Bombázó a pentelei határ fölött

Bombázó a pentelei határ fölött


Fekete Imre

A szerző fiatal gyermekként élte át Dunapentele mellett az első brit bombázógép éjszakai lelövését. Emigrációjában Svédországban gyűjtötte össze az esemény dokumentumait, amely egy házi kiadványban megjelent Dunaújvárosban. Most az irodalmi részek mellőzésével közreadjuk az anyagot. Szerk.

Egy repülőgép epitáfiuma
Amikor 1944. április 3-án Dunapentelénél német vadászgé­pek egy ellenséges szövetséges bombázót szedtek le az ég­ről, az akkori tizenéves fiúk minden képzeletét felülmúlta. Ilyen közelről még soha nem érintette meg őket a légi hábo­rú szele. Egyiküket annyira megfogta az élmény, hogy többé már nem is akart más lenni, mint katonatiszt. Majd miután 1956-ban elhagyta hazáját, egész életét annak szentelte, hogy felkutassa, kik voltak azok, akik szerencsétlenül jártak a pentelei határban. Most, hatvan év múltán tárja az olvasó elé, amit a brit király légierő (RAF) LN 853-as bombázója utolsó óráiról feltárt és összegyűjtött. A szerző a háborút – kezdve az úgynevezett “Lokátortelep” kiépítésétől a szövetségesek bombázásain át a harcok Dunapentelére történő bejövetelé­ig, azaz 1944. december 6-áig, s annak 1945. január 20-i másodszori visszatértéig – Pentelén élte meg.

Az a felejthetetlen éjszaka
1944. április 3-án a szövetséges légierő Magyarország második világháborús történelmének első nappali légitá­madásával adta mindenki tudtára, hogy beindította a ma­gyar célpontok megsemmisítésére irányuló harci tevé­kenységét. A 15. Amerikai Légihadsereg bombázókötelé­kei olaszországi légibázisukról indultak és délen léptek be a magyar légtérbe. Elrettentő veszélyt demonstráló tö­megükkel és gyilkolást hozó súlyos terheikkel útjukat Bu­dapest felé vették.
Ebben az első felvonásban a főváros kommunikációs központjai, a vasúti pályaudvarok megsemmisítése volt a cél, és pszichológiai hatás gyakorlása a lakosságra, hogy a külföldi városok után Magyarországot is elérte a bom­bázás. A légitámadást még aznap este egy újabb követ­te. A pentelei malom tetején újra megszólalt a sziréna. Abban a pillanatban ösztönszerűen szaladt fel mindenki a “hegyre”, ahol tompa repülőgépzaj hallatszott a távol­ból. Egy rövid félóra múlva hatalmas narancsvörös színű lángtengert láttunk a Szentháromság-templom irányá­ban. Később egy angol nyelven megjelent dokumentáció azt írta a történtekről, hogy több tűz keletkezett, amelyek még 60 mérföldről is láthatóak voltak. Ezeket láttuk mi is.
Másnap a Magyar Távirati Iroda a hírekben a követke­zőket közölte: “Ellenséges repülőgépek tegnapról mára virradó éjszaka több hullámban berepültek az ország lég­terébe, és újabb terrortámadást intéztek Budapest ellen. A légvédelmi tüzérség elhárító tüzében és az éjszakai va­dászok közbelépésére a támadás nem tudott teljes egé­szében kifejlődni. Egyes helyekről bombázást és tüzeket jelentettek…”
A községben az akkori “drótnélküli telefon” az érdeklő­dők tudtára adta, hogy nem messze a Táborállástól a Précsényi-tanyánál lezuhant egy repülőgép az éjjel és darabokra törött. Mi fiatalok, akkor 14 évesek elindultunk megnézni a pilótákat, gondolva, hogy azok fogságba es­tek. Azt terveztük, hogy lőszert szerzünk. Egy kis völgy­hajlatban találtunk rá a roncsokra. A felnőttek szerint a roncsok között három halott pilóta is volt véresen. Amikor mi odaértünk, két nagy kerek gödörre leltünk, ahova a kétmotoros gép motorjai süllyedtek be. Érdekes módon a repülőgép testén füstölgő vászonborítás volt. Ahol már leégett, ott a törzse és a szárnya olyan volt, mint egy alu­míniumból készült vesszőkosár-fonás. A földön egy négycsövű géppuska feküdt, körülötte töméntelen sok lő­szer hevert. Hogy a csendőr ne lássa meg, egy zsebrevalónyit szedtem belőlük, és magamhoz vettem három fekete színű nyersgumi álarcbetétet.


A jobb oldali völgyhajlatban zuhant le az LN 853 jelű Wellington a pentelei határban


A bal szárny külső darabja és néhány helyi iskolás gyermek

Tehát nem a templomunkra zuhant a repülőgép. Senki sem tudta, milyen nemzetiségű, azt gyanítottuk, ameri­kai, mert azok jártak tegnap is Pesten. Bennünk, gyere­kekben ezernyi kérdés várt válaszra: hogy hívhatták a pi­lótákat, hányan ültek a gépben, fiatalok voltak-e, vagy öregek, hogy nézhettek ki, hányan eshettek fogságba? Az biztos, hogy a kíváncsiság hatalmas erő, és amíg az ember nem kap választ a kérdéseire, azok mindaddig nyugtalanítják.

 

A dunapentelei katolikus plébánia halotti anyakönyvének kivonatai: H. Dean, F. A. Sullivan,  Griffith A.

Az első lépések
Kutatásom Svédországban kezdődött, amikor már meg­értettem és beszéltem a svéd, illetve az angol nyelvet. A szakirodalmat olvasva megtudtam, hogy az április 3-i el­ső éjjeli szövetséges bombázást a Royal Air Force hajtot­ta végre. Akkoriban nem fordulhattam magyar kutatók­hoz, mert az idő tájt nem volt célszerű oda vagy onnan nyugati háborús témáról írogatni. Ezért a pentelei római katolikus plébániához fordultam, ahol Ackermann káplán úr megtalálta a három angol pilóta adatait a halotti anya­könyvben, és 1969-ben megküldte nekem. Az 1944-ben pentelei földben eltemetett pilóták nevei: H. Dean, F. A. Sullivan, Griffith A. További útmutatásért a stockholmi “British Embassy”-hoz fordultam, ahol E. C. S. Fewtrell katonai és repülőattasé azt javasolta, hogy a londoni hon­védelmi minisztériumot, a Ministry of Deffence-t keres­sem meg. Onnan kérdéseimre 1969. július 29-én levél­ben kaptam választ:
Az LN 853 sorozatszámú repülőgép egy Vickers Wel­lington BX volt. Nem volt különösebb helye a században, ami azt jelentette, hogy a célhoz éréséig több órán át re­pült.
A személyzete hat főből állt (a pilóta új-zélandi volt):

  • H. H. Beale repülő őrnagy – 27 éves pilóta
  • H. G. Dean repülőtiszt – 31 éves légibombázó
  • F. A. Sullivan repülőtiszt – 24 éves navigátor
  • C. W. I. Jeffrey repülő őrmester – 24 éves másodpilóta (másodkormányos)
  • A. K. Newman őrmester – 22 éves W/T operátor
  • A. Griffith őrmester – 23 éves légi lövész

Sajnálatukra születési helyüket nem közölhették.


A Londoni Honvédelmi Minisztérium hivatalos válasza a szerzőnek

Beale őrnagy megsebesült. Fogságba esett és közvet­lenül azután sérüléseibe belehalt. A zimonyi katolikus te­metőben 1944. április 9-én temették el. Dean és Sullivan repülőtiszteket, valamint Griffith őrmestert Dunapentelén a helyi temetőben temették el, majd Budapestre, a Brit Katonai Temetőbe vitték őket.
A 37-es számú század a 231. Wing kötelékét képezte a 205-ös Bomber Group részeként a Földközi Tengeri Szövetséges Légierőben. A szövetséges légierő támasz­pontja Olaszországban Casertában volt, a 205-ös Bomber Groupot Bariban szállásolták el, a 231-es Wing bázisa pedig Tortorella körzetében kapott helyet.


A RAF légibázisai Foggia és Bari térségében

A támadóerők célpontja és hadiereje
Míg a nappali amerikai támadásban közel kettőszáz B-24-es Liberátor (felszabadító) és kísérő vadászaik vettek részt, az éjszakai támadásban a Csepel-szigeti Weiss Manfred hadi ipartelepek ellen vadászkíséret nem volt. A légierő 240-es Wingjének 8 darab B-24-es Liberátora és a 231-es, 236-os, illetve a 330-as Wing hetvenkilenc gépe indult el azon az áp­rilis 3-i estén. Ezekből egy B-24-es és három Wellington a start után technikai okokból visszafordult. A célterületet összesen hetvenkilenc támadógép érte el, majd a központi iparterületen hatalmas tüzeket okozva dobta le bombáit. A szőnyegbombázás fényét a RAF-jelentés szerint még 60 an­gol mérföldről is látni lehetett (közel 100 kilométer).


Mai térképen a Wellington lezuhanási pozíciója

A légelhárítás a nehéztüzérség részéről mérsékelt volt ugyan, de a gépágyúk robbanó lövedékei és az egy-, il­letve kétmotoros vadászgépek hatásosan védték a cél környékét és a visszatérési útvonalat. A 37. század nap­lójában az angol jelentés a következőről számolt be:

“A századból 15 Wellington vett részt az első szövetséges támadásban április 3-án Magyarországon. Budapesten a Weiss Manfred Műveket támadva, a kemény légelhárítás tü­zében összevont bombázás volt. Két gép odaveszett a hadművelet során, valamint Beale őrnagy, aki 1943 áprilisa óta repülőparancsnok, és egy rövid ideig századparancsnok volt.”


A 37. RAF SQuadron jelképe

Újsághirdetés az új-zélandi “Gisborne Herald”-ban. Címe: Squadronszemélyzet keresése

A túlélők
Mivel az angol honvédelmi minisztérium nem adta ki a hozzátartozók címét. ezért az új-zélandi The Gisborne Herald című újság hasábjain kíséreltem meg az Európá­ban szolgálatot teljesített új-zélandiak keresését. Felhí­vásomra senki sem jelentkezett, csupán Beale parancs­nok egyik húga válaszolt az újsághirdetés elolvasása után. Készségesen felajánlotta segítségét, fényképeket is küldött.
A Wellington városban élő R. A. Banks, a 75. NZ Sq. tiszteletbeli titkára levélben megígérte, hogy megszerzi a család lakcímét. Ez a “Puketiti Station” volt, az Északi-szigeten a “Te Puia Springs” vidékén, ahol Desmond Williams, Beale parancsnok öccse farmerként élt. (A Beale-Williams családban három fivér volt, kettő a hábo­rúban halt meg, a legidősebb a 2. NZ hadosztályban.)
A “Pula Springs” Uj-Zéland Északi-szigetén húzódik, Auckland tartományban a Waiapu Countryban. “Te Puia” közel 300 lakosú kis község. Gisborne-től 64 mér­földre (körülbelül 103 km) északra, a Rankumare Range-től keletre, a parthoz közel fekszik. Itt tenyésztett juhokat Beale pilóta.
Ezzel 1969-ben az új-zélandi kutatás zsákutcába jutott volna?! Megmaradt a kérdés, vajon mi történt Beale squadron leaderrel (repülő őrnagy)?

A 205-ös Bomber Group
Az afrikai háború idején ennek a csapatnak volt a fel-adata a “Panzerarmee Afrika”-nak, Rommel hadseregének utánpótlási vonalait bombázni Tripolisz Bengázinál és Bezerténél. Akkor az I., II. és Ill. típusú Wellingtonok voltak állományban, melyek acélhálóból készültek, és rajtuk vászonborítás védte a bennük ülőket. Repülőtereik az egyiptomi Kabritban és Shaluffaban voltak, ahol fel-le szálláskor a homokfelhőből ki sem látszottak. A 231-es számú Angol Királyi Légierő egysége (RAF Wing) alárendeltségébe a 37., 70. bombázószázadok, a 236-os számú egységbe a 40. és 104. bombázószázadok tartoztak.


RAF Squadron bevetési naplója, 1944 április 3. Az LN 853 startol (UP) 20.43-kor leszállt (Down). 
“Részt vett a Weiss Manfred Művek elleni támadásban. Semmi hír erről a gépről azóta, hogy startolt”


A berepülési útvonal terve

Amikor az Afrikakorps kivonult Afrikából, 1943 májusától Tunézia területéről, Kairouanból folytatták Szicília és Olaszország elleni stratégiai bombázásukat. A 37. számú század naplójában olvasható, hogy Pantellaria szigetére összesen 6500 tonna bombát dobtak le a fenti századok. A sziget elfoglalása után leszálló-pályákat építettek ki, ahonnan a visszavonuló messinai csapatokat, majd a szicíliai csatát követően a 37. század Taranto Salerno és Foggia pályaudvarait támadta. A szövetségesek szeptember 9-én Salernónál partra szálltak, és október 1-jén már Nápoly is elesett. Miután Montgommery 8. hadserege elfoglalta a foggiai síkon lévő repülőtereket, újabb leszállópályákat építettek ki Cerignola, Amendola Tortorella vidékein az amerikai és brit Airfield Constructions Bataillons, úgynevezett PSP fel- és leszállómezők, azaz perforált acéllemezek lefektetésével.


A 37. RAF Squadron április 3-i útja Olaszországból a Csepel-szigeti Weiss Manfréd Művekig

A 37. század 1943. december 14-én települt át a tu­néziai Djedeidából Olaszországba, ahol az 1944-es új­év esős viharokkal fogadta. Navigációs berendezések hiányában az éjjeli vadászgépek helyett főellenségként az időjárással kellett megküzdeniük. Január 13-ára már a teljes 205-ös csapattest egyesült, és mint egyedüli RAF-egység, amely mindig más állam területén műkö­dött, a 15. Amerikai Légierő részét képezte. Tortorella volt az az általános terület, ahová a század letelepült és ahonnan repült, a fő bázis pedig Foggia, mely több repülőtérből állt, amit az úgynevezett “Foggia Main” el­lenőrzött.


A Beale család a háborús időkben, Új-Zéland
Balról jobbra: Arnold (1914-1945), a legidősebb testvér, Emma Rele Beale, az édesanya, aki miután újra férjhez ment, a Williams nevet vette fel, Squadron Leader H.H Beale “Harry” (1916-1944), Desmond, a legfiatalabb testvér és Margie, akinek Harry volt a kedvenc testvére


Squadron Leader H. H. Beale öccsével


A “Puketti Station” Új-Zéland Északi-szigetén

Magyarország felé…
Április 3-án délután Wing Commander J. S. Laird, a 37. számú RAF Squadron parancsnoka még egyszer ismertette a nap feladatát, egyben szerencsés landolást kívánt a 15 repülőgép személyzetének. A század gépein egy bekötött szemű sólyom jelképezte a haderő szellemét, alatta a következő felirattal: “Wise without eyes” (“Vakon is bölcs”). A szárnyak mögött a gép törzsén egy betű a gép jele, majd kék körben fehér mező, melyben egy piros kör, mögötte a század betűjele volt olvasható. A Wellington sorozatszáma a vízszintes vezérsík előtt, a szárnyak alsó részén helyezkedett el.


Squadron Leader H. H. Beale a “sivatagi szállás”-on

Beale kapitány gépe “Z” betűt viselt, a körök mögött “PL” betűkkel és “LN 853” sorozatszámmal.
A személyzet elhelyezkedése a gépben a következő lehetett: baloldalt fönt a pilóta, Beale, mellette a másodpilóta, Jeffery, az orrban a bombázótiszt, Dean. A távírász Newman a pilóta mögött, majd a navigátor Sullivan, és a legveszélyesebb helyen a farlövész Griffith, aki egész idő alatt háttal ült a menetiránynak. 20 óra 43 perckor felemelkedtek a levegőbe. A másodpilóta a század legrégibb tagja volt, Sullivan navigátor és Dean bombázó akkor kerültek az egységhez, és ez a második a bevetésük volt. Griffith farlövész és Newman rádiós vett részt a legtöbb bevetésen. Tudták, hogy a célterület tele ellenséges éjjeli vadászokkal. Éjjeli vadászuk nem lévén, ők csak a szemükre és az ösztöneikre támaszkodhattak.
Hirtelen felcsapódott a jobb oldali tetőablak. Newmant felemelték társai, hogy becsukja, de nem sikerült. Így repültek a cél felé, és lemaradtak, besorolva a harmadik hullámba, az időveszteség miatt. A célterületre akkor érkeztek, amikor már minden égett. Azért leszórták ők is bombáikat, és megelégedve vették tudomásul, hogy sikeres volt a támadás.
Newman később elmesélte, hogy abban a pillanatban hatalmas rázkódást érzett, több ágyúsorozat érte a Wellingtont hátulról. Erről egy szemtanú, Németh L. így mesélt:

“Abban az időben Pentelétől északra, mintegy 10-15 kilométerre laktam Hangospusztán. Sokan ébren voltunk, figyeltük Budapest bombázását. Egyszer csak légi harcra lettünk figyelmesek, iszonyú lövöldözéssel. Határozottan állítom, hogy a Wellingtont egy vagy több vadászgép lőtte le. Azokat nem láttuk, de a kigyulladt repülőgépet igen.”

A gép erősen égni kezdett, és a sorozat levágta Newmant a padlózatra. Amikor föltápászkodott, jobboldalt egy Messerschmitt 110-es gépet látott olyan közelről, hogy meg tudta volna fogni. Felkiáltott a kapitánynak, hogy a menetiránytól jobbra támadógép van. Beale azt felelte, hogy nem képes már kormányozni, mert szétlőtték a csűrőlapokat és parancsot adott a gép elhagyására. A bombázó és a lövész ekkor már halottak lehettek, mert a helyükön maradtak. Newman fölvette ejtőernyőjét és előre akart mászni a vészkijárathoz, de többször is levágta a G-erő. Jeffrey már ott tartózkodott kibontott ernyőjével, ami hullámzott a padlón, mert rémületében meghúzta a zsinórját. Az ajtó nem nyílott ki, ezért rugdosni kezdte a zárat, közben felkiáltott a kapitánynak, aki újra parancsot adott a ki­ugrásra. Hátramenetkor megpillantotta Griffith-et, aki valahogy kimászott a géppuskatoronyból a lángokon keresztül és parázslott, mint egy égni készülő fáklya.


Squadron Leader H.H. Beale áll a Wellington pilótaülésén, valószínüleg itt ugorhatott ki utoljára, mert alatta már égett a gép

Hogy miképp sikerült kinyitni a vészkijáratot, azt nem tud­ta, csak arra emlékezett. mintha óriási kéz rántotta volna ki, bele az éjszakába, úgy 10-12 láb magasból. Aztán már nem is számolt háromig, csak meghúzta a zsinórt és nagy rántással kinyílt a fehér mennyezet fölötte. Ekkor nagy villa­nást látott, minden bizonnyal a repülőgépük gyulladt ki. Zu­hant, alatta a sötéten, sebesen folyó víz a Duna, melybe ha beleesik, vége. Szerencséjére egy kis szigetet pillantott meg, és mint egy őrült húzta az ernyő zsinórjait. hogy oda juthasson le. Sikerült, levágódott a talajba, és hálát adott a sorsnak. Belegöngyölte magát ernyőjébe és elaludt.
A szürkületben ébredt föl, körülötte a nagy víz. Első dolga volt, hogy elássa ernyőjét, nehogy nyomára akad­janak, hogy itt volt. Mit tegyen? Mikor belement a folyóba, meggyőződött arról, hogy bár térdig ér a víz, a jéghideg árban pár száz métert sem volna képes megtenni. Azon töprengett, hogy onnan már csak külső segítséggel juthat el a túloldalra, ahol házak voltak a kis móló mellett… Egyszerre csónakot látott a sziget felé közeledni, benne egy ember, aki közelebb evezett Newmanhoz. Newman inte­getett és kiabált neki, de az csak figyelt és evezett mind közelebb hozzá, majd hirtelen megfordult és visszaevezett a partra. Egy idő múlva a csónakos újra megjelent, egy másik csónakban egyenruhásokkal. Most már nem tudott elbújni előlük a néhány száz láb hosszú szigeten. Annak örült, hogy megmenekült a több ezer láb magasságban égő gépből, és nem fulladt bele a vízbe.
A két fegyveres kíváncsian szemlélte, amikor feléjük ki­abált, hogy “British English RAF”. Fegyvert nem találtak nála, amikor levetkőztették, csak egy kis zsiráf volt vele, amit szétdaraboltak. Megkötözték a kezeit, miközben ő a Genfi Szerződést emlegette, de nem értették, amit mon­dott. Csónakokba szálltak és áteveztek a túlsó partra, ahol egy kis község volt.

 
Tóth Ferenc cipész és Horváth Pál csendőr szakaszvezető

A repülőt Puskás József és Kapás István halászok lát­ták meg, és jelentették a csendőrségen. A ladikkal a lé­gószolgálatra beosztott Tóth Ferenc cipész indult érte. A szuronyos puskás csendőr Horváth Pál szakaszvezető volt. A fegyvertelen “néger” katonát beszállították a sze­gényház udvarán egy különálló épületbe. Newman kihall­gatása itt történt meg. Budapesten újra kihallgatták, majd Bécs és Oberosel következett, ahol a RAF foglyainak ki­hallgató tábora volt. Ott látta ismét Jeffrey-t, aki az utolsó repatriáló csoporttal, mint tbc-gyanús került Angliába.
Newman április 9-én megszökött egy fogoly menetosz­lopból, és bujdosás közben találkozott egy felderítőcsoport­tal április 17-én, akik az 1-es hadsereg katonai hadosztá­lyánál szolgáltak. Hogy mi lett a kapitánnyal, azt nem tudta.
A gép parancsnoka a Bay (Bai) kőgátra esett, és itt a köveken törte el a gerincét. Róla nem sokat tudunk, mert abban az időben Rácalmáson már német megszállók ál­lomásoztak. A nagyszigeten állásokat építettek ki és ők fogták el a parancsnokot.
(Mosonyi Mihály visszaemlékezése)


Az imakönyv, amely Griffith őrmester tulajdona lehetett

Griffith utolsó levele és imakönyve
Arthur Griffith családszerető és hithű katolikus lehetett a megmaradt emlékek alapján. Még olaszországi állomáshelyéről 1944. február 7-én derűs levélben számolt be szüleinek – valószínűleg – a foggiai katedrálisban tett látogatásáról. Két hónap múlva Dunapentelén magyarok temették el… A repülőgép roncsai mellett talált imakönyv minden bizonnyal az övé volt. A könyv 1991 júliusában a Hadtörténeti Múzeum vitrinjében mint “a Dunapentelénél lelőtt amerikai pilóta” imakönyve szerepelt. Jelenleg a Kerepesi temető múzeumában látható. A rajta lévő sérülést már a földön, a szerencsétlenséget követően szenvedhette el, amikor valaki értéktelennek ítélte és széttépte.

Dr. Piry Sándor jegyzőkönyve
Az egész biztos volt a lezuhanáskor, hogy a navigátor, a farlövész és a bombázótiszt azon az éjjelen meghaltak. Az akkori körorvos dr. Piry Sándor jegyzőkönyvében ez szerepelt:

“Április hó 4-én kimentem a budapesti országút és a Peretsényi Imre tanya közt elterülő földekre, ahol egy légi harcban lelőtt angol repülőgép roncsai mellett három holttestet találtam. A vizsgálatnál kiderült, hogy mindhárom a felismerhetetlenségig össze van zúzódva, fejük, arcuk teljesen összezúzva, többszöri nyílt comb- és alszártörések, hasi zúzódások (belek szabadon) egyszóval mindhárom alaktalan hústömeg. Az egyik mellett egy széttépett angol nyelvű római kath. imakönyv feküdt. A halál oka igen nagy magasságból repülőgéppel való lezuhanás következtében állott elő. Tekintettel azon körülményre, hogy bűncselekmény nem történt, a temetés engedélyezését kérem.”

 
Preiner István plébános (1866-1960), és Molnár István káplán (1916-1996)

Preiner István plébános és Molnár István káplán temet-te el a három katonát. Két évvel később átszállították őket a solymári Brit Nemzetközösség Temetőjébe.

A hivatalos jelentés
“37. Squadron RAF Tortorella (Foggia 2) Olaszország 231. Wing, 205. Group Földközi-tengeri Allied Strategic Air Force.
A Wellington BX LN 853 bombázógép 20.43-kor startolt, és éjjeli vadászgép lőtte le Magyarország fölött a Vukajló-tanya, Rácalmás közelében, körülbelül három kilométerre Dunapentelétől az északi szélesség 47,00° és a keleti hosszúság 18,56° földrajzi körök találkozásánál 23 óra 30 perckor.
A lezuhanáskor a személyzetből hárman életüket vesztették, akiket Dunapentelén temettek el, később Budapesten helyezték örök nyugalomra. Hárman kiugrottak és fogságba estek: a RAF-másodpilóta és a rádiós sértetlenül, a kapitányt a Dunából mentették ki, landolás közben súlyos sérüléseket szerzett. Innen kettőszázötven kilométerre Zimonyba szállították a német katonai kórházba, 6 kilométerre Belgrádtól. A katolikus pap szerint itt temették el április 8-án, de sok keresés után sem találták meg az ismeretlen sírt. 27 éves volt, 65 bevetésben vett részt és 920 repülőórát tudhatott maga mögött.”

Az utolsó úton
Ebben a részben olvasható mindaz, amit a Wellington bombázó személyzetéről megtudtam, hosszas levelezések után. Feltüntetem a teljes hivatalos katonai megnevezésüket, ahogy nyilvántartották őket.

NZ 41465 Sqn Ldr Heathoote Huia Butler BEALE C. E. – pilóta (gépparancsnok)

Új-Zélandon Waipiro Bayben született 1916. szeptember 10-én. A Christ’s College-ben Christchurchben tanult 5 évig, miután 1941 januárjában szolgálatra jelentkezett. 1943 áprilisában kitüntették, a DFC & Bar (Distinguished Flying Cross & Bar), a Kimagasló Repülő Érdemkereszt és sáv tulajdonosa volt. Zimonyban az angol “Missing Research” és az “Enquiri Service” kereste, de sírja azóta is ismeretlen, nem találták meg. Ezért Máltán az ismeretlen sírban lévők számára felállított Háborús Emlékoszlop 16. tábláján az első oszlop 8. sorában örökítették meg a nevét.

656342 W/O Charles William lan JEFFREY C. E. – másodpilóta

Skóciában 1919. június 12-én született Linfall Eddleton Peeblesben. Fogságba esése után repatriálja a Nemzetközi Vöröskereszt tbc-gyanú miatt. Mint nyugdíjas gazdálkodó 1993. augusztus 1-jén halt meg. Testvére, R. Jeffrey szerint sohasem beszélt háborús élményeiről.

52930 F/O Harry Galloway DEAN C. E. – bombázótiszt

Biztosítási számfejtő, majd tiszt Blackburn Englandben. 1913-ban született, 1942. szeptember 5-én kötött házasságot. Fia, Stephen G. Dean 1943. október 3-án látta meg a napvilágot, Harry néhány hónappal a születése után vesztette életét Dunapentelénél, soha nem láthatta. Lehetetlen volt Mrs. Dean nyomára bukkanni, mert valószínűleg újra férjhez ment és fia is új férje nevét viselheti, így hozzátartozó híján róla nincs fénykép.

128403 F/O Felix Aloysius SULLIVAN R. C. – navigátor

1920-ban született Skóciában a uddingstoni Glasgow-ban.

1267317 Sgt. Arthur Keva NEWMAN – rádiós

Londonban született 1923. január 30-án. Hogy felvegyék a Királyi Légierőhöz, születési dátumából egy évet letagadott a sorozáskor. A személyzetből egyedül ő él, Floridában lakik.


A. K. Newman floridai otthonában

993805 Sgt. Arthur GRIFFITH R. C. – farlövész

Chesterben született 1920. szeptember 11-én. Hajó- és vagonépítő gyárban dolgozott, amikor 1938. szeptember 12-én jelentkezett a RAF-hoz.

A Vickers Wellington BX repülőgép


kép forrása: plane-crazy.k-hosting.co.uk

Távolsági bombázó, amely a legnagyobb darabszámban készült. Az összesen 19 változatból ez a X-es típus volt a legtöbbet alkalmazott a háborúban. Barnes Wallis gépterve­ző a “geodetic construction”-nak nevezte. Még kosárfonású­nak is hívták, mert az alumínium rácsszerkezete képezte a törzsét és a szárnyait. Arra kapott vászonborítást. ami ab­ban az időben nagyon modern és merész szerkesztés volt.
Két darab 1,350 LE-s Bristol Hercules VI/XVI léghűté­ses motorral rendelkezett. Személyzete 5-6 fő volt, az orrban ikergéppuska, a farban kétszer két ikergéppuska á/o.303 hüvelyk (7.7 milliméteres) Browning volt elhe­lyezve. Terhelése 4500 font, három bombatárban 18 da­rab bomba. Egyenként 250 font (113 kilogramm) tömegű bombát vihetett. A vászonborításon a kisebb találatokat hamar ki lehetett javítani. Sebessége 380 km/h, hatósu­gara 1900 mérföld (3057 km). hossza 20 m, szárnyfesztávja 27 m volt. Összesen 11 500 darab készült belő­le. Üzemanyaga a kettő szárny első felében 150 gallon (= 300 gallon), hátsó felében 167 gallon (= 334 gallon), a motorgondolákban 58 gallon (= 116 gallon), összesen 750 gallon (azaz 3410 liter) repülőbenzin.


David Griffith egy repülőmúzeumban Angliában egy Vickers Wellington törzsénél. Jól látszik a kosárfonott szerkezet

Veszteséglista 1944. április 3-áról 4-ére virradóra

  1. Wellington LN 853 “Z” (repülte Squadron Leader H. H. Beale RNZAF) 37 Squadron
    – Lezuhant Dunapentelénél.
  2. Wellington LN 976 “M” (repülte Lietnant C. Davie SAAF) 37 Squadron
    – Lezuhant Jugoszláviában, hegynek ütközött, mindenki meghalt.
  3. Wellington LN 858 “Y” (repülte Flying Sergeant Pemberton RAF) 150 Squadron – Vonyarcvashegynél a Balatonba zuhant, Gordon Pemberton belehalt sebesülésébe, a többiek fogságba estek.
  4. Wellington LN ? “Y” (repülte Flying Sergeant Redden RAF) 40 Squadron
    – Termolinál a tengerpartnál zuhant vízbe (é. sz. 42 , k. h. 15 ‘) Személyzetéből mindannyian megmenekültek.
  5. Wellington LN 925 „G” (repülte Flying Officer Green RAF) 104 Squadron
    – Lezuhant Hercegfalvánál a heréskertbe. Ketten meghal­tak, a többiek fogságba kerültek. A feltevés szerint ezt a Wel­lingtont és az LN 853-at ugyanaz az éjjeli vadászgép lőtte le.

Nehéz megállapítani, hogy kik lőtték le a Dunapentele és Hercegfalva határában lezuhant Wellingtonokat, mert a német kutatás nem járt eredménnyel. Az angliai források szerint az ausztriai parndorfi pusztáról felszálló 6/NJG 101 éjjeli vadászok voltak a német Messerschmitt 110-esek


A “kosárfonású” Wellington. Erre került a fedővászon borítás

Kronológia

  • 1969. február 4. A British Embassy Stockholm, E. C. S. Fewtrell Group-Captain légügyi attasé útmutatása egy angliai cím megadásával.
  • 1969. május 9. A New Zealand Broadcasting Corporation Wellington N. Z. Barbara Basham, David Delany főszer­kesztő titkára közli a 75. Royal New Zealand Air Force (RNZAF) wellingtoni titkára, R. A. Banks címét.
  • 1969. május 19. Ackermann Kálmán káplán közli a pentelei halotti anyakönyvbe beírt három pilóta nevét.
  • 1969. július 29. A Ministry of Defence (Honvédelmi Mi­nisztérium, Queen Anne’s Chambers, 3. Dean Farrar Street London S. W.) hivatalos közlése említi a géptípust, a személyzet neveit és az alakulat besorolását, mint 37. számú RAF Squadront a 231. Wingnél, amely a 205. Grouphoz tartozott a Mediterranean Allied Air Force köte­lékében. Arról is tájékoztat, hogy nincs engedélye a személyzet születési helyeinek megadására. Azt azonban mégis elárulja, hogy a pilóta új-zélandi volt.
  • 1969. október 29. New Zealand High Comission Haymarket London S. W.1. Térkép a Squadron Leader új-zélandi bevonulása előtti tartományról és a vidék is­mertetése J. G. Montague által, for Head NZDLS London.
  • 1973. január 20. History of No. 37. Royal Air Force, az­az a 37. század történetének leírása tizenhárom oldal­ban, megküldi az Air Historical Branch London.
  • 1973. június 10. Seeking Squadron Personnel, azaz a Személyzet keresése a 37. század tagjai közül. Saját új­ságcikk az új-zélandi “The Gisborne Herald” nagy pél­dányszámú napilapban.
  • 1973. július 18. Mrs. A. J. O. Williams Új-Zélandról közli egy levélben, hogy olvasta az újságban megjelent cikket. Ő “kedvenc testvérét” veszítette el, aki Squadron Leader H. H. Beale volt. Szeretné tudni, mi történt vele, miután a gépe le­zuhant. Szívesen küld fényképet is a testvéréről, aki Jeffrey másodpilóta szerint nem volt súlyosan sebesült.

  
Dean, Griffith, Sullivan sírja


A solymári brit katonatemető első sorának bal oldali három sírja a szóbanforgó személyeké

Idegen kifejezések magyarázata

  • Az LZ és Z jelzések a gép törzsén a szárny mögött azt jelentik, hogy melyik Squadron és annak Z gépe.
  • Az LN 853 jelzés a gép sorozatszáma, mely a víz­szintes vezérsík előtt, majd a szárnyak alulsó felületén volt látható.
  • “Néger” pilóta a Vukajlovics-tanyánál lezuhant LN 853 gépben nem volt. Az Afrikából olaszországi támasz­pontra került pilóták napbarnítottak voltak, azonkívül az égő gépben a füst kormolhatta össze őket. Ruhájuk még a sivatagban használt khaki színű volt.
  • Group – csoport: a RAF hadműveleti és adminisztratív egy­sége, a Légierő-parancsnokság alárendeltségébe tartozott.
  • Wing – szárny: RAF-egység, magasabb a Squadronnál, kisebb a Groupnál. Három Squadronból állt.
  • Wing-commander: RAF-alezredes.
  • Squadron – század: RAF-egység, 10-18 gépből és a földi személyzetből állt.
  • Squadron Leader: repülő-őrnagy.
  • Flight Lieutenant: százados (FL).
  • Flying Officer: főhadnagy (FC).
  • Pilot Officer: hadnagy (PC).
  • Sergeant: őrmester/törzsőr. (Sgt).
  • WT Operator: fedélzeti rádiótávírász, kezelő.
  • DFC & Bar: RAF-kitüntetés. Distinguished Flying Cross & Bar: Kimagasló Repülő Érdemkereszt és sáv.
  • RAF – Royal Air Force: Angol Királyi Légierő.
  • RN ZAF – Új-Zélandi Légierő.
  • RAAF – Ausztrál Királyi Légierő.
  • SAAF – Dél-Afrikai Légierő.
  • R. C.: Roman Catholic – római katolikus.
  • C. E.: Church of England – anglikán.

Fekete Imre

A szerkesztő kiegészítése
A német éjszakai vadászok adatai között megtalálható a 6/NJG.101. alakulat (101. éjszakai vadászezred 6. szá­zada), amely egy ideig Parndorfban is állomásozott. 1944. április 3-áról 4-ére virradó éjszaka Hunderz fő­törzsőrmester pilóta Me 110G-4 vadászgéppel a jelen­tés szerint Budapesttől 20 km-re délre éjfél után nyolc perccel egy, majd újabb nyolc perc múlva még egy brit Wellington bombázót lőtt le. Ez a harmadik és a negyedik légi győzelme volt, igazolták is részére. Ezek a dunapentelei és a hercegfalvai gépek voltak. Ugyanakkor 11 óra 46 perckor ugyanezen alakulattól Hans Krause fő­hadnagy lelőtt egy Wellingtont, a Balatontól északra. Ez a hatodik légi győzelme volt, igazolták neki, ez a Vo­nyarcvashegynél vízre kényszerleszállt gép volt.
A kézirat még feldolgozás alatt állt, mikor megkaptuk a hírt, hogy a szerző, Fekete Imre 2005. december 6-án hosszan tartó betegség után, Svédországban elhunyt. A Magyarország felett lelőtt ellenséges repülőgépek közül egynek a legrészletesebb történetét ő írta meg. Írása elő­ször a Dunaújvárosi Olvasókör kiadványaként jelent meg, de ezt alig százan ismerhetik. Az irodalmi részletek­től eltekintve a hadtörténeti részt most közreadtuk. Az eredeti anyagok a Hadtörténeti Levéltárban kerülnek megőrzésre.
Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Sárhidai Gyula

Megjelent a Haditechnika újság 2006/5, 2006/6, és 2007/1-s számában

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

 

Dunaujvaros