Sportol a tábor


Pajtás – 1951. július 11.

Dunapenteléről hazajövet az autóbusz ablakából különös dolgot pillantottam meg. A Duna egyik holtágában 10 hordó imbolygott, körülöttük pedig kalász nélküli szalmaszálak lebegtek a víz felett. Az autóbusz utasai Is csodálatosnak találták a függőlegesen lebegő szalmaszálakat, de valósággal felszisszentek, amikor az egyik hordó váratlanul eltűnt a vízben. Rövid időközökben egymás után lemerült a többi is. És abban a pillanatban, amikor az utolsó hordó Is elsüllyedt, egyszerre nyolc mosolygó gyerekfej bukkant elő a vízből.

Rejtélyesnek tartottam a dolgot, és elhatároztam, hogy végére járok az ügynek. Kutatásaim során beszédbe elegyedtem Sípos Jóskával, a helybeli úttörőcsapat tanácselnökével is.
– De hiszen azok mi voltunk! – nevetett fel, amikor elmondtam neki a látottakat.
– Tessék? – bámultam rá értetlenül.
– Év végén, mielőtt megnyitottuk volna városi táborunkat, nagy csapatgyűlést rendeztünk. Ekkor javasolta egyik pajtás, – a nevére már nem emlékszem, – hogy rendezzünk olyan akadályversenyt, amelyben az egyes akadályok: megtörtént hőstettek. Érted? – pillantott zavart arcomra.
– Úgy félig-meddig! – nevettem.
– Hallottad már bizonyosan Búvár Kund történetét, amit még Vörösmarty Mihály is megénekelt. Ő volt az, aki egy viharos éjszakán megfúrta III. Henrik német császár hajóit, és ezzel megmentette hazánkat a német rabságtól. Nos, a nemrég rendezett akadályverseny egyik állomásán Búvár Kund tettét kellett megismételni. A holtágban úszó hordókra a víz alatt rá kellett találni és a dugót kihúzva – elsüllyeszteni.
– Hogyan lélekzettetek a víz alatt? – csodálkoztam.
– Szalmaszállal!
Hirtelen megértettem a lebegő szalmaszálak “csodáját”. Nagyon megtetszett nekem az akadályversenynek ez a formája. Úgy határoztam, hogy megírom a Pajtás olvasóinak, rendezzenek ehhez hasonlókat táboraikban.

S.F.


1961 – A folyó fiai

Dunaujvaros