Dallam Klub 2400 – Almasi Music

Eldöntöttem, az év első zenei bejegyzése csakis az Almasi music projektről szólhat! Nem csak azért, mert rendhagyó módon pont a Sugárúti fesztiválon mutatták meg, illetve be magukat a város lakóinak, elfoglalva a Vasmű út közepét, hanem azért is, mert bizony betonbiztos zenei élményanyag, amit kaphatunk tőlük. Erre persze vannak bizonyítékaink is, de ne szaladjunk ennyire előre, kanyarodjunk csak vissza egy kicsikét a múltba, és hadd mutassam meg, milyen zenéket szerethettünk (én mindenképpen!) amikor még…. volt például: JKE. Az alábbi videó első 4 perce….

Mielőtt leragadnánk a zenekari tagoknál, (Helló Laca, Frenk!), jegyezzük meg micsoda zenész generációt ismerhettünk meg akkoriban. No persze ne felejtsük el Almási Endrét se, a gitárost, aki többek között elindította ezt az Almasi Music projektet is, amihez nagy örömünkre többek között Kelemen Angelika, Szekeres István és Farkas Csaba is csatlakozott. Időben persze már 2022-ben járunk, a helyszín a Vasmű út, egy nagy vörös szőnyeg, nappalinak berendezve, a zenészek a helyükön, a kamera forog… MEHET?

Magával ragadó, sodró zenei utazás, már-már rohannánk ki a lezárt főútra, és újra leülnénk hallgatni a zenét. Ha erre most még nincs is lehetőség, reméljük azért hamarosan hallhatjuk őket élőben, addig pedig bátran ajánlom egyrészt a következő dalt…,

… másrészt az Almasi Music közösségi oldalait is, ahol további hosszabb-rövidebb zenei hangulatfokozó anyagokat is találhatunk.

Almasi Music

Almasi Music az “Almasikok” rövid története

Dunaujvaros