Dunaújvárosi Hírlap – 2007. február 10.
Dunapentele – képeslap
forrás: Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros története képeslapokon
Schlitter Frigyesné Nyuli Anna
Rangkórságos úriember
Egy júniusi estén a napszámosné szólítja a fiát:
– Ferikém, szalad fiam, kérdezd meg a Kaffer urat, menjek e reggel cseresznyét szedni, meg hány órakor?
A gyermek már futott is le a hirtelen völgyön. Bezörgetett a nagy kertes ház kapuján.
– Kaffer úr
– Nem vagyok Kaffer úr, hanem Nagyságos úr!
– Naccságos úr, kérdezteti anyu, hogy mikor gyűjön cseresznyét szedni.
– Te a Jula fia vagy?! Na, ja, holnap reggel hét órára legyen a szőlőm bejáratánál. Két kosárral, ahogy szokta. Te ne gyere ám, te kölyök!
Mire az öregúr fölbaktatott a hegyre, Jula már ott állt az úton a nagy kosarakkal. A fia mellette játtszogatott.
– Aggyonisten, naccságos úr!
– Jó reggelt! – köszönt hetykén az úr. – Mondtam ennek a kölyöknek, hogy ő ne jöjjön! Nem szeretem, ha a szőlőmben gyerek garázdálkodik!
– Idehallgasson naccságos úr, az én fiam nem garázdálkodik! Úgy szeretem, ha mellettem van. Na megyek, szedem azt a cseresznyét, sietek, más dolgom is van!
A gyerek egy fűszállal a bogarakat rendezgette, Jula meg állt, és várta, hogy Kaffer elmenjen a fa közeléből.
– Na, mi lesz Jula? Már nem sietsz?
– Tudja maga, hogy miért nem kezdem! Minden évben egyezkedni kell magával? Menjen innen a fa alul, aztán majd kezdem! Csak jó messzire, no, mennyen! Nem szeretem ha alám néznek!
– De nagyon félted a bugyogódat! – röhögött az öregúr. – Láttam én már külömb bugyogót is, mint amilyen a tied lehet! Vagy nincs is rajtad, mi?
– Akár van rajtam, akár nincs, magának ahhoz semmi köze nincsen, az nem tartozik a cseresznye szedéshez! Mit beszélt itt ilyeneket a gyerek előtt!? Nincsen szégyene?!
Az öregúr mérgesen odébb ment. Jula gyorsan fölmászott a fára. Lekiabált onnan:
– Nehogy idegyűjön a fa alá! Véletlenül ráesek, aztán nézelődhet!
– Ne a szád járjon, Jula, hanem a kezed! A magaméba vagyok, oda állok benne, ahova akarok! Már megyek is oda, szedek a fiadnak cseresznyét, ha már itt van, hadd egyen.
– Maradjon csak maga ott, ahun van! Majd dobok én le nékije. Ne, Ferikém, egyél. Magáro itt semmi szükség nincsen, naccságos úr. Ne kukucsgáljon alám, mert jövőre én se gyüvök el! Rohadjon meg a fám a cseresznyéje!
Az öregúr bosszúsan nevetgélt, jött, ment a szőlőjében. A fa alá egy ideig nem ment. Képes ez a menyecske mindenre!
Jula, amikor megtelt a köténye, lejebb jött, lenyújtotta a fiának. – Szép vigyázva öntsed a kosárba, hogy össze ne törödjön. Közben, félszemmel az öregurat figyelte, nem jön e a fa alá. De bizony, nem jól figyelte, mert egyszercsak váratlan megszólalt a fa alatt, fölfelé nézve:
– Te Jula, iparkoggy ám, délre se érünk haza!
– A fene a dógát magának! Megmondtam, hogy ne bámuljon itt fölfelé!
Jula abbahagyta a cseresznyeszedést, szorosan a lábai közé húzta be szoknyáját, az arca égett a méregtől.
– Ha el nem megy innen, úgy összeszidom, hogy leszedem magáról nemcsak a naccságos címet, de még a körösztvizet is! Ezért nem gyün már magához egy asszony se cseresznyét szedni, mert mindig itt szemtelenkedik a fa alatt! Kukucsgáljon a naccságák alá, ne a szegény asszony alá! Mennyen innen, mert a fejire buríttom ezt a kötény cseresznyét!
– Amilyen bolond vagy, megteszed, na siess!
Végre megtelt a két kosár. Jula gondolt egy jót. Elbánik ő a szemtelen öregúrral.
– Késszen van! Úgy, ahogy szoktuk, egyik kosárral a magáé, másik az enyim. Itt van, vigye, cipelje a magáét! Ne csak akkor legyen férfi, amikor a bugyogót köll lesnyi, hanem akkor is, amikor cipekedni kell! Isten álgya naccságos úr!
Jula felvette a maga kosarát, gyors léptekkel elindult a fiával. Az öregúr ütődötten bámult utána.
– Te, Jula! Hallod? Mit csinálsz?! Jula! Hát ne hagyd itt a kosaramat! Ne bolondozzál már! Csak nem én cipelem “Nagyságos” létemre!
Jula kuncogva megfordult.
– Csak vigye, ami a maga része! Ha nem viszi, ott rohad! Jövőre én se szedek magánál cseresznyét, naccságos úr!
– Szemtelen kódisnépség! – toporzékolt az öregúr és dühösen rázta utánuk csontfogantyús sétabotját. Aztán csak állt, állt a kosár cseresznye mellett, várta, hátha jön arra valami jámbor lélek, aki hazacipeli neki.
(Posch Kati mondta el)
Régi dunapentelei történetek I-VI.
Kötetborítókon Kaisler Gitta festményei láthatóak
Kockás spirálfüzettől a 6 kötetes könyvsorozatig
Nem tudjuk eleget hansúlyozni, hogy Schlitterné Nyuli Anna, Panni néni dunapentelei történeteket tartalmazó könyvsorozata milyen felbecsülhetetlen érték, kincs, adalék nem csak a város történetében, de a helytörténeti vonatkozásán túl kortörténet is egyben, hiszen egy olyan világról ad egy egész részletes képet, amely talán kevésbé dokumentált időszaka történelmünknek. A kis koszos, poros halászfalu, amit egykoron a szocialista propaganda próbált belénk sulykolni, – hiszen Dunapentele az épülő Vasmű miatt hirtelen a figyelem központjába került – egy erősen eltorzított, hazug képet adott a település színes, gazdag életéről, ami 1949 után szinte teljesen megváltozott. Panni néni történetei a változás előtti időszakot ölelik fel, kellő bizonyíték gyanánt milyen pezsgő élet is volt itt hajdanán.
Az egykoron kockás spirálfüzetbe feljegyzett történetek mára egy teljes sorozattá fejlődtek, köszönet a leszármazottaknak és rengeteg segítőnek, támogatónak, hogy nem hagyták veszni Panni néni “örökségét”.
Egy “kockás füzet”be átmásolt példány
Panni néniről a dunaujvarosmesel.hu oldalon:
A 6 kötet megtalálható a Dunaújváros Pont házi könyvtárában, ahol bele is lehet lapozni, de akár egyben, vagy kötetenként is megvásárolható a sorozat. További lehetőségekről, bővebb információkért pedig a toni_cards@hotmail.com email címen lehet érdeklődni.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
