Dallam Klub 2400 – Ilyenkor decemberben…

Karácsony közeledtével szerencsére egyre aktívabbak a zenészek/előadók, de ez így van jól. Természetesen a dunaújvárosi kötődésekkel rendelkező formációk sem maradhatnak ki, így a mai, – igazán rendhagyó – összeállításunkba kifejezetten karácsonyi készülődést elősegítő dalok kerültek.

Talány Akusztik –  A Manó (Egy karácsonyfadísz meséje)

Németh Tamás, a zenekar dobosa városunkból indult a zenei világ kesze-kusza világába, így megesik az is, hogy egymástól teljesen messze álló zenei formációk ritmusszekciójában láthatjuk. Fő zenekara a PATAKY Művek, a Villon Trio, de dobolt már beugrósként az Eddában, vagy éppen Boogie zenekarában is. A sor persze nem teljes, de egy jó dobos, bizony elég kelendő…. Tamás amúgy annak idején a Jazzékielben is zenélt, illetve a Csocsó, avagy éljen május elseje! című filmben is feltűnt, dobosként.. naná!

Czimmermann Kitti – Kis karácsonyi swing

Kitti azt hiszem végre megtalálta a neki legjobban álló zenei műfajt, bár ha ő énekelni kezd, pozitív kisugárzásával azt hiszem minden szebb és jobb lesz. Nem is tartanám fel a sort, hallgassuk, nézzük..

Stinky Bugs & Koszi Janka – Legyen ünnep | Katona Klári | funk verzió

Örömzene, zenei öröm, Koszi Jankával kiegészülve, akinek idén nem ez az első karácsonyi dala, de valljuk be, ami jó, az jó!

ÁLDOTT, BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT!

 

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings