7közlap – 2001. március 27.
Tanulmányterv a Duna-part értékeinek megmentésére III.
Van még egy jelenség, ami elgondolkodásra késztet: a madarak és a környezetünkben élő állatok. 1976- ban költöztünk a városba. 77-től lakunk a Barátság városrészben (Nap utca). Azokban az években, télen kora reggel az ablakból kinézve gyönyörködtem a nyulak, fácánok jelenlétében. Mivel nagyon régóta vadászom, így érthető, hogy fokozott érdeklődéssel figyeltem ezeket a vadakat. Itt kívánom megjegyezni, hogy sem a nyulat, sem a fácánt nem esszük meg, így még a gondolatot is kizárhatjuk, hogy így néztem őket.
Rendezett Duna-part a 70-es években
fotó: Partvédelmi Vállalat archívum
Rendszeresen sétálunk családommal az erdőben, a Duna-parton, figyelve az állatokat, a természetet. Azt hiszem, nem véletlen, hogy a fiam környezetvédelmi technikus, a lányom kertészmérnök hallgató. Elég szép számban élnek közelünkben őzek. Hogy mennyire, azt talán azzal a ténnyel bizonyítanám, hogy kb. 1980-ban, május elején az Sz.T.K. aulájában fogtam egy őzbakot. Kicsit hihetetlen, de így volt. Valószínű, hogy a Duna-parton ijeszthették meg és a szerencsétlen az üvegablakon keresztül rohant az aulába. Sajnos olyan sérüléseket szerzett, hogy meg kellett ölni. Ide tartozik még az is, hogy abban az időben gázolt el egy autó egy másik őzet a Béke tér környékén. Ezek a tények is bizonyítják, hogy vannak vadak környezetünkben, amelyekre vigyáznunk kell.
Rendezett Duna-part a 70-es években
fotó: Partvédelmi Vállalat archívum
Aki egy kicsit is szereti, figyeli a természetet, télen láthatja azt a sok énekesmadarat, melyek szinte kérik az ember segítségét. Százával jönnek a cinegék, csízek, ökörszemek és még sorolhatnám fajtájuk sokaságát. Főleg amikor nagy hó van, nem találnak eleséget, olyankor szükség van az etetésre.
Évek óta – különösen amióta nyugdíjas vagyok – naponta hordom a különféle magvakat ezeknek az “ingyen napszámosoknak”. Négy éve a Partvédelmi Vállalat segítségével készítettünk egy őzetetőt, amit a Duna-parti erdőben helyeztünk el. Azóta minden évben egy-két bála lucernát kapnak az őzek, nyulak. Az etető alá naponta szemestakarmány kerül a fácánoknak, madaraknak. Évente mintegy tíz zsák kukorica, napraforgó, búza, köles, amit több helyről sikerült idáig beszerezni. Hála istennek, elég sok olyan természetbarát ismerősöm van, akik hajlandók adni, sőt már ősszel szólnak, hogy vihetem. Természetesen erre hosszú távon nem lehet alapozni. Előbb-utóbb megunják az örökös “koldulást”, még akkor is, ha nem magamnak kérem.
A szerző Vígh Emil vadász, természetvédő
(folytatjuk)
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
