The Armed Man

Már hetek, hónapok óta zajlottak az énekkari próbák, mégis tudtuk, hogy a helyszínen, az épp koncertteremmé avanzsált sportcsarnokban valami egészen más, új élményekkel fogunk gazdagodni. Hollerung Gábor vezette Dohnányi Zenekarral zenélni amúgy sem mindennapi dolog, az ország (és a világ) egyik legsikeresebb, legismertebb szimfonikus zenekara. Tegyük gyorsan hozzá, a műsor sem volt az, és mindez csak egy mérföldkő volt, hogy nem sokkal később az Egyesült Államokban szerepelhessen a csapat, képviselve a magyar, illetve a dunaújvárosi kóruséletet.
2012 június 3-án a műsor első felében Karl Jenkins The Armed Man című műve szólalt meg, majd a folytatásban filmzenei összeállítással kedveskedett a műsor összeállítója az amúgy telt házas koncert nézőinek, hallgatóinak. Ilyen koncert  pedig azóta sem volt Dunaújvárosban!


főpróba az előadás előtt

Hat kórus és a Budafoki Dohnányi Zenekar tolmácsolta a Dunaújvárosi Sportcsarnokban Karl Jenkins The Armed Man – Mass for Peace (A fegyveres ember – Mise a békéért) című művét. Drámai erővel dübörög és éteri ívekkel simul békévé: a muzsika csodája és az együttműködés diadala volt!

dunaujvaros.com /2012

felejthetetlen élmény

Jubileumi, közös ünnep

Kezdjük egy jubileumi bekezdéssel: a város egyik meghatározó önszerveződő kulturális közösségeként fennállása 60. évfordulóját ünnepli a Dunaújvárosi Vegyeskar, aligha véletlen hát, hogy a Horváth Péter irányította együttes igyekezett méltó módon ünnepelni az évfordulót. A Carmina Burana és Verdi Requiem című remekműve volt a mérce és a példa arra, hogy a város zeneszerető közönsége “megmozdítható” egy sportcsarnokban rendezendő hangversenyre — igaz, ehhez talán a korábbiaknál is nagyobb összefogásra volt szükség. E téren viszont nem lehetett ok a panaszra: egyfelől a korábbi szakmai kapcsolat érett közös koncertben kontúrosodó együttműködéssé a Budafoki Dohnányi Zenekarral — amelynek vezetője, Hollerung Gábor Liszt-díjas karnagy a több dunaújvárosi zenei tábor után örömmel vállalta az közreműködést a jubileumi gálán –, másfelől a város kórusai felé is merészen nyitott a vegyeskar. Olyannyira sikeresen, hogy a vasárnapi hangverseny a dunaújvárosi kóruskultúra örömünnepévé lett — minden számottevő együttes, beleértve a középiskolák kórusait szerepet vállalt a hangverseny sikerében. És azzal, hogy a házigazda vegyeskar mellett a Dunaújvárosi Bonavox Nőikar, a Viadana Kamarakórus, a Széchenyi István Gimnázium Vegyeskara, a Rudas Kamarakórus és a Bánki Kamarakórus tagjai is színre léptek, nemcsak folytatták, de meg is koronázták az elmúlt esztendők szoros kötelékeinek sorozatát – aligha véletlen, hogy a koncertet követő műhelybeszélgetésen Hollerung Gábor országos viszonylatban is kiemelkedőnek ítélte az énekkarok együttműködését.

dunaujvaros.com /2012

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings