Dallam Klub 2400 – Beretka Ádám

Újra egy tehetséges dunaújvárosi résztvevővel lett gazdagabb az X-Faktor, igaz a képernyőn még csak a válogatókból összevágott részeket láthatjuk, valójában talán már a zenei táborok feladatait is teljesítetták már és lázasan készülnek az élő műsorokra. Beretka Ádámot szerintem ilyenkor még hiába is kérdeznénk, szigorú szerződések miatt biztos vagyok benne, semmit nem árulhat el a továbbiakról, így még egy kicsit izgulhatunk érte, vajon meddig tudja repíteni a kereskedelmi televízió szórakoztató-könnyűzenei műsora.
Tehetségkutató műsorban elért eredményétől függetlenül a már elért eredmények, amik mind azt bizonyítják, hogy bárminek is nevezzük, akár X-nek is, benne van a zene, a tehetség, az alázat, a fiatalság, lendület, amik alapján szinte biztos vagyok benne, fogunk még róla, és tőle hallani.

2020-ban:
Dunaújvárosiak Dala nyertese

2021-ben:
Fülesbagoly Tehetségkutató és
Dunakanyar Hangja különdíj, valamint Szabad a Színpad Budapest TOP 10

2022-ben:
Helikon Ezüst minősítés

Ádám idén érettségizett, és mint a Kőbányai Zenei Stúdió tanulója biztos vagyok benne, hogy könnyedén fogja venni az elé gördített zenei akadályokat, de kíváncsian várjuk a folytatást, és természetesen drukkolunk, figyeljük az eseményeket!

Válogatóban Ádám egy új saját szerzeményét mutatta be, mely – szintén a komoly szerződésben foglalt kritériumok miatt – csak az adást követően jelenhetett meg a videómegosztó oldalon. Ez lett a Félember. Nekem (is) tetszik, csak így tovább, sokáig hallhassuk még szerzeményeidet, dalaidat!

HAJRÁ ÁDÁM!

Friss hírek, érdekességek,
Beretka Ádám közösségi oldalai, csatornái:

 https://www.facebook.com/BeretkaAdam

 https://www.youtube.com/channel/UCjIyzGJL4PWD9v-dB4HzqvQ

 https://www.instagram.com/beretka.adam.official/

Dunaujvaros
Previous
Új kórház