7közlap – 2001. március 23.
Tanulmányterv a Duna-part értékeinek megmentésére II.
Nem tudom és nem is kutattam utána, hogy a fásítás milyen elgondolás alapján történt. Gondolom, és ez logikus is, hogy a telepítés elsősorban gyorsan növő fajokra korlátozódott. Ezek zömét nyírfák, nyárfák, jegenyenyár és különféle bokrok tették ki. Később kaptak helyet a különböző keményfák – bükk, tölgy, juhar, akác stb.
Minél több fa került telepítésre, annál több munkát igényelt volna gondozásuk. Sajnos ez oda vezetett, hogy a telepítések jelentős százaléka elpusztult.
Egyedülálló a partvédelem rendszere
Évek hosszú során a telepített és vadon nőtt fák erdővé, helyenként “őserdővé” nőtték ki magukat.
Vannak kisebb területek a partoldalon – főleg a déli részeken – ahol áthatolhatatlan dzsungel nőtt. Nagyban hozzájárult ehhez az is, hogy elszaporodott a bálványfa – köznyelven ecetfa. Ezt a fát, ha valahol megtelepszik, szinte nem lehet kiirtani. Viszonylag gyorsan nő, de semmire sem jó. Ha tíz csemete bújik ki a földből, abból kilenc biztos, hogy bálványfa. Sajnos a nagyobb baj az, hogy maguk körül minden más fajt elnyomnak. Általában telepesen nőnek és egy-két év alatt a pár métert is elérik. Igénytelen, laza szerkezetű fa, kb. egy ujjnyi vastagságú ágát metszőollóval könnyen el lehet vágni. Mint az előbbiekben írtam, semmire sem lehet használni, még tüzelőnek sem jó. Irtásuk a többi faj érdekében feltétlenül szükséges lenne minél előbb.
Egy másik nemkívánatos növényfaj, ami alaposan elszaporodott, az erdei iszalag, vagy havasi iszalag, valamint a borostyán. Ezek a parazita – kúszónövények felkapaszkodnak a legmagasabb fákra is. Úgy körülölelik a fákat, hogy előbb-utóbb megfojtják őket. Vannak közelünkben olyan fák, amelyek első látásra szép lombosak, de ha jobban megnézzük, a fa már halott. Találtam olyan fenyőt, amelyiknek már csak egy kis ága látszik ki az őt befutó liánból. Az elmúlt télen egy kb. tíz cm átmérőjű akác a liánnak “köszönhette” halálát. Az erősen befutott koronán a vastag hótakaró megmaradt és derékba törte a fát. Ma is megtalálható még, de már csak liánhalom az egész. Meg kell említenem, hogy nem csak a partfal és környéke fertőzött ezekkel a parazitákkal. A jégcsarnok mögötti út mellett legalább húszéves fák hasonló sorsra számíthatnak. Törzsüket – egyiknek-másiknak – már 30-50 mm vastag liánszálak ölelik át egészen a fa koronájáig. Évek kérdése és ezek az öreg fák is “megadják” magukat. Természetesen ez csak akkor igaz, ha nem teszünk ellenük semmit. Még van időnk, de már nem sok. Enyhe túlzással azt mondhatnánk, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk. Mindez természetesen nemcsak közvetlen környezetünkre vonatkozik. Ezek a jelenségek fellelhetők a Duna-part délebbi részein is, csak azok nincsenek annyira szem előtt, így nem olyan feltűnőek.
2012. 05. 10. Duna-parti sétány és szoborpark – képek
/sajnos egyes szobrok már hiányosan…/
A szerző Vígh Emil vadász, természetvédő
(folytatjuk)
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
