1970. május 29.
A Castrum II. városrészben megkezdték a város második víztornyának építését. A munkát a Vízügyi Építő Vállalat vitelezi ki, a 68 méter magas torony csúszózsaluzással készül. A második víztorony hatezer köbméter ivóvíz tárolására alkalmas és előreláthatólag jövő év őszén készül el.

1970. július 14.
Egy héttel ezelőtt fenti képünk még nem készülhetett volna el. A Castrum városrész északi végében hét napos munkával építették fel az új víztorony most 22 méter magas törzsét. A víztorony egyébként 68 méter magas lesz, a földmunkát már idén januárban megkezdte a Vízügyi Építő Vállalat. A törzs látványos ütemű építése előtt sokkal nagyobb és nehezebb munkát végeztek el: a 68 méter magas torony alapozása hat hónapi megfeszített munkát igényelt. Összesen 760 köbméter betont és vasat építettek a földbe.
Az elmúlt héten pénteken a Vízügyi Építő Vállalat és az alvállalkozó Hídépítő Vállalat dolgozói ideiglenesen abbahagyták a munkát, s csak kedden kezdik újra. A szokatlanul hosszú munkaszünetet egy 12 naposra tervezett munkaszakasz követi: a hátralévő 46 méteres toronyrészt egyhuzamban, 12 nap alatt kell felépíteni. Amikor az építők a majdani víztartó kehely magasságát elérik, ha az úgynevezett víztérbe érnek, akkor már nem szabad megállni, nem szabad hagyni, hogy megkössön a beton, ezért éjjel-nappal dolgoznak majd.
A torony csúszózsaluzással készül és ezzel egyidőben folyik a kehely gerendáinak összeszerelése is. A kehelyhez összesen 50 gerenda szükséges. Egy gerendába 7 mázsa vasat építenek be.
A víztorony teljes felépítésének határideje 1971 szeptember 30, de a víztartó kehely még az idén a toronyra kerül. Az új víztorony a Castrum II. városrészben felépítendő 10 szintnél magasabb toronyházak vízellátását fogja biztosítani.

1970. augusztus 11.
A Hídépítő Vállalat dolgozói a múlt hét pénteken fejezték be a Castrum II. városrészben készülő víztorony törzsének építését. A törzs 67 és fél méter magas, a födémszerkezet, amelyet most készítenek, további 45 centiméterrel toldja meg ezt a magasságot. A Vízügyi Építő Vállalat dolgozói már a leendő víztorony kelyhét készítik a víztorony törzse mellett. A kehelyhez szükséges 50 darab vasbeton tartógerenda szeptember közepére készül el.

 

Dunaújvárosi Hírlap – 1970. szeptember 22.

Kirándulás a toronyra

A torony, a Castrum városrész épülő víztornya már messziről látszik. A karcsú tű már a kulcsi magaslatnál integet, előretolt őrszemként tűnik fel a külső benzinkúttól is, egyformán magasodik ki a házak közül, ha a Duna túlsó partjáról, vagy a városból nézzük. A gyerekzsibongástól, motortúráztatástól, szőnyegporolástól hangos Martinovics utca végén felkiáltójel, egész közelről pedig szédítő látvány: a felül öblösödő betonhenger, a fölötte nem messze rohanó felhőkkel azt az érzetet kelti, mintha mindjárt a nyakunkba szakadna.
A város legmagasabb épülete, egyben

az ország legmagasabb víztornya

68 méter. Pontosabban 67 méter 95 centire van a földtől. A torony peremét ingatag deszkaállvány veszi körül, emberek hajladoznak rajta, a Hídépítő Vállalat munkásai bontják az állást. Nagy vastartókat, hosszú pallókat szednek ki a talpuk alól, s a könnyebbség kedvéért ledobálják a torony ormáról. Három és fél másodpercig repül iszonyú zúgást kavarva a levegőben a vaskonzol, csattanva, port felverve ér földet. Azt mondják, volt olyan vasrúd, amelyet el kellett vágni, annyira beleállt a talajba.
– Mi már lényegében befejeztük itt a munkát – mondja Kiss Miklós, a Hídépítő Vállalat művezetője. – Az emberek nagy része átment Kabhegyre, rádiótornyot építünk ott.
A fiatal művezető egy évre abbahagyta a műegyetemet, hogy erőt és pénzt gyűjtsön az utolsó évekhez. Miért pont itt? Azt mondja, rengeteget tanulhat, sok különleges munkát és jó keresetet jelent a Hídépítő Vállalat. Kiss Miklós, mint afféle fiatalember, szereti a változatosságot, a “ma itt, holnap ott” életet. A dunaújvárosi víztorony emlékezetes munkája marad.
– Július 3-tól augusztus 18-ig építettük, 43 műszak alatt csúsztunk fel a tetejéig. Ha nem kellett volna háromszor megállnunk, akkor 32-35 műszak alatt végeztünk volna. A csúszózsaluzásnál egy műszak-kiesés három műszak alatt hozható be. Szerencsére végig jó volt a betonkeverési arány, szép, egybefüggő a fal. Napi átlagban négy métert haladtunk felfelé, a rekordunk 4 méter 90 centi volt.
Az iroda falán kirajzszögezett tervrajz, a torony metszete. Lent 7 méter 30 az átmérője, fent 9 méter 80.

Az alapba 600 köbméter betont dolgoztak bele, többet, mint az egész toronyba.
– A talaj miatt – magyarázza Kiss Miklós. – Nem irigyeltem tervezőt. Hat méter mély az alap, 3 ezer tonna súlyt tart.
A torony még nincs készen. A tövében hatalmas betongerendák fekszenek, a héten kezdik a beemelését a Vízügyi Építőipari Vállalat emberei. A torony tetejére ötven gerenda és a hozzávaló párkányelem kerül, ez a “gombakalap” rejti a kétezer köbméteres víztárolót.

A gombatölcsér átmérője 33,5 méter

lesz, s ahogy a tervrajz mutatja a holland főkötő lebegő két szárához hasonlít majd.
A torony belsejében félhomály uralkodik, a keskeny szellőzőnyílások, a magasba törő falak templomra emlékeztetnek. Az óriáskürtő sokszorosan ver vissza minden hangot, deszkából ácsolt, ideiglenes létrák vezetnek fel a tetőre. Tizenöt létra, talpszélességű deszkaállvány-pihenőkkel megszakítva. Felfelé lépkedve, egyre erősödik a légáramlás, egyre tágulnak a csupasz betonfalak. A munkások szinte futva, bogárfürgeséggel kúsznak fel a véget nem érő Jákob-létrán, az utolsó pihenőnél, ami mindössze másfél méterre van a tetőtől és felegyenesedni sem lehet rajta, minden izgalom nélkül lendülnek föl a nyolcvan méteres mélység fölé. Kísérőm két, falba betonozott csavarba kapaszkodva, lépve tornássza ki magát a lapos tetőre, aztán az előbbieknél semmivel sem masszívabb létrát enged le, hogy a darunyílás szakadékát áthidalja.
Kint, a tetőn önkéntelenül megkapaszkodik az ember. A lámpát tartó deszkabak megnyugvást ad, biztonságérzetet a korlát nélküli magaslaton. Csak ezután veszem a bátorságot, hogy körbepillantsak.
– Innen mindent látunk, mint az isten – tréfálkozik a Hídépítő Vállalat ács, betonozó és egyben légtornász munkása. – A múltkor a vasmű gáztartályán mozgó embereket is, sőt a Pista még a dömsödi házát is.
Ezt azonban enyhe túlzásnak tartja, hiszen most is tiszta idő van és mindössze Kunszentmiklósig látunk. Az Óváros azonban kiterítve fekszik a lábunk alatt. Innen, az Öreghegy csúcsáról guggolni látszanak a házak, azt az autót a fénylő Vöröshadsereg útjáról akár felemelhetném. A város felé tekintve soha nem látott szépségben és térhatásban látszanak a Weiner körúti toronyházak, a Dózsa úti panelok és a Castrum házai, nyüzsgő udvarai. Az épülő Z-jelű toronyházak kockáira – csábító érzékcsalódás – átugorhatnánk. Csak háromszor magasabban vagyunk fölöttük. Beljebb, a Dózsa György úton túl, az L-épületek tetői mögül a tanácsház és a kórház sárga falai látszanak, aztán – egy erdő.

Zöldellő lombok mindenfelé,

melyből szigetként csak az épületek tetői emelkednek ki. Sem az utcákat, sem a házak homlokzatait nem látjuk a magasra nőtt fáktól, csak a régi víztorony, homlokán a csillaggal, válik ki élesen az egybefüggő tetőrengetegből. A képet a vasmű kéményerdeje, gáztornyai, a mattszürke két hengermű-csarnok zárja le. A gyár fölött vörhenyes füst- és porfelhő terjeng, azon túl pedig a csillámló, vibráló levegő szab határt a szemnek.
Órákig lehetne bámészkodni a torony tetejéről. A verőfényben nagyra nőtt, szép makett a város, a hidegkék Duna és tervszerűen megszabdalt partja olyan, mint a terepasztalon.
De ahhoz, hogy tessék ez a város és megszeressük, nem kell nyolcvan méter magasra fölkapaszkodni.

Zsiday Csaba

2003. 06. 23. Víztorony – képek

Dunaújvárosi Hírlap – 1970. október 13.

Hogyan lehet ezer tonnát felemelni?

Decemberben felvonják a kelyhet a Castrum városrész víztornyára

EMELKÁ. Kétszeresen is beszélő név ez: M, L és K, a három feltaláló magyar mérnök névbetűi, s egybeolvasva a találmány jellegére és céljára utal. Emelőberendezés a találmány, olajnyomásos emelő, ami pillanatnyilag egyedülálló egész Európában. Ezen a héten már itt, a Castrum-beli víztoronynál láthatjuk prototípusát – ez lesz a hatodik víztorony, aminek kelyhét ezzel a berendezéssel emelik helyére. A Vízügyi Építő Vállalat tizenegy fős kiküldött munkacsoportjának vezetője, Nagy László, a laikus számára is érthetően beszél a berendezésről.
– A kétezer köbméter befogadóképességű kehely súlya kilencszáz tonna. Ezt kell ötvenöt méter magasra felemelnünk. A kehely, mintegy gyűrű, úgy csúszik majd felfelé,a torony testén. Tizenöt acélkötélen lóg majd a kehely, egy-egy kötél negyvennyolc milliméter átmérőjű, darabonként száznyolcvankét tonna a teherbírása. Zárt sodrott kötél, magyar gyártmányú. Ilyet használtak az Erzsébet-híd függesztéséhez.
– Milyen nyomással dolgoznak a munkahengerek?
– Háromszázötven légkörrel. Az új, az eddigi berendezésekkel szemben az, hogy nem merev rudakkal történik az emelés, hanem hajlékony kötelekkel: az elhasznált rész visszahajlik a torony belsejébe, az emelés folyamatosan megy. A kehely belső gyűrűje és a torony teste között tizenkét centiméteres hézag van, emelés közben a kehely peremének két szemközti pontja között maximum huszonöt centiméter magasságkülönbség lehet, magyarán: ennyire billenhet meg, s ezen túl már megszorul a toronytesten. De az elektromos tapogató-műszerek már két centiméteres eltérést is jeleznek, és a megfelelő oldalon növelni, illetve csökkenteni lehet az emelési sebességet.
– A műszereket ön ellenőrzi emelés közben?
– Én. Teljesen vakon, csak a műszerek alapján irányítom az emelést, a kelyhet nem is látom közben.
– Milyen sebességgel emelnek?
– Másodpercenként egy milliméter. Ez nagyon kevésnek tűnik, de eddig Európában a svájciak emeltek a leggyorsabban: öt másodperc alatt egy millimétert.
– És mi a maximális emelhető súly?
– Gyakorlatilag nincs határa. A berendezés osztható és bővíthető. A következő tornyot Kecskeméten építjük, ott ezerszázötven tonnát emelünk. Ezzel a berendezéssel vízszintesen is lehet vontatni, ha úgy adódik. A leglényegesebb benne éppen az oszthatóság, és a kötélmegfogás, ami abszolút biztos és mégsem rongálja a kötelet – ezt védi a szabadalom.
– Mikor kezdenek hozzá az emeléshez?
– A héten érkezik a berendezés. Felszerelése körülbelül egy hónap. December elején mindenképpen emelünk, ha a szélviszonyok kedvezőek lesznek.
– Külföldön nem érdeklődnek a szabadalom iránt?
– De igen. A KGST-országok közül a lengyelekkel és a bolgárokkal tárgyalnak a feltalálók.
– Említette, hogy ez a prototípus. Csak az önök vállalata dolgozik tehát ilyennel?
– A mi vállalatunk főmérnöke, Nagy András vállalkozott arra, hogy a gyakorlatban is kipróbálja ezt a szabadalmat. Három éve kezdett elfoglalkozni vele: bízott a feltalálókban, bízott az embereiben, még a betanított munkásokban is. Pedig ez a munka veszélyes, és idegkimerítő, s eddig még egyetlen baleset sem történt.
– Milyen gazdasági kihatásai vannak ennek a módszernek?
– Harminc százalékkal olcsóbb, mint a hagyományos módszer. Képzelje csak el, micsoda állványerdő kellene itt ötvenöt méter magasságig felépítve, a kehely monolit-betonozásához. És hány ember ma, amikor az építőipar munkaerőhiánnyal küzd. És ha tekintetbe vesszük, hogy az országnak még sok ezer víztoronyra van szüksége…
Sok ezer víztorony. Számunkra most ez a Castrum-beli a legfontosabb, ami az ország legmagasabb víztornya lesz. Az embernek – látva az ijesztő méretű, csonkakúp alakú kelyhet – önkéntelenül az egyiptomi piramisépítés jut eszébe. De ott sok ezer ember kényszerrel egyesített ereje vonszolta felfelé a terhet, itt pedig mindössze tizenegy ember dolgozik (a vezetővel és az adminisztrátorral együtt). – a csaknem egymillió kilogrammnyi súlyt egy ötletes találmány, három magyar mérnök szabadalma fogja a magasba emelni. Szemtanúi lehetünk december elején.

K.D.

… és 1971 április 19-én, hétfőn délelőtt 11 óra 10 perckor megkezdték a kehely emelését…

Dunaújvárosi Hírlap – 1971. április 30.

10 nap alatt 54 méter

Felhúzták a víztorony kelyhét

Rekord idő, tíz nap alatt végzett a Vízügyi Építő Vállalat MLK-csoportja a Castrum-víztorony kelyhének emelésével. A munkát április 19-én reggel kezdték és több mint 850 tonna súlyú a betontányér április 28-án 8.30 órakor került a helyére. Ezt a roppant súlyt hetven méter magasra (a víztartó alja 54 méterre van a földtől) a torony tetején elhelyezett hidraulikus berendezés emelte föl.

Nagy László főművezető, az MLK csoport vezetője ismét örülhetett a magyar szabadalom sikerének. A berendezés műszerezése és vezérlő egysége ugyanis az ő munkáját dicséri,
– Száz gépórára terveztük az emelést és rekordidő alatt, 72 gépórával húztuk fel a kelyhet. Egyebek között hatvan óra esőzés és viharos szél miatt kiesett. Örülünk, hogy szándékunknak megfelelően május 1-re helyére került a víztartó.
A víztorony óriási betonkalapjának átmérője 37 méter, legnagyobb külső kerülete 101 méter. A kötélfogó berendezések ismét kifogástalanul működtek, a kedvezőtlen időjárás ellenére tartották a fél milliméteres percenkénti emelési sebességet. Egy kellemetlen incidens történt mindössze: az egyik kötélfogó félútnál nagy reccsenéssel eltört, de a hibát gyorsan kijavították. A 15 darab, egyenként 48 milliméter vastag acélsodrony a 30 munkahengernek engedelmeskedve zökkenő nélkül emelte fel a terhet. A vezérlést műszerek segítségével egy ember végezte a torony tetején, igaz segítségére volt az URH adó-vevővel a kehelyben “utazó” Máté Gábor művezető is. A műszaki bravúrnak sok nézője, érdeklődője volt, megtekintették az emelést osztrák és jugoszláv szakemberek is.

A kehely végleges helyére került, kiékelték, s a Vízügyi Építő Vállalat megkezdte a kétezer köbméteres víztartó medence kialakítását. Ezt követően a víztorony függőtetőjének építésére kerül sor, egyidejűleg pedig lent a földön készül a víztorony szivattyúháza és kiszolgáló csővezetéke. A tervek szerint Közép-Európa legmagasabb víztornyának üzemi próbáira novemberben kerülhet sor.
Az MLK-csoport a jól sikerült munka végeztével szerdán este házi ünnepséggel búcsúzott Dunaújvárostól, hamarosan Hajdúszoboszlón várja őket az újabb víztorony. A Vízügyi Építő Vállalat mérnökeinek és munkásainak – már most félúton – gratulálhatunk a szép víztoronyért.

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.