Dunaújváros Kedvence 2023 – SZAVAZÁS!

Tegnap estére összeállt az idei szavazás végső fordulója, a jelöltek idén összesen 4 kategóriába besorolva indulhatnak a DUNAÚJVÁROS KEDVENCE címért. Hogy ki lesz 1-1 csoportgyőztes, az már csak rajtatok, illetve a leadott szavazatokon múlik! Visszatérő jelöltek, újoncok, idén sem fogunk unatkozni! A kategóriák idén 2022-ben a következőképpen alakultak:

  • KULTÚRA
  • KÖZÖSSÉG
  • SPORT
  • SZÓRAKOZÁS

SZAVAZÁS MENETRENDJE:

DECEMBER 30-án este 9 óráig lehet voksolni, akár többször is, nem kell megadni semilyen adatot, egyszerűen csak ki kell választani a szimpatikus jelöltet, és már csak a SZAVAZOK gombot kell megnyomni. Ünnepélyes eredményhirdetés az év utolsó napján! Kattintásra felkészülni! RAJT!

FIGYELEM, KATEGÓRIÁNKÉNT KELL A SZAVAZOK GOMBRA KATTINTANI!

MUNKÁSMŰVELŐDÉSI KÖZPONT
INTERCISA MÚZEUM
KORTÁRS MŰVÉSZETI INTÉZET
BARTÓK SZÍNHÁZ
KULTIK DUNAÚJVÁROS

Városunk kulturális intézményei, a “gigászok” harca, akik véget nem érő szeretettel és kitartással várják a vendégeket, látogatókat. Természetesen a sor még bőven folytatható lenne, az olvasók az első körben most őket juttatták be a végső szavazásra.

KULTÚRA kategória 2023

  • Munkásművelődési Központ (44%, 3 491 Votes)
  • Kortárs Művészeti Intézet (22%, 1 734 Votes)
  • Bartók Színház (16%, 1 274 Votes)
  • Intercisa Múzeum (10%, 812 Votes)
  • Kultik Dunaújváros (7%, 534 Votes)

Összes szavazat: 7 845

Loading ... Loading ...

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA VÍZILABDA EGYESÜLET – DFVE
R’ANGELS – KCR JÉGKORONG CSAPAT
DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK
DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KÉZILABDA AKADÉMIA – DKKA
DKSE – DUNAÚJVÁROSI KÖZPONTI SPORTEGYESÜLET

Ezt a versenyt most nem gólokkal lehet megnyerni, de a város sportolói biztos vagyok benne, mindent megtesznek a sikerekért, legyen szó országos, vagy nemzetközi színtereken, profi, vagy amatőr csapatról. Bárki is legyen idén a győztes, egy a lényeg: HAJRÁ DUNAÚJVÁROS!

SPORT kategória 2023

  • R'Angels- KCR (42%, 1 502 Votes)
  • Dunaújvárosi Acélbikák (21%, 764 Votes)
  • Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia - DKKA (14%, 491 Votes)
  • Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület - DFVE (13%, 476 Votes)
  • Dunaújvárosi Központi Sportegyesület - DKSE (10%, 350 Votes)

Összes szavazat: 3 583

Loading ... Loading ...

MAARSK CAFE
KAPTÁR MUSIC PUB
BAL2

DUNAFITT STUDIO
JUHAROS RENDEZVÉNYHÁZ

Az éjszaka császárai, a szórakozás széles palettáján, ki-ki a maga világában egy kicsit elfelejtheti a mindennapokat. Bulizás hajnalig, élő zenére, gépi zenére, egy sör, vagy egy jó koktél mellett máris jobb kedve lesz az embernek.

SZÓRAKOZÁS kategória 2023

  • Kaptár Music Pub (36%, 879 Votes)
  • Juharos Rendezvényház (25%, 615 Votes)
  • Maarsk Cafe (14%, 345 Votes)
  • Bal2 (13%, 326 Votes)
  • Dunafitt (12%, 302 Votes)

Összes szavazat: 2 467

Loading ... Loading ...

CSOMAGTARTÓ VÁSÁR & BOLHAPIAC
DUNAI KINCSES KERT TERMELŐI PIAC
MÁLTAI JÁTSZÓTÁR/JÁTSZÓHÁZ
ÜDVÖZLETTEL DUNAPENTELÉRŐL
INKSANE TETOVÁLÓ STÚDIÓ

Csecsebecsék a parkolóból, friss termékek a helyi termelőktől, gyerekprogramok kicsiknek (és nagyobbaknak is!), helytörténeti kalandozás időben és térben, és némileg ugyan kilóg a tetováló stúdió ugyan, de a Római körút elején azt a bástyafalas graffitit még sokáig szeretni fogjuk…. MÉG TÖBB ILYET!

KÖZÖSSÉG kategória 2023

  • Máltai Játszótér/Játszóház (40%, 3 891 Votes)
  • Dunai Kincses Kert Termelői Piac (32%, 3 154 Votes)
  • Üdvözlettel Dunapenteléről (16%, 1 552 Votes)
  • Csomagtartó vásár & Bolhapiac (7%, 686 Votes)
  • Inksane Tetováló Stúdió (5%, 446 Votes)

Összes szavazat: 9 729

Loading ... Loading ...

A szavazás innentől kezdve a TI kezetekben van, indulhat a gombnyomás!

Béláim! Kedvcsinálónak egy kis zenei aláfestés, amit lehet akár komolyan is venni!

A 2023-as szavazás médiapartnerei:

Dunaujvaros