Autós gyorsasági bajnokság Dunaújvárosban


Képes Sport – 1962. május 29.

Miért éppen Dunaújváros a színhelye az autós gyorsasági bajnokság második futamának? – kérdeztük Jankovits Ferenctől, a versenybíróság elnökétől. Érdekes választ kaptunk:

– Azért, mert a Magyar Autóklub – nagyon helyesen – az egész országban tovább folytatja az autósport népszerűsítését. S itt, Dunaújvárosban már bebizonyították a szurkolók, hogy nagyon szeretik a technikai sportokat, benne az autóversenyzést is.

S valóban, majdnem tízezer főnyi lelkes nézősereg övezte a verseny rajtjára a versenypályát, amelyet a Vasmű út, az Építők útja és a Hu­nyadi János út alkotott, pontosan 2900 méter hosszúságban. Ezt a kört minden futamban tizenkétszer tették meg a résztvevők.


Mester Tivadar, a dunaújvárosi verseny indító-bírója, zászlójával “elrendezi” a rajtnál a versenyzőket. Hátul az 1-es rajtszámú csehszlovák Karel Cejnar

Nemcsak a Forma Junior versenykocsik és a sportautók arattak nagy közönségsikert – elsősorban Kozmával, Mezeivel, Sulyokkal és a csehszlovák Cejnarral a volánnál – hanem a különböző kategóriájú szériakocsik is. Nagyszerűen mentek a kis Trabantok, s a nagyobb Zastavák, aztán persze a Wartburgok, Fiatok és Skodák is. Vígh, Kondo­rosi, Széles Tibor és Szabó aratott értékes kategória-győzelmet, a “spécik”-nél pedig Sulyok, illetve Mezei. Akadtak balszerencsés versenyzők is, mint például Bodnár, Kiss Ferenc, meg Kelemen. Kocsijuk Jobb hátsó kereke az egyik kanyarban a járdaszegélynek vágódott és használhatatlanná vált. Vezetőik emiatt igen értékes helyezésektől estek el.


A verseny útvonala elvezetett a Dunai Vasmű főbejárata előtt. De Sorgo Miklós dr. kocsija a kanyarban

A Forma Junior kategória versenyzői közül Kozmát üldözte legjobban a balszerencse. (Bár – részben – szerencséje is volt.) A Forma Juniorok nem egy, hanem három futamban küzdöttek, de ezek közül csak az első számított az országos bajnokságban. Ezt Kozma megnyerte, megkapta tehát érte a 8 bajnoki pontot. A második futamban azonban motorhiba miatt kellett feladnia a küzdelmet, a harmadikban meg egyszerűen azért, mert autója egyik kereke kiesett.


Értékes másodperceket jelentett a kanyarokban a belső ív jó kihasználása. A közönség nagy érdeklődéssel figyeli a Forma Junior versenykocsik döntő futamát
(Képes Sport – Szűcs László felvételei)

A pozsonyi Karel Cejnar nagyon dicsérte a magyar versenyzőket:

– Az összetett versenyben nem számítottam az előkelő második helyezésre. A magyar autósok technikai és taktikai felkészültsége minden dicséretet megérdemel. Gépkocsi-parkjukat azonban még jobban fel kell frissiteniök. Még csak annyit, hogy a szeptember 10-i repülőtéri versenyre kitűnő versenyzőtársammal, Vladimir Hubácekkel együtt feltétlenül eljövünk! Már a nevezésünket is visszaigazolták. Ez a mai verseny különben nekem nagyszerű főpróba volt a ferihegyi találkozóra.

(szűcs)

Dunaujvaros