Szabad Ifjúság – 1951. január 26.

Hengerelt szántóföldtől a korszerű stadionig

Dunai Vasmű ifjú építőinek sportélete

Vajjon milyen az épülő Dunai Vasmű sportélete? Állandóan fejlődik, halad előre, mint maga az egész építkezés.
A legnépszerűbb sportág a labdarúgás. Még tavaly nyáron elhatározták az ifjú építők, hogy csapatot alakítanak. A csapat egy-kettőre összeállt, a dunai szigeten levő sporttelep azonban kicsinek bizonyult a helybeliek és a Vasmű építői számára.

– Miért ne lehetne saját pályánk?

– vetette fel a kérdést Gerendai Imre kubikos, a csapat egyik legjobbja.
Hamar megszületett az elhatározás: pályát építünk! Nehezebb volt eldönteni, hol legyen a pálya? Napról-napra nőtt, terpeszkedett az új város, mire kinézték maguknak a pályának való helyet, addigra már ott is megindult az építkezés.
Végre találtak alkalmas területet és önkéntes munkával nekigyürkőztek. Öt nap alatt készült el a pálya, az első mérkőzésük előtt pontosan félórával fejezték be az építést. Ma is féltő gonddal őrzik a pálya hitelesítéséről készült jegyzőkönyvet:

“Felvétetett 1950. IX. hó 24-én a Dunapentelei Gyárépítő NVSE pálya hitelesítésénél… 
… a pálya hossza: 110 méter, szélessége: 70 méter, a pálya talaja: hengerelt szántóföld, külső kerítése: nincs, belső kerítése: nincs…”


Kézilabda a mai Béke tér helyén

Izgalmas mérkőzések, mozgalmas edzések folytak a pályán, egészen mostanáig – de már nem sokáig… mert beépül ez a terület is. Így

vándorol a sporttelep

Dunapentelén, az egyik helyről a másikra. Az új, ideiglenes pályát már a végleges korszerű stadion mellé tervezik, ami az ötéves terv folyamán épül fel.
Röplabdapályák is épülnek. Nemrég 70 sakk-készletet osztottak ki a lakótelepen, ahol hamarosan kedvelt játék lett a sakk. Az Alapfokú Tornász Csapatbajnokságra tizenhárom csapat nevezett, csak az edzéseket hátráltatta a teremhiány, mert a sportvezetők nem gondoskodtak erről kellő időben.
Holnapra ez sem lesz gond. Épül a szocialista város iskolája, három tornateremmel.


Röplabdabajnokság 1952-ben

A fiatalok alig várják, hogy tevékenyen sportolhassanak. Banász Teréz, aki Békés megyéből jött, hogy munkájával segítse a szocialista város építését, ezt mondja:
– Még nem választottam sportágat, de

feltétlenül sportolni akarok.

Gerendai Imre így beszél:
– Legutóbb itt jártak a legjobb magyar ökölvívók és asztaliteniszezők, jó lenne látni egy labdarugócsapat játékát is. Minél többet szeretném nézni és űzni a sportot. Alig várom, hogy elkezdődjön az MHK harmadik éve…
Csak úgy áramlanak a fiatalok a már működő különböző szakosztályokba, amióta Papp Lászlóék és Sidáék itt jártak. A bemutatón annyian szorongtak a kultúrteremben, hogy moccanni sem lehetett.
A fiatalok élénk sportolási kedvétől azonban alaposan lemaradtak a DISZ-bizottság tagjai.
Küller Lajos, az előző DISZ-sportfelelős a munkahelyén így beszélt:
– Nem érek rá dolgozni, a sportmunkám miatt…
Ha pedig a dunapentetei sportéletet kellett volna szerveznie, ezzel takarózott:
– Nincs időm sporttal foglalkozni, a termelő munkám miatt…
Küller nem végzett semmifajta munkát, gátolta a fiatalok sportolását. El is távolították a Vasműtől.
Horváth Béla lett a DISZ új sportfelelőse, aki lendülettel fogott feladatához, de megbetegedett és újra csak Ieállt minden munka. Betegsége idejére nem gondoskodtak megfelelő helyettesről.


Az elkészült sportpálya 1953-ban

A dunapentelei DISZ-bizottság sportmunkája

tehát nem kielégítő, a vezetőség nem vette át a fiatalok lendületes iramát. Nem készültek, fel arra, hogy az új város rohamos épülésével együtt kell nőni a sportéletnek is.
Közeledik a tavasz.
Nemsokára újra benépesednek a sportpályák, megindul az MHK harmadik éve. Úgy készüljön fel a DISZ-bizottság, hogy a fiatalok jövő évben még többet akarnak sportolni, még erősebb, edzettebb, egészségesebb ifjúmunkásokká akarnak válni.

Molnár Károly


Sztálinváros sportjáról


Vas-mű! Vas-mű!

Dunaujvaros