Magyar Nemzet 1995. február 13.

Görög emigránsok ’56-ban és ’56-ról

Nem voltak janicsárok

Ithaka partjai címmel 1990-ben jelent meg Szidiropulosz Archimédesz könyve a magyarországi görög emigrációról. A szerző nemrég fejezte be újabb könyvét, amely azt tárgyalja, miként viselkedett a görög emigráció 1956-ban.
– Miért választotta ezt a fejezetét a görög emigráció magyarországi történetének?
– Az Itliaka partjaihoz készített interjúk során merült fel bennem, hogy ’56 “görög” történetét is fel kellene dolgozni. A könyv megjelenése után több levelet kaptam. Egy Nyugaton élő magyar történész sommás vélemé­nyéből hadd idézzek egy rövid részt:

“November 4-e után a sztálinvárosi görögök közül számosan a várost védő honvédek ellen fordultak. Éjszaka ma­gyar katonákat támadtak meg, elvágva nyakukat. Budapesten pedig köztudot­tan a fegyházak őrségét az úgyneve­zett görög partizánok adták. Janicsá­rok voltak. így is tartjuk őket nyílván.”

Egy volt pálhalmai rab, akinek görög börtönőre volt, azt írta, hogy a görö­gök mind pufajkások meg ávósok vol­tak. Elgondolkodtatott, hogy ha egy tudós ember ilyen előítélettekkel van tele, akkor mit gondolhatnak az átlag­magyarok? Ha nem ismerik a ténye­ket, kollektív bűnösként fogják kezel­ni az egész görög közösséget, mint ahogy a magyarságot – hasonló logika alapján – fasiszta nemzetnek nevezték a II. világháború után.

A hit csapdájában
– Mi volt az alapjuk ezeknek a vé­lekedéseknek?
– A sztálinvárosi görögök valóban részt vettek az “ellenforadalom” elleni harcban, de ez volt az egyetlen görög közösség amelyik fegyverrel harcolt a forradalmárok ellen. Vagyis ebből nem következik, hogy janicsárok vol­tak a görögök. Úgy gondoltam, hogy nekem, aki egyszerre magyar és gö­rög, kell tisztáznom, mi történt. Nem jobbnak mutatni hanem olyannak, amilyen volt ez a közösség. Nem bű­nösöket kerestem, kizárólag a valóság bemutatása vezetett.
– Hogyan kezdett a kutatáshoz?
– A korábban készített interjúkban sokan érintették ezt a témát. Nem túl hihető, mert túl kerek történeteket me­séltek, például azt, hogy Sztálinvárosban a magyar forradalmárok az egyik udvarban felállítottak egy géppuskát és a pincében rejtőző görögöket vár­ták, hogy végezzenek velük. Az egyi­küket, aki felmerészkedett, le is lőtték. A görög faluban is meséltek arról, hogy a szomszédos iváncsaiak meg akartak lincselni görögöket. Sokféle megbízhatatlan történetet lehetett hal­lani mindkét oldalról, ezért az ’56-os Intézet támogatásával végzett kutatá­som során minden fontos levéltár anyagát áttanulmányoztam, a Hadtör­téneti Levéltár ’56-os gyűjteményétől a Fejér megyei levéltárig.
– Csak a levéltárakban bukkant írásos forrásra?
– A hajdani ötvenhatosok emléke­zéseiben nem találtam erről semmit. Mindenki kerülte ezt a témát. Egyedül Eörsi István visszaemlékezésében ta­láltam utalást, ő együtt ült egy Vaszil Neszkosz nevű göröggel, róla mesélt két oldalon át a könyvében.
– Hogyan összegezhető a kutatás eredménye? A megfogalmazott vádak­ból, feltevésekből mi bizonyult igaz­nak?
– ’56-ban körülbelül hatezer görög lehetett Magyarországon. Közülük 90-en léptek be a karhatalomba, börtönőrként pedig harminchatan dolgoztak Pálhalmán, tízen-tizenketten Buda­pesten.
– Az a sommás előítélet megdőlni látszik, hogy nagy számban vettek részt a forradalom ellen…
– Nem tudom, mi a nagy szám, ha a hatezerhez viszonyítom, ez le­het sok is, meg nem is. Ha abból in­dulok ki, hogy nem magyar állam­polgárokról volt szó, akiknek nem kellett volna beavatkozniuk ebbe, akkor soknak tekinthetem. Kádárék mindenesetre jó néven vették a je­lentkezésüket, mert megbízható emberekre találtak bennük. A görög kommunista párt egy későbbi érté­kelő iratában szerepel az a mondat, hogy “a görög emigráció soraiba az ellenforradalmárok beférkőzni nem tudtak”…
– Teljesen önként, minden kény­szer nélkül jelentkeztek?
– Önként mentek, de azért ennek megértéséhez következőt kell tudni. Az itteni görögök 1953 óta az MDP tagjai voltak. Mint külföldi állampol­gárok. Így nemigen lehettek volna belügyi alakulatok tagjai. De Kádáréknak az volt a fontos, hogy olyan elvtársakat kaptak, akikben vakon bízhattak. Mert gyakorlatilag az egész görögség – azok is, akik nem vettek részt semmiféle dologban – ’56-tal szemben állt. Ellenforrada­lomnak tekintették, s jelentős részük a mai napig annak tekinti.
– Mi ennek a beállítódásnak a ma­gyarázata?
– A görögök értékei a negyvenes évek végének történéseihez nyúlnak vissza. A hatvanas évekig szinte kizárólag a polgárháborúról beszéltek, arról, hogy miket csináltak s hogy a polgárháborúban kommunistaként vettek részt. Hűek maradtak a párthoz és a kommunista eszmékhez.
– Ezért hitték makacsul azt, hogy Magyarországon a kommunizmust akarják megdönteni?
– Ez volt a csapdájuk. Annyira rá­juk telepedett ez az ideológia, hogy nem tudtak másként gondolkodni. A karhatalomba jelentkezők közül töb­ben megfogalmazták, hogy nekik in­ternacionalista kötelességük segítséget nyújtani a magyaroknak.


Csohány Kálmán metszete

Ha ütik az oroszokat…
– Az ötvenes évek során bennük nem zajlott le hasonló kiábrándulás a rendszerből, a szocializmusból, mint a magyarok jó részében?
– A görögök teljesen elzártan, ko­lóniákon éltek, nem nagyon ismerték a valóságot. Minimális volt a kapcsola­tuk a magyarokkal. A másik ok, ami miatt ebbe a csapdába estek, az volt, hogy az idejövő emigránsok döntő többsége a kevésbé tanult rétegekből került ki, alacsony iskolázottság és ala­csony kulturális szint jellemezte őket. A gyenge kulturális hátterű közösségek gyakran kerülnek ilyen csapdába.
– Miért maradtak ellenségesek ’56-tal szemben, hiszen elképzelhető volna az is, hogy egy polgárháborút átélt népcsoport rokonszenvet visel­tessen egy másik néppel szemben, feltéve, hogy annak harcát polgárhá­borúnak tekinti…
– … nem annak tekintették. Az erős pártideológia megkötötte őket, az információikat és a helyzet értékelését is a párton keresztül kapták. Úgy gondolták, hogy ahol az oroszokat ütik, ott nekik meg kell védeniük őket.
– Az ’56-os harcokban vettek részt görögök?
– Dunaújváros kivételével ilyes­mire semmilyen adat nincs. A dunaúj­városi görögök történetéhez egyéb­ként hozzátartozik, hogy KB egyik ülésén Kádár utasítást adott: telepítse­nek át több száz görögöt a városból Csehszlovákiába, mert a részvételük miatt féltették őket. A Deák Ferenc gőzössel vitték őket Csehszlovákiába.

Így kellett lennie
– Mit csináltak a többiek? Bezár­kóztak az otthonaikba?
– A görög faluban egy görögöt is be akartak vonni a nemzeti tanácsba, de azt mondta, hogy ő kívül kell ma­radjon, mert külföldi állampolgár. A Corvin közben harcolt a felkelők olda­lán egy görög is, aki a második orosz támadás során esett el. Andié Konsztantinidisznek hívták. De hozzá hason­ló kevés volt. A görögök döntő több­sége – bár érzelmileg ellenezte ’56-ot – nem kapcsolódott be a küzdelmekbe.
– Börtönőrként, karhatalmistaként ’56 után elszántabbak, kegyetlenebbek voltak, mint magyar “kollégáik”?
– Sokaktól hallottam én is, hogy kegyetlenebbek voltak a görögök. Azt gondolom, ha egy görög kegyetlen, az feltűnik, arra emlékeznek. Egy magyar esetében ez kevésbé marad meg. A visszaemlékezők közül van, aki melegen emlékszik vissza a görög börtönőrére, van, aki úgy, hogy hogy szörnyű ember volt. Volt ilyen is meg olyan is.
– A többséget azonban idekerülésének körülményei és elvhűsége megakadályozta abban, hogy differenciál­tabban lássa az eseményeket?
– Egy interjúalanyom fogalmazta meg az ambivalens érzéseit, mondván, én tudom azt, hogy 1956 októbe­rében a magyarok okkal fogtak fegy­vert egy idegen hatalommal szemben, de kommunistaként nem tekinthettem ezt igazságosnak. Egy másik interjúalanyom azt mondta: érdekből sem le­hetett okom arra, hogy a forradalom mellé álljak, mert ha győz, nekünk mennünk kellett volna. Ilyen felfogás is volt.
– Az emigráció nagy része tehát végül is megnyugvással vette tudomásul ’56 végét, s a szocializmusban is tovább hitt.
– 1968-ig a magyarországi görögség ebben egységes volt. A csehszlo­vák bevonulás után nyílt szakadás következett be közöttük is. Sokan már nem fogadták el fenntartás nélkül a lé­tező szocializmust, s az eurokommunizmus hívei lettek. Sokaknak azonban csak a rendszerváltozás nyitotta fel a szemét. Ma már hasonlóan tagolt az it­teni görögség is, mint a magyarok.
– Az elején említett előítéletetek késztették arra, hogy ezt a történetet feldolgozza. Mondta, hogy nem bű­nösöket keresett, hanem tényeket. Nem tart attól, hogy aki a könyvet el­olvassa, mégis az előítéleteit látja megerősítve?
– Azt gondolom, ha egy nép nem ismeri meg a saját kultúráját, könnyen kerül hasonló csapdába, mim a ma­gyarországi görögök. Azért sem tu­dom elítélni ezt a közösséget, a maga­tartását, mert azt gondolom, ilyen kö­rülmények között ennek így kellett lennie. A könyvet is okulásul írtam, hogy az ilyen csapdahelyzetet mások elkerülhessék. Mondták néhányan, hogy ne foglalkozzak ezzel a témával. De jobb a görögöknek, ha előbb-utóbb más ír erről? Úgy gondolom, egy gö­rög tárja fel azt, amit a görögök – idé­zőjelben – “elkövettek”.

Javorniczky István

__________________________________________________

Görög menekültek Magyarországon – szegedigorogok.hu

Forrás:
Magyar Nemzet archívum
Dunaújváros története képeslapokon

Dunaujvaros