Népszava – 1950. október 21.


A most épülő első, mintegy 5000 lakosú “lakóegység” kicsinyített mása madártávlatból. Az előtérben négy nagy, hatemeletes épület áll. Az ezekre merőlegesen álló négyemeletes, úgynevezett “szekciós” házak hossza 143 méter. A házak közötti területeket parkok, kertek töltik ki. A lakóegységet mind
a négy oldalról út veszi körül. 

“A mi elemünk a teremtő béke…”
(Rákosi)

– Vállaltuk, november 7-re meg is leszünk vele – mondja Érdi Tamás elvtárs, a 24 éves építésvezető mérnök, amikor felérnek a II. utca 2. kockaház tetejére.
Takács elvtárs, az ifjú “anléger” (kitűző-kőműves) is kibújik az állványok közül. A párkánynak dől és széttekint a pompás képen. Hiába látja naponta, megnézni, végiggondolni csak kivételes pillanatokban ér rá.
– Na, várj, most van egy kis időnk, ahogy ígértem, megmutatom egy kicsit jobban az egész építkezést.
– Jó is, ha ez ember pontosan tudja, mit csinál – válaszolja kis idő után jó baranyai tájszólásban Takács elvtárs. – Hétfő óta, amióta elolvastam Rákosi elvtárs cikkét, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy milyen hatalmas alkotás is ez a Dunai Vasmű, meg ez a város, amit mi itt építünk.

Szabad Nép – 1950. október 15.

– Hát – pillant az órájára Érdi elvtárs – amennyit egy negyedóra alatt lehet, annyit megpróbálok sorra megmutatni.
Takács elvtárs csak bólint és követi tekintetével ifjú munkavezetője, barátja, elvtársa kezét.

A szocialista iparváros körvonalai
– Látod, az ott Dunapentele. Onnan idáig építjük fel a következő három év alatt első szocialista városunkat. Ott lesz – mutat a nagy rét egy távolabbi pontjára – a város közepe. A Párt, a városi tanács épülete, a kultúrház, a gimnázium. Innen a főtérről nyílegyenes út vezet majd – és száznyolcvan fokban megfordul – egészen a Vasműig.
– Szóval ott lesznek a gyárak?
– Na várj, menjünk sorra, ahogyan a házakat építjük, mert másként összekeverjük a dolgokat. Maradjunk egyelőre a városban. Most elmondom, miért mondjuk, hogy szocialista várost építünk. A város több lakóegységre oszlik majd. Az első az, amelyiken most dolgozunk. Egy-egy ilyen egységnek 5-6000 lakója lesz. Minden lakóegységnek meglesz a maga iskolája, óvodája, üzlete. Úgy építkezünk, hogy 600 méteren belül minden megtalálható legyen, amire egy szocialista munkáscsaládnak szüksége van.
– No, szóval gyerünk tovább, mert megy az idő és 1953-ra várossal, művel, mindennel kész akarunk lenni. Itt hagytam el, ugye, a mi lakóegységünknél. Itt látod, a “kockák, csontok, bivalyok” között (a háztípusok félig tréfás, félig szakszerű nevei) parkok, tágas, levegős kertek lesznek.

Hatemeletes házak távfűtéssel
– A házak maguk kettőtől hatemeletesek lesznek, vízvezetékkel, csatornával, árammal, gázzal, összkomforttal. A meleget a gyár “hulladék”-energiája adja majd. Itt lesz az országban az első távfűtés.
– Ugye, az az alapozás, ami ott folyik, az az iskola lesz?
– Igen, az iskola. Látod, ez is mutatja, hogy mi szocialista várost építünk. Olyant még emberfia nem hallott, hogy a kapitalisták egy gyárat akartak építeni, de előbb megépítették a dolgozók számára a gyönyörű várost és az iskolát.

A szovjet sztahanovisták segítsége
Érdi elvtárs azt veszi észre, hogy Takács elvtárs néhány pillanat óta nem figyel szavaira.
– Mi baj, mit nézel? – kérdezi, látva, hogy egy bizonyos irányba néz.
– Azt nézem, hogy mi a fenéért állt meg az a transzportőr?
– Hát igen, tudod, innen fentről sok mindent meglát az ember és mi tagadás benne, sok mindenen kell még javítanunk. Így például a gépkihasználáson is.
– Ezt mondta Maximenko elvtárs is, amikor itt volt a mult héten.
– Na várj, tanulunk mi még Maximenko elvtárséktól. Oda, a mi “szekciós” épületünkre, ahol most Major Gáspárék dolgoznak, oda jönnek a kővetkező hetekben Maximenko, Zujev, Koba elvtársak, a szovjet építőipar legjobb sztahanovistái. Eljön Romanov elvtárs is, a híres sztahanovista mérnök. Meglátod, másként dolgozunk majd, ha megtanuljuk tőlük kiváló módszereiket.
– Én azért azt mondom, csak ebben nem szabad bízni. A népnevelőmunkát, a munkafegyelmet nem Maximenko elvtárséknak, hanem nekünk magunknak kell megjavítanunk.
– Ezzel megint igazat mondtál. De azért lásd be, hogy egy és más történt már ezen a héten, Rákosi elvtárs cikke óta.
– Szó se róla, történt, de még többnek kell történnie. De most már a vasműről is mondj valamit, mert mindjárt vissza kell mennem a kitűzéshez.

Zöldövezet a város körül
– Helyes. Egyszóval, ez volt a város. Na most forduljunk meg. Látod, ott, ahol az a nagy porfelhő kavarog, ott lesz maga a Vasmű. A Vasmű területe körülbelül akkora lesz, mint amekkorát a pesti Nagykörút és a Duna határol. Nem csekélység, igaz? Dehát arról is hadd mondjak valamit, ami a mű és köztünk, a város között lesz. Oda erdőt ültetünk, úgynevezett “zöldövezetet” létesítünk. Ez megint azt mutatja, hogy szocialista építkezés folyik itt. Ez az erdő megszűri majd a levegőt a kokszmű füstjétől, porától, hogy itt benn a városban tiszta, egészséges legyen az élet.

– A Vasmű pedig – nyomja meg a szót Érdi elvtárs és büszkén elmosolyodik -, az a szíve az egésznek. Arról estig tudnék neked beszélni. Dehát egy-két szó is több a semminél. Te valószínűleg nem tudod, hogy a múltban, a kapitalista tudósok százai megállapították, hogy magyar szénből kokszot gyártani nem lehet. A többi között ezért sem volt a multban igazi magyar kokszmű. Mert egy ilyen Vasműnél ez a legfontosabb. A felszabadulás után azonban, az élenjáró tudósok, mérnökök, a szovjet tapasztalatokat felhasználva, mást mondtak. Bebizonyították, hogy igenis, lehet a magyar szenet kokszosítani. És látod, már építjük is az első hatalmas magyar Vasművet.
– No és mekkora lesz? – kérdezi Takács elvtárs, amit ilyenkor általában mindenki kérdezni szokott,
– Nagy, óriási nagy lesz – válaszolja Érdi elvtárs. – Ha így mondanék egy számot, keveset értenél belőle. De mondok néhány dolgot, amiből fogalmat alkothatsz. Ez mind csak magára a műre vonatkozik, a városra nem. A művön annyi építkezési munkát végzünk el minden évben, amennyi Nagy-Budapest összes építkezése volt 1936-ban. Pedig ebben az évben volt talán a legtöbb építkezés a Horthy-Magyarországon. Vagy mást mondok. Ha vagonba raknánk azt a földet, amit a mű építkezéséhez megmozdítunk, hat olyan vonatot telerakhatnánk vele, amelyik egyenként Budapesttől Debrecenig érne.
– Tudod, mennyi 21 millió? – sorolja egyre lelkesebben az adatokat Érdi elvtárs.
– A nagy számoknál az ember mindig eltéved.
– No várj, akkor másként mondom meg. A művet elsősorban betonból, kavicsból, cementből, homokból építjük. Csak harmadsorban téglából. Mégis minden évben 21 millió téglát építünk bele, huszonegyszer annyit, amennyi egy háromemeletes bérházhoz szükséges.
– Olyan sok épületből áll majd a gyár?
– Sokból is persze, de főleg nagyból. Gondold el, hogy a legnagyobb gyárcsamok, amit eddig építettünk az országban, 180.000 légköbméter. Itt építünk majd egyet, amely egymaga egymillió légköbméter lesz. Összesen 3.5 millió légköbméter gyárcsarnokot építünk. Ehhez el kell készítenünk körülbelül 400.000 köbméter betont. Persze, jó volna tudni, hogy az menynyi. No várj, én még mindig pesti hasonlatokban gondolkodom. Körülbelül tízszer eltömhetnénk vele Pesten az Alagutat a Várhegy alatt.

Versenyben az építők
A munkában élenjáró kőműves és mérnök néhány pillanatig még elnéz a távolban szélesen gomolygó porfelhő, a jövendő Vasmű felé, azután elindul lefelé, az új kockaház lépcsőin. Lenn, a “központi habarcs keverő” mellett a DISZ új “vezérkarával”, a lágymányosi építkezésekről idejött Matusek elvtárssal s a Csepelről jött Deim elvtárssal találkozunk össze. Matusek elvtárs még üdvözlés előtt örömmel kiáltja kiváló ifjúmunkástársai felé:
– Megvan az eredménye a mélyépítők tegnapi verseny-kihívásának, gyerekek! Kezdenek mozogni a “magas”-ak is, ahogy hallják a “mélyek” 25 brigádalakítására tett november 7-i vállalását. Horváth Lászlóék brigádja jár az élen. Vállalták, hogy az alap-betonozáson november 7-ig új módszerrel 200-ról 250 százalékra emelik teljesítményüket. De a “mélyek”-től is jönnek az új felajánlások. Kanász Jánosék a nagycsatorna betoncső-elhelyezésnél 160-róI 180 százalékot vállaltak. És ami a legjobb, a hídvasegyengetésnél a leányok mutatnak példát. Itt van – mutatja a papírt – Ujszászi Mária brigádja. “Vállaljuk – írják -, hogy ötéves tervünk előbbi teljesítése érdekében 120-ról 160 százalékra emeljük fel teljesítményünket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára.«
– És jönnek már a “segítőcsapatok” – mondja nevetve Érdi elvtárs. – Tegnap voltam fenn Pesten, a Béke-úton. Az V. emeletről háromszor is lekiáltott nekem Márki elvtárs, a Kossuth-díjas ifi-kőműves: – Jövünk már, elvtársak! – És előveszi a zsebéből az újságot. – Idenézzetek. Jönnek már a Sztálin-hídi, Magyar Acél, Standard, Magyar Optika-beli ifik is.
– Fog az menni! – mondja – ha nem is szabatosan – de annál lelkesebben Takács elvtárs.

– Tudjátok, milyen élet lesz itt hamarosan? – veszi át most a parancsnokságot a csepeli Deim elvtárs.
– Rákosi elvtárs útmutatása óta az egéz ország figyelme felénk fordult. Munkások és dolgozó parasztok, akik oly lelkesen adták oda forintjaikat a Békekölcsönre, a Tervre, a Vasműre. Gondolhatjátok, milyen öröm nekik a mi munkánkról hallani.
– Mindenki nagy dolgokat vár tőlünk, mindenki segít, kedveskedik nekünk. Tegnap a Nemzeti Színház előadása, a moziban “Berlin eleste”, ma a rádiózenekar és énekkar hangversenye. Jövő héten idejön az osztrákok elleni válogatott. Azután könyvtár-átadás. Az ellátás is egyre jobb, a hangulat egyre vidámabb. Az élet már ma egyre szebb, épülő szocialista városunkban. Mindenkinek éreznie kell, milyen megtiszteltetés itt dolgozni.
– Persze, ehhez nekünk is tenni kell valamit – teszi hozzá ismét Takács elvtárs.
– Nem valamit – amennyi csak erőnkből telik, mindent!

“Minden akadályt legyőzünk!”
Ezzel válnak el. Takács elvtárs a távoli rét felé tart, Érdi elvtárs vele. Ő is akarja látni, hogyan tűzik ki egyik új kockaház területét. Takács és Érdi elvtárs, a kőműves és a mérnök együtt fogják meg a negyedik kétméteres oszlopot és állítják be a helyére. Ezzel kitűzték első szocialista városunk egy újabb házának a helyét. Takács elvtárs nem állhatja meg, hogy meg ne szólaljon.
– Látod Érdi elvtárs, ezért becsülünk mi téged. Én azt mondom, ha mi ifjak, munkások és mérnökök így összefogunk, minden akadályt legyőzünk. Rád érdemes lesz szavazni vasárnap.
– Ugyan… – inti le Érdi elvtárs. – Nem rám szavazol te vasárnap, hanem népünk egységére, a Vasműre, az ötéves tervre, a békére. Így mindjárt más. Én meg ugyanezért dolgozom majd a tanácsban is.
Elmosolyodik s indul tovább. Tele van új és új gondolatokkal, tervekkel. Egyszerre Rákosi elvtárs szavai jutnak eszébe: – “… a mi elemünk a teremtő béke…”
Az egyik ificsoport vidám dalba fog. Érdi elvtárs valami csodálatos erőt érez szívében ahhoz, hogy ifjúmunkástársaival együtt lelkesen folytassa nagyszerű küzdelmét, a békeharc magyarországi frontszakaszának első vonalában, a Dunai Vasműnél.

Rajki András

Felhasznált képek:
Intercisa Múzeum

Dunaujvaros