Pajtás 1984. február 9.
OROSZÓRA A JÉGEN
Az ember természetesnek venné; egy jégpálya arra való, hogy korcsolyázzanak rajta. Persze fogócskázni, jégkorongozni is lehet, és hát van itt még valami, ami nem tartozik a legkellemesebb szórakozások közé. Ez a pályával kapcsolatos teendők hosszú sora, a jég készítésétől kezdve, mindennapi lesöprésén keresztül, állandó locsolásáig.
Két szorgalmas pályaépítő, Főfai László és Szuprics Zoltán
Sokat mesélhetnének erről a dunaújvárosi Ságvári Endre Általános Iskola felsősei. Pályát készítettek ők is, és most délutánonként a hokicsapatok mérkőzéseitől, a fogócskázók seregétől hangos a sportudvar.
Hiába, van aki a földön még nagyobb biztonságban érezné magát. De, mit lehet tenni, egy “ságvárisnak”, ha törik, ha szakad, meg kell tanulnia korcsolyázni…
A “jégkorongozók” térfelet választanak
Igaz, a dunaújvárosiak nemcsak délutánonként kötik fel a korcsolyájukat, hanem délelőttönként is.
Oroszórai felszerelésükhöz jó ideje már ez a sportszer is hozzátartozik. Lent, a jégen komoly tanulással telik el a negyvenöt perc, új szavakat, a téllel kapcsolatos olvasmányokat, történeteket ismernek meg. Közben persze koriznak is néhány kört vagy lejátszanak egy rövidebb jégkorong-mérkőzést. A 7. b-sek például már kívülről el tudnák mondani egy hokicsapat posztjait, de szívesen tartanának egy kiselőadást a budapesti műkorcsolya EB-ről is – természetesen oroszul. Csak azt sajnálják, hogy a dolgozatokat nem lehet a jégen kijavítani.
“Gyere! Tanulj meg korizni te is”
Fotó: Szalay Béla
