SOK BOLDOGSÁGOT MAGYARORSZÁG!

Ez a könyv a felszabadulásának 20. évfordulóját ünneplő magyar nép életéről és munkájáról, nagy győzelmeiről, a szocialista Magyarország további rohamos gazdasági és kulturális fejlődésének ragyogó távlatairól, a magyar dolgozók anyagi jólétének növekedéséről beszél.
A könyvet a “Pravda” és a “Népszabadság” szerkesztősége közösen készítette. Egyidejűleg megjelenik Moszkvában és Budapesten.

Megjelent: 1965. március 31-én.

RÉSZLET A KÖNYVBŐL

TAPOLCZAI JENŐ

Bemutatom Dunaújvárost

Túl a városon, ahol a széles betonút a Vasműhöz fordul, fiatal erdő zöldell. Azokat a fákat ott még az első építők ültették. Gyenge kis csemeték ezreit ásták a földbe, vékonyka, gyámoltalan fácskákat, hogy ha majd nagyra nőnek, lombjuk zöld fala megóvja a Vasmű füstjétől, porától.
A fák gyökeret vertek. Szép, hajlós nyárfák lombosodtak, zömök fenyők erősödtek. S múltak az évek, nőtt a város, nőtt a gyár. A falakkal együtt nőttek a fák. Jöttek zavaros, kusza évek is. A munka hol megtorpant, hol újra megindult. De a fák mindig nőttek. Megtorpantak az emberek is, vitatkoztak, érdemes volt-e. S hogy kell-e a város, lesz-e jövője? A fák nem vitatkoztak. A fák nőttek.
Majd jött a vihar, embereket csavart ki tövestül, felkavarta és szétszórta a város szemetét… De a fák – a fák ott maradtak, gyökerük egyre mélyebben kapaszkodott a Duna menti fennsík földjébe.
A felnőtté cseperedett fák remegve, boldogan szárogatták nedves, újszülött levélkéjüket a meleg fényben. A tisztások friss füvet kínáltak a hancúrozó óvodásoknak, a sétányok álmodozó órát a szerelmeseknek. Sűrű erdővé nőttek a gyenge csemeték!
Azok a fák ott, a Vasmű körül megtanítanak sok mindenre. Hogy nehezek, viharokkal terhesek voltak ezek a felettünk elmúlt évek. Sokszor hibáztunk, némelykor elbíztuk magunkat, máskor meg kishitűek voltunk – de a fák, amelyek egyszer gyökeret vertek, mégis egyre nőttek.
Az ország felszabadulásának huszadik évfordulója a mi számunkra, dunaújvárosiak számára kétszeres ünnep, Dunaújváros éppen akkor lesz tizenöt esztendős. Tizenöt év nem nagy idő egy város éleiében – hiszen sokszáz éves városok vannak.
De, az első tizenöt év mégis nagyon jelentős. Megesik, hogy az utána következőknél is fontosabb lehet. Hiszen ebben az első tizenöt évben vetik meg a város alapjait. Ekkor teszik le az első köveket, ekkor jelölik ki az első utcákat. S hogy milyenek lesznek a következő évtizedek, az jórészt ezen az első másfél évtizeden múlik.
Ha elgondolkozunk, hogy mit értünk el az eltelt évek folyamán, büszkék lehetünk erre a Duna-partján álló új városra.
Ebből a tizenöt esztendőből tizenkettőt a dunaújvárosi tanács élen töltöttem. Szívemhez nőtt ez a város – az enyém. Sokszor jönnek vendégek hozzánk s én mindig szívesen járok velük körbe utcáinkon, tereinken. Akárhányszor teszek ilyen körutazást, soha nem unom meg – mindig felfedezek valami újat.
Dunaújváros a kukoricaföldeken épült. Nem volt itt addig semmi – egy kicsiny falu csak, a közelben: Dunapentele. De az még ahhoz sem volt elegendő, hogy az építők egy részét elszállásolja. Messze is esett akkoriban – most már az új város egyik kerülete.
Van egy hely a városunkban, amit különösen szeretek. Ha az ember elindul akármelyik utcán, a Duna felé, egyszerre magas parthoz ér. Ott hirtelen véget ér a város – mély szakadék vágja el a platót -, s lent, alattunk, ott folyik a Duna. Szélesen, méltóságteljesen, kikötőjében halászcsónakok, motorosok, színes, vidám tarkaság – távolabb a nagy kikötő uszályai, gőzösei.
Ebbe a kikötőbe érkezik legtávolabbi “vendégünk” is – a Krivoj Rog-i vasérc. Tulajdonképpen igazságtalanság vendégnek nevezni – amióta dolgozik a Vasmű, állandó lakónk…


A Dunai Vasmű

A mi Vasművünket gyakran nevezik a magyar-szov­jet barátság eleven emlékművének. Szovjet mérnökök tervei alapján épült, gépi felszereléseinek nagy részét a Szovjetunióban vásároltuk, szakembereink közül igen sokan a Szovjetunióban tanultak. Szovjet, gépekkel szereltük fel a meleghengerművet is, amelyet a város születésének tizedik évfordulóján indítottunk el, s szovjet gépek dolgoznak a hideghengermű félkilométer hosszú csarnokában is, amely most, hazánk felszabadulásának huszadik évfordulóján kezd üzemelni.


A Dunai Vasmű meleghengerdéje

A Vasmű felépítése tulajdonképpen ezzel fejeződik be. Most már nemcsak nyersvasat, acélt, hanem lemezeket, csöveket s különféle acélárukat is gyártunk. A Vasmű kollektívája most nagy fába vágta fejszéjét. Eddig olcsóbb minőségű acélt gyártott, s a drágább, saválló, rozsdamentes, magas folyáshatárú acélfajtákat külföldről vásároltuk. Most megkíséreljük ezeket a drágább acélfajtákat itthon előállítani.
Tizenkétezer ember dolgozik a Vasműben. De a Vasmű nemcsak ebben különbözik az ország sok más régi gyárától. Hanem mindenekelőtt abban, hogy csarnokai modemek, egészségesek, útjai parkok között, fasorral védve futnak, nyílegyenesen. A szállítás, az üzemen belüli anyagmozgatás megoldása korszerű. Az embert valóban a szocializmus levegője csapja itt meg – annak az országnak, a Szovjetuniónak az üdvözlete, amely példájával előttünk jár.


Adagolás

A Vasmű mellett más üzemeket is építettünk – olyanokat, amelyek kiegészítik a város nehéziparát, s különösen az asszonyoknak megfelelő munkát adnak. Ezek között a legfontosabb az évi 22 000 tonna papír alapanyagot feldolgozó szalmacellulózgyár, jelentős a fehérneműgyár, a férfiruhagyár, a fésűsfonoda. Az építőipar szempontjából igen nagy jelentőségű a betonelemgyár, amely kohósalak felhasználásával dolgozik s a házgyár, amelyet a Szovjetuniótól vásároltunk.


Csapolás

Eddig mintegy nyolcezer lakást építettünk, melyek nagy része kétszoba-konyhás összkomfortos. Valamennyi lakás fürdőszobával, gázzal és távfűtéssel van felszerelve – a gázt és hőenergiát a Vasmű szolgáltatja.
A város lakói kulturált körülmények között élik az ipari nagyváros életét. Tíz óvodánk, nyolc általános iskolánk működik, három középiskolánk és felsőfokú technikumunk is van, Zene- és balettiskolánk és mintegy 100 000 kötetes könyvtárunk – a központban s az üzemekben. Két mozink és kultúrházunk sok szórakozási lehetőséget nyújt.
A Vidám Parkban, amelyet nagyrészt társadalmi munkával hoztunk létre, úttörőtábort és úttörő vasutat is építettünk.
A városban közel ötezer televízió-előfizető van.
Egészségügyi intézményeinkről annyit, hogy hét bölcsőde, szülőotthon, poliklinika, körzeti és üzemi rendelőintézeti hálózat védi a dolgozók egészségét, és a jubileumi esztendőben adjuk át rendeltetésének a megépült 500 személyes kórházat is.
Valamikor, réges-régen állt itt egy város – régi római település, légionáriusok Castruma, a római légiók egyik pannóniai katonai bázisa. Megmaradt emlékeit múzeumban őrizzük.
Ha vendégek jönnek hozzánk – márpedig vendégek gyakran jönnek hozzánk (az utolsó néhány év alatt 100 000 látogatónk volt s közülük 20 000-ren külföldiek) – mindig megmutatom nekik, hogyan tükröződnek az elmúlt évek a mi városunk utcáin, házain. Az első épületek szerények, néha túlságosan egyszerűek voltak. Kicsik az ablakok, nem elég színesek a falak. Az elmúlt tizenöt évben az építőművészet is sokat változott. Mai utcáink, újabban épült házaink tágasak, benne a lakások levegősek – szép, színes látványt nyújtanak. Ma már közel 50 000 lakója van Dunaújvárosnak – s gyorsan gyarapodunk. Még most is sokan jönnek, különösen faluról, hogy nálunk telepedjenek le.

Dunaujvaros