Új Ifjúság – 1952. január 30.
Sztálinváros 1952 január
Nemrég volt egy éve, hogy az újságok először írtak a Duna mentén épülő hatalmas vaskombinát építkezéséről. Emlékszem, amikor először jártunk ott, még csak néhány ház emelkedett, a nagy sárban elakadtak az autók, s az épülő óriásnak még csak vasútja sem volt.
Most, a január elejei téli napon egy küldöttséggel ismét a nagy építkezést járjuk. Az egykori Dunapentele nevű falucska s a széles kiterjedésű gabona és kukoricaföldek helyén új város nőtt ki: Sztálinváros. Egy év alatt valóban minden megváltozott. A forgalom az egykori szántóföldek helyén olyan nagy, hogy közlekedési rendőrök irányítják. Az egyes házakat már utcák váltották fel. A főút 60 méter széles lesz.
A magyar ifjúság hatalmas lendülettel építi boldogabb jövőjét Sztálinvárosban.
A küldöttség tagjai nem győznek eleget csodálkozni Egy fiatal tanító a korszerű általános iskolát akarja megnézni, másokat elsősorban az új állami áruház érdekel. Elővesszük Sztálinváros telefonkönyvét – a múlt hónapban jelent meg. Mit olvashatunk ebben az “izgalmas olvasmányban”? Városi Tanács, Kenyérgyár, Főépítésvezetőségek, a Magyar Nemzeti Bank Sztálinvárosi Fiókja, Mozipalota, Ifjú Gárda könyvesbolt, Sztálin Vasmű és így tovább…
Nehéz a választás hiszen mindent megnézni egy egész hét is kevés volna, így aztán megállapodunk abban, hogy megnézzük az épülő kikötőt, majd a “Sztálin Vasmű” megtekintése után az új vasútállomásról indulunk vissza Budapestre.
Énekelve megyünk végig a széles “Május 1.” utcán. Az iskola elé tíz-tizenötéves fenyőfákat ültetnek. Nem messze innen emelkedik a Sztálin elvtárs 72-ik születésnapjára határidő előtt elkészített filmszínház, Magyarország legkorszerűbb mozipalotája. Amott az új pártház. jobboldalt orvosi rendelő és gyerek-óvoda.
Hamarosan a Duna partjára érünk. Elénktárul Sztálinváros épülő kikötője.
Kísérőnk, Sztálinváros Pártbizottságának tagja szívesen tájékoztat bennünket. Az épülő kikötő teherárúforgalma nagyobb lesz, mint egy kisebb tengeri kikötő teherforgalma. A kikötőt télen is építik. Szovjet mérnökök útmutatására a Duna fenekén egymás mellé hatalmas vasbetonszekrényeket helyeznek el, s ezekre építik a hatalmas partfalat.
Bemutatnak nekünk egy ifjúmunkást, Balogh István cölöpverőt. “Igazi hős” – mondja büszkén az építésvezető. Néhány nappal ezelőtt az egyik vasbetonszekrény félrebillent. Mindenki a búvárt kereste, pedig tudták, hogy aznap nem kellett szolgálatba jönnie.
– Ki vállalkozik, hogy a jeges vízbe szálljon? – tették fel a kérdést. Es akkor Balogh István, az ifjúsági szövetség tagja, először életében búvárruhát öltött és leszállt a Duna fenekére. A víz átszivárgott búvárruháján, de ő három óra hosszat a Duna fenekén maradt, amíg a vasbetonóriást helyrebillentette Balogh István ifjúmunkás ezzel a tettével örökre beírta nevét Sztálinváros építésének hősi történetébe. De az építkezés minden területén találunk ilyen fiatalokat, akik forrón szeretik hazájukat, s nem sajnálnak semmilyen áldozatot, ha a szeretett Sztálinvárosunkról van szó.
Az új étterem mellett megyünk el a Sztálin Vasmű felé. Előttünk hatalmas javitótelep. Itt javítják a modern földgyalugépeket. Ezek a gépek hatalmas munkát végeznek: a szovjet gépeknek itt a Panama-csatorna építésekor kiemelt földmennyiség kétharmadánál többet kell kiemelniök.
Szovjet gyártmányú gépekkel rendezik a talajt a vasmű építésén.
A DT-54A Sztalinyec lánctalpas erőgéppel vontatott földnyesőt (szkréper) mozgatnak.
fotó: MTI/MAFIRT
A november 7-én felavatott Sztálin Vasműhöz értünk. Szeptemberben még csak a puszta vasbetongerendák emelkedtek ki a földből. Éjjel-nappal dolgoztak, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján a Sztálin Vasműben kiöntötték az első acélt.
Eddig három nagy gyárcsarnok készült el: az öntöde, a gépműhely és a szerelde. Mindhárom a legmodernebbül van felszerelve: szovjet, csehszlovák és lengyel szerszámgépek egész sorai, gyalu és marógépek a Német Demokratikus Köztársaságból. A gyárcsarnokok a Szovjetunió és a szocializmust építő népi demokratikus országok baráti együttműködését hirdeti.
A gyárak egész sora épül itt. A tervezők tapasztalt szovjet mérnökök vezetésével dolgoznak, s elgondolásuk szerint a Sztálin Vasmű az érc kohóba rakásától az acél hengerléséig minden munkafolyamatot elvégez. Épül már az óriási villanyerőmű és a vasúti csomópont is, amelyhez csupán a gyáron belül 60 kilométeres vasútvonal és három rendezőpályaudvar tartozik. A korszerű műhelyek, gépek a munkások fizikai erejét a legnagyobb mértékben igyekeznek kímélni.
Az erőmű építésénél kompresszorok segítségével juttatják a melegített betont a vasbetonoszlopok zsalujába a munkások. /1952. január 25.
Fotó: MTI/Munk Tamás
Fiatalok vesznek körül bennünket, a Sztálin Vasmű építői. Legtöbben azelőtt cselédek voltak, s kulákoknál dolgoztak látástól-vakulásig. Ma megbecsült dolgozók: kőművesek, gépkezelők, segédmunkások. Sokan közülük úgy tervezik, ha befejezték az építkezést, akkor sem mennek tovább, itt telepednek le Sztálinvárosban, megtanulják a vasas szakmát. Herédi József ifjúmunkás szerszámedzö, Farkas Ferenc esztergályos lesz, Szép Éva és Jeges Irén is az esztergályos szakmát akarják elsajátítani. Vannak, akik már összeházasodtak és szintén itt akarnak letelepedni Sztálinvárosban családjukkal együtt.
Szunyog Ilona felel a táblánál az Építésügyi Minisztérium I. központifűtés-szerelő női átképzős tanfolyamán. /1952. január 25.
Fotó: MTI/Munk Tamás
A sztálinbárosi fiatalok megszerették városukat, épülő vasművüket. Szívükhöz nőtt az óriás minden háza, minden gépe. Sztálinváros, a béke városa, új embert, igaz harcosokat alakít belőlük.
SEBES TIBOR (Sz. I.)
A bejegyzés a Hungaricana Közgyűjteményi portál segítségével készült.
