Ünnepi istentiszteleten emlékezhettünk meg az evangélikus templom elmúlt 25 évéről, illetve az azt megelőző templomépítéses időszakról, hiszen 25 évvel ezelőtt, 1996. május 25-én, pünkösd szombatján szentelték fel Nagy Tamás tervezte templomot.
Mennyi minden történt ebben az időszakban. Személy szerint én is nehezen tudnám felidézni azokat az eseményeket, amik miatt ezer szállal kötődök a mai napig… Családi események, kiállítások, koncertek a kamarazenekarral, vagy a Viadana kamarakórussal, és bizony további megismételhetetlen rendezvények színhelye ez az igazán remek akusztikájú és elosztású épület. Egyedi, nem csak tervezésében, de a felhasznált anyagok tekintetében is. Nagy Tamás tervezte, aki sajnos tavaly hagyott itt minket.
Otthonra talált nem csak a befogadó gyülekezet, de a városi kulturális életnek is a mai napig meghatározó színhelye, bázisa. Koncertterem, kiállítótér, előadások színhelye.
Persze könnyen beszélünk a mai állapotokról, a kezdetekről, a nehézségekről sem szabad megfeledkezni, hiszen a városhoz hasonlóan itt is szinte a semmiből kellett templomot, gyülekezetet építeni. Álmokból tervek, tervekből pedig a megvalósítás olykor kínkeserves időszaka. Erről Őri Zoltán presbitériumi tag visszaemlékezésében olvashatunk.
Evangélikus templom I. – Őri Zoltán visszaemlékezése
Persze a tervekhez, megvalósításokhoz kell egy lelkész, vezető, aki szinte a vállán viszi nem csak a gyülekezet ügyes-bajos dolgait, de az építkezést is koordinálni tudja. A feladat találta meg az embert, vagy fordítva? Mindkettő igaz, hiszen véletlenek nincsenek. 1991-ben érkezett Dunaújvárosba Reisch György “templomépítő” lelkész, aki örömmel és még nagyobb lelkesedéssel állt neki a nem mindennapi munkának, az építkezésnek. Az ő visszaemlékezését az alábbi cikkben olvashatjuk:
Evangélikus templom II. – Tetten ért csodák – Reisch György visszaemlékezése
Az építkezés pedig elindult… A Dunaújvárosi Hírlap cikkeivel, és a gyülekezet képarchívumának segítségével pedig idézzük fel a templomszentelés előtti várakozással teli időszakot:
A HÍRLAP – 1994. május 29.
Evangélikus esküvő katolikus harangszóra
Rendhagyó igen
Rendhagyó esküvő helyszíne volt szombaton délben az épülő evangélikus templom. A ceremónia előtt nem sokkal hozzátartozók állították fel az oltárt, terítettek le szőnyeget, melyet egy-egy virágláda, egy-egy tégla óvott a fel-felélénkülő szél ellen.
Rendhagyó volt az időpont is. Az épülő templomnak harangja még nem lévén, alkalmazkodni kellett a katolikusokhoz. Meg kellett várni, míg a “szomszéd” egyháznál kongatják a delet.
Rendhagyó volt a kezdés is, mert az ifjú pár, a tanúk, az örömszülők és a násznép helyett ezúttal a lelkész késett egy kicsit.
Rendhagyó volt az ifjú pár is – Jánosi János és Sirmer Andrea -, akik kétesztendős kisfiúkat kézen fogva járultak az oltár elé, hogy kimondják a boldogító igent.
Csetlett-botlott a násznép, kerülgették a pallókat, malteros ládákat, helyenként bokáig süppedtek a homokban, a szertartásnak mégis varázslatos volt a hangulata. Lehet ugyan mókaként felfogni az evangélikus vallású építész fiatalember ötletét: tervező irodája által megálmodott templom félig kész falai között kel egybe választottjával. Ám, aki ismeri, s aki figyelte őket a szertartás során, az tudta: mindez komoly. Mert a házasságok talán nem az égben köttetnek, de ha igen, azt nem a hagyományos értelemben vett külsőségek döntik el. A másság ebben az esetben csatát nyert. Egy önmagát vállalni tudó és akaró dunaújvárosi lánynak és egy bakonycsernyei fiatalembernek köszönhetően.
– ksa –
A HÍRLAP – 1994. augusztus 3.
Jól halad az evangélikus templom építése
A réztorony titka
A réztorony titka
Új fejezetéhez érkezett az Evangélikus Egyházközség beruházásában készülő Szilágyi Erzsébet utcai templom építése. A napokban elkezdték a vörös-rézbevonat felrakását a toronyrészre. Jó lenne hinni, hogy a tervező, Nagy Tamás elképzelése hosszú életű lesz. Pontosabban az értékes vörösrézbevonat megmarad, nem válik “színesfémkereskedők” portékájává, mint tavaly a Ráctemplom sárgaréz lefolyócsatornája. Ha addig nem kél lába, míg helyére kerül a torony, akkor talán megnyugodhatunk. A Színesfémesek helikopterrel, repülőgéppel talán még nem rendelkeznek.
A HÍRLAP – 1994. október 21.
Evangélikus templom: jövő karácsonyra
Áll a “vörös” torony
Fontos állomásához érkezett tegnap reggel a dunaújvárosi evangélikus templom építése. Nyolc órakor daruval emelték helyére a vörösrézzel bevont, rendkívül mutatós tornyot. Az egyház finanszírozásával, külföldi segítséggel és a hívek adományaiból épülő templomnál Reisch György lelkész szerint mostantól a teendők már közel sem lesznek ilyen látványosak, bér anyagi vonzatuk semmivel nem lesz csekélyebb az eddigieknél. A templom átadását 1995 karácsonyára tervezi mind a kivitelező, mind az egyházközség.
KONSZENZUS
Pentele városrész, Szilágyi Erzsébet utca, az evangélikus templom építkezése. A daru készen áll, újságírók, építész-szakemberek, tervezők, evangélikusok és más vallásúak toporognak az idén még szokatlan, csontig hatoló hidegben. Az eseményt szeretnék látni – valamennyien. A pillanatot, amikor az erőgép felemeli a vörösrézzel bevont tornyot. S oda helyezi, ahova tervezték, az épület tetejére.
A pillanat elérkezik, a látvány impozáns, az ökumenikus nézelődők elégedettek. A “másik” templomának is lehet örülni. Hovatovább ez az ünnepélyes hangulat némi humort is megenged:
– Mintha egy kicsit jobbra dőlne a torony… ugyan, érzéki csalódás… de most nézem, tényleg… – hallatszik innen is, onnan is.
Aztán a válasz:
– Nem baj! A “kék iskola” és a “zöld esztéká” után a cserép és a réz színe miatt úgyis “vörös templomként” került a köztudatba. Hát most mindenki láthatja, hogy jobbra “tart”…
– ksa-
A HÍRLAP – 1994. december 19.
Koncert, keresztelő
Hálaadó istentisztelet
“Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk” – csendült fel az ének a Dunaújvárosi Zenei Egyesület tolmácsolásában szombaton délelőtt tizenegy órakor az új evangélikus templomban tartott hálaadó istentiszteleten.
Az adventi eseményen részt vett dr. Harmati Béla püspök, Káposzta Lajos esperes, és jelenlétükkel megtisztelték az istentiszteletet a többi dunaújvárosi felekezet képviselői és hívei is. A jelenlévők az oltár mögött megcsodálhatták a templom keresztjét is, amely hamarosan végleges helyére kerül az épület tornyán.
Az ünnepi istentiszteletet követően gyerekeket kereszteltek, majd befejezésül a Dunaújvárosi Zenei Egyesület vonósnégyesének muzsikájában gyönyörködhettek a hívők és az érdeklődők.
Dunaújvárosi Hírlap – 1996. május 11.
Az utolsó előtti simítások
Két hét múlva tartják a templomszentelést, koncertterem-avatást
Rend és ritmus, szellem, kellem – Vohlmann György felvétele
A kemény tél miatt két hónapot csúsztunk, hiszen mind a tervezett külső, mind a belső munkálatokkal meg kellett várnunk a jó időt. De a munkák átcsoportosítása után most gőzerővel tudunk dolgozni: az ünnepségekre minden rendben lesz – ígéri Mlinkovics József, a “második ütem” kivitelezését végző Real-Coop Kft. egyik ügyvezetője (a vállalkozás az építkezés előrehaladtával az Átrium Bt munkáját folytatta). Láthatjuk, szépen haladnak. Szelíden szólva is impozáns látvány a már “körvonalazódó” belső tér; érdekes kiképzésű, a majdani több funkcióhoz alkalmazkodó, nagyon szép. Gyönyörűek a frissen elkészített tölgyfa padok. Rend és ritmus, szellem, kellem, igényesség – nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megfogalmazzuk: a város egyik büszkesége lesz az új épületegyüttes. Az evangélikus templom – és gyülekezeti központ -, amely egyben a város koncertterme is lesz. Még-pedig hamarosan: két hétnek kell eltelni az avatóünnepségekig.
Elégedett Nagy Tamás Ybl-díjas építész is: mint mondja, az épülettel kapcsolatos minden álma valósággá válik. Templomot tervezni mindig különleges kihívás, élmény – a dunaújvárosi építmény esetében amolyan “ráadás”, hogy evangélikus centrumként és koncertteremként egyaránt meg kell felelni az elvárásoknak.
Az építkezés az “utolsó előtti simítások” fázisában van. Éppen tegnap kezdődött az épületegyüttes műszaki átadása, a különböző hatóságok használatbavételi eljárása egy hét múlva lesz. A “főhajó” mellett az egyik oldalon gyülekezeti terem várja a híveket és – mivel a helyiség “rányitható” a nagyteremre – a komolyzene kedvelőit, a másikon sekrestye, lelkészlakás épül, és itt lesznek a szükséges kiszolgáló helyiségek is. Az udvari szinten – vagyis az épület alagsorában – vendégszobákat rendeznek be a majdani konferenciák, találkozók résztvevőinek. A külön álló, kör alapú “kuckó” a gyerekeké…
Reisch György evangélikus lelkészt az egyházi, Horváth Dénest, a Dunaújvárosi Zenei Egyesület elnökét a komolyzenei eseményekről kérdezem. Az új templom és gyülekezeti központ felszentelési ünnepe május 25-én, pünkösd szombatján lesz Ünnepi szolgálatot hárman végeznek a délutáni szentelésen: d. dr. Harmati Béla, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke, Káposzta Lajos esperes, Bács-Kiskun egyházmegyei elöljáró (a dunaújvárosi gyülekezet ehhez az egyházmegyéhez tartozik) és Reisch György. A jeles napra meghívást kaptak Dunaújvárosi Evangélikus Centrumért Alapítványt folyamatosan segítő bajorországi testvéregyházi vendégek is: Hermann von Loewenich püspököt Claus-Jürgen Roepke egyházfőtanácsos képviseli, de jelen lesz Christof Hechtel egyháztanácsos, a bajor diakóniai segélyszolgálat vezetője is. Az ünnepségen közreműködik Trajtler Gábor orgonaművész, valamint a Dunaújvárosi Vegyeskar és a zenei egyesület kamaraegyüttese is.
A komolyzene kedvelőinek ünnepe május 26-án, vasárnap délután hat órától lesz.
A hangversenyterem-avató koncerten – a rendezvény védnöke Almási Zsolt polgármester, d. dr. Harmati Béla evangélikus püspök-elnök, valamint dr. Kovács Pál országgyűlési képviselő – zenei csemegék egész sorának tapsolhat a publikum. A zenei egyesület kamarazenekarát Horváth Dénes vezényli, a már elkészült program szerint két Bach-művel kezdődik az est: a “h-moll szvit” tolmácsolásakor Kaczander Orsolya (fuvola), az “E-dúr hegedűverseny” megszólaltatásakor Fenyvesi Andrea működik közre. Szünet után Mozart A-dúr zongoraversenyét hallhatja a közönség, a szólista Székely István zongoraművész lesz. Az ünnepi műsort Bach-szerzemény, a “D- dúr szvit” zárja. A próbák, kell-e mondani, gőzerővel folynak: a muzsikusok is szeretnék emlékezetes hangversennyel ünnepelni új “helyüket”…
Ny.Zs.
Az ünnepet követően Reisch György lelkésszel készült interjút olvashattuk a helyi, majd pár nappal később a Fejér Megyei Hírlapban:
Dunaújvárosi Hírlap – 1996. június 29.
“Isten tisztelete az életé is”
Templomszentelés utáni beszélgetés Reisch György evangélikus lelkésszel.
A közelmúltban felszentelték a dunaújvárosi evangélikus templomot – egyben felavatták a város új koncerttermét is -, a gyülekezetnél Reisch György lelkész végez szolgálatot. Vele beszélgettünk életútról, hitről, az új templom építéséről.
– Ha jól tudom, nem minden napi módon, a sport révén került közel a lelkészi hivatáshoz…
– Így van. Eleven, sőt rossz gyerek voltam, elképesztő felesleges energiákkal – ezért kezdtem el sportolni, a birkózást választottam. Soltvadkerten nevelkedtem, szépen indult a sportpályafutásom: volt egy időszak, amikor hat évig veretlen voltam. Közben már eljártam templomba a versenyek előtt, majd a győzelmeim után.
– Evangélikus környezetben nőtt fel?
– A számokat tekintve a katolikusok voltak többségben a településen, de az evangélikusok – furcsa kifejezéssel élve – dinamikusabbak voltak, ehhez jött nyitottságuk, toleranciájuk, és hát főleg gimnazistaként, Kiskőrösön az erős Petőfi-szellemiség. Nem volt nehéz a választás: Istent nem filozófiai, inkább misztikus-lelki értelemben találtam meg. Ez a rátalálás rengeteg pluszt adott, a vallás belső biztatássá, Istentől kapott indíttatássá, hamarosan fő motivációs erővé vált nekem, de – tényleg rossz gyerek voltam – egyfajta fék is volt. Amit a szüleim, tanáraim szép szóval, figyelemmel nem tudtak elérni, azt a belső hatalom igen.
– Szakított a sporttal?
– Olyannyira nem, hogy miután 1968-ban leérettségiztem, a Budapesti Honvéd birkózója lettem – a teológiára is honvédosként jelentkeztem. Ezt az egyesületnél már nem tudták elviselni: a teológiát választottam, erre kizártak a Honvédből és kihagytak a müncheni olimpiára készülő keretből is. A sors iróniája, hogy később évekig éltem Münchenben.
– Azonnal külföldre került a kiebrudalása után?
– Nem. A teológiát befejeztem, de nem lettem lelkész: a Ganz-Mávag kínált sportállást, elfogadtam. Nagyon erős csapat jött ott össze – Kocsis Feri, Tóth Pista -, elindultam a főiskolás világbajnokságon, és csak ’77-ben mentem világgá.
– Miért hozta meg ezt a nehéz döntést?
– Akkoriban minden összeomlott körülöttem: elvesztettem az édesanyámat, ismerősim közül is többen meghaltak, a hirtelen jött tragikus események mellett szűknek, levegőtlennek éreztem az engem körülvevő világot. Mint a népmesei szegény ember legkissebb fia: nem volt maradásom.
– Mik voltak a legfontosabb állomások?
– Stuttgart mellett egy otthonban beteg gyerekeket gondoztam, majd a városban segédlekészként szolgáltam. 1979-ben a Lutheránus Világszövetség útján brazíliai misszióra indultam, Sao Paulóba. Abban a városban haminc-negyvenezer magyar él: akkor tapasztaltam meg először, hogy mi az emigráció, és azt is, mi mindent lehet tenni egy aránylag kicsi gyülekezet élén.
– Gondolom, sokoldalú feladat…
– A lelki támasz, a szolgálat mellett “kötelező” vállalni más feladatokat is, segíteni kell a civil szerveződések működését, új elemekkel bővíteni a palettát. Amikor kint voltam, virágkorát élte az Arany János Színjátszókör, volt énekkar, cserkészcsapat, mégpedig két katolikus és két evangélikus: ez a munka abszolút nyitottságot kívánt. Egy, a testnevelési egyetemre járó fiatallal, Lajtaváry Dániellel megszerveztük a város első birkózókörét – addig Sao Paulóban csak pankráció volt…
– Azt hittem, a birkózást ekkorra már “elfelejtette”…
– Német állampolgárként, magyar lelkészként tagja voltam a brazil birkózóválogatottnak. Igaz, a szövetségi kapitányt Schober Antalnak hívták. Egy argentínai viadalon megsérültem, végül 1981-ben kerültem vissza Európába – a müncheni egyetemen pszichológia, színháztudományi és néprajz szakot végeztem, majd évekig szabadfoglalkozású újságíró voltam.
– Kolléga…
– Olyannyira, hogy máig tagja vagyok a német újságírószövetségnek. Ám a nyolcvanas évek közepétől egyre erősebben foglalkoztatott a hazatérés gondolata: ’88-ban jelentkeztem egyházi szolgálatra.
– Hogyan fogadták?
– Harmati püspök jelezte, hogy jöhetek. Az állami adminisztráció malmai lassan őröltek: három év múltán állhattam szolgálatba Pécsett, egy évre rá kerültem Dunaújvárosba. Szolgálok a kisapostagi és rácalmási evangélikus gyülekezetnél is.
– A városba kerülésének időpontja megegyezik a templomépítés kezdetével.
– Ezzel a céllal kaptam a szolgálatot, ám az építkezésre mind nekem, mind a gyülekezetnek fel kellett készülni – elsősorban lelki értelemben. Annak nagyon örülök, hogy a szó eredeti értelmében lett templom. Hiszen reményeink szerint a hitéleti funkciókon túl általános közösségi kisugárzással fog működni, jelezve, hogy az Isten tisztelete az életé is – és az emberek tisztelete is. Templomunkban otthont kap a zene, de gyülekezetünk kész karitatív feladatok vállalására is – ebben a nehéz világban talán képesek leszünk egy kicsit segíteni.
– A sporttól indultunk…
– Elárulom: amikor először jártam a városban, az elsők között kerestem fel a birkózókat. A kisapostagi gyülekezeti teremben a helytörténeti, néprajzi rendezvények után most leterítettünk néhány birkózószőnyeget: Tóth László edzővel ott tanítjuk a gyerekeket. Nagyon ügyes csoport. Lelkes gyerekek.
Nyulasi Zsolt
Fotó: Lázár Zsolt
És vissza a jelenbe, az az eseménydús 25 év szinte egy pillanat alatt elrepült…
Az evangélikus gyülekezet lelkészeinek felsorolása a kisterem falán
A felszentelés jubileumát ünneplő eseményen Kondor Péter a Déli Egyházkerület püspöke szolgált, az istentiszteletet követően bemutatták a jeles évfordulóra készült színes könyvet és felavatták Ftü. Hermann von Loewenich bajor püspök emléktábláját a templom bejárata mellett.
Negyed évszázad egy csodaszép kiadványba csomagolva. Megvásárolható a templomban.
2021. 05. 23. Jubileumi istentisztelet az evangélikus templomban – képek
Köszönet mindazoknak, akik nélkül ez a templom nem valósulhatott volna meg, és köszönet mindazoknak, akik viszik tovább a stafétabotot, őrizve a templomépítők és segítők emlékét, példát mutatva a minket következő generációknak. Ezek az igazi csodák…
Evangélikus templom I. – az építkezés
Evangélikus templom II. – Tetten ért csodák
Evangélikus templom III. – Megoldás a szükségletekre
