A regény a harmincas évek közepén indul, és az ötvenes évek végén fejeződik be. Színhelye a dél-baranyai vidék, közel a jugoszláv határhoz. Szereplői németek, magyarok, sokacok, szerbek, cigányok és közelebbről két német család. A regény azonban nem csupán a két család története, hanem az egész környéké, azé az együtt élő, többnemzetiségű világé, amely épp a harmincas években kezd megrendülni és összekavarodni. A beáramló német politika, az elnémetesítő szándék, a Volksbund romboló hatása sajnos megváltoztatja az emberi kapcsolatokat. Majd a háború, a fölszabadulás után ismét megzavarodik ez a világ. Megindul a jogos vagy a jogtalan megtorlás. Kezdődik a betelepítés és a kitelepítés. Aztán alighogy elcsitul a németek körüli megbolydulás, következik az ún. Tito-korszak s a délszlávok megpróbáltatása. Az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek megalakulása, az ipartelepítés, az ötvenes évek törvénysérései, 1956 tragikus őszének eseményei még tovább módosítják és alakítják a szereplők sorsát, akik csak valamikor 1958 táján érkeznek el a várva várt, kölcsönös megbecsülést biztosító egyensúlyi helyzetükbe, a konszolidált állapotok közé. Kalász Márton e művében körültekintően, árnyaltan és érzékletesen, érző és szenvedő emberek sokaságát szerepeltetve, hőseit bensőséges, féltő szeretettel vázolva, hitelesen ábrázolja szülőföldje ellentmondásokkal terhes, fél évszázados történelmét.
Alföld – 1987. július
kritika
Kalász Márton: Téli bárány
A családregény mindig jó alkalmat teremtett az íróknak társadalmi folyamatok, változások ábrázolására. A modern irodalom ehhez hozzátett valamit, a nézőpontváltást. Ez a kezdetben filmszerűnek ható eszköz jó lehetőséget adott párhuzamos családregény írásához. A Téli bárányban ezt látjuk. Két német anyanyelvű família, Messék és Probsték története a regény. Története, mondom, holott lehetett volna lélekrajzot is írnom, hiszen az események krónikája Mess András belső világán keresztül átszűrve olvasható. S ez nem csupán azt jelentette, hogy Kalász élt a nézőpontváltás eszközével, azzal együtt írói bravúrt hajtott végre; a középső Mess fiú szubjektív kitárulkorása mellett a Probst családról objektív távolságtartással szólt. Vallomásos és elbeszélő fejezetek váltogatják egymást, harmonizálva az anyag kínálta ritmussal. Tegyük hozzá – még az írói feldolgozásmódnál maradva -, hogy szegény (Messék) és tehetősebb, gazdagabb famíliák életébe kapunk bepillantást. Ez ugyancsak dicséretes megoldás, mert ezáltal ugyanannak a jelenségnek két arca mutatható meg.
Arról se feledkezzünk meg, hogy a két család életmódjában is van különbség. Messék a szőlőhegyen laktak, dolgoztak, éltek, Probsték a faluban. A természet erőivel, a földdel folytattak küzdelmet, de a szegényebb família mégis közvetlenebb kapcsolatban a jelenségekkel. Kalász kimondatlanul is olyan eszményt közvetít ezzel, ami a mai ember létezése szempontjából döntő fontosságú. Az időjáráshoz és a munkához alkalmazkodó életritmus ábrázolását Messék életében néha lírai elemek színezik. Probst is áhítatos tisztelettel bánt állatokkal, fákkal: “Nyugodt volt, amilyen hús-vér sohase, de formájában, belül, csupa sejtelem elevenkedett. Arányos koronája, úgy érződött, most is inkább lappang, mint várakozik, hogy egyszer csak az arra járóra leszóljon. Talán emberi hangon.” A középső Mess fiú a természet megfigyelése közben töltődött fel olyan élményekkel, amik később meghatározó módon szóltak bele életútjába.
A középpontban a nemzetiségi lét nehézségei, gondjai, feloldást megérő ellentmondásai állnak. Nagyjából húsz év viharos történéseivel a háttérben. A tablón feltűnnek magyarok és horvátok is, de a meghatározó a német, pontosabban: sváb identitás kibontása. Példák sorozatát lehetne idézni a regényből, hogy mennyire zárt közösségben éltek, miként őrizték szokásaikat és nyelvüket. A lakodalmi szokások, az öltözködés már-már néprajzi pontosságú leírása mellett azok a mondatok igazán érdekesek, amelyekben a sváb tudat nyilatkozik meg. Mess mondta (volna) idősebb fiának, hogy aki sváb, csak munkája által teremthet becsületet (megbecsülést) önmagának; dolgoznia kell, s mindig valamivel jobban, mint másoknak. Ez világlott ki abból a parancsolatból is, ami a kétszáz év előtti betelepítés időszakából hagyományozódott: hogy az új haza földje csak kemény munkájával adja meg a mindennapi kenyeret! Ezzel nem is volt gond hosszú ideig. Akkor borult fel az egyensúlyi helyzet, amikor – az akkori magyar kormány engedélyével – németek kezdték járni a vidéket, hogy a Volksbundba és az SS-be szervezzenek. A harmincas években – kitűnően érzékelteti a Téli bárány – az identitástudat megzavarodott. Ez itt Magyarország – hallották -, ugyanakkor a birodalmi csábítás, nyomás egyre erősebb lett. Választani kellett, s ez a döntés később szinte vonzotta a bánatot. A választás kényszeréről és útjáról a Probst család által kap képet az olvasó. A fiatalabb fiú, Franz az első pillantásra könnyebbnek tűnő vonalon indult el a Harmadik Birodalomba, de munkára képtelen egyéniségével épp azt jelezte a szerző, hogy a többség nem haladhatott arra. A gazdák, az igazi egyéniségek önmaguk (és összetartozásuk) megőrzése érdekében igyekeztek kívül maradni a rendre jelentkező (erőszakos) törekvéseken. A regényben is utalás történik a negyvenes évek elejének népszámlálására, akkor a nemzetisége és anyanyelve rovat kitöltése sorsot és azáltal tudatot meghatározó volt. A beírási lehetőségek közül emeljük ki azt, hogy a szereplő nemzetisége német, anyanyelve magyar. Ez az identitásban skizofrén helyzet. De volt (és van) valóságalapja. Az apa német, az anya magyar. (Idevágó személyes emlék. Kétnyelvű településen hosszan beszélgettem pár év előtt idősebb emberekkel. Szinte kórusban mondták: “Mi német ajkú magyarok vagyunk.” S csak hosszas vitára javították úgy, hogy magyar állampolgárok.) A népszámlálási rubrikának (és a vagyoni helyzetnek) aztán szerepe volt a kitelepítéseknél. Ez a sváb tudat és identitás újabb skizofrén helyzete volt.
Ennek ábrázolását a könyv csúcsteljesítményének tartom. Azért is, mert ez okozott sokszor napjainkig tartó traumát. Az olvasó szinte beleborzong, amikor megpróbálja elképzelni annak az embernek a gondolatait, akit – mint Probstékat – felszólítottak, hogy órákon belül adja át házát, földjét a Felvidékről érkező magyaroknak vagy az oda irányított székelyeknek. Probst látszólag belenyugszik a döntésbe, de halála után felesége mindent megtesz, hogy visszaszerezze a házat (megvásárolni is hajlandó volna). A Téli bárányban olvashatunk ezen túl bujkálásról, hazaszökésről Németországból. A drámai, mondhatni tragikus cselekményeket nem élezte túl Kalász Márton. Azt is csak szinte közjátékként jelezte, hogy a szülői háztól való elszakítás, a honvágy milyen traumát okozott a középpontban álló Mess András gyerekkori barátjánál. Látogatásakor Kleiszt Ádám rohamot kapott. Nagyanyja mondta: “Mindent itthagynánk, csak engednének haza – mondta szomorúan Kleiszt néni. – Ezt a gyereket is az idegenség tette így tönkre.” Nyilván itt volt a legnagyobb mértéktartásra szüksége, hiszen az egyéni tragédiák a végletekig feszíthetők lettek volna. A szerző már-már lírikusi tömörséggel ábrázolt, hogy szereplői mehessenek a maguk útján, s beteljesedjék rajtuk, amiket a történelem rájuk mért. Előadásmódjában azért van érezhető távolságtartás. Tudja, hogy mesterségesen, a história szele által megkavart, sorsoknak és tudatoknak idő kell(ett), amíg az élet kérlelhetetlen parancsa nyomán alkalmazkodni tudtak. Ilyen volt, hogy az addig német tannyelvű iskolában csak magyarul folyt az oktatás, hogy két sváb asszony találkozásukkor magyarul szólalt meg. A többszörös metszéspont megmutatásával Kalász jelenünkre érvényes következtetések levonásához kínál anyagot.
Két család s általuk egy közösség sorsáról van szó. Sűrítetten jelenik ez meg Mess András alakjában. Tekintsünk most el attól, hogy ábrázolásában nyilván vannak önéletrajzi elemek. Ennél lényegesebb, hogy az író mindenüvé elvezette, ahová a negyvenes évek végén eszmélő generáció tagjai eljutottak. Útja nem csupán a beilleszkedés miatt érdekes, hanem azért is, mert a tanulással előbbre, messzebbre jutott szülei horizontjánál. A szőlőhegyi présházból előbb cselédként, majd dunapentelei segédmunkásként került el, az igazi nagy ugrás azonban az írás. Úgy tűnik, a szerző az ő látszólagos révbe érkezésével akart olyan csúcspontot, aminek a hangulata visszavetülhet a regény egész cselekményére. Mielőtt azonban bárki az optimizmus túlhajtására gyanakodna, meg kell jegyezni: Mess András csak az íróság kapujába jutott el. Későbbi útja nem kevésbé lenne érdekes. Ezért biztatjuk a folytatásra Kalász Mártont. Főhőse, mellékalakjai és az egész közösség megszenvedte a sorsot, álltak már a történelem vakvágányán, de képesek voltak küzdeni, és eljutni az egyetlen nyomvonalra, ami a nyugodt(abb), alkotó élethez vezetett. Az áldozatok felhánytorgatása helyett az alkalmazkodás szükségességére mutatnak példát.
A Téli bárány láttatja, hogy a történelmi és az egyéni sors miként keresztezheti egymást. Olykor úgy, hogy arról a kisember semmit sem tehet. Két nézőpontjával Kalász Márton a tragédiák után lehetséges megbékélést erősíti. Regénye feszültségekkel teli, hiteles és vonzó mű. (Magvető)
LACZKÓ ANDRÁS
Kalász Márton – Téli bárány
Bartháné Markovics Zsuzsanna képeivel illusztrálva
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
Kalász Márton (Somberek, 1934. szeptember 8. – Budapest, 2021. december 30.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas (1971, 1987) magyar költő, író, műfordító, egyetemi tanár. A Magyar Művészeti Akadémia tagja (2009).
A Zene a hóeséshez című portréfilmben Kalász Márton öt tételben vall az ifjúságról és a gyökereiről, az írás és az alkotás gyötrelmeiről, az ünnepekről, valamint a szerelemről.
- I. tétel: az ifjúságról, Somberekről
- II. tétel: a költészetről
- III. tétel: az ünnepekről
- IV. tétel: a szerelmről
Bertha Bulcsu – Interjú Kalász Mártonnal
