Dunaújvárosi Hírlap – 1979. március 30.
Lakóhelyünk, Dunapentele
A “BÁNOM”-TÓL AZ ÖRÖMIG
Tavasz van. Márciust mutat a naptár. Az óvárosi utcákon ismerősként köszöntik egymást a tősgyökeres dunapenteleiek. Néhány kurta mondatban gyorsan elmondják szomszédnak, jó ismerősnek, utcabélinek a friss híreket aztán ki-ki megy a dolga után. Nincs idő a tereferére. Fenn a faágakon fakadnak a rügyek. Lent a kertek magágyaiban pedig soraikat mutogatják a saláták zöld tányérjai. Persze bújik a gaz is a mindenütt megélő gyom. Óvni kell hát a veteményeket A jövőt. Az értékeket.
Nos, ennek az értékóvó szerepnek a meglétét keresve látogattam el Dunaújváros óvárosába, az egykori Dunapentelére, ahol, napjainkban 7,5-8ezer ember, illetőleg 1850-1900 család él.
Az Óváros, a Hazafias Népfront VII. körzete, ahol napjainkban csaknem 8 ezer ember él
Az ő gondjaikról, közösségi életükről így beszél Tóth József, aki Dunaújváros VII. népfrontkörzetének, óvárosnak a népfront-tiktára:
– Mindig bosszankodom, ha olyan mondatokat olvasok, hogy például… “Dunapentele, az egykori szegényes halászfalu helyén épült fel hazánk első szocialista városa”, vagy olyat, hogy… “a Pince-sori lakások szegényei…” ugyanis ezek megfogalmazások nagyon, de a nagyon messze vannak az igazságtól.
– És akkor mi az igazság?
– Aki fellapozza mondjuk Fejér vármegye 1931-32. évi általános ismertetőjét és címtárát, megtudhatja belőle, hogy Dunapentele tizenhat majoros, illetve tanyás nagyközség volt, s példának okáért ebben az időben százhárom iparos huszonkilenc szakmát képviselve élt a községben. Volt itt többek között ács, fényképész, cipész, hentes és mészáros, géplakatos, kádár, kerékgyártó, órás, pék és szerencset hozó kéményseprő is.
– S miként lett mindebből népfrontmozgalom?
– Dunapentelét a harmadik Ukrán Front katonái első ízben ezerkilencszáznegyvennégy december hatodikán szabadították fel. Előzőleg német megszállás alatt volt a község. Negyvenöt január tizennyolcadikén gazdát cserélt a község, a németek ismét visszajöttek. Dunapentele végleges felszabadulása negyvenöt február másodikán következett be. Megalakult a helyi földosztó bizottság, s kétezerkilencszázkilencvenegy katasztrális holdnyi földet osztott szét háromszáztizenhat volt cseléd, illetőleg szegényparaszt között.
Földreform Dunapentelén 1945-ben
Megindult az élet. Székesfehérvárott negyvenöt április huszonnegyedikén megválasztották a Nemzeti Bizottságot is, s nem sokkal később Morvai József elnökletével Pentelén is dolgozni kezdett a helyi Nemzeti Bizottság. Sok volt az intézni való. Volt ügye jócskán Simon György községi bírónak, és Bánkuti Jánosnak, aki a földintéző bizottság elnöke volt.
– És maga?
– Kezdetben a Nemzeti Paraszt Pártnak voltam titkára, és én voltam a pártok közötti összekötő is. Tennivaló akadt jócskán. Nem volt olyan ház, amelyikben ne politizáltak volna az emberek. Negyvenkilencben a fővárosban tartotta első országos kongreszusát a Hazafias Népfront egyik mozgalmi elődje, a Magyar Függetlenségi Front. Nos, a helyi pártok vezetőségei úgy döntöttek, hogy én legyek ezen a kongresszuson az országos küldöttük. Örültem a megbízatásnak. Életemben először léptem át a margitszigeti Nagyszálló kapuját, mivel bennünket, küldötteket ott szállásoltak el. Valójában ettől a kongresszustól számítom magam igazi népfrontosnak.
Pentelei házak és az új város magasra nőtt víztornya
– Ilyen szép múlt után, miként fest a jelen?
– A városépítés kezdetén a városban már működött egy népfrontkör, majd a várossá válás után doktor Pomázi Károly elnökletével ehelyütt is megélénkült a lakóterületi népfrontmunka. Ma már megmosolyogja az ember, de akkor szinte csodának számított az a televízió, amit a városi elnökségtől kapván a mostani klubkönyvtárban helyeztünk el. És azok az ultisok, akik oly nagy hévvel ágáltak a tévé ellen, ma már meg sem tudnának lenni televízió nélkül. Egyébként óváros először a Hazafias Népfront négyes körzete volt, mert a körzeti népfrontbizottságok megalakulása idején ennyi volt a városi körzetek száma. Azóta már voltunk ötös és hatos körzet is. Most meg óvárosként mi vagyunk a városi elnökség hetedik körzete. Ugyanis az volt a szokás, hogy rendszeresen mi kaptuk a városi sorszámokból az utolsókat…
– De hát a hét a szerencsés szám?
– Valóban az. Az óvárosi népfrontosok szép eredményeket értek el a lakóterületet csinosító társadalmimunka-akciók szervezésében. A korábbi években jelentős összegű jutalmat kaptunk ebbéli munkánkért. Persze a kapott összeget is népfrontosan költöttük el. A pénz egy részét átutaltuk az árvízkárosultaknak, a többin pedig szemléltető eszközöket vásároltunk az óvárosi Szórád Márton Általános Iskola diákjainak, s játékot vettünk a helyi óvoda kicsinyeinek. Feltehetően ezek az apró dolgok is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a tanácstagi választások során a Hazafias Népfront által javasolt személyeket mindig megelégedéssel fogadták és választották meg az itteniek.
 A ráctemplom |
 Régi utca, régi ház |
A választóitól újra és újra bizalmat kapó dunapenteleiek egyike Csavajda Gyuri bácsi, aki szívesen, és a falusi emberek nyíltságával beszél szeretett szülőfalujáról. Hallgatom a történeteket. Ezek egyike újra ráirányítja a figyelmet a már említett Pince-sorra, amelyet korábban “Bánom” néven emlegettek a penteleiek. Gyuri bácsi szerint az ottani rossz úton nem kevesebb, mint húsz mázsa szüretelt szőlővel dőlt fel annak idején a jó öreg Kovács gazda, s amerre ment a községben, mindenütt azt hangoztatta: “De bánom, de bánom, hogy rámentem arra az útra…” De hagyjuk a múltat. Gyuri bácsié a szó:
– Pentelei család a miénk. Apám, dédapám, ükapám… mind-mind penteleiek voltak. Szeretem ezt a tájékot. Ideköt minden. A felszabadulás után lettem közéleti ember. Ezerkilencszázötvenegytől ötvenháromig tanácselnök-helyettes voltam, később pedig én láttam el az óvárosi tanácsi kirendeltségen a vezetői teendőket, egészen a nyugdíjazásomig. A szülőföldhöz való ragaszkodás szerintem olyan közéleti ló, amit mindig meg lehet lovagolni. Nyugdíjasként is megmaradtam közéleti embernek. A tanácstagi tisztség mellett részt veszek a népfrontmunkában is. A körzeti népfrontelnökség munkáját segítő várospolitikai és városfejlesztési munkacsoportnak vagyok a vezetője…
– És kik a segítőtársak?
– Ha kampánymunkáról van szó, akkor valamennyi népfrontos összedolgozik, függetlenül attól, hogy ki, melyik munkacsoportnak a tagja. A népfrontosok és az óvárosi tanácstagok közt rendszeres a kapcsolat. Aztán, ha nagyobb a baj, számíthatunk a körzetünkben lakó doktor Radnai Éva országgyűlési képviselőnkre is. Egyébként ezerkilencszázhetvenhétben négyszázhatvanezer, hetvennyolcban háromszázhetvenhatezer forint értékű társadalmi munkát végeztünk a körzetben. Tóth Árpád utcaiak, a Thököly Imre utcaiak, a Gárdonyi, a Hunyadi, a Szondi és a Móra Ferenc utcaiak igencsak kivették a részüket a társadalmi munkából. Járdát építettek, vízvezetéket vezettek. Persze… ha több segítséget kaptunk volna a várostól, akkor akár meg is duplázhattuk volna a társadalmi munkával létrehozott értékeket.
Az I. világháborúban elesettpentelei katonák emlékművét 1924-ben állították fel.
Bory Jenő betonszobrán 150 név – 150 értelmetlen halál…
A népfrontmunkának kevésbé látványos területei is vannak. Erről Fülöp Zsigmonddal beszélgettem, aki az ifjúságvédelmi munkacsoportot vezeti a körzetben.
– Ötvennégytől élek Dunaújvárosban. Nyugdíjazásom előtt a huszonhatos építőipari vállalat gépészetének voltam az esztergályosa. Brigádvezetőként beletanultam az emberekkel való foglalkozás mesterségébe, és ezt most kamatoztatni tudom az ifjúságvédelmi munkában. Évente száztíz, százhúsz környezettanulmányt készítünk a városi gyámügynek. A veszélyeztetettséget előidéző okok közt első az alkohol. A figyelmeztetés, a jó szó… sajnos nem mindig jár eredménnyel. Ezzel szemben öröm látni, hogy milyen odaadással gondoskodik az óvárosi téesz vezetősége a nyugdíjasairól. Ebben a munkában együttműködünk téesszel, s talán ennek is része van abban, hogy az óvárosi öregek közül öten vagy hatan szorulnak csak szociális otthoni gondozásra.
Az együttműködés fontosságát hangsúlyozza Nagyszöllősi Ágoston is, aki körzeti népfrontelnökként így körvonalazza a jelen és a jövendő feladatait:
– Az óvárosi Szórád Márton Általános Iskolának vagyok a tanára. Ehelyütt ismerkedtem meg Pintér Feri bácsival, aki kollégaként megszerettette velem az iskolán kívüli tanítói munkát. Ezerkilencszázhatvannégytől vagyok közéleti ember, s a városi tanács végrehajtó bizottságában is én képviselem az óvárosi érdekeket.
– Milyen összetevői vannak ennek az érdekképviseletnek?
– Körzetünkben a legnépesebb testület a negyvenhat fős népfrontbizottság, ezen belül öt tagja van az óvárosi HNF-elnökségnek, amelynek irányító munkájában részt vesz az alkotmányos és közjogi, a várospolitikai és városfejlesztési, az ifjúságvédelmi, a békebarátsági és szolidaritási, a művelődési és pedagógiai, környezetvédelmi és a társadalom- és gazdaságpolitikai munkacsoport egy-egy vezetője is. Emellett rendszeresen konzultálunk a körzetben tevékenykedő tizenegy tanácstaggal is. Évente tíz elnökségi és két bizottsági ülést tartunk, ahol éves munkaterv szerint vitatjuk meg az óvárosi emberek ügyes-bajos gondjait. Ilyen mélységű ismeretanyag alapján alakul ki az az óvárosi vélemény, amit adott esetben a városi vezetés elé tárunk.
– És hol szorít leginkább a cipő?
– Ahhoz, hogy a lakossággal fennálló jó kapcsolatunk ne szakadjon meg: az eddigieknél több tájékoztatást kell adnunk az óváros jövőjét illetően, továbbá több anyagi segítséget kell kiharcolnunk az itt élő újtelepieknek, akikben megvan a készség, hogy az eddigieknél is több társadalmi munkával segítsék szűkebb otthonunk csinosítását.
A hajdani községháza falán márványtábla hirdeti a Tanácsköztársaság dicső napjainak történetét
Dunapentele a Magyar Tanácsköztársaság idején
Horváth György, a körzeti pártalapszervezet titkára – aki családfája történetét 1794-ig betéve tudja, s büszke rá, hogy birtokában van az az okirat, amely szerint 1803-ban Dunapentele mezővárosi rangon létezett – így erősíti meg a körzeti HNF- elnök szavait:
– Az óvárosiak, a volt dunapenteleiek úgymond jószomszédságban élnek a dunaújvárosiakkal. Pentele sok mindent megőrzött a múltjából. Az itt élők a városépítés nyomán ismerhették meg azt az új életformát, amely alapjában alakította át az ő életüket is. A pártalapszervezet és a körzeti HNF-elnökség közt jó az együttműködés. Valamennyi várospolitikai kérdésben rendszeresen kikérjük egymás véleményét.
Az előbb említett jószomszédság fontosságát hangsúlyozza Pintér Feri bácsi is, aki a maga 84 évével igazi néptanítói pályát futott be Dunapentelén, s jelenleg, mint a körzet HNF-alelnöke és a helytörténeti munka irányítója tevékenykedik. Miért ez a fáradhatatlan közszolgálat? A kérdésre Feri bácsi így válaszolt.:
– Pentelei születésű vagyok. Apák s fiaik százait tanítottam a községben. Mindig érdekelt a közélet, az emberek sorsa. Hogy miért? Nos, mindenkinek kell szeretnie azt a helyet, ahol a szülei éltek, ahol emberré nevelték. Ez az elv indított arra, hogy helytörténettel is foglalkozzam. Úgy érzem, a szülőföld szeretete átplántálódik a pentelei gyerekekbe, méltó folytatói lesznek apáik munkájának. Végül is ezt látva tudhat csak igazán örülni az ember a közért végzett munkájának.
Lánczos András
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
