Megmenteni az emlékeket
Egy kicsit hazatérve
Az őszi könyvhetek megnyitójának egyik vendége volt pénteken Kalász Márton József Attila-díjas író, aki rövid ideig városunkban élt és dolgozott. Olvasóival való talákozását használtuk fel arra, hogy beszélgessünk a népszerű szerzővel.
– Bárhová kerüljön is az ember, ahol megfordult, annak emlékét egy életen át viszi magával, ön mit kapott, s mit vitt Dunaújvárosból?
– Élményeket. Minden keserű tapasztalatával együtt itt lenni élmény volt. Lelkesek voltunk, nagyszerű barátok között éltem – sajnos csak Pálfalvi Janó és a Kuksi maradtak közülük itt. A szerkesztőség – ahol most maga dolgozik – és a nyomda volt a műhelyünk, a második otthonunk. Mindennap bejártunk, alibi sem kellett hozzá, csak beszélgettünk, amíg készült az újság. Írók, művészek, tanárok, vitára, gondolatra, emberi szóra vágyók keresték ott egymás társaságát. Sajnos, a város vezetői közül sokan nem vették észre, hogy a személyi adottságok micsoda lehetőségeket kínáltak ennek a városnak. Tucatnyi művész és író, alkotó ember élt itt, velem együtt, de – utólag, messzebbről nézve, a kisszerű acsarkodásokat nem tartja számon az emlékezet – csak lehetőség maradtunk. Zárkózottakká váltunk, szomorú ittlakók voltunk, aztán már azok sem. Sajnáltam, és sajnálom ma is, hogy a város nem fogadott magába minket.
– Elsősorban költőként ismerik az ön nevét, de az elmúlt években jobbára regényekkel jelentkezik. Miért?
– Vannak dolgok, amiket versben nem lehet elmondani. Először a gyerekeknek írtam egy regényt, aztán a Téli bárányt a délvidéken élő nemzetiségiekről. Egy fél fejezetnyi részben ez a város is szerepel, itt dolgozik a hősöm az építkezés kezdetén. Ez a kötet tavaly, a könyvhétre készült, de az ismert nyomdai átfutási gondok miatt csak ősszel, csendben, észrevétlenül jelent meg. Most egy új regényen dolgozom, ez témájúban a Téli bárány folytatása, vagy inkább kibontása.
– Tavasszal azért verses-kötete is megjelent…
– Igen, regényírás közben szinte észrevétlenül született egy könyvre való vers is. Nyáron már egy másiknak a kéziratát is nyomdába adtam.
– Új könyvében, ha személyes élményeiről, családjáról szól, lesz-e dunaújvárosi fejezet?
– Igen, bár más megközelítésben, mint a Téli bárányban. Talán azok az élmények határozzák meg majd a soraimat, amelyeket diákként éltem át, amikor egy hónapig itt dolgoztam. Feledhetetlen napok voltak … érdemes megmenteni az emlékét.
(jakab)
EMBERISÉG, EMBERISÉG
Őrizd meg magad, ó, emberiség,
a végső szárnyköröknél föl ne add –
kő, olajfa, tengerfenék
cikázni, szűrni, titkolózni vad
vicsorgással: ezt tudja csak!
De léte szüntelen tajtékban ég.
S egyedül te ne folytatnád magad,
emberiség, emberiség,
aki – mint rakétát – már a világ
legőrlőbb ciklusain át
is elkormányoztad eszméidet –
amit álmod fölépített,
az űr oroszlán-Szájára, ne rád
maradjon most, ne teneked?
A felidézett cikk és vers a Dunaújvárosi Hírlap 1987. október 13-i, és 1962. október 9-i számában jelent meg.
Bertha Bulcsu – Interjú Kalász Mártonnal
