Építés, Építészet – 1951. november-december
A középületek tervezésének fejlődése a Sztálin Vasmű városépítésének tükrében
Gyárfás Iván
Szocializmust építő hősi korunk építészete gyökeresen különbözik a történelem eddigi korszakainak építészetétől.
A polgári társadalom építő tevékenysége a társadalmi egyenlőtlenséget, az osztályuralom erejét volt hivatva kifejezni. Így született meg azelőtt az építészeti alkotások két egymástól teljesen különböző, éles ellentétű jellege. Az egyik fajtájúak voltak azok az egyedi, különleges építmények, amelyek az uralkodó osztály (királyság, papság, nemesség) eszméit, hatalmát, megrendíthetetlenségét fejezték ki. Ezen építményeket (piramisok, síremlékek, várak, paloták, templomok, kastélyok, parlamentek, magasfokú papképző iskolák) a burzsoa társadalom – mivel az ő ízlésüket, kényelmüket szolgálták és erre korlátlanul ki is sajtolták a tömegek millióinak adófilléreit – már saját korában művészeti alkotásoknak tekintette. Így keletkeztek a régi korok ú. n. “középületei”. Ezek a “Közt” csak annyiban szolgálták, hogy ezeket százezrek, milliók “közös”, venejtékes rabszolgamunkája hozta létre. Ugyanezen társadalomnak másik ellentétes pólusán keletkeztek az előbbi, ú. n. “alkotásokat” létrehozó egyszerű emberek milliói létfenntartására szükséges tömegépítkezések, amelyeket a kizsákmányolt tömegek mindennapi termelő és magánéletükben használtak: a tömeglakások, a manufaktúra, majd a gyár és az iparművek, a munkásbarakok, a legalsóbbfokú iskolák, a katonai kaszárnyák stb., amelyeket az uralkodó osztály szükséges rossznak, esztétikailag jelentőségnélküli épületeknek tekintett.
Így, ha régi városainkat tekintjük, jóformán csak a papság uralmát hirdető templomokat, kolostorokat találunk, ezen kívül egy-egy városháza vagy megyeháza és ritkán egy kórház az, amely, mint középület jelentkezett.
A feudalizmust felváltó kapitalizmus a városok életét is jelentősen megváltoztatta. A városok iparának fejlődése nagy tömegben szívta fel a fölszabadított, de földnélküli jobbágyságot. Az ilymódon növekvő városok burzsoáziájának uralomféltése, az osztályuralmuk fenntartásához szükséges “Igazságszolgáltatás”, az állandóan sűrűsödő lakosság által mindjobban veszélyeztetett egészségügy, a feltörekvő burzsoázia kulturális és szórakozást kereső igényeinek megnövekedése, gyermekeinek magasabbfokú iskoláztatására igyekvő törekvése, a kereskedelmi és ipari tőke folytonos erősödése, a megnövekedett áru- és pénzforgalom, a fejlődő kapitalizmus városainak közösségi szükségleteit úgy számban, mint jellegben megnövelték.
Így a kapitalista város élete a középkorihoz képest jóval összetettebb lett. A fentiekben csak nagyjában felsorolt funkciók mindegyike külön szervezetet – ezeknek megfelelő épületek létrehozását teszi szükségessé. Ugyanekkor keletkeztek a kapitalista városok növekvő proletariátusának minimális életszükségleteit szolgáló szégyenteljes nyomortanyák – New-York slumjei, London tömegszállásai, a szűk zeg-zugos sikátorok, napnélküli, körülépített, zárt, a kapitalista profitot legjobban szolgáló, de a tömegeiket legjobban kiuzsorázó bérházak.
Ezzel szemben mi a helyzet a szocialista államban?
A szocialista államban a középületek funkcióbeli, számbeli és méretbeli szükségletei éppen az egész dolgozó nép számára megadott, széleskörű demokratizmus által megnyílt használati lehetőségek révén a kapitalista államénál sokkal nagyobbá, tömegarányúvá nőnek. A szocialista államban “palota” fogalma alatt már nem az egyén, a kényurat védő, ennek hatalmát reprezentáló, a dolgozók számára megközelíthetetlen épületet értenek, hanem mindazokat a közösségi rendeltetésű létesítményeket, amelyek a legszélesebb néptömegek legkülönfélébb igényeit szolgálják ki: a Tanácsok székházai, palotái, az ifjúság – úttörőszervezetek palotái, könyvtár-, kultúr-, múzeum-, színház-, sportpaloták stb.
Nem korlátozódhat a középületek építése csupán az ipari jellegű városokra. A szocialista állam alapvető feladata, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezésével egyidejűleg fokozatosan a város és falu közötti különbséget is megszüntesse. Régi falvaink és teljesen új mezőgazdasági településeink, folyton növekvő termelőszövetkezeti mozgalmunk és községeink a magyar építésztársadalomtól a legnagyobb támogatást, aprólékos törődést, a kezdeti nehézségeikben a leggondosabb segítséget várják.
A mi szocialista típusú államunk, a magyar népi demokrácia a Szovjetunió három évtizedes városépítési példáját követve, új hatalmas, úgynevezett komplex városokat alkot, olyan városokat, melyek építésénél a lakóházak és középületek egyidőben tervszerűen az új település fokozatosan fellépő igényeinek megfelelően épülnek. Így Tatabánya, Bodajk, Ózd, Nagybátony, Mezőtúr, Túrkeve, Kazincbarcika és ezek legnagyobbika, amely megvalósulásban is legelőbb tart: Sztálinváros.
Sztálinváros az első teljesen új, kb. 30.000 lakosú városunk, melynél szocializmust építő államunk a tervezőnek – talán a magyar építésznek először – korlátlan lehetőségeket adott, hogy teljes tehetségét, lelkesedését kibontva, a köz érdekeit szemelőtt tartva, minden korlátozás nélkül megvalósíthassa azokat az elveket, amelyeket mi a Szovjetunió példája nyomán: a sztálini emberről való gondoskodás elvének ismerünk. A város tervezésénél – amelynek a VATERV csak 1951. március 15-e óta a generáltervezője – az építészet művészi eszközeivel kifejezésre kellett juttatni, ma már részben valósággá vált nagy népi ideáljainkat, a szocialista romantikát – mindennapi fejlődő életünk valóságából eredő realizmust, amely mindinkább mélyebben, határozottabban eleveníti meg a szocializmust építő népünk nemcsak boldog jelenét, de jövőjét is.
Ebben a hatalmas városkompozícióban igen fontos szerepet foglalnak el Sztálinváros eddig megépült középületei. Az 1950. év őszén nálunk járt szovjet építész-szakértők Sztálinvárosról megállapították: a tervekben megmutatkozik a magyar népi demokratikus államnak a dolgozók iránt való nagyfokú gondoskodása, a város nagy elgondolásaiban általában a szocialista városrendezés alapjain épül fel.
Mindez azonban a kritikának csak egyik oldala. Ugyanakkor megállapították már a tervekről is – ez azóta, sajnos, a gyakorlatban beigazolódott – hogy a város összképét alkotó egyes lakó- és középületek nem mindenben felelnek meg a szocialista városról alkotott elképzeléseinknek. A lakóépületek kritikájával itt nem foglalkozom. A középületekről azonban részletesen meg kell emlékezni. Sztálinváros 1950-51-52-ben épült és építendő középületeit a részletes városrendezési terv tartalmazza, azok elhelyezését, a városképbe való beillesztődését, a többi épületekhez való viszonyát az ötéves terv-kiállításon bemutatott 1:500 léptékű hatalmas modell a laikusok számára is szemléltetően ábrázolja.
Mindezekből kitűnik a középületekre nagyon is helytálló szovjet kritikának az az igazsága, hogy a városban a középületek a lakóépületeknél lényegesen kisebb magasságúak, sokszor mélyebben való elhelyezésük miatt (pl. 20 tantermes iskola) szinte elvesznek és emiatt nem eléggé reprezentálják azt a hatalmas mobilizáló erőt, mely a formai megjelenés mögötti mély szocialista eszmei tartalmat kell, hogy kifejezze, dolgozó tömegeink felé.
Az eddig felépült középületeken (óvoda, napközi, 20 tantermes iskola, üzletház, rendelőintézet, pártház, filmszínház-épület, 10 tantermes iskola, postaépület) világosan látszanak építészetünk 1951. évi fordulópontjának jól-rosszul sikerült nyomai. A szocialista realista építőművészet megvalósításáért folytatott ideológiai és gyakorlati harc egy-egy csatavesztése vagy győzelme erősen kifejezésre jut fentiekben felsorolt épületek terveiben. Éppen ezért még az egyes épületek részleteinek ismertetése előtt megállapíthatjuk, hogy Sztálinvárosban 1950-51-ben épült városrészek még nem adnak mindenben egyértelmű, kielégítő választ arra a kérdésre: ez-e az, ami dolgozó népünknek tetszik? ez-e az, ami kifejezi dolgozó népünk hősies, áldozatos helytállását ma a békéért folyó harcban? Az 1950—51-ben épült lakó- és középületek nem mindegyike ad egyöntetűen megnyugtató reprezentáló hatást, sem az összvároskép, sem az épületek egyedi elbírálása alapján. A legfontosabb azonban az – és ez ma már lemérhető – hogy az új építőművészetünk megvalósulásáért folytatott harcunknak eredményei is voltak, noha a harcba későn és csak Pártunk alapos figyelmeztetésére vetettük bele magunkat. Mindez építőművészetünket a fejlődés, a haladás útjára vitte, amint ez Sztálinváros kb. 2 év alatt tervezett épületeinél – ha néha törésekkel, visszalépésekkel is – megmutatkozik.
Az egyes középületeket felépülésük időrendi sorrendjében fogom ismertetni.
1. Bölcsőde és óvoda
Óvoda homlokzata
A földszintes bölcsődék és óvodák elhelyezési kérdése folyton megújuló probléma. Vajjon nem helyesebb-e ezeket a három-négyemeletes épület tömbök közötti földszintes épületeket a lakótömbök földszintjére berakni? Itt határozottan ellent kell mondani az ezen véleményen lévőknek és helyesen alkalmazni kell a Galaktianov-féle szovjet városrendezési elveket: a lakótömbök belsejében lévő nagy, pázsitos, parkosított térségben teljesen különállóan (az esetleges fertőző megbetegedésekre is gondolva) helyezendők el a főleg típustervek alapján épült óvodák, illetőleg bölcsődék. A többemeletes lakótömbbe helyezett sztálinvárosi óvoda, napközi intézmények nem városias, de falusias település jelleget adnak. A bölcsőde épületénél még kísérlet sem történt ennek eltüntetésére, az óvodánál történtek ilyen próbálkozások határozott sikerrel: a típustervben előírt magastető helyett alacsony hajlású színezett palatető, a bejáratnak oszlopokkal való gazdagítása előnyösen alakította át az óvodának a lakótömb közepén való megjelenését. Természetesen sokat lehet még segíteni mindkét épület utcaképén, a tereprendezés, kertépítés derős, barátságos alkalmazásával.
Óvoda alaprajza: 1. előtér; 2. öltöző; 3. foglalkoztatók; 4. nyugágyraktár;
5. mosdó; 6. zuhanyozó és W. C.; 7. óvónő; 8. elkülönítő; 9. konyha;
10. tálaló; 11. kamra
A délkeleti (dunamelletti) lakótömbben elhelyezett típus-óvoda már nem fekszik mélyebben, így a szabadabb, levegősebb térségben való elhelyezése sokkal megnyugtatóbb.
2. 20 tantermes iskola
20 tantermes iskola északnyugati irányból nézve
Egy jól sikerült tervnek a városképbe, a környezetbe való beillesztésének helytelen példája viszont a Zilahy István által tervezett és felépült 20 tantermes általános iskola. Ez teljesen érthetetlenül mélyebben fekszik, mint a környező épületek. Úgyszintén városkép szempontjából igen zavarólag hat “A”-út felőli, az úttal hegyesszöget képező hátsó divatos, ferde oszlopállású tornatermi homlokzat is. Az épület talán egyetlen lényeges hibája: a legmagasabb szimmetrikus tantermi szárnyak közé fogott alacsony nyaktagok és középmagasságú tornaterem összképe zavaros, kellemetlenül egymásba metsződő és egymást nyugtalanító tömeghatást ad az “A”-út felől. Azonban úgy a főbejárati homlokzat, mint a belső barátságos udvar, a jó üzemi funkciók gondos, elmélyült törekvésre vallanak, ami annál is inkább dicsérendő, mivel a terv 1950 augusztus-szeptemberében, a kozmopolitizmus erős tombolása idején készült. A bejáratoknál mérsékelten alkalmazott nemes kőkeretezés, az eszmei tartalmat jól kifejező domborművek tudatos betervezése a főbejárati kompozícióba, az ablakok másszínű keretezése, a homlokzatokon a különféle színekre való törekvés, csak keveset veszítenek értékükből a mégis fellelhető egyes hibákkal szemben, így főleg a belső terek, a földszinti és emeleti előcsarnokok túlzottan egyszerű, a részleteket erősen elhanyagoló kiképzése, nem fejezik ki első szocialista városunk, elsőként felépült iskolájának a szocialista kultúra terjesztéséért folytatott harcának döntő jelentőségét.
20 tantermes iskola földszinti alaprajza
3. Üzletház — étteremépület
Üzletház a “Május 1” utcából nézve
Nem lehet ugyanezt a fejlődést elmondani a Május 1-utca végén keresztbenálló áruház-étteremépületről (tervező: Vági Oszkár, műteremvezető: Weiner Tibor). Az épület elhelyezése a széles Május 1-utca lezárásaként (a másik végét a hatalmas víztorony zárja le) szerencsés megoldás lenne – ha nem látszana ki mögötte a “C”-utca emeletes lakóházának magas teteje és a tetőtérbe beépített mosókonyha csúnya ablakmaradványa.
Az üzletház emeletén levő I. oszt. étterem este
A fiatal tervező mindenáron újat keresése az eddigi kozmopolita iránytól való eltérés céljából még csak kevés eredményre vezetett. Az épület tipikus példája a szocialista realizmusért folytatott harc helytelen irányba tévedt, új formalizmusba torkolásának. Nem elég az eddigi, egyébként szép és egyszerű, régóta bevált, vízszintes ablakszemöldököt enyhe, szegmens ívekkel felcserélni, itt erőltetettnek látszó szimmetrikus főbejárati homlokzatot tervezni (a még el nem készült égetett majolika burkolás igen sokat fog segíteni a főhomlokzat sivárságán), ugyanakkor a tervező a funkció minimális fontosságát félredobta, mint az a földszinti sötés szélfogó, át nem gondolt elhelyezéséből és az emeletre vivő lépcsőháznak szem elől való elrejtéséből kitűnik.
Üzletház, földszinti alaprajz: 1. előtér; 2. söntés; 3. ruhatár; 4. élelmiszer;
5. textil-, cipő- és divatáru; 6. öltöző; 7. irodák
Üzletház, emeleti alaprajz: 1. étterem; 2. tálaló; 3. konyha; 4. kézi konyha;
5. cukrász; 6. fekete mosogató; 7. fehér mosogató; 8. hús előkészítő;
9. zöldség előkészítő; 10. konyhafőnök; 11. személyzeti öltözők
A hátsó homlokzat nyílásainak sokféle mérete, nagysága, rendszertelen elosztása, az egyébként szimmetriára törekvő épülettel egyáltalán nem kongruálnak. Igen erősen hiányzik a párkány az épületről, a főhomlokzaton máris csúnya beázási következményei vannak a párkánynélküliségnek. A főhomlokzat semmiesetre sem fejezi ki azt a vidámságot, könnyedséget, a maga kétoldali hatalmas, merev faltömegeivel, amelyet a dolgozók szórakoztatására és étkeztetésére szolgáló épületnek nyújtani kellene, sőt az valami túlzott ünnepélyességet igénylő célt szolgáló épület homlokzataként jelenik meg. Összefoglalva: az épület még erősen annak a vajúdásnak nem elég jól sikerült terméke, mely építészetünk jobbá tételéért ma is erősen tart. A kétségtelenül jót akaró szándék a fiatal, a műegyetemen még a felszabadulás után is sok nyugati hatást magába szívott tervező hamis formalizmusán nem tudott keresztültörni.
Ez a vélemény egyébként a “Városterv”-nek, ill. önmagamnak, mint a “Városterv” vezetőjének is önkritikája. Jó példa arra, hogyan nem szabad “a zsákutcából kiutat keresni”. (A terv 1950. augusztus-szeptemberében készült.)
„Béke“ étterem nyugati irányból nézve
Sztálinváros magasépítési tervezésében más tervező irodák is résztvesznek: Mezőterv (városi – ipari épületek), Győri Tervező Iroda (kenyérgyár), Középterv (postaépület), Közti (egészségügyi intézmények, kórház, rendelőintézet).
4. Rendelőintézet
A Közti által tervezett épületek közül a város főútvonalán épülő rendelőintézetet említem meg (tervező: Ivánka András).
Rendelő, homlokzat
Ez az épület igen nehezen született. Tervei 1951. év tavaszán a stílusforradalom legnagyobb harcai idején készültek. Sok alternatíva után az építkezés sürgősségére való tekintettel az É. M. végre mint már valamennyire elfogadhatót, engedélyezte. Ez az épület a jövőben is fennmaradva hirdetni fogja a felszabadulás utáni építészetünk tehetetlenségét, és népünknek nem tetsző voltát is. Rendelőintézetről lévén szó, a bonyolult alaprajz funkciói általában ki vannak elégítve, ezt az illetékes szakminisztériumok is jóváhagyták, erről nem kívánok részletes bírálatot mondani. De mindaz, ami ezután ezt a létesítményt a tartalom, a forma és technika harmonikus egységében épületté tenné, hiányzik belőle. Mi jellemzi ezt az épületet? A funkciók rideg, lélektelen odacsapása, az építtető – a dolgozó nép felé – valami rátett ornamentika, a magyar tájtól, hagyománytól idegen díszítő elemek alkalmazása, unalmas, sűrű pillérosztások “divatos”, de legalább drága negatív ablakkeretezéssel, negatív párkányzat, mindennek eléberakva a H. M. székház oly sokszor emlegetett – most kacsaláb nélküli, nem homorú, de domború, hengeralakú előépítménye, aszimmetrikusan elhelyezve. A főútvonalon tervezeti! négy-ötemeletes háztömbök, a nyolcemeletes toronyház, a szálloda-iroda, a pártház, de még a hátrább helyezett filmszínház hangulatától is teljesen idegen impressziót kelt ez az épület, melyet bizony sokan kritizálnak. A Sztálinvárosi dolgozók az Ötéves Terv-kiállításon bemutatott modellje után úgy hívják; a “cipőkrém dobozos” épület, mások, az úgynevezett laikus szakemberek az előépítményben valami egyiptomi fáraó síremlékszerű, ismét mások; “középkori vár törésekkel” hangulatot vélnek felfedezni. Mindehhez az épület baloldali végén rátett erőszakolt görögös léptéknélküli meanderdíszes klasszicizáló portikusz, a merőleges szárnyakat összekötő végig üveg nyaktag, a hátsó szárnyrész homlokzati nyílásainak nyugtalanságát és dísztelenségét ellensúlyozni akaró szervetlenül rátett fesztonok, a kétféle párkány alkalmazása a két szárnyon, az épületen dolgozók szemében nem teszik érthetővé és ezáltal tetszetőssé sem.
Rendelő, földszinti alaprajz: 1. ruhatár, portás; 2. gyermek-megőrző,
3. kartoték, gyermekgyógyászat; 4. szűrő, 5. elkülönítő, 6. gyermekkocsik,
7. rendelő, 8. öltöző-vetkőző, anya- és csecsemővédelem; 9. kartoték,
10. védőnő, 11. rendelő, 12. tejgyűjtő, 13. főorvos,
14. felülvizsgálat, tüdőgyógyászat, 15. iroda, 16. rendelő, 17. röntgen, 18. légmell
A tervező ennél az épületnél nem tudta megtalálni a helyes utat. Erősen hatott rá – sajnos, nem eléggé korlátozhatóan – Kiss Ferenc 1949-ben tervezett újpesti OTI rendelőintézete. Csak a formákat változtatta meg: szögletes, magtárszerű előépítmény helyett köralakú silóféleséget tett oda, az egyoldali várófolyosó világítását még az újpestinél is túlzottabban, a padlóig érő felesleges, nem célszerű üvegfelülettel oldotta meg. Az épülettel kapcsolatban, amely a stíluskeresésnek szintén egyik – sajnos vesztett – csatájának eredménye, nyugodtan alkalmazhatjuk az építészeti vitában Révai elvtárs megállapítását azokról az építészekről, akik opportunusan, elvtelenül ráaggatnak egy merev skatulya- vagy hengeralakú tömegre valami ornamentikát és akik azt mondják: ha nekik ez jó, nekem is jó. A tehetséges Ivánka Andrásnak a jövőben sokkal őszintébben kell elszakadnia az “új” építészet nyugati formalista elveitől és nem szabad olyan épületet terveznie, melynek formái mögé bújva, a kulturális kozmopolitizmus, az építészet területén ilyen nyíltan jelentkezhet. Jövendő, de már 1952-ben építendő új szocialista várostelepüléseinknél erre fokozottan vigyázni kell, különösen Sztálinváros most tervezendő új, hatalmas kórházánál.
Természetesen a fentiekben elhangzott kritika visszahat reánk, Weiner főmérnök elvtársra, Sztálinváros generál tervező-főmérnökére, a Városterv vezetőségére, reám is, akik nem eléggé álltunk ellen idejében ezen Sztálinváros hangulatától legidegenebb középület létrehozásának.
5. Filmszínházépület
Tervezés szempontjából időbeni sorrendben a filmszínház a következő létesítmény (szerzője: Szrogh György).
Filmszínház homlokzata
A filmszínházépület is igen sok különféle, egymástól teljesen eltérő variáció után született meg. Ez az első ilyenfajta nagyszabású kultúrépület, amely már a szocialista realista stíluskeresés idején és harcaiban az első szocialista városban épül fel. Kérdés, vajjon a többhónapos vajúdás, a többszöri áttervezés, meghozta-e a kívánt eredményt? Érzi-e a mindennapi látogató, néző, hogy ez az épület adja számára az erőt és lehetőséget a kultúra könnyű elsajátítására, az ismeretterjesztő tudomány megismerésére, a filmművészet megkedvelésére, amiről Lenin elvtárs mondta, hogy a film a legfontosabb, leghatásosabb propagandaeszköz és fegyver a tömegek átnevelése, új emberré való formálása terén. Ez lenne ennek az épületnek a rendeltetése.
Filmszínház emeleti alaprajza: 1. földszint légtere; 2. karzati nézőtér; 3.]váró>üffével; 4. karzati dohányzók; 5. öltözők
Filmszínház földszinti alàprajza: 1. bejárati előcsarnok; 2. pénztár; 3. ruhatár;
4. kijárati előcsarnok; 5. nézőtér; 6. kellékraktár; 7. öltöző;’ 8. színpad
A kérdésre egyértelmű igennel válaszolni nehéz. Kétségtelenül a funkciók tiszta, világos kielégítése a belső, nagyvonalú térhatások, a jól átgondolt szerkezetek, a többszöri variációkon át lefaragott divatos modorosság elmaradása, a tervet alaprajzi szempontból nem teszik kifogásolhatóvá. Ehhez hozzájárul a filmszínházépület szerencsés hátranyomott elhelyezése az utcavonalban álló iroda, szálloda és nagylakásos lakóház által alkotott belső intimebb térben, amely a mozi főleg várakozó, de kijövő közönségének is jó kifutási – sétálási lehetőség. Az épületnek egyébként az előbbi épületektől eléggé elváló homlokzatát, ez a kb. 30 m távolság levegőssé – jobban kiemeltté teszi. Igen sokat jelenthet majd még ezen az intim térség burkolatának a kertészeti kiképzéssel összehangolt megoldása.
A főhomlokzat megielenése az első pillanatban a szerkezet túlerős kihangsúlyozásának konstruktív érzetét kelti, az egyes szerkezeti elemek, vb. tartópillérei, ablaknyílások túl lemeztelenített volta ezt a konstruktív hatást mégjobban fokozza. A tervező a főhomlokzaton – mint a hátsó és oldalhomlokzatokon végigvitt függőleges tagolás révén kíván egységes nyugodt tömeghatást elérni, amit azonban erősen zavar a mozi felmagasított nézőterének a tetősík fölé kiemelkedő hatalmas púpja. A túlkeskeny szerkezeti oszlonok közötti, az I. emeleten talán kissé túlzott nyílásfelületek mégis hatalmat reprezentáló nagyvonalúságot, hívogató erőt juttatnak kifejezésre, melyet ötletesen old fel a szimmetrikusan elhelyezett főbejárat-megoldás, a főkapu játékos, ívelt rácsozatú, kellemes hatású ingóajtó sorozata és felette a mozi műsorának állandó hirdetésére szolgáló architektonikus az utca és tér felől helyesen elhelyezett nagy tömör falfelület. Ide szinte kívánkozik a műsor állandó változatosságát jelző művészi kivitelű plakát-megoldás sokféle színessége.
Érdekes kísérlet lesz a két oldalhomlokzat kővel keretezett függőleges mezőinek kerámia plasztikával való megoldása, amely azonban egyelőre ma a rajzi megítélés után is túlzottan ideiglenes jellegű, kiállításszerű, staffázs dísznek hat. A tényleg felépült épület fogja csak ezt a kérdést eldönteni.
Szálloda és filmszínház
Általában a moziépület a kezdeti tervezési bizonytalanságok, nehézségek ellenére is, a maga nemében elmélyült munkára valló épület, amely azonban nem nevezhető új stílusunkért folytatott harcunk döntő lépésének.
6. Postaépület
A postaépület főhomlokzata
Ezt az épületet altervezésben a KÖZÉPTERV készítette (tervező: Kelemen L.) Funkcióban megfelelő, hiszen a K. P. M. erre vonatkozó előírásai mereven megkötik a tervező kezét és ez már szinte típusalaprajznak mondható. A város fontos épületei közé beillesztett postahivatal nehézzé tette a homlokzati megjelenését is. A postaépület a “D” útvonalon kétoldalról négyemeletes lakó-, illetve irodaépületek között fekszik. Ezen épületek jellegzetes, a “B” útvonalon már megkezdett archtektúrájának ezeken is vissza kellett tükröződni.
Postaépület, földszinti alaprajz: 1. előtér; 2. felvételi terem: 3. iroda;
4. vonalfelvigyázó; 5. csomagraktár; 6. leadás, továbbítás; 7. hírlapiroda;
8. kézbesítők; 9. főpénztár; 10. trezor; 11. leszámoló; 12. W. C.; 13. telefonfülke
A lakóépület főhomlokzata két végén lévő emeletes pilléres ballusztrádos architektúrával egyáltalán nem volt összehangolva a postaépület első homlokzati megoldása, amelyeket azonban a KÖZÉPTERV ezen városrész hangulatának megfelelően sikerülten áttervezett. Az eredetileg teljesen megnyitott nagy falfelület leszűkítése és ezáltal szélesebb falpillérek keletkezése a homlokzatokat sokkal nyugodtabbá, kifejezőbbé tették az épületet és ma jó összhatásban illeszkedik bele a “D”-út sikerült városképébe. Bemutatjuk az áttervezett homlokzatot. Tanulság ebből az, hogy alaphangot megadó generáltervezőnek sokkal jobban kell belekapcsolódni az altervező napi munkájába és építésünk gyors üteme sem ok arra, hogy a városképbe nem illő idegen hatású (lásd rendelőintézet) épületek keletkezhessenek.
7. 10 tantermes iskola
10 tantermes iskola homlokzata
Az épület jelenleg a délkeleti lakótömbben (a Duna melletti belső pázsitos parkban) épül fel. Szerzője: Zilahy István, aki itt nem tudta megismételni a 20 tantermes iskolájának terveibe belevitt nagyvonalúságot. Az alaprajznak iránytervként a tavalyi 10 tantermes általános iskolák megoldása szolgált, de ez nem lehet mentség. Sem az Oroszlányban, sem másutt már felépült azonos programmú és elrendezésű iskolaépületeknek hihetetlenül mozgalmas, ugráló alaprajzi elrendezése, az ebből következő nyaktagos megoldások, az iskolai tornatermi és az összekötő rész különböző magasságai nem nyújtanak megnyugtató összképet. De nem fejezik ki az iskolának az ünnepélyes, az ifjúságot mozgató, szervező erejét, hanem a szemlélőben és a használóban (így a gyermekben is) nyugtalanságot, kiegyensúlyozatlanságot keltenek. Ezek a homlokzatok erősen magukon viselik még a túlzott megvilágítás alkalmazásából következő sűrű, falfelület nélküli ablakmegoldások nemrég még igen tetsző, unalmas formalizmusát. Igen kevéssé tud enyhíteni ezen az aszimmetrikus főbejáratra erőszakolt, többszörös nyíláskeresztezés. Sürgősen vissza kell térni a megvilágítás tényleg szükséges, józan fokáig, mert az itt használt módszer sok, nem tetsző, drága homlokzatnak a szülőanyja. Nem segít az egyemeletes épületre rátett magastető sem.
10 tantermes iskola földszinti alaprajza
A négyemeletes lakóháztömbök közé az egyébként nyugodt közlekedés és biztonságos megközelítés céljából helyesen behelyezett iskolaépület elveszti teljesen középület jelentőségét. A sokhelyen, másutt több példányban megépítendő épület tervét, feltétlenül, lehetőleg kétemeletes, sokkal egységesebb, zárt alaprajzi kompozícióban át kell dolgozni. Ez az épület nem jelent egyetlen lépés előrehaladást sem a szocialista realizmus terén.
8. Pártház
Időbeli sorrendben utoljára készült a sztálinvárosi főtérre tervezett párt- és DISz-székház terve. A terv szerzője: Weiner Tibor, Vági Oszkár, majd Malec Erika közreműködésével bizony sok nehézséget küzdöttek le, még önmagukkal szemben is, míg ez a tényleg sikerült terv a megvalósulás stádiumába juthatott. A viszonylag szerény és kis programm nem tette lehetővé a Párt erejét kifejező, méreteiben is hatalmas épület tervezését. Ezért a tervezőnek minden erejét, belső szocialista lelkesedését felfokozva kellett ezt az aránylag kis szerény épületet, arányaiban, magasságában, a nyílások kiegyensúlyozott, nem túldíszített formáival, de kissé zavaros tetősziluettképzéssel megoldani.
Pártház II. alternatíva
Szerencsés gondolat volt a tervező részéről a belső zárt, intim udvar létesítése, melyben a határozottan érezhető délvidéki hatás sem zavarja a szemlélőt. Szép a belső, egyoldalú, az udvarra néző folyosómegoldás is. Mindez az ott dolgozók részére sok világos teret, de egyúttal a Párt erejét szimbolizáló, zárt, acélos összekovácsoltság érzését is biztosítja. Nem ilyen sikeres a belső udvari földszinten lévő, későbbi kultúrház felé megnyitott, csak az udvari homlokzat felől lapos, szegmens íveket és árkádokat utánzó átjáró megoldása. Az emeletek pillérekkel való kiváltása által keletkezett alsó tér aszimmetrikusan elhelyezett oszlopsorainak vízszintes lezárása nem kapcsolódik megnyugtatóan a belső szép udvar kellemes hangulatához.
Ugyanígy zavaros a két egyforma bejáratú előcsarnok megoldása is. Az aszimmetrikus bejárat még nem lenne baj, de nem ad nagyvonalú reprezentatív térhatást, ahonnan bizony keresni kell az eléggé elrejtett ‘lépcsőfeljáratokat is.
Az épület legfőbb és az eddig felsorolt épületeknél még sehol sem tapasztalt értéke: a főhomlokzatok és az oldalhomlokzatok tökéletesen megnyugtató, egységes kompozíciós összhatása, amit csak a tetőorom falkiképzések zavarossága tesz nyugtalanítóvá.
Ugyanakkor a főhomlokzaton a tervező aránylag kevés nyílással, a nyílások minimális keretezésével teszi a maga egyszerűségében monumentálissá az épületet.
Pártház VI. alternatíva
A bejárati homlokzaton alkalmazott elég nagy kiülésű központi tömegkiugratás erősen kihangsúlyozza az épületnek a város főfelvonulási terére néző jelentőségét. Itt helyes és elengedhetetlen a szimmetria. A kiugratott középrésznek függőleges kis fejezetű rizalitokkal való tagolásában, ezeknek a belső udvarrész architektúrájához hasonló könnyed, szegmens íves lezárásával a magyar klasszikus és népi hagyományokat érezzük nem megismételni, de újjáalakítva, frissen újjászületni. Az erkély mellvédek áttörtsége, azok helyes arányú, kissé játékos elosztása hozzájárulnak, hogy az egyébként igen sok belső erőt, tartalmat kifejező homlokzat a szocialista ember vidám, boldog és színes jövőjét tükrözze vissza. Természetesen a pártház a nagy felvonulási térnek csak egyik alkotó eleme, erre a térre kerül a tanácsház és az 1000 személyt befogadó kultúrház, melynek fedett loggiás kapcsolata lesz a pártházzal. A tervezőnek itt három épületből álló, de mégis egységes tömeg és formaképző monumentális térhatású kompozíciót kell alkotni. Ez lesz az a tér, a belecsatlakozó főútvonallal együtt, ahol a nagy ünnepeinket: április 4-ét, május 1-ét és november 7-ét az első magyar szocialista város lakossága, győzelmes munkásosztályunk erejét jelképező hatalmas felvonulási menetben fogja megünnepelni. A dolgozó nép e legszebb ünnepeinek kell tehát a tervezőnek méltó keretet adni a tér kompozíciójával, mely mindnyájunkat, az ottlakókat, a város, a gyár építésében résztvevőket újabb munkasikerekre kell, hogy lelkesítsen.
Pártszékház homlokzati terve. Első alternatíva
Az eddigiekben Sztálinváros eddig megépült vagy épülőfélben lévő középületeit ismertettem. Most néhány szót az 1952-ben tervezendő középületekről.
Az 1952. év tervezési programmja (tanácsház, 400 ágyas kórház, rendőrség, stadion, múzeum, óvoda, csecsemőotthonok stb.) korlátlan lehetőségeket ad a tervezőknek, hogy bebizonyíthassák, mennyire értették meg Pártunk figyelmeztető szavát, mennyire tették magukévá a csak nemrég lezajlott első országos építészkongresszus célkitűzéseit: mert minden terv és ígéret annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Most itt az alkalom újra a magyar építészgárdának, a kommunista és pártonkívüli építészeknek, hogy megmutassák a dolgozó népet szolgáló, a dolgozó népnek tetsző alkotásaik legjavát. Nincs ma nagyobb dicsőség tervező építész számára, mint újonnan születő szocialista városaink és ezek között is elsősorban az első: Sztálinváros tervezésének alkotó részeseiként dolgozni.
Befejezésül idézzük építészeink számára M. I. Kalinyin 1935-ben mondott szavait: “A szovjet építészek számára most a történelemben páratlan alkalom nyílik, mivel az építőművész elgondolásai soha nem látott óriási méretekben reális, megvalósuló építkezésekké válnak – és mi joggal elvárjuk, hogy építészeink jól megbirkózzanak a reájuk váró feladatokkal. Máskülönben súlyos erkölcsi felelősség hárul az utókor előtt építészeti vezetőinkre és egész építész társadalmunkra.”
Ez a felhívás legyen útmutató a magyar építészek számára is, és az abban foglaltak teljesítésével válaszoljon építész társadalmunk arra a szerető, megbecsülő gondoskodásra és hatalmas munkalehetőségekre, melyet nagy Pártunk és elsősorban dolgozó népünk szeretett vezére: Rákosi elvtárs, hatalmas ötéves tervünket segítő építészek műszaki értelmiségünk számára biztosít, és akkor 1952-ben jobb, szebb, gazdaságosabb középületekkel gyönyörködtethetjük meg legféltettebb kincsünkért, a békéért hősiesen dolgozó, harcoló népünket.
