Újítók Lapja – 1958. február 20.
Sikerek, tervek, problémák a Sztálin Vasműben
A Dunai Vasmű egy új várossal együtt serdült ifjúvá. Azok, akik akár gondolatban, akár kétkézi munkával bábáskodtak a Vasmű bölcsőjénél és tanúi voltak első lépéseinek, figyelemmel kísérik növekedését is. Az újságíró találkozása a Vasművel és a várossal – mindig újat, mindig meglepőt hoz. Néhány hónappal ezelőtt jártunk itt utoljára és azóta…
Vörösiszapból vasat
Az ember nem is hinné, hogy annak a vajszín dossziénak anyaga, amelyen a 0/180/57. szám áll, napjaink egyik égető problémáját segít megoldani. Vörösiszapból vasat – így lehetne summázni a dosszié tartalmát. A szakember “a vörösiszap tömörítésre való alkalmassá tételéről”, vagy a “fémtartalmú iszapok kohósításra való előkészítéséről” beszél. Egészen természetes, hogy a “civil” ezek után megkérdi: miről is van itt szó?
Az almásfüzitői iszaptemetőben mintegy 800 ezer tonna vörösiszapot “tárolnak”. És ez az óriási iszaptömeg naponta 300-350 tonnával gyarapszik. Iszap… de olyan iszap, amely 27-28 százalék vasércet rejt magában. Ha a vasércet sikerül kivonni az eddig összegyűlt vörösiszapból, mintegy 200 000 tonna (körülbelül öt középüzem évi hengerelt vasszükségletével egyenlő!) vasércet, a napi képződésből pedig 95 tonnát nyernénk.
De hogyan lehet “kihozni” a vasércet az iszapból? A “titok” nyitját Sebők Jenő, Décsi István, Tuboly János és Filla Béla találta meg.
Olyan eljárást dolgoztak ki, amely elvonja a vörösiszap 37-40 százalékos nedvességtartalmát és alkalmassá teszi az ércet, hogy kohóban feldolgozzák: “kohósítsák”. Míg korábban sem a termikus szárítás, sem a különféle szárazporok alkalmazása nem vezetett eredményre, eddig ezzel az újítással a nedvesség elvonásával, lehetővé vált, hogy a 4 500 000 forintos beruházás eredményeképp 14 000 000 forintot takarítsanak meg. A beruházás így már az első esztendőben többszörösen megtérül – és hazailag előállított vasérchez jutnák import helyett!
A berendezés, amely a vörösiszapot kohósításra alkalmassá teszi, Almásfüzitőn – a vörösiszap hazájában – található. Itt alakul át a vörösiszap száraz tapintású, tartályból ömleszthető, durva-szemcsés, amolyan kavicsszerű anyaggá. Ilyen állapotban szállítják most még nyitott vagonokban, de a jövőben majd uszályokon a Dunai Vasmű ércolvasztó kohóiba. Két napig adagolták is már az olvasztóban a tömörített vörösdszapot és nem vallottak szégyent. Első díjrészletként a négy újító összesen 42 640 forintot kapott. A tizenegy közreműködő között pedig 213 000 forintot osztottak ki.
– A megoldás Kolumbusz tojása volt – mondják ma már büszkélkedve a vasműbeliek.
Hát persze. De előbb ki kellett gondolni. És ők kigondolták.
Kéntelenítik a gázt
– Nem jut időm semmire. Mire hazaérék, tüzet gyújtok és a takaréktűzhelyen megfőzöm a vacsorát, itt az este.
Ilyesformán panaszkodik sok háziasszony a “második műszakra” Sztálinvárosban. De vannak már háromszázan, akik az odakozmált vacsoráért a gázt tehetik felelőssé, hiszen még nem volt idejük hozzászokni. Alig három hete, hogy az építők levetették a munkaruhát és ünneplőben jelentek meg az új város legújabb üzemének, a Vegyimű gázkénteletnítőjének avató ünnepségén, amely megteremtette a városban a gázellátás feltételeit.
A sztálinvárosi kokszoló első blokkja nyolcvan kamrával dolgozik
Milyen céllal, milyen feladatokkal építették a gázkéntelenítőt? A kokszolóblokk 80 kamrájában, valamint a Vasmű kohóiban melléktermékként hatalmas mennyiségű kohó- és kamragáz keletkezik. Természetesen ezt eddig sem engedték “füstbe menni” – a Vasmű Martin- és más üzemeiben használták fel. Persze, а magas kéntartalmú gáz nem válik az acélgyártás előnyére, a kénre viszont az iparnak, a vegyigyáraknak oly nagy szüksége van, hogy minden mennyiségben szíves-örömest fogadják.
Most, hogy a gázkéntelenítő üzem elkészült, megoldódnak ezek a problémák. A kéntelenített gáz a Martinacél minőségének javulását is elősegíti, s ugyanakkor biztosítja, hogy rövidesen a város minden háztartásában gázzal főzzenek, melegítsenek. A Vegyiműveket Tervező Vállalatnál már olyan terv is készül, hogy jövőre Sztálinvvárosból Budapestre szállíthatják a felesleges gázmennyiséget. A 74 kilométeres távvezetéken az első évben 30 millió köbméter, később pedig évente 120 millió köbméter kamra-, és 37 köbméter kohógáz érkezik Budapestre, hogy megikönnyítse a fővárosi fogyasztók szükségleteinek kielégítését. A gázból nyert kén pedig a felhasználókhoz: az üzemekbe kerül.
Így teszi tehát hasznossá a kellemetlen mellékterméket a gázkéntelenítő üzem. De nemcsak így…
Növényvédőszer – gázból
A Vegyiművek két vegyészmérnöke: Kővári István és Geiling Béla elhatározta, hogy gázból ammoniumrodanidot készít. Mert az ammoniumrodanidból gyártott növényvédőszer helyettesíti a rézgálicot, sőt a hatásfoka magasabb is. A rézgálic – amely a gyümölcsfákat, szőlőtőkéket és egyéb nemes növényeket védi meg a kártevő rovaroktól – hiánycikk, s hazai szükségétünk egy részét külföldről, valutáért kell beszereznünk. Az újítás alapján a kohó-, illetve kamragázt kénes oldaton keresztülvezetve ciánhydrogén marad vissza. Ezt különböző folyamatok – mosás, kristályosítás – során kicsapolják és így – a kísérletek szerint – 99,4 százalékos vegytiszta ammoniumrodanidot nyernek.
A sikeres kísérletek után most már az üzemszerű gyártás megindítására készülnek. A terveket a kokszoló gyárrészleg műszaki kollektívája már el is készítette. A kivitelezést szintén saját erőből végzik. A költségvetés eldönti majd, hogy az 5-600 ezer forintnyi beruházási költséget a gyárban teremtik-e elő vagy beruházási hitelt kérnek rá. Akár így, akár úgy szerzik meg a szükséges összeget, a befektetés jövedelmezőnek ígérkezik, hiszen az ammoniumrodaniid előállítása 42 millió forint tiszta nyereséghez juttatja majd az üzemet.
De lehet, hogy még ennél is többhöz. A tervek szerint ugyanis Veszprém mellett üzemet építenek, hogy az ammoniumrodanidból növényvédőszert gyártsanak. Van olyan javaslat, hogy mivel a nővényvédőszer előállításához benzol is szükséges – amit ugyancsak gázból nyernek -, az ammoniumrodanidot és a benzolt ne szállítsák el, hanem mindjárt itt, az alapanyagok előállításának helyén szervezzék meg a gyártást. Az illetékes szakemberek döntik majd el: félkész vagy kész terméket gyártsanak-e Sztálinvárosban.
Dunai Vasmű kénleválasztó üzeme
A tervek
Sok újszerű ötletet hordoznak még tarsolyukban a sztálinvárosi újítók. Akad közöttük olyan, amely még csak terv, de olyan is, amely már túl jutott a kísérleteken.
Például az egyik legtermékenyebb újító, Répási Gellért, a Martin-gyár-részleg vezetője, alacsonyan ötvözött acél előállítására dolgozott ki olyan gyártási technológiát, amely – mint hallottuk – évente 10-12 millió forintot hoz majd a Vasműnek. Az újításnak nagy tere van számos iparágban; többek között lehetővé teszi, hogy vékonyabb és nagyobb szilárdságú hajólemezeket gyártsunk. Nagy Istvánnak, a Vegyimű gyárrészlegvezetőjének elgondolása alapján rövidesen megkísérlik, hogy gázból nátriumthioszulfátot nyerjenek. Ha az ötlet beválik, évente mintegy 1000 tonna nátriumthioszulfát előállítását tervezik és mivel egy tonna értéke 7300 forint, nem kevesebb, mint hétmillió forint nyereséghez jutnak.
A Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Intézetében most tanulmányozzák a szakértők Barovszky Ambrus igazgató, Pilter Pál főmérnök és még hat mérnöktársuk javaslatát. Az újítók abból indultak ki, hogy az iparban melléktermékként több különböző vastartalmú anyag – pirit- pörk, szállópor stb. – keletkezik, s ezért csak 8-10%-ban adagolhatók. A javaslat szerint e hulladékanyagokat megfelelő előkészítés után az érctömörítőben mészporral, dolomittal, koksszal, kokszporral és vasérccel átégetik és csak az így nyert darabos anvagot adagolják a nagyolvasztóba. Ha az elképzelés jónak bizonyul, óriási mennyiségű, eddig csak kismértékben felhasználható mellékterméket, hulladókanyagot hasznosíthatnak.
A külföldi tapasztaltokat akarják a helyi viszonyokkal összehangolni azok a huzamosabb ideje folyó kísérletek, amelyek azt célozzák, hogy az erőműben keletkező nagy mennyiségű pernye és granulált salak keverékéből épületelemeket állítsanak elő cement nélkül. A helyi 5. sz. épületelemgyár már több száz ilyen blokkot gyártott, méghozzá olyanokat, amelyek pernyehabarccsal készültek. A pernyehabarcs felhasználása szintén újdonság. László György nyugalmazott egyetemi tanár kísérleteinek eredménye. Az elgondolás rendkívül érdekes: pernye + lösz = pernyehabarcs. Ennek az újfajta malternek a kötési ideje ma még hosszú. A 3-4 heti kötési időt konyhasó hozzáadásával már 8 napra rövidítették, de tovább folynak a kísérletek. Sikerül-e tökéletesíteni? Bíznak benne.
A sztálinvárosi kokszolónál készülnek a “kitolásra”
Alkalmaznak a Vasműben olyan újításokat is, amelyeknek szerzői azon törik a fejüket: érdemes-e újítani? Példaként Hajdu András, a Vasmű újítási irodájának vezetője három esetet említett. Schumiczky Imre, a szénelőkészítő gyárrészleg vezetője, hydrociklon közbeiktatásával növelte a flotációs berendezés kapacitását. Az újítást még a múlt év őszén bevezették, életképességét azóta egymillió forint megtakarítás bizonyítja. De hol a 103 000 forint újítási díj? – Bár még a múlt év decemberében kérték a díjfizetés engedélyezését, a Vaskohászati Igazgatóság mindmáig nem nyilatkozott.
Tóth Gusztáv újítása, amely a Martin-kemencék munkamenetét tökéletesíti, 1957 júniusa óta utazgat az igazgatóság, az OTH, Sztálinváros és a Vaskohászati Igazgatóság között. A 35 000 forint újítási díj kifizetését azonban a mai napig sem engedélyezték. A Répási-Makrai-féle újítás, amely a nyersvas kohón kívüli kéntelenítésével a vas kéntartalmát 0,02 százalékra csökkenti és évente több mint 3 millió forint hasznot jelentene a Vasműnek, “csupán” hetek óta várja az igazgatóságon sorsa jobbrafordulását.
Harmadnap sikerült telefonon kiderítenünk a titkot: ki intézi az újítások ügyét a Vaskohászati Igazgatóságon. Kosztrabszky Artúr. Tulajdonképpen a Lőrinci Hengerműben dolgozik és csak a hét három napját tölti az igazgatóság újítási ügyeinek intézésével Egyébként mindössze egy hete vette át ezt a munkakört így természetesen nem az ő lelkét és iróasztalfiókját nyomja e három elintézetlen ügy. Hogy kiét, azt a Vaskohászati Igazgatóságon jobban tudják. Egyébként a sürgős elintézésre ígéretet kaptunk. Ezúton kérjük a Dunai Vasművet: értesítsen bennünket a fejleményekről.
Zárszó helyett
Végezetül idézzünk néhány beszédes számot. 1956-ban 15 millió forint volt az újítások révén elért megtakarítás s ez az elmúlt évek rekordját jelentette. 1957-ben – bár számszerűleg felére csökkent az újítások száma – 14 milió forint volt az eredmény. Az idén és jövőre 100-120 milliót akarnak elérni.
Hisszük, hogy sikerülni fog.
Nemes Éva-Pethő Erzsi
– LAPZÁRTAKOR ÉRTESÍTÉST KAPTUNK a Vaskohászati Igazgatóságtól: munkatársunk többnapos telefonbeszélgetéseinek eredményeként a sztálinvárosi Schumiczky Imre és a Répási-Makrai-féle újítás dijának kifizetését az Igazgatóság jóváhagyta. Az újítások ügyét a jövőben nem félmegoldásként, a más üzemből “kiránduló” dolgozók intézik, hanem a Vaskohászati Igazgatóság munkatársa, névszerint Gárdonyi Sándor.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.