A legendás “manna”


Építők Lapja – 1953. április 27.

A legendás “manna”

Sztálinvárosban a víztorony és a gyárközti telepített erdő­sávon gyalogutat ta­postak a járókelők. Elindutam én is ezen az úton és bizony nem bántam meg, – mert nem mindennapi lát­ványban volt részem. Láttam már egy-két esetét a felelőtlen anyagtékozlásnak, de az itt látottak mégis nagyon meghökken­tettek.
Hogy csak a nagyját soroljam fel: utamba akadt egyrugós tehergépkocsi-vonórúd, negyven-ötven kiló szigetelő üveggyapot szétszórva, ötvenméternyi szöges­drót, tizszer-tizes útburkoló kockakövek­ből legalább három­-négyszáz darab.
Találtam egy mu­zeális értékű betonpróbakockát ezzel a felírással: “Alagút 1952 IX. 27” A gyárkerítés tövében legalább ötven zsáknyi értékes stukatur-gipszet láttam szétázva, összecsomósodva. Ugyanott 3 darab előregyártott tartó­gerendát és 20-30 kerítéshez való beton­pallót találtam össze­törve.
Megállapíthatatlan mennyiségben talál­tam még kisebb-nagyobb darabokra szét­szabdalt bitumenesfedő-lemezt, s még jó­néhány más fontos és értékes építőanyagot.
Hogy kerül a csiz­ma az asztalra? Kinek a hanyagságából he­vernek szanaszét ezek a jelentős értékű anya­gok? Ki a gazdájuk? Ez az a fogas kérdés, amelyre Sztálinvárosban senki sem tud választ adni! Az is lehet, hogy az égből pottyant oda? A le­genda szerint arra már volt példa, hogy manna hullott az ég­ből – de hogy gip­szes-zsákok, kocka­kövek potyogtak volna oda fentről, ilyenről még a legvadabb le­gendák se tudnak! Úgylátszik örökre rejtély marad Sztálinvárosban az, hogy ezek az anyagok, hogy kerültek oda, ahol vannak, s talán mégaz is, hogyan kerül­nek onnan el – hi­szen nincs gazdájuk!
Már csak abban reménykedek, hogy cikkem olvasása után valamelyik vállalatunk élelmes anyagkezelője otterem egyszer egy nagy teherautóval, fel­rakja a még használ­ható anyagokat, haza­viszi s felhasználja azokat!

TÉGLA BERCI

Dunaujvaros