Élet és Tudomány 1964. november 13.

Budapest után egy darabig lapos partok között halad dél felé a Duna, de Érdnél hirtelen falszerűen emelkedni kezd a jobb part. A Dunántúlnak azt a részét, amelyet ez a meredek peremlépcső választ el az Alföldtől, Mezőföldnek nevezzük. A Budai hegység déli előterétől a Sióig, a Bakony meg a Vértes lábától a Duna völgyéig húzódik ez a 4500 négyzetkilométer nagyságú, háromszög alakú terület, amely földtanilag és alaktanilag átmenet az Alföld és a Dunántúli-dombság között. Nem egységes arculatú, de jórészt azonos felépítésű táj. A jégkorszakok idején az erősen összetöredezett felszínen nagy mennyiségben halmozódott fel a hulló por, és sok helyen 30-40 méter vastag lösztakarót alakított ki. A Mezőföldnek több mint négyötödét borítja a lösz, ezért mai felszínét elsősorban e finom szemű üledékes kőzet felhalmozás- és lepusztulásformái – lösztáblák, löszvölgyek – jellemzik, míg a déli nagy homokterületek arculatát a buckák, garmadák,* szélbarázdák és maradékgerincek szabják meg. A lösztáblákat vastag fekete mezőségi talajtakaró fedi, a homokon különféle jellegű erdőtalajok, a völgyekben réti talajok alakultak ki. A Mezőföld legnagyobb természeti kincse kétségtelenül a termékeny talaj: ennek révén vált a táj elsőrendű mezőgazdasági jellegű területté, ahol a népességnek még ma is 75 százaléka foglalkozik földműveléssel. A mezőgazdaságot csak az aszályosságra hajlamos éghajlat befolyásolja időnkint kedvezőtlenül. A napfényben gazdag, de csapadékban meglehetősen szegény Mezőföld az éghajlat vonatkozásában általában alföldi jellegű, miként növény földrajzi szempontból is inkább az Alföldhöz kapcsolódik.
A táj vízfolyásai az északnyugati-dél­keleti törésvonalak mentén haladnak a Duna felé; a Benta-patak, a Szent László vize és a Váli-viz közvetlenül ömlik a fo­lyamba, míg a bakonyi Séd, Pét és Gaja patakok, valamint a Velencei-tó fölös vizét levezető Kajtori-csatorna táplálta Sárvíz a Sión át jut be a Dunába. A lassú folyású Sárvíz szinte kettészeli a Mező­földet, és mindkét partján nagy területeket mocsarasított el, mígnem a múlt század nagyszabású vízrendezései révén mintegy 50 000 holdat mentesítettek a vizektől.
A Mezőföldnek már az elnevezése régi mezőgazdasági kultúra hagyományairól tanúskodik. Csakugyan a bronzkorból számos telepet ismerünk, de nagyobb lélekszámmal elsőnek a kelta eraviszkuszok szállták meg a tájat. A rómaiak időszámításunk első századának második felében vették birtokukba a Dunántúl e részét, és a folyam vonala mentőn erődített tábortelepülések, castrumok egész sorát építették ki a túlparti jazigok ellen.

A Mezőföld legjelentősebb római tábora Százhalombatta (Matrica), Dunaújváros (Intercisa), Kömlőd (Lussonium) és Tolna (Altaripa) volt. Ezekről a helyekről rengeteg ókori lelet került elő: épületromok, őrtoronymaradványok, mérföldkövek, kőkoporsók, pénzek, ékszerek, noha a népvándorlás vihara e területen különös hevességgel vonult át. Az egymást követő népek nyomait sok helyen megtaláljuk. A legnevezetesebb a százhalombattai sírmező, a löszhát tetején több mint száz sírdombbal.
A magyar honfoglalás után a Mezőföld jó részét a fejedelmi törzs vette birtokba, a Tétény, a Bicske, a Csák, a Baracska, a Bikács és a Vajta nemzetség. Az ingoványos sárrétekből kiemelkedő füves lösztáblák kiváló legelőterületnek bizonyultak, így lett e vidék századokra a fejedelmi, majd a királyi ménes szálláshelye. A kelta alapítású Székesfehérvárt I. István egyik királyi székhelyévé tette, és ha más város a középkorban nem is alakult ki e tájon, a kisebb-nagyobb települések sűrűn követték egymást. A XII. században besenyő* telepek, a XIV. században kun szállások sora jött létre, de az állattartás mellett a földművelés csak másodlagosan fejlődött. A török hódoltság küszöbén e táj leghíresebb állattenyésztő gazdája volt a legendás hős Enyingi Török Bálint.
Még a XVIII. század végén is az állattenyésztés volt itt a lakosság főfoglalkozása, sőt a múlt század elején is. Az egyházi és főúri birtokosok csak akkoriban kezdték uradalmaikat szántóföldi árutermelésre átállítani. A Mezőföld így nőtt a kapitalizált nagybirtok fellegvárává: területének mintegy 48 százaléka ezer holdnál nagyobb latifundium volt, és lakosságának jelentős része az uradalmak cselédje és bérmunkása. Miként az Alföldet a tanyáit, úgy jellemezték a Mezőföldet az urasági majorok, telve a földbirtokosok szolgáló népével, a gazdasági cselédséggel. Nyomorúságos életük elevenedik meg Illyés Gyula Puszták népe című megragadó vallomásában csakúgy, mint Kovács Imre, Gunda Béla stb. szociográfiai munkájában.
A magyar irodalmat és művészetet különös szálak fűzik a Mezőföldhöz. Ercsinél magas, karcsú piramis néz alá a Dunára a meredek löszfal tetejéről: Eötvös Józsefnek, a magyar kritikai realista regényírás úttörőjének nyugvóhelyét jelzi. Eöt­vös a Duna menti mezőföldi faluban töltötte ifjúsága éveit, itt érlelte ki reformterveit a társadalmi haladásban és a közművelődésben megújuló Magyarország megteremtéséért. Kápolnásnyék – a Velencei-tó melletti – Vörösmarty Mihálynak a szülőhelye. A költő gyermekéveinek otthonában, az egykori ispánlakban berendezett emlékmúzeum családi hagyatékai, korabeli metszetei, kiadványai és kéziratai a magyar nyelv egyik legnagyobb alkotóművésze szellemi jelenlétének varázsát keltik fel a látogatóban.


Vál, Vajda János szülőháza

A Váli-víz széles talpú völgyének iharos erdeje Vajda János költészetében kapott halhatatlan emléket. A váli erdészlak udvarán még ott a mohos kőpad, amelyen elüldögélve annyit töprengett a legmélyebb húrokon játszó költő a megfejthetetlen álom, az élet titkán. A gerendás szobában könyvei, egyszerű bútorai, és a falon úgy függ Gina “hattyúi képe”, mint amikor utoljára kereste fel a világtól búcsúzó költő “lelke gyönyörűségét”, “boldogsága menedékét”, szülőföldje erdős-ligetes táját. Mezőszentgyörgy Eötvös Károlynak, a bátor hangú, harcos humanistának, a kifogyhatatlan kedéllyel anekdotázó, egyik legzamatosabb nyelvű írónknak a szülőhelye. A sáregresi vízimalomban Csók István látta meg a napvilágot. A martonvásári Brunszvik-kastélyt pedig – a honi nőnevelés és óvoda­ügy úttörőjének, Brunszvik Tévéznek hajdani otthonát – az egyetemes zenetörténet emlékhelyévé teszik Beethoven­hez fűződő kapcsolatai.


A martonvásári Brunszvik-kastély

A Mezőföld népének életében gyökeres változást jelentett az 1945. évi földosztás: több mint 400 000 holdat juttatva a parasztságnak. Az egykori uradalmak helyén ma példás állami gazdaságok és termelőszövetkezetek hasznosítják az agrotechnika fejlett módszereit. A nagy kiterjedésű löszhátakon, amelyeknek kövér füvén századokon át ridegmarhák tíz- és tízezrei legeltek, most kiváló minőségű búza, kukorica és cukorrépa terem a gazdag fekete talajban, a Duna menti laposokban és a vízfolyásokat követő völgyekben pedig öntözéses kertészetek foglalnak el mind nagyobb területeket.
A Mezőföld legfőbb növénye a kukorica: a szántóterületnek csaknem egyharmadát foglalja el, és 1963-ban 18,2 mázsás holdankénti átlagtermésével (májusi morzsoltban értve) tájrekordot ért el. Ugyancsak ennek számít a cukorrépa 79,5 mázsás termésátlaga is. A burgonya 61,5 mázsát, a zöldborsó 19,3 mázsát adott, és az idei búzatermés a szövetkezeti gazdaságok átlagában meghaladja a 13 mázsát. Egyik-másik gazdaság eredményei még kimagaslóbbak.


Az Agárdi Állami Gazdaság végtelen kukoricatáblája

Például az Agárdi Állami Gazdaság 1963-ban 4255 hold kukoricaföldön 26,5 mázsás átlagot ért el, a nagylóki Alkotmány Tsz pedig csaknem 30 mázsát, elsősorban a kiváló termőképességű Martonvásári 1. számú hibridvetőmag révén. Éppenséggel nem érdektelen tény, hogy az ország legnagyobb sertéshizlaldáját, a nagytété­nyit, elsősorban mezőföldi termékekre alapozták.
A mezőföldi homokta­lajok kedvező adottságainak jobb kihasználására most tették meg az első lépéseket. Cece, Alsószentiván, Alap, Előszállás és Baracs határában nagy táblákon telepítenek kajszibarackot. A szövetkezetek egymással határos 50 holdnyi táblákon telepítik az eddig e tájon nem termesztett gyümölcsfélét, és a távlati tervek szerint mintegy 2500 – 3000 holdas kultúrát teremtenek. A szántóföldi zöldségtermesztés is elsősorban ezen a meleg homoktalajon terjed. A Cece környéki nagyhírű csemegepaprika termesztése ugyan az utóbbi években főképp munkaerőhiány miatt erősen visszafejlődött, de 2500 holdon termesztik Baracs, Nagykarácsony, Előszállás, Kisapostag, Dunaújváros és Mezőfalva termelőszövetkezetei az expressz borsót, és hűtőkocsik szállítják a friss árut Bécs piacaira. A Mezőfőid termelőszövetkezetei mintegy 300 vagon zöldborsót adnak évente a kereskedelemnek, emellett ellátják nyersanyaggal a kecskeméti, a paksi és a budapesti konzervgyárat is.
Az öntözés fokozatos kiterjesztése egyre növeli a belterjesebb művelés irányában való fejlődés lehetőségeit. Jelenleg ugyan mindössze 2700 holdat látnak el mesterséges csapadékkal a Mezőföldön, de több nagy öntözési rendszer előkészítése, illetve kiépítése folyik. A balatonaligai rendszer Lepsény és Enying környékén 3000 hold öntözésére nyújt lehetőséget, a Sió 1500 – 2000 holdnak ád majd vizet Mezőszilas, Mezőfalva és Baracs környékén, a Duná­ból pedig még nagyobb területek elárasz­tása biztosítható. Már megépült a dunaújvárosi öntözési rendszer első lépcsője, amelyből Kisapostag, Mezőfalva, Baracs és Dunaújváros termelőszövetkezetei mintegy 5000 – 6000 holdat táplálhatnak majd a fokozatos bekapcsolás során, míg a Százhalombattánál tervezett vízkivételi mű 10-15 ezer holdnak adhat vizet.


Kukoricaföldek közül emelkedik ki Dunaújváros

A szántóföldi takarmánynövények öntözésének tanulmányozására a Szent László patak mentén 400 holdas kísérleti telepet létesített Martonvásáron a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete. Az országos kutatóintézet munkája főképp arra irányul, hogy szocialista nagyüzemeink minél fejlettebb agrotechnikával és a legmegfelelőbb növényfajtákkal végezhessék termelési feladataikat. Az intézet eredményei közül a kukorica nemesítése során előállított új hibridek a legjelentősebbek, de igen figyelemre méltó a tavaszi árpa, a lucerna, a cirok nemesítése és a magtermesztés javítása, valamint a fontosabb kultúr­növényeinknél használatos termesztési eljárások korszerűsítésében végzett vizsgálatok sikere is.
A Mezőföld állatállománya az utóbbi években erősen csökkent, elsősorban a férőhely hiánya miatt. A szövetkezeti istállók zsúfoltak, az állatok befogadására szolgáló korszerű épületek létesítésében nagy az elmaradás, ugyanakkor a háztáji állomány is megcsappant. A mezőgazdaság távlati terve éppen a négymúltú állattenyésztés fellendítése végett növeli a szántóföldi termesztésben a kukorica és a pillangósok arányát. A nagy kukoricatermesztő területeken elsősorban a sertéstenyésztést fokozzák: az ottani szövetkezetek valóságos hízógyárakká válnak, amelyek ontják majd a sertéshúst a piacra. A tejtermelő bázist a táj északi részében építik ki.
A mezőgazdasági ipar meglehetősen fejlett volt itt a múltban. Az uradalmak számos szeszgyárat, tejfeldolgozó üzemet, kendergyárat tartottak fenn. Ezek legtöbbje megszűnt, de a Dél-Mezőföld szőlő- és gyümölcstermesztő területének központjában, Pakson konzervgyár működik, és az ercsi cukorgyár rendeltetése azért különösen jelentős, mert fölveszi a táj egész répatermését. Tolnán az ország egyetlen selyemfonója működik, Dunaföldvárnak pedig baromfi-feldolgozó üzemei jelentősek a kenderrost-kikészítő és a kenderpozdorja-lemezgyár mellett.
Hatalmas iramú fejlődését a nehézipar területén érte el a Mezőföld. A történelmi Székesfehérvár a legutóbbi másfél évtizedben ipari várossá fejlődött, könnyűfémiparunk egyik központjává vált. Lakosságának több mint 40 százaléka ma már ipari dolgozó, az állami ipar 64 nagyüzeme 14 000 embert foglalkoztat. A város legnagyobb üzeme a Villamossági Televízió és Rádiókészülékek Gyára, de rohamosan nő az alumínium félgyártmányokat előállító Székesfehérvári Könnyűfémmű jelentősége is. A magyar-szovjet timföld-alumíniumegyezmény révén nagymértékben bővülő fémbázisunk legnagyobb feldolgozó üzeme ez a gyár lesz, termelését 1970-ig a jelenleginek ötszörösére tervezték.


Dunaújváros központi része

Az utóbbi tíz esztendő alatt nehéziparunk új fellegvára nőtt fel Dunaújvároson. A magas löszpartra települt Dunai Vasmű teljes vasipari alapanyaggyártó kombinát – kohója, martinacélműve, hengerműve, és különféle kiegészítő üzemei vannak. Több mint tízezer munkása évente félmillió torma nyersvasat és 350 000 tonna acélt termel. A mezőföldi Dunapart felsőbb szakaszán, Százhalombattán most van születőben két üzemóriás, a Dunai Kőolajfinomító és a Dunamenti Hőerőmű. A Barátság-olaj­vezetéken ide érkező szovjet kőolajat a finomító dolgozza fel különféle párlatokká, a desztilláció maradékából, a pakurából pedig a hőerőmű termel villanyáramot. Mégpedig annyit, hogy 1967-ben az ország energiaszükségletének mintegy negyedét fedezi majd Százhalombatta.


A Dunai Vasmű látképe

A több mint száz községet magába foglaló, 300 000 főnyi lakosságú Mezőföldnek másfél évtizeddel ezelőtt még csak egyetlen városa volt, az ősi Székesfehérvár. Azóta felnőtt melléje Dunaújváros, az immár 35 000 lakosú, teljesen modern település, és a várossá fejlődés útján van Százhalombatta, Dunaföldvár és Paks is. Az országnak ezt az egyik leginkább földművelő jellegű területét erőteljesen viszi előre a fejlődés útján mind korszerűbbé formálódó mezőgazdasága és egyre izmosodó nagyipara.

Antalffy Gyula

Dunaujvaros