Népszabadság – 1959. október 11.
AZ IGAZI BARÁTSÁG LIGETE
Sztálinváros határában hatalmas tábla hirdeti: 1960-ban tízéves a város. Amikor született, és sereglettek ide az emberek az ország különböző részéből, a legtöbbjüket a szíve hozta, az új város építésének romantikája, hitt a város jövendőjében. S építették – társadalmi munkában is. Ettől kezdve, tehát a születés pillanatától kezdve
hagyomány itt a társadalmi munka.
A szülők társadalmi munkában felásták a Makszimenkó közi óvoda kertjét
fotó: Sztálinvárosi Hírlap 1959. október 9./Vörös Ottó
Amerre csak néz az ember… A hivatalosan már téli álmát alvó Vidám-kertben – ahol azonban most is, ezen a verőfényes őszi délutánon, teli a hinták, a kis repülőgépek gyerekekkel – a hinták is, a repülőgépek is, az ezüstös fényben csillogó úttörővasút is, mind a társadalmi munka szülötte. “Hatszázezer forintértékű társadalmi munka van az úttörővasútban” – így mondják szaknyelven. De lehet-e forint értékben mérni, amit a lelkesedés teremtett? Lehet-e forintösszegbe átszámítani a Ságvári-kilátó, az utak árnyat adó fáinak, a falu vízvezetékének, a csónakháznak, a Makszimenko-közi óvoda kertjének, a házak most frissen festett és felvirágzott lépcsőházainak értékét?
A város közepén a Barátság-liget. Azaz: csak ez lesz belőle. Egyelőre éppoly homokos “préri”, mint amilyen még nemrég a közelében levő is volt, de ahol most már a 32 tantermes, látványosságszámba menő iskola magasodik, s szinte észrevétlen nőnek ki a földből az előregyártott kohósalakblokkból épülő házak.
Plakátok hirdetik szerte a városban:
Gyertek el szombat délután
társadalmi munkára a Barátság-ligetébe. Soha ilyen vidám társaságot, mint amilyen itt gyűlt össze tegnap délután, hogy építsék a jövendőbeli, 20-25 ezer néző befogadására alkalmas stadionjukat és a körülötte díszlő ligetet. Összesen 70 000 köbméter földet kell ehhez megmozgatni. Megmozgatják társadalmi munkában. Százak és újabb százak érkeznek. Egyedül, kisebb csoportokban. A fellobogózott szélű, jövendőbeli park mentén már egész Panni-robogó-, motorkerékpár-, kerékpár- és autópark – ezeken is érkeznek társadalmi munkások.
Úttörőzenekar, katonazenekar hangja mellett egészségügyi dolgozók, a Dunai Vasmű munkásai, mérnökei, tisztviselői, kereskedelmi alkalmazottak, orvosok, ruhagyári munkások dolgoznak. A tanács életrevaló ötlete volt, hogy minden elvégzett társadalmi munkaóra után egy kis könyvbe egy-egy bélyeget ragasztanak. Akinek 30 elvégzett órája van, – az bronz-, akinek 70 – ezüst-, akinek 120 órája – aranyérmet kap. Már rengeteg az aranyérmes. Az egyik csoportban négyet is találtak: a 160 órás Kubinszki Júliát, a 150 órás Vitális Sándort, a 170 órás Fazekas Imrét, a 180 órás Bárkányi Rezsőt, valamennyien a Dunai Vasmű munkásai. Bárkányi Rezső a legidősebb közöttük. 53 éves, Ő művezető, ketten fizikai munkások, egyikük tisztviselő. Nagyszerű összhangban dolgoznak. S
aranyérmet kapott
szombaton este Tapolczai Jenő elvtárstól, a sztálinvárosi tanács végrehajtó bizottságának elnökétől W. Vesper elvtárs is, a Német Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövete, aki a követség tagjaival együtt szombaton délután ugyancsak nagy szeretettel, lelkesedéssel dolgozott a Barátság ligetében. Hogyan kerültek ide? Régi barátság fűzi őket Sztálinvároshoz. Az NDK-beli Stalinstadt és a magyar Sztálinváros szoros kapcsolata révén. A két város lakói, vezetői már két-két ízben látogatták meg egymást. Legutóbb az ottani úttörők vasat, üveget, papírt gyűjtöttek, s az ebből befolyó összeget, 12000 márkát óvodaberendezés vásárlására fordították és ezt elküldték a sztálinvárosi gyerekeknek.
Nem messze tőlük szovjet katonák dolgoztak szombat délután a Barátság ligetében, saját zenekaruk hangja mellett. Csákányoztak, lapátoltak, futólépésben hordták kifelé a megtelt talicskákat, óriási tetszést aratva a sztálinvárosiak körében.
Igen, ez valóban az igazi Barátság-ligete, amelybe még késő este is vidám énekszóval özönlöttek a gyárakból, a házakból a sztálinvárosiak, akik így is készülnek a tizedik évfordulóra és a párt kongresszusára.
György István
Sztálinvárosi Hírlap – 1959. október 13.
Mozog a föld…
Városunk lakói nagy lelkesedéssel vettek részt a Barátság-liget építésében, a város szépítésében a társadalmi munka két napján
Ragyogó őszi reggelre ébredt szombaton a város. Az utcákon már a korai órákban régen tapasztalt mozgás és elevenség pezsgett. Az emberek szapora léptekkel igyekeztek a gyárakba, üzemekbe, hivatalokba, de gondolatuk már a Barátság ligete felé fordult, ahol a délutáni órákban a társadalmi összefogás nagy, demonstratív megmozdulásán újabb bizonyságát adhatják annak, hogy szeretik ezt a fiatal, szocialista várost, amelynek közel tízéves múltjában immár hagyománnyá vált a társadalmi munka, s az úttörő vasúttól a technikumi negyedi játszóterekig számos létesítmény hirdeti a lakosság hűségét, ragaszkodását és alkotókedvét. Ennek egyik bizonysága a Barátság ligete is, amelynek árbocán ezen a szép reggelen három zászló lengett, jeléül annak, hogy a társadalmi munkában részt vesznek városunk dolgozói mellett a szovjet komszomolisták és a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetségének munkatársai is.
A német diplomáciai testület személyzete, amely W. Vesper nagykövet vezetésével a délelőtti órákban érkezett meg, a hivatalos fogadtatás után megtekintette a várost, majd a délutáni órákban kivonult a Barátság ligetbe és csatlakozott a magyar és szovjet társadalmi munkásokhoz.
A nagy társadalmi esemény első napján megjelent városunkban a Népszabadság és több fővárosi lap munkatársa, a Magyar Rádió és Televízió, valamint az Ország-Világ, a Tanácsok Lapja, sőt a Ludas Matyi is.
Több mint ezren a Barátság-ligetben
Szombaton már a kora délelőtti órákban megkezdődött a Barátság ligetben a társadalmi munka: a KISZ telkes fiataljai, az ipari tanulóintézet pedagógusai és tanulói, valamint a Kiskereskedelmi Vállalat dolgozói nyitották meg a sort.
A nagy özönlés azonban délután indult meg, amikor egymás után érkeztek a helyszínre a különböző iskolák tanulói, a KISZ fiataljai, a Vasmű, a 26-os Építőipari Vállalat, a könnyűipari üzemek, a tanácsi vállalatok és intézmények, posta, a vasút, az egyes szervek és kirendeltségek dolgozói. A fürgén és kavargó serényen tömegben ott láttuk a városi pártbizottság munkatársait, a tanácsi apparátus dolgozóit s a munkásőrség tagjait is.
A bejáratnál az úttörőzenekar pattogó indulói fogadták az érkezőket, beljebb a szovjet zenekar adta a pezsdítő ritmust a munkához. A zene hangjaiba vidám nevetgélés, harsány énekszó, tehergépkocsik berregése és egy dózer dübörgése vegyült.
A Városi Tanács kultúrkocsiján szüntelenül szólt a mikrofon: szeretettel köszöntötte a lelkes társadalmi munkásokat, akik csákányt, lapátot ragadtak, talicskát toltak, hogy megalapozzák városunk jövendő büszkeségét – a Barátság ligetét. Ki tudná felsorolni mindazoknak nevét, akik ezen a két napon hitet tettek a békés alkotó munka mellett? Hiszen csak itt, az épülő stadion katlanában több mint ezer ember dolgozott, azonkívül városszerte is folyt a társadalmi munka.
A 26-os Építőipari Vállalat műszaki gárdája: Dévai György, Petrovics Gábor, Nittmann Károly, Fazekas Imre, Petri János és Lázi György minden segítséget megadott, hogy az egyes munkaterületeken fennakadást ne tegyen. Erről Zibelius elvtárs, a német nagykövetség sajtóattaséja meg is jegyezte:
– Es geht sehr gut. (Igen jól megy.)
Arra a kérdésünkre, mi késztette őket, hogy szombat délutánjukat nekünk áldozzák, így válaszolt:
– Mi berliniek megszoktuk a társadalmi munkát, havonta egyszer rendszeresen részt veszünk benne. Ezért, amikor a Népszabadságból értesültünk, hogy mi készül itt, örömmel ajánlottuk fel segítségünket. Tettük ezt a barátság további elmélyítése érdekében. Hiszen Stalinstadt és Sztálinváros testvéri kapcsolata közismert…
A szovjet komszomolisták vezetője mosolyogva csak annyit mondott:
– Nálunk messzire nyúló hagyományai vannak a kommunista szombatoknak és vasárnapoknak. Szívesen veszünk részt ennek a városnak minden társadalmi megmozdulásán, amely a szovjet-magyar barátság keretében a fejlődést, az alkotó munka előbbrevitelét, s végső fokon a béke ügyét szolgálja.
A társadalmi munka aranyérmével kitüntetett Bárkányi Dezső brigádja kapta a legnehezebb területet.
A családi együttműködésnek nem egy szép példájával találkoztunk ez alkalommal. Így többek között dr. Fosztó Dénes közegészségügyi felügyelő feleségével és két fiával mindkét napon részt vett a munkában. Vagy említsük-e a tűzálló gyárrészlegtől a Szentkirályi családot, amely öt taggal vonult ki a munka frontjára? De kiemelhetnénk a KISZ fiatalok közül Andóczi B. Pált, aki az idén már 185 órát, a postától Sárvári Jánost, aki 170 órát, vagy a Vasmű igazgatóságtól Fazekas Imrét, aki 155 órát, Vitális Sándort, aki 150 órát dolgozott társadalmi munkában. Vége-hossza nem lenne a felsorolásnak, ha messzemenően eleget akarnánk tenni újságírói feladatunknak. Ezt azonban lapunk terjedelme erősen korlátozza, ezért névszerinti felsorolás helyett minden társadami munkás dicséretére váljék a két nap eredménye, mely közel 3000 köbméter föld megmozgatása volt.
Közös munka – közös érdek
S amíg a Barátság ligetében dömperek zúgtak, lapátok lendültek és a táj szinte feketéllett az emberektől, addig a város legkülönbözőbb pontjain ugyancsak szorgalmas társadalmi munka folyt. Éppen akkor érkeztünk a Liszt Ferenc kert 14-be, amikor a lakók a lépcsőházat festették ki. Ott találtuk a sorban Kugelman Pétert, Péter Pált, a Takó házaspárt, Bán Jánosnét, Jankovics Gusztávnét, Doboli Györgynét és még több asszonyt és férfit.
– Mi járunk itt, nem igaz? – mondta az egyik asszony. – Hát legalább mi is hozzuk rendbe. Mert az úgy van, hogy aki valamit maga csinál, azt jobban meg is tudja becsülni.
A Táncsics Mihály utca 5-ben ugyancsak a lakók vállalták magukra a lépcsőház rendbehozását. Pénzt adtak össze, festőt fogadtak, és úgy festették ki a lépcsőházat, hogy szakszerűbb legyen a munka.
– Egy részét én is társadalmi munkában végzem – szólt a festő a létra tetejéről.
A József Attila utca 9-11-ben szintén friss mészszag ütötte meg az orrunkat. A 11-ben minden lakó bekapcsolódott a munkába, egy család kivételével.
Szinte jólesett látni, ahogy jó szomszédok, rossz szomszédok együtt ügyködtek a lépcsőházban. Amikor a meszeléssel végeztek, Traum Ernőné a szállások ajtajait, meg a gázvezeték külső csöveit törülgette nagy buzgalommal. A harmadik emeleten pedig az előtér felmosásához látott egy asszony.
– Szabad a nevét?
– Ugyan kérem. Hát nem mindegy az, hogy ki mossa fel? – szólt, elhárítva a kérdésre a választ. – Az a fontos, hogy tiszta legyen. Nem igaz? Írja azt, hogy a lakók!
A Liszt Ferenc kert 15. számú ház lakói két héttel ezelőtt lakógyűlésen elhatározták, hogy társadalmi munkával kifestik a lépcsőházat. Lengyel Ferencné, Gruber Józsefné, Kubecz Jánosné, Farkas Sándorné, Kurucz Pálné, Petrika Sándorné, Balla Istvánné, Hevesi Géza, Gere Sándor és Gere Sándorné két nap alatt elvégezték a lépcsőház kifestését.
Sztálinvárosi Hírlap – 1959. október 9.
A József Attila utca 9-ben éppen száradt a fal, az emberek behúzódtak a lakásokba. De egy társadalmi aktívával sikerült találkozni.
Büszke mosoly sugárzott az arcán, s aztán egy kicsit elkomorult.
– Hát igen. Társadalmi munka. Mégis, olyan hangok is hallatszottak, amikor hozzáfogtunk a munkához, hogy tőlünk, lakóktól mindent ingyen akarnak. Még azt is, hogy kimeszeljük a lépcsőházat. Hát mondja elvtárs? Azt a lakást, amiben laknak, amiben gáz van és központi fűtés, kényelem, azt nem ingyen kapták?
– De nézze meg. Ez munka, amit itt lát – folytatta -, ez már azt jelenti, hogy formálódik, alakul az emberek gondolkodásmódja.
Következő utunk Óvárosba vitt, a Petőfi utcába. Itt vízvezeték árkot ástak a Vörös Csillag Tsz, a MÉH-telep, és a Hengermalom dolgozói. Estefelé bekapcsolódott vagy 30 iskolásgyerek is a társadalmi munkába.
– Megy ez – szólt Tóth József, a Vörös Csillag elnöke, aki az elsők között haladt a munkában. – Ha így megyünk, talán a hét végére végzünk is.
– Meddig vezetik a csatornát?
– Fel az utca végibe. Egészen a tsz-ig. S közben magasra lendítette a csákányt…
Nekünk épül a Barátság liget, mi építjük
Fotó: Sztálinvárosi Hírlap – 1959. október 16./Nagy Ottó)
Két nap alatt városunk lakossága derekas munkájával hitet tett a társadalmi munka nagyszerű ügye mellett. Kész dolgozni városunkért, amelyben él, lakik, és az a nagy lendület, amely a társadalmi munka idei utolsó napjait jellemezte, a jövő esztendőben még gazdagabb eredményekkel kecsegtet.
Mérei-Sasvári
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.