Van múltunk, lesz jövőnk
Jakóné Fekete Teréz
A napokban felhívott az egyik barátnőm. Boldogan újságolta: – Megjelent a várva várt Pentele-könyv. Gyönyörű és izgalmas. Magunkat is megtaláltam benne.
Nemsokára én is kezembe vehettem a tekintélyes méretekkel bíró, súlyos, 512 oldalas “Pentele ezer éve” című művet, amelyet Szabó Tamás, Szabó Szilvia és Szabó Zsolt Róbert, pentelei lokálpatrióták szerkesztettek. A reprezentatív köntösbe öltöztetett könyv tele van fotókkal, melyeknek nézése lebilincsel. Nem tudom abbahagyni. Keresem az ismerősöket. Egykor volt vagy ma is élő penteleiek néznek rám többnyire fiatal arcukkal a szabadidő örömteli pillanataiban vagy munkavégzés közben: iparosok, egykori földbirtokosok, parasztemberek, a szellem művelői, közülünk kiemelkedett világhíres nagyságok. Lapozgatás közben felejthetetlen események elevenednek meg előttem, ismerős épületeket, temetők fejfáit látom, amelyek közelségében leéltük az életünket. Gyermekkori emlékek fényesednek ki lelkemben, amikor megpillantom családja körében Kovács tanító nénit, vagy Preiner István apát bácsit. Múlt és jelen, élők és holtak, emlékek és valóságos észlelések, háborús és békés pillanatok, épületek és események, az élet szépsége és kegyetlensége kavarog bennem: a világmindenségbe integrálódott pentelei élet teljessége. Büszkeség kerít hatalmába, amikor néhány fotó arra figyelmeztet, hogy világhírnévnek örvendő tehetségek is kerültek ki közülünk. Rosti Pál, Pentelei Molnár János, Berán Lajos, Dóra Sándor, Nagy Lajos, Vasvári István, dr. Bóna István, dr. Hanák János, Gurics György, Fabó Éva, Móder Rezső. És voltak. közöttünk olyanok is, akik itt helyben tettek nagyot: erjesztői voltak a közösségi életnek, kultúrát teremtettek, figyelmeztettek kötelességeinkre.
A képek nézegetése után olvasgatni kezdek: Szent Pantaleonról, a névadóról, Pentelemonostorról, az Andornak nemzetség váráról, török palánkvárról, Rácpenteléről, földbirtokosokról, Szórád Mártonról, világháborúkról, a helyi egyházak történetéről, civil szerveződésekről, kastélyokról, nagycsaládokról, felejthetetlen iskolánkról, Pro Pentele-díjjal kitüntetettekről – tíz évszázad szívszorongató és felemelő történetéről. Böngészem a névsorokat: az első és második világháborús halottakét, a holokauszt áldozataiét, az 1950-ben kitelepített családokét, a helybeli kisiparosokét és vállalkozókét (akik között szűcsöket, kötélgyártókat, fazekasokat, tímárokat és olajütőket is találtam). Ezután belefelejtkezem az “Érdekes történetek” olvasásába. S már csak arra marad időm, hogy gyönyörködjem a könyv végén lévő színes fotók kavalkádjában.
E rólunk szóló és általunk írt szép könyvet – mely információkban, érzelmekben, értékes illusztrációkban gazdag – szeretettel ajánlom minden penteleinek, és a mi Pentelénk iránt érdeklődőknek.
Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap 2008. április 19.
