Dunaújvárosi Hírlap 1989. március 14.

Dunapentele nemzetőrserege 1848-49-ben

“Csak most erőfeszítést, és mentve vagyunk”

Az 1848 március 15-i pesti események híre futótűzként terjedt el Fejér megyében és jutott el Dunapentelére is. A jobbágyfalu lakossága – a korábbi, 1836-37. évi, Szórád-féle megmozdulást kö­vetően – még érzékenyebb volt az őt érintő történések­re. Az 1847-48. évi ország­gyűlésen hozott törvényeket is fokozott érdeklődéssel vet­ték, miután az úrbériség megszüntetése, a jobbágyfelszabadítás, a robot, a dézsma megszüntetése, a regale-jogok eltörlése, a köztehervi­selés és más rendelkezések bevezetésével életük gyökeres megváltozását várták. A nép “a törvény… által nye­rendő szabadságait a legna­gyobb háládatossággal és kö­szönettel fogadta”. Ugyan­csak személyesen érintette őket a nemzeti őrsereg fel­állításáról rendelkező XXII. törvénycikk is.


Munkások Újsága – az első szám címlapja

A munkások újságjában – Táncsics Mihály lapjában – június 4-én a következő “Felszólítás” jelent meg:

“Polgártársak! A követválasztásnak és annál fogva az országgyűlésnek küszöbén ál­lunk. Magyarország élete, halála felett a jövő országgyűlés határoz. Fegyverkez­zetek hát s válasszatok jó követet! Fegyverre! Fegyver­re! A haza veszedelemben forog, kit isten ép kézlábbal megáldott, kinek erejiben igaz magyar vér buzog, ra­gadjon fegyvert hazája vé­delmében”

Kisvártatva ment is a penteleiek válasza:

“Oh! Bárcsak eljőne reánk azon áldott nap mái egyszer, hogy édes ha­zánk háborgatóira osztogat­hatnánk magyaros csapásain­kat, majd ott tüntetheti ki minden magyar vitéz, majd ott mutatjuk meg, hogy nem­csak az eddigi nemesek voltak magyarok, a nem nemesek pedig gyülevész fajok, ha­nem mi parasztok is hazánk­nak igaz védő fiai vagyunk.”

Majd később így folytatják:

Tisztelt (Táncsics) Polgártárs! A legszükségesebbet majd kihagyánk, ki a haza veszélyes állását már több helyeken olvastuk. Tehát látjuk, hogy elég nagyobb szükség van arra, hogy a nemzet fegyverrel tudjon bánni. Bizony fájdalom, hogy tán országszerte kevés helyeken gyakoroltatik a fegy­verforgatás, mert nincs ki parancsolja. Én is mint nyugdíjas lovaskatona (való­színű Jovánovics Tódor, majdani választott kapitány is a levelet írók között volt – a szerző.) milly nagy sze­rencsének tartanám, hogy ha itt nálunk a már összeírott 275 őrsereget fegyvergyakorlatba hozhatnám. De ha nincs aki parancsolja, a mit Tisztelt Táncsics Polgártárs utóbbi híradójában vélünk közölt t. i., hogy Fegyver­re! Fegyverre! hí, miért nem jön a mindeneket igazgató minisztériumból kemény parancsolat, hogy az őrseregek fegyvergyakorlatra szoríttassanak? Mert ha tovább nagyjuk, körmünkre ég a tapló.”

Tehát nemcsak olvasták a lapot, de azzal egyet is ér­tettek, és serkentő véleményüket kifejezésre is juttat­ták Táncsicsnak megírva.
A Minisztertanács – má­jus 15-én és 24-én kihirdetett – határozata 10000 fős önkéntes nemzetőrsereg fel­állításáról intézkedett Fejér megyében. Május 29-én Ve­lencén már megtörtént a Pentelei nemzetőrök lajst­romba vétele 237 fővel.
A földesúr-jobbágy-zsellér ellentét kezdetben komoly zavart keltett a nemzetőrseg szervezésében. Az urak féltek a pór nép felfegyverzésétől, ezért csak a vagyonosabbakban véltek megbízhatóságot. A jobb­ágyok pedig nem az urak ér­dekeben, hanem azok ellen ragadtak fegyvert De végül is a hazát fenyegető ve­szély a közös védelmi fellé­pést követelte. Mindemellett a haza ellenségei iránti job­bágy-gyűlöletet igazolja, hogy különösen a császár­párti urakat árulóknak mi­nősítették. Ilyen volt Durcsák János is, aki bár előzőleg nemzetőr volt, az ütkö­zetek után mint császári be­súgót, a penteleiek kivégez­ték.
Nem mindenütt volt egy­formán lelkes az önkéntes kiállás a jobbágyok részéről sem. Volt olyan település, ahol egyenesen megtagadták az összeírást. Nagy Sándor kerületi szolgabíró szerint kerületében csak a pentelei, adonyi, rácalmási nemzetőröket lehet felfegyverezni. Ezek létszáma meghaladta a 450 főt.

Dunapentele mezőváros nemzeti őrseregének lajstroma:
Ns. Ujváry József, Ns. Gallovich Rudolf, Beller József, Vank Mihály, Ns. Durcsák János, Redényi János, Maár Ignác, Stohl Jó­zsef, Zalai Ferenc, Varga Mihály, Jovánovics Tódor, Ns. Kosaras Péter, Éliás József, Ifj. Fekete István, Nyuli György, Molnár Ferenc, Matlag János, Naszvadi Mihályné, Tóth József, K. Szabó Ist­ván, Nyuli József, Ifj. Nyuli István, Bakos Mihály, Fekete Pál, Nagy József, Kovács Ferenc, Tonka György, Jurinka János, Jurinka Már­ton, Vadász János, Tóth János, Tóth József János, Tóth János (pék), Tóth Ferenc János, Matlag József, Gyöngyösi Péter, Ifj. Benkes Mihály, Kiss József, Fekete György, Gerendai István, K. Szabó János, Ifj. Szabó Ferenc. Szalai János, Omodi József, Petrovics Tó­dor, Szórád Márton, Keller József, Mácsik Imre, Plech Péter, Kleineszler József, Kovács János, Schmid József, Pölermajer József, Benkes Németh György, Hofman Ádám, Ifj. Pringli Lőrinc, Majordzsia Izsák, Rábó Antal, Czékli Ferenc, Nyispli János, Makacsek István, Fejérvári Ferenc, Szalai György, Szávó Tamás, Nikola Ig­nác, Bojancski József, Schvarcz Ignác, Hauzer József, Kolter János, Patai György, Tóth János (takács), Ruzsa Ferenc, Juhász György, Vidovics József, Németh János, Précsényi Márton, Bartalos István, Omodi György, Hingyi János, Varga István, Fekete Mihály, Farkas György, Ifj. Tóth István, Baksa Mihály, Ifj. Nyuli István, Németh József, Pintér József, Németh József (faragó), Nyuli Mihály, Ifj. Fa­ragó Mihály, Ifj. Farkas György, Horváth Márton (mátó). Magyar Mihály, Matlag Mihály, Fekete József István, Matlag Ferenc, Ko­vács Mihály, Kovács István, Horváth György, Ifj. Jurinka János, Petrovics János, Naszvadi András, Nagy Mihály János, Mészáros Mihály, Zsebeházi György, Molnár Márton, Márkus József, Fekete József György, Ifj. Krepsz István, Benkes István, Ujbányi István, Körösi József, Pivonka János, Görbe Péter Mihály, Tóth Gáspár, Nagy Imre, Kállai Mihály, Zsizsik István, Németh Mihály, Petrovics István, Földi György, Szabó József, Kiss Márton, Balázs Ist­ván, Id. Pintér István, Benkes József, Móricz Mihály, Móricz Ist­ván. Szabó György, Gucsl Mihály, Ifj. Hingyi Mihály, Matlag Ist­ván, Gerendai János, Kulcsár János, Hegedűs Mihály, Bartalos Já­nos, Tóth János (csabankó). Csikós János, Hingyi József, Sóti Jó­zsef, Gyalus István, Paksi József, Farkas Gáspár, Hauzer Ferenc, Farkas János, Asztalos János, Id. Hingyi Mihály, Veszo János, Jancski Ferenc, Téglás György, Szedlacsek János, Máto Gergely, Adamicska József, Bájo Ezechia, Veszo Mihály, Gucsi József, Vucskovics György, Görbe Mihály, Galambos Dávid, Galambos Péter, Horváth Márton, Galambos István, Szalai Gergely, Görbe János, Nagy József, Kukucska István, Agárdi Illés, Szabó Illés, Tóth Mi­hály, Osztrovits Sztoján, Jurinka Mihály, Hollender Mihály, Galambos János, Galambos Imre, Mátó Tódor, Bájó Tamás, Szabó Já­nos, Ifj. Molnár Mihály, Farkas Mihály, Rúzsa György, Czékli Ká­roly, Král Mihály, Vadász József, Rehus Mihály, Murger Mihály, Ifj. Nagy Mihály, Précsényi András, Ifj. Nyuli Mihály, Bakos Jó­zsef, Tóth György, Id. Farkas György, Csipke Albert, Molnár Já­nos, Tóth János (béres), Rekenye István, Rekenye György, Vadász György, Nyuli István, Nyuli József, Szabó István, Tiringer Márton, Horváth István, Paksi György, Tóth Mihály (takács), Leitner János, Schvartz János, Magyar Mihály, Nagy Mihály, Krepsz István, Pivonka József, Nagy György, Suszter Imre, Naszvadi Imre, Ludik András, Pataki József, Sztanik János, Murger István, Kalicskó János, Dacsa József, Ns. Lehóczky Antal, Pintér György, Steiner Móritz, Steiner Jákob, Bruch Bernát, Bruch József, Lampi Simon, Lusztig Ignác, Dávid Fridman, Seiber Ferenc, Leichtner Adolf. Seibel Móritcz, Kohn Sándor, Szlatki István, Galambos Adám, Matus László, Novák Péter, Farkas Ferenc, Lázi Istvánné.

(Velencze, 1848 máj. 29.)

­

Sokatmondó és megkapó, hogy öregek, betegek, nők is jelentkeztek segítő szándék­kal a haza hívó szavára. Ők tépéseket, kötszereket készí­tettek.
A megyében 8944 nemzet­őr lett összeírva, a lakosság 5,5%-a. Székesfehérváron ez az arány 7,93% volt. Pentelén az első jelentkezés sze­rint a lakosság 10%-a volt tettre kész. Az egészségügyi alkalmasság után végül 224 fő, vagyis a lakosság 8,3%-a került bevetésre.
A fegyvergyakorlatokat a penteleiek, választott kapitá­nyuk és az altisztek, volt katonák közreműködésével, öntevékenyen megkezdték, hogy a hadi fordulatokat mielébb megismerjék. A hi­vatalos kiképzésre Ferdinánd őrnagy-kapitány megyei nemzetőr parancsnok szemleútját kővetően, július vé­gén, augusztus elején került sor. A harci felszerelésben az elöltöltős puskák mellett ott volt a fokos, a kiegyenesí­tett kasza, a lándzsa, a kard egyaránt. Kalapjaikat, majd huszáros csákóikat szíjjal erősítették állukhoz. Hetekig dolgoztak a kézművesek; Farkas szíjjártóék a hajtó­szíjakat, gyeplőket, zablákat, Nyáriék, Ujbányiék és tár­saik a patkókat, lándzsákat készítették, kaszákat élesítet­ték, szikrázott a kovácsok üllője, Rúzsáék vezetésével a csizmadiák a lábbeliket javították és egészítették ki, a Deutséknak és a többi szabónak is ezer és ezer dol­guk akadt. Ellentétben más településekkel, a pentelei nemzetőrök maguk között tudták a jelentkező zsidó la­kosokat is. Kellett minden segítség, mert a központi el­látás igen akadozott.
Az asszonyok a fehérne­műket javították, helytálltak a nyári munkákban, majd a betakarítási munkálatokban.
Ők arattak, csépeltek a kis­korúakkal és öregekkel. Se­gítettek a szomszédok és a rokonok. Sütötték a kenyere­ket, hiszen a nemzetőrség erre is nagyon rá volt szo­rulva.

Csatába ment a “Kossuthitánus, minden bajok előidé­zője” – ahogy a császárpártiak illették -, a Hazafi Varga Mihály jegyző, a plé­bános, az elöljárók, a mező­város vezetői, kézművesei, közpolgárai. Itthon az önvé­delemre kellett berendez­kedni.
A harci jelre Jovánovics Tódor választott kapitány vezetésével vonult a nemzet­őr sereg. Délről a tolnaiak, Adonynál és itt Pentelénél jött még az alföldiek hada. Ercsi-Adony-Dunapentele kiindulási vonalon, a had­műveleti vonal szervezésé­nél mondta Görgei, látva a nemzetőrök elszánt, bátor harckészségét: “Csak most erélyt, csak most erőfeszítést és mentve vagyunk, mert a nép – könnyezve írom – a nép velünk tart.” Az a Görgei mondta ezt meghatottan, aki eleddig csak a reguláris katonaságot tudta ér­tékelni, s tőle a föld népe viszonylag messze volt.
Eleink harci elszántsága az ütközetek során sem csök­kent. Jellasics közeledtekor felszínre jöttek azonban a vezetésben meglévő visszásságok. 1848. szeptember 17-én Teleki tábornok nem akarta az ütközetet felven­ni, inkább hátrált, tétovázott. Ekkor nemzetőreink, a Sándor- és Miklós-huszárok, de az Ernő-gyalogság sem értett egyet a visszavonulással. Kijelentették; gyalázatukra történt hátrálásukat folytatni nem fogják, meg akarnak ütközni az ellenséggel.

A szabadságharc ideje alatt nem írtak külön történetet a pentelei, rácalmási, adonyi nemzetőröknek. Kihullatott vérüket a Dunántúl, Pákozd, Ozora földje őrzi, hőstetteiket a szabadságharc dicső története emlékezi.
Nekünk, az utódoknak kötelességünk, hogy eleinknek, hős apáinknak emlékét ápoljuk, maradandóan kifejezés­re juttassuk a hazafiságot, a hazaszeretetet, s a nemzeti önbecsülés jegyében az utókornak tovább adjuk.

Horváth György
Pentele Baráti Kör

Dunaujvaros