajos, a gyalogos csoporté Lángos István, a híradósoké Kontár Béla volt. (Nem vonták őket felelősségre.)
1956. október 28-án a légvédelmi alakulattól Fejes János főhadnagy vezetésével honvédek élelmet mentek vételezni a megyeszékhelyre. Székesfehérváron találkoztak dr. Száraz Jenő orvossal, aki csodálkozását fejezte ki, hogy Dunapentelén még “tartják magukat”, holott a fegyveres erők már az egész országban átálltak a forradalom oldalára. Ekkor Bakos Zoltán honvéd az úton megbeszélte Tajti Ferenc szakaszvezetővel és Vincze honvéddal, hogy otthon ők is megszervezik az átállást. Kérték Száraz századost, hogy beszéljen Nagyéri Károly századossal. Visszaérve, Dunapentelén tényleg beszélt Nagyérivel, de ő megtagadta az átállást, mondván, hogy nem kapott felső helyről erre utasítást. 1956. november 1-jén a nemzeti bizottság második ülésén Bakos Zoltán javaslatára elhatározták Nagyéri letartóztatását. Ezen a napon történt meg az ÁVH-s tisztek letartóztatása is, akiket a vasmű pincéjébe szállítottak, és a kihallgatásukkal Apagyi József századost, valamint Papp Bálintot és Csabán Jánost bízták meg. Ezen a napon bízták meg a főparancsnoki teendők ellátásával Ízinger Gyula főhadnagyot. Ekkor kezdődött meg a szovjet csapatok elleni védelem megszervezése. A védelmi terv kidolgozásában részt vett Papp Vendel százados, az akkori törzsfőnök is. November 2-án hangszórós autókon és röpcédulákon kihirdették, hogy minden hadköteles személy jelentkezzen a laktanyában. Ekkor már megkezdődött a behívóparancsok kiküldése is, aminek mintegy 2500-3000 fő tett eleget. 1956. november 2-án Boros István utasítására R/40-es rádiókészüléket helyeztek üzembe, melyen keresztül kapcsolatot tartottak a nyugati adókkal.
A rádióadó-állomás közvetlenül az úgynevezett elhárítóknak volt alárendelve. Az adót később Rákóczi adónak nevezték, amely november 4-e után a helyét állandóan változtatta, hogy ne tudják bemérni. A NB november 4-én felmentette Ízinger Gyulát megromlott egészségi állapota miatt a főparancsnoki teendők ellátása alól. Egyidejűleg kinevezték főparancsnoknak Nagyéri Károly századost. Nagyéri Károlyt Papp Bálint szervezte be. Nagyéri az akkor már beöltözött Küllős Imrével ellenőrizte a védelem harckészültségét, s keményen kezébe vette a védelem megszervezését. Felderítőként felhasználták a városban lévő két sportrepülőt is. November 4-én, amikor már úgy gondolták, hogy győzött a forradalom és békés munkához foghatunk, újra harcolnunk kellett, mert forradalmunkat elárulták. Mégpedig azok, akik most – negyven év után – “forradalmi tetteikkel” kérkednek. Olyan legendákat gyártottak és annyiszor ismétlik, hogy már maguk is elhiszik.
November 3-án Cihó Pált megbízták, hogy Földváron folytasson tárgyalást a szovjet parancsnoksággal, magyarázza meg, hogy itt nem fasiszták, hanem munkásemberek fogtak fegyvert, mert szebb és jobb életet szeretnének maguknak kiharcolni. Így értünk el november 7-hez, amikor is megindult ellenünk a támadás. A Földvár felől érkezőket Vörös András tüzér főhadnagy ütegparancsnok várta, és a lövegen Szegedi József tüzér foglal állást. Nagyéri és Papp Vendel közösen tűzparancsot szerkesztettek, melynek értelmében minden szovjet felségjellel ellátott járműre tüzelni kellett.
A magyar néphez!
|
November 7-én reggel megindult az általános támadás a város ellen. A tűzparancs értelmében a katonák tüzet nyitottak a támadókra. De a repülők és az óriás fölényben lévő, jól felszerelt szovjet csapatok ellen sokáig ellenállni nem lehetett. Sajnos az ütegeknél fennállt az a probléma is, hogy egyes ágyúkból kilopták az ütőszeget. A völgyben lévő ütegállást pedig a városban élő volt görög partizánok hátulról tűz alá vették. Délután úgy négy óra tájban megszűnt a harc – újra rabok lettünk.
1956 – Görögök a forradalomban
És most, hogy negyven év után forgatom a megtorlás utáni periratokat, azt kell látnom, hogy azoknak a bajtársaimnak, akik akkor kiálltak a forradalom mellett – és ezért szabadságuktól megfosztották őket -, ma már jelentős része nem él. Akik még élnek, csendben, mindenkitől távol élik életüket. És azok, akiknek még azt sem mondták a forradalom után, hogy ejnye-ejnye, aláírások gyűjtésével kezdték igazolni, hogy mit tettek ’56- ban. Sajnos ők vannak többen, és egyre hangosabbak, erőszakosabbak.
Tetteik a Rákosi időszakot idézik, akkor történhetett meg, hogy az egyik ajtón bement a kalauz, a másik ajtón kijött a honvédelmi miniszter. Akkor volt szokás a plecsnik osztogatása. Most újra lesz Magyarországért Tiszti Kereszt, de ennek újdonsült tulajdonosai mit tettek az országért azon kívül, hogy június 16-án megmutatták magukat a 301-es parcellánál? Tegyék, játsszanak katonásdit, de szerencse, hogy nincsen fegyverük. És szerencsére az is igaz, hogy törvényeink szerint dandártábornokot csak a köztársasági elnök nevezhet ki, tiszteket pedig a honvédelmi miniszter. Ha az előléptetéseket nem ők írták alá, akkor ez csak gyerekjáték.
Remélem, egyszer eljön még az az idő, amikor a törvény értelmében nem lehet büntetlenül egyenruhát viselni.
(VÉGE)
Zecher János
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
