Fizetési nap a sztálinvárosi diáktáborban


Szabad Ifjúság – 1952. augusztus 3.

Fizetési nap a sztálinvárosi diáktáborban

Pénteken és szombaton értékelték Sztálinvárosban az építődiákok második csoportjának háromheti munkáját. A táboréletében ezek a legizgalmasabb napok. A kiszámított teljesítmény dönti el, hogyan álltak helyt az építésben. S hogy mit jelent számukra a helytállás, azt a Zatopek-brigád esete tükrözi legjobban. A brigád vezetője, Skrabek Anna megtudta, hogy háromheti átlaguk 28 százalék. A brigád tagjai szinte megbénultak a döbbenetes hírre. “Nem igaz! Nem létezik!” – mondták s a brigádvezetőt arra kérték, tisztázza ezt az irodán. A normás a vállát vonogatta, azt mondta: “Ennyi ez, szaktársnő, nem több!” Skrabek Anna elmondta, hogy napi eredményük többször volt felül a 100 százalékon, mint alatta. Hiába beszélt. Ezután megkereste a táborvezetőségen Matusek elvtársat, a termelési felelőst.
– Higyje el az elvtárs, nem a pénz miatt… – mondta. – De hogy 28 százalékot írjanak érdemtelenül a DISZ-tagkönyvbe – ezt nem bírjuk elviselni. Nézzen utána, legyen szíves.
A termelési felelős az építkezés vezetőjével rendezte az ügyet. Kiderült, hogy a Zatopek-brigád teljesítményének csak igen kis hányada a 28 százalék, hiszen az értékelésből egész sor fontos munka kimaradt, amelyről volt ugyan munkalap, de a normás nem számolta el.
Örömünk kettős volt: a brigád teljesítette megbízatását, s a szombati fizetéskor közel 100 százalékos teljesítménnyel számolták el őket. Több mint 400 forintot kerestek személyenként.


Zászlófelvonás előtt – Még néhány perc és kezdődik a munka. A diáképítők tömör sorokban hallgatják a napiparancsot, amely a termelés újabb győzelmeiről ad hírt. Vidámak a lányok a reggeli sorakozón.
Képünkön (balról jobbra, az első sorban): Balogh Judit, Kakulya Erzsébet és Glasz Judit, három vidám, dolgos diákfiatal

Persze, jól esik a kereset is. Kinek cipő, kinek fehérnemű, a lányoknak valami szép nyári ruhaanyag vásárlása jár az eszében. Aki jól dolgozik, annak telik is erre. Értékes István brigádja – nyolc fiatal – összesen 3580 forintot keresett három hét alatt. Több mint 450 forintot személyenként.
Az Uljana Gromova lánybrigád – a legszorgalmasabb lányok a táborban – minden tagja több mint 500 forintos keresettel büszkélkedik, övék a tábor legjobb lánybrigádjának vándorzászlaja s megbízólevelükben 135 százalékos teljesítmény áll. Víg József, a XVII-es építkezés egyik művezetője így beszél róluk:
– Amikor hozzám osztották őket, nem sok jót reméltem. Mivelhogy lányok s méghozzá párnástenyerűek. Fel is törte a kezüket a tégla, a malterosláda, de nem hátráltak. Ezt mutatja a százalékuk is. Nekem meg az a véleményem, hogy csak mindig ilyen munkásaim legyenek. Akkor nem lesz baj a termeléssel.
Az Uljana Gromova brigád – a Lenin Intézet jeles és kitűnő tanulói – büszkék lehetnek a művezető véleményére. Olyan ember dicséri őket, aki kétkezi munkában őszült meg, sok jó és rossz munkást látott. Dicsérete nem akármilyen dicséret.


A diáktábor I. Kim Ir Szen-brigádja, kőszivacs-pallókat készít a Tűzállótéglagyár építkezésén.
A koreai fiataloknak Horváth Elekné művezető mutatja meg a pallók helyes szerelését.

S a többiek? A “Bástya”-brigád fiataljai nevében Bakos László brigádvezető levelet írt a tábor lapjához, az “Ifjú építő”-höz. Felsorolja, mit tanult ő, és brigádja az eddigi három hét alatt. Levele végére odaírta, hogy egy hét alatt 244 forintot kerestek személyenként. Nyilván ez is hozzájárul, hogy Bakos elvtárs – több brigádtaggal együtt – további három hétig építi Sztálinvárost.


DISZ jelvény 
saját gyűjtés

EGY NAPPAL INDULÁS ELŐTT

Holnap reggel diákokkal teli vonat indul Budapestről Sztálinváros felé. Tanulói fjúságunk legjobbjai ezen a nyáron immár harmadízben mennek a nagy békemű, az ifjúság városa építésére. Most, az indulás előtt egy nappal meglátogattuk a készülődő diákokat.

Ünnepélyesen adják át a megbízóleveleket

Délután öt óra. A VIII. kerületi DISZ-bizottságnál diákfiatalokkal teli a szoba. Vidámak, jókedvűek. Arról folyik a szó: milyen is lehet Sztálinváros, a diáktábor? Egyszerre csak az egyik fiatal észreveszi a kisasztalon lévő rádiókészüléket, felkattintja gombját és mintha csak felelet jönne kérdésükre – egy Sztálinvárost építő diák, Pataki Miklós levelét hallják a hangszóróból. Elmondja, milyen az építő diákok élete, hogyan dolgoznak, harcolnak a magasabb eredmények eléréséért… Mikor vége a műsornak, ünnepélyes pillanat következik: Bökönyi Lajos elvtárs, a bizottság tanulmányi felelőse buzdító szavak kíséretében átadja a Dolgozó Ifjúság Szövetsége megbízólevelét. “Sztálinváros számít, elvtársak, a ti munkátokra – mondja. – Úgy dolgozzatok, hogy méltóak legyetek azokhoz az építő diákokhoz, akik előttetek jártak ezen a nyáron, azokhoz az ifjúmunkásokhoz, akik esztendők óta áldozatkészen dolgoznak a béke acélerődje építésén!” Sorra veszik át a megbízólevelüket, Majdán János, a 7-es számú Gépipari Technikum jeles diákja, Halász Katalin, a Fazekas Mihály általános gimnázium jelesrendű tanulója, Lakatos Pál, a 3-as számú Gépészeti Technikum kitűnő diákja és a többiek. Megfogadják: méltóak lesznek azokhoz, akiknek kezéből átveszik a szerszámot.

 “Várjuk Őket, hogy átadjuk szerszámainkat!”

A Pintér-család útrakészíti diák fiát

Cinkota, Zrínyi utca 15. Pintér Józsefet, a Malomipari Technikum másodéves diákját már készítik szülei a sztálinvárosi útra. Komoly dolog ez a készülődés. Mindennek helye legyen a hátizsákban, semmi ne maradjon ki, de ne is vigyen semmi fölöslegeset magával! Még szerencse, hogy Pintér bácsi ért a csomagoláshoz, megtanulta még katonakorában. Most aztán sok hasznos tanácsot tud adni: “A könyvet alulra tedd akkor jó lesz a tartása, az ingeket meg fölülre, akkor fem gyűrődik…” Édesanyja tejeskalácsot sütött, “jó lesz az útra”, előkerül egy kis szalonna is a kamrából – “pótlásnak”, akárhogy is szabadkozik Jóska: “Nem kell anyám, adnak ott eleget!”


A sztálinvárosi útra készíti legkisebbik fiát a Pintér-család

Pintér Józsefnek már nagy gyakorlata van az építő munkában. Az idén, egész nyáron dolgozott. Segédmunkás volt az újpesti új technikum építkezésénél, később pedig a cinkotai sóderbányában kubikolt. S habár ez közel van otthonához, ő mégis Sztálinvárosba készülődik. Nem rég jött haza az ifjú város építéséről jó barátja, Tabódi Tamás, a mátyásföldi gimnázium diákja – az ő szavai nyomán határozta el, hogy Sztálinváros ifjú építője lesz. Alig várja, hogy meglássa a nagyszerű várost, amelyről oly sokat mesélt sógora is, aki mint “fénycsőszerelő” most gyakorta jár le dolgozni az új városba. Hányszor elmondta – a szakmunkások büszkeségével: “Gondolhatod, Jóska, micsoda város az, ha már neoncsövet is szerelünk házaira!” Ő pedig már szinte maga előtt látja a várost, mintha ott járt volna, úgy meséli édesanyjának felőle. Édesanyja csak azt feleli: “Hát gondolom fiam, hogy szép város lehet, hiszen Sztálinról nevezték el.”
Az egész család örül Pintér József sztálinvárosi útjának. Édesapja még azt is megígérte, hogy vasárnap meglátogatja őt. “Mert hogy, szeretném látni azt a várost én is” – mondja. A Pintér család így készíti fiát az építő munkára.


A sztálinvárosi diáképítők soraiban becsülettel helytállnak a lányok is. A salgótarjáni lánybrigád kubikmunkát végzett a kultúrpalota alapozási munkáinál. Állták a sarat, fegyelmezetten, jól dolgoztak. Képünkön a brigád egyik tagja, Pajorin Éva.

Mintha egy jó barátot látnék viszont…

Még egy hét, már csak három nap, már csak kettő… így számolgatom magamban a napokat, így várom a vasárnapot, amikor elindulhatok Sztálinvárosba – írja levelében Schwaller Györgyi, a József Attila gimnázium jelesrendű diákja.
A tavalyi gyönyörű hónapra gondolok, s mintha már érezném kezemben a csákányt, a lapát nyelét… Brigádunkat, a 12 tagú Zója-brigádot a mult nyáron nagyon szerették a betonelőregyártó telep munkásai. Normánkat mindig teljesítettük. Igaz, segítettek az ott dolgozó elvtársak, tanítottak, de mi is szívósan dolgoztunk s az eredmény nem maradt el. Volt úgy, hogy 140 százalékot is elértünk. Mikor először tudtuk meg ezt az eredményt, határtalanul boldogok voltunk. A munkavezető szaktársat majdnem a levegőbe dobtuk örömünkben, mert így megerősödnek ám a lánykarok az építkezésen. Este pedig, mikor hazamentünk, olyan örömmel hallgattuk a hangszórót, mintha minden dal nekünk harsogott volna. S milyen öröm végig sétálni .Sztálinváros utcáin! Mindennap találtunk valami újat. Most egy év eltelte után, tudom, rá se fogunk ismerni! Ahol tavaly még pipacs virított, vagy gaz burjánzott, most gyönyörű iskola áll – ez lesz a mi lakásunk. Bizonyosan már a dolgozók is várnak bennünket – talán éppen azokkal is találkozunk, akikkel tavaly együtt dolgoztunk.
Tanulmányi eredményemmel már megmutattam, hogy szeretem a mi drága hazánkat, megfogadom, hogy az építő munkában is bebizonyítom ezt. Most az utazás előtt nagyon izgatott vagyok. Olyan izgalom ez, mintha egy jóbarátot, vagy testvért látnék viszont. Sztálinváros egészen az én városom lett.

Aki jól dolgozik – jól is keres


A jól végzett munka után, vidám énekszóra gyűltek össze a diákok a tábor főterén. Kiss Éva, az újpesti közgazdasági gimnázium tanulója harmonikán kíséri a fiatalok énekét.

Lehetne sorolni a brigádokat, akik jó teljesítményük után jól is kerestek. Kúti Mária “Roham”-brigádjának tagjai 450 forintos keresettel indulnak haza vasárnap reggel. A tatabányai “Hajrá”-brigád 550 forint keresetet ért el. Aki jól dolgozott, most hasznát látja. Ez a hangulat élt szombat este a tábor minden részén, s az üzletházba, ahová sokan elmentek vásárolni. A DISZ-táborban ezen az estén győzelmes vidámság uralkodott, amely ott lüktetett még a pattogó indulók lelkesítő ritmusában is. Ami azt illeti – helyén való vidámság ez. Hiszen csak a tűzállótéglagyári építkezésen több mint 16.000 munkaórát dolgoztak végig becsülettel a diákok.

További felhasznált képek: Szabad Ifjúság

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Dunaujvaros