Dallam Klub 2400 – Wrong Side

A Wrong Side Of The Wall története 2007-ben kezdődött, amikor Knapp Oszkár énekes kiszállt az akkor már négy lemezen és rengeteg turnén túl lévő zenekarából, az Insane-ből és össze is akadt a dunaújvárosi Bones zenekar tagjaival, akik akkoriban, néhány tehetségkutató megnyerése után épp énekest kerestek.
A friss kooperáció új nevet kapott, és így született meg a Wrong Side Of The Wall, akik egy beköszönő anyag, a már önmagában ígéretes 140 című EP, illetve néhány koncert után azonnal egy teljes nagylemezt készítettek. Ez lett a zenekar saját nevét viselő, tizenhárom számos kiadvány, amit a hazai rockszaklapok munkatársai egy összesített szavazás alapján 2009-ben a  legjobb debütáló albumának választottak.
Nagy-, és kislemezek mellett videóklipeket készítettek, felléptek többek közt a Volbeat, a Neck Sprain, a Subscribe, a Depresszió, és a Road vendégeként, illetve néhány külföldi koncert (például Ausztria, Anglia) mellett olyan rangos hazai fesztiválokon is játszottak, mint például a Hegyalja, az AzFeszt, a Pannonia Fesztivál és a szlovák RockFest.

2019 június végére pedig elkészült a legújabb videó is, melynek címe:

MEG NE ÁLLJ

“Az Érdektelen istenek (2017-ben jelent meg – szerk.) lemez zárótétele, amely tulajdonképpen újkori ars poeticánk is, ami segített nekünk átfordulni egy kritikus ponton, és rávilágított, hogy amíg van mit mondani, amíg vannak célok, addig nem szabad feladni, nem szabad megállni, még ha túl meredek is az út, és túl éles is a kanyar a végén. A képi anyagot részben magunk, részben Tóth Bálint pajtásunk rögzítette a 2018-as őszi-téli turnén, és a vágásért/utómunkáért is ő felelt.”

info: Wrong Side facebook oldala,  hammerworld.hu

Dunaujvaros